Kenedi János a Marsó Paulával folytatott beszélgetésben elmondja, hogy még ma is gyakran gondol a szerzőre, akit a magyar irodalom jelentős alakjának tart, és viszonylag sűrűn olvassa a szövegeit. Mesél a Csalog Zsoltnak köszönhető megismerkedésükről, az író sok szempontból disszonáns személyiségéről (szerénységéről és nyílt értelmiségellenességéről), és arról, hogy Tar írásainak egyik első olvasója és nem hivatalos szerkesztője is volt, előfordult, hogy segített „lecsapolni a nyálas önsajnálatot” a szövegekből, melyek legfőbb erényeként az atmoszférateremtést nevezi meg.
Nyíltan beszél arról is, hogyan értesült Berkovits Györgytől, hogy Tar esetleg jelentéseket készíthetett róla. Bár Deczki Sarolta könyvét hiteles alkotásnak tartja, hiányolja belőle a beszervezés körülményeinek részletezését. Kenedi az interjúban azt állítja, hogy „Tar meleg volt. Az Állambiztonsági Szolgálat egy WC-ben tartóztatta le „fajtalanság” bűntettével.” Interjúnkban Deczki ugyanezt állítja: „De a III/III-as ügyosztály előszeretettel szervezett be meleg férfiakat, mert a homoszexualitásuk miatt zsarolhatóvá váltak. Ez egyben egy teória is arra, hogy mivel szervezhették be Tart, és ha igaz, hogy homoszexuális vagy biszexuális volt, az sok mindent megmagyaráz.”
Tar Sándor a huszadik század egyik legnagyobb novellistája volt, Esterházy Péter a kilencvenes évek elején azt írta róla, hogy „Magyarországon ma Bodor Ádám után a legjobban novellát írni Tar Sándor tud”. Ennek ellenére a 2005-ben lezárult életmű sokáig feldolgozatlan maradt, kevesen foglalkoztak vele, ennek poétikai és politikai okai egyaránt voltak. A 2010-es évek második felétől azonban mintha megváltozott volna valami, egyre többeket kezdett érdekelni ez a főként elbeszélésekből álló korpusz. Közülük az egyik Deczki Sarolta volt, akinek 2022 végén monográfiája is megjelent az íróról. Az Osiris Kiadónál gondozott kötet kapcsán Tar Sándorról és az életműről kérdeztük az irodalomtörténészt, beszélgetésünkben többek között szóba került a szerző ügynökmúltja, feltételezett homoszexualitása, és az is, hogy a kiszolgáltatottak, a kisemmizettek, a térkép szélén rekedt emberek írója volt.
Tovább olvasokKenedi beszél arról is, hogyan került egyre közelebbi, baráti kapcsolatba az íróval, aki édesanyjához fűződő viszonyáról, testvére tragikus haláláról is beszámolt neki, és lassan érdeklődni kezd a demokratikus ellenzék tevékenysége iránt is. Úgy gondolja, „az áldozatiság Tar létélményei közé tartozott”, ezért nem tudott igazán a felelősséget vállalni azért, amit tett. Kenedi elmondja azt is, hogy
vigyáztam Tarra, mint a hímes tojásra,
mert távol akarta tartani a debreceni írót a politikától, elsősorban azért, hogy megvédje.
A demokratikus ellenzék egykori vezető alakja, aki 2007-től az állambiztonsági irategyesítés törvényességét értékelő bizottság elnöke volt (annak 2010-es megszűnéséig), az interjú végén a „dossziényilvánosságról” is beszél, szerinte ennek elmulasztása rendkívüli következményekkel járt, mert az őszinte múltfeltárás katartikus következményekkel járhatott volna, de erre nem került sor.
Tar Sándor ügynökbotránya a kilencvenes évek végén robbant ki, szintén az Élet és Irodalom lapjain: az 1999. évi 45. számában jelent meg Ungváry Rudolf írása (amelyben bemutat két, nem sokkal korábban napvilágot látott ügynöktörténetet, "Hajdú" és "Fogarasi István" esetét), valamint Tar Sándor nyílt levele Kenedi Jánosnak és Kenedi válasza. A következő számokban nagyon sokan nyilvánítottak véleményt az egyik első ügynökbotrányról. Közöttük volt többek között Eörsi István, Petri Lukács Ádám, Ungváry Rudolf, Márton László, György Péter, Dés László, valamint Kornis Mihály, Rajk László és Tamás Gáspár Miklós is.
Forrás: Élet és Irodalom
Fotó: Oláh Tibor / tarsandor.hu
