Ha valaki nem a fővárosban él, az is sokat hallhatott már a Böszörményi úti turulszoborról, amelynek felállítása az elmúlt években rengeteg vitát váltott ki: egy emlékmű mindig túlmutat önmagán, ezt bizonyítja a 444 új dokumentumfilmje is. A gyilkosok emlékműve már az első kockákon arra figyelmeztet, hogy a film egyesek számára felkavaró lehet. Nincs ebben semmi túlzás, hiszen az alkotók, amellett, hogy bemutatják a szobor keletkezésének körülményeit és az egyre durvuló politikai vitákat, ennek örvén sokkal régebbre nyúlnak vissza és felidézik a nyilasok második világháborús vérengzéseit is. Emblematikus helyszínek és hírhedt figurák váltogatják egymást a képkockákon, és egy mai ésszel egészen felfoghatatlan történet bontakozik ki, ami a filmben a nyilasok kínzókamráit nyolchónapos terhesként megjárt Bokorné Szegő Hanna, későbbi kiváló jogtudós-egyetemi tanár visszaemlékezéseiben csúcsosodik ki.
Budapest és a Városmajor második világháborús történetét több könyv is feldolgozta már, és még nyilván rengeteg a fehér folt, de akit érdekel a téma, annak mutatunk néhány kötetet.
A dokumentumfilm egyik megszólalója Zoltán Gábor, akinek két könyve, az Orgia (2016) és a Szomszéd (2018) egyaránt a második világháború végnapjait, a nyilasok kegyetlenkedéseit feltáró, rendkívül naturalista, szinte sokkolóan megrázó kötetek. Az Orgia megjelenését követően készült páros interjúnkban (Závada Pál volt a másik megszólaló) Zoltán Gábor a következőt mondta a kötet keletkezéséről: „A Maros utcában nőttem fel, és 30 éves voltam, amikor nagyjából elkezdtem tudni, hogy néhány házzal arrébb mi történt. Ezt kell felfejteni, megérteni, hogy tulajdonképpen tudhatnánk róla, és miért is nem tudunk?”
Szintén a Városmajor utca környékén játszódik Finy Petra regénye, a Marlenka, amelynek címszereplője ugyanakkor a Városmajort járva bizonyos pontokon iszonyúan elkezd szorongani. A múlt eseményei – különösen azok, amelyek 1944 telén történtek a budai városrészben – a család több nemzedékére is kihatnak. Finy Petra korábbi interjúnkban a következőt nyilatkozta: „Az a fajta hiány jelenik meg a regényben, ami kiszúrja az ember szemét. Az a fajta hiány, ami irritálja az íriszt, és az agy azonnal ki akarja egészíteni, tartalommal megtölteni. Ebben a gyönyörű, zöld kerületben halált hozó fű terem a parkokban, mert minden helynek megvan a maga szomorú története. Emléktáblák és emlékszobrok ügyében pedig nem állunk túl jól. Van, ahol a hősök szobrára elkövetők neve is felkerül, van, ahol egy szikár, semmitmondó mondattal intéznek el egy borzalmas nyilas bűncselekményt és gyilkosságot. De soha nincs késő, hogy ezek a dolgok megváltozzanak.”
A 444 dokumentumfilmjében megszólal a korszak egyik legismertebb kutatója, Ungváry Krisztián is, aki legutóbb Horthy Miklósról írt könyvet (a margós bemutatóról ITT írtunk). Ungváry írt már nagyszabású könyvet Budapest ostromáról, és a budapesti csata német katonai elitjéről is (utóbbiba ITT bele tudtok lapozni). A gyilkosok emlékművében is elhangzik, hogy a háború után a nyilasok teljes körű felelősségre vonása elmaradt, mivel a kommunisták párttagként számítottak rájuk. A történész pár éve az általa szerkesztett Búvópatakok – A jobboldal és az állambiztonság 1945-1989 című tanulmánykötet megjelenésekor hasonlóképpen nyilatkozott, akkor a következőt mondta interjúnkban: „A Rákosi-rendszer rémuralom volt. Egy olyan rémuralom, ahol a lakosság teljes egészét folyamatosan terrorizálták. Azt hiszem, ennél gyengébb szavakat nem lehet használni arra, ami ott történt. Érdekes módon a nyilasokat viszont külön azért, mert nyilasok voltak, nem bántották. De alapvetően mindenki mást.”
Nyitókép: Fortepan
