”Eredj már, torkollta le Sallai, ott van a sör előtte, olyankor nem hal meg az ember.” – Tar Sándor ma lenne hetvenéves. Jánossy Lajos jegyzete a Literán.
Valamikor, a Törökfürdő első lapszámainak egyikébe írtam egy dolgozatot Tar Sándorról, többé-kevésbé szellemesen Tartalomjegyzék címmel hoztam nyilvánosságra. Tar Sándor a napokban lenne hetvenéves. Akkor huszonéves, lendületes, bátorításra sem szoruló irodalomkritikusi ambícióim olyan szerzőket kerestek, akikről úgy gondoltam, lehetőleg a minél konkrétabb, a bennünket körülölelő életproblémákból merítenek költői erőt; keresnek válaszokat, de mindenekelőtt kérdéseket. Ezért került a figyelmem homlokterébe az akkor már régóta foglalkoztató Hajnóczy Péter. Majd Tar Sándor. A kóstolódó ifjúság ars poétikáinak is tekinthetők ezek a szövegek, amelyeket azóta természetszerűleg nem olvastam, de most, ebből az alkalomból előkotortam a „Tar Sándort”.
Ilyen mondatokat találtam benne:
El- és cserbenhagyott nők és férfiak, családjuktól, munkahelyüktől megfosztott szerencsétlenek téblábolnak a gyom verte kertek, a panel félszobák, a rideg iparcsarnokok, a befejezetlen házak között. […] Tarnál a szegénység, mert mondjuk ki, hogy már-már mániákusan erről ír, ontológiai állapot, a társadalmi minőségen túlterjeszthető alapélmény. Ekképp szövegeinek társadalmi beágyazottsága nem jelenti a szöveg elrekesztettségét, vagy korlátozottságát. Többek között ezért is nem szociográfia. […] Ugyanakkor a szövegek sötét alapszínét Tar majd mindig szelíd iróniával, olykor humorral árnyalja, teszi több rétegűvé.
