A Lovak a folyóban az író szerint egyfajta szatírája valamennyire az előző könyvének is, másrészt pedig általánosabb szempontból az autofikciós műfajnak a továbbgondolása, vagy egy másik oldalról való megragadása. Mint mondta, az, ahogy ebben a regényben az elbeszélő szenved azon, hogy a könyvét nem ismerték el, nemcsak arról szól, hogy valakinek egy könyve nem hozta el számára a sikert, hanem egy általánosabb egzisztenciális probléma húzódik meg az egész mögött: az az alapkétség, hogy mi értelme van annak, amit művészként csinál az ember. „Ha csak a sárga színt fested egész életedben, annak is ugyanolyan súlyos egzisztenciális és személyes tétjei lehetnek.”
Arról is beszélt, hogy ebben a könyvben egy kicsit feldobja azt a diskurzust, hogy egy elbeszélőről van szó, ami reményei szerint némi derültségre ad okot az olvasónak.
A Lovak a folyóbant a tavalyi év legjobb magyar könyvének választottuk. Kritikánkat ITT találjátok a regényről, ITT pedig az íróval készült podcastunk hallgatható meg.
