A büszkeség és balítélet szószerkezetről ma már mindenkinek Jane Austen legnépszerűbb regényének címe jut eszébe – joggal. De azt kevesen tudják, hogy ezt nem feltétlen Austen találta ki: a kifejezésnek hosszú történelme van, és más-más kontextusban használták az évek alatt.
Margie Burns, a Marylandi Egyetem oktatója könyvet írt a kifejezés terhelt múltjáról, a fő megállapításait a The Conversation oldalon megjelent cikkében írta meg.
Jane Austen Büszkeség és balítélet című regénye 1813-ban jelent meg, és azóta töretlen a sikere: a klasszikus mű újabbnál újabb generációkat szólít meg (Austen regényei például már BookTok-kompatibilis borítókat is kaptak, hátha úgy szélesebb körhöz jut el), sorra készülnek belőle a filmes adaptációk (ott van a 2005-ös kultikus film, és nemrég a Netflix jelentette be, hogy minisorozatot készít a regényből).
Vallási gyökerektől az aktivista mozgalmakig
A 20. századra tehát a büszkeség és balítélet (angolul: pride and prejudice) kifejezés egyet jelentett Jane Austen regényével. De valójában ezt vallási környezetben kezdték el először használni, több száz műben szerepelt még azelőtt, hogy az angol írónő egyáltalán megszületett volna.
Nagy-Britanniából eljutott Amerikába, a vallásos írásokból átterjedt a világi művekre is, és még az abolicionizmusban, azaz a rabszolgaság eltörléséért küzdő mozgalomban is fontos szerep jutott neki.
Az angol protestánsok több mint 400 évvel ezelőtti írásaiban a lelkészek ezzel a kifejezéssel tettek szemrehányást azoknak, akik kritizálták a prédikációjukat.
Ezzel jelezvén, hogy azok az emberek túl arrogánsak vagy szűklátókörűek ahhoz, hogy jóhiszeműen fogadják a szavaikat.
Ugyanakkor a kifejezést a vallási tolerancia támogatására, valamint az elfogadásért való könyörgésekben is használták. Ezekkel a vallási gyökerekkel Jane Austen minden bizonnyal tisztában volt, hiszen több családtagja is az anglikán egyház lelkésze volt.
Aztán a 18. századtól, amikor a könyvkiadás fejlődésével a világi művek is robbanásszerűen terjedni kezdtek, filozófusok, történészek és politikai szakértők írásaiban is megjelent a kifejezés. Majd következtek a regényírók – még mindig Jane Austen előtt.
1758 és 1812 között több mint egy tucat írónő használta a kifejezést.
Köztük volt például Frances Burney, sokan egyébként utólag neki tulajdonítják Austen híres címét, aki a Cecilia című regényében használta ezt.
A kifejezés múltját ismertető tanulmány szerzője számára ugyanakkor a legmegdöbbentőbb felfedezés az volt, hogy a büszkeség és balítélet kifejezés a rabszolgaság felszámolásáért küzdő mozgalom, az abolicionizmus egyik védjegyévé vált idővel: felszólalásokban és könyvekben is használták.
Nyitókép: Wikipedia
