Az első kötetéért járó Margó-díj után Harag Anita azt mondta, “ (c)sak beletapicskoltam a vízbe, de a díjakkal bedobtak a mélyvízbe”, utalva arra, izgul, hogy a következő munkájával megüsse az első szintjét. Az új kötet novelláinak Turi Tímea szerint a magunkban mondogatás visszatérő eleme; tökéletesen leírja a szereplők helyzetét, akikre a kettősség jellemző: izgatottak, de a boldogság ígérete is bennük van. A szerző egyetértett, ő úgy tekint rájuk, hogy összetettebb, amit éreznek: egyrészt hiányból fakadó szomorúság van bennük, másrészt remény, hogy eljön, amire vágynak.
Ennek a vágyakozásnak az árnyalatai érdekelték a szerzőt,
hiszen a vágyakozás tárgyai többfajták lehetnek: emberekre, eseményekre, de akár egy utazásra is vágyhatunk. Ezt a vegyes érzést, a keserédességet akarta megjeleníteni. Akad olyan novellája, amelyikben több a szomorúság, de van olyan, amelyben a boldogság mértéke meghaladja a többiét. Turi Tímea ekkor azt mondta, merész dolognak tartja, hogy Harag Anita másként nyúlt a szövegekhez, mint az előző könyvénél. Itt minden szövegnek van nyelvi tétje, de a kulcsszó mégis a kísérletezés, hiszen formailag próbálkozott megragadni a szövegeket a szerző. Harag Anitát nagyon vonzza a kísérletezés, tudatosan máshogy akart nyúlni a szövegekhez, mint korábban, a vágyakozáshoz, az ábrándozáshoz akart nyelvet találni. Ez tudatos dolog volt részéről, de az írási folyamat alatt úgy érezte, mintha ő is, és a szöveghez való viszonya is változott volna. Szerencsére, amit leírt, az is változott.
A szerkesztő szerint ismerős helyzet az, amikor nem azt mondjuk, amit mondani szeretnénk. Ehhez kapcsolódóan arról érdeklődött, a nyelv volt-e meg előbb, és abból született-e meg a történet, vagy a helyzetet látta-e maga előtt először. Harag szerint
mindig a nyelv és az első mondat az, ami végigviszi a szövegen.
Nem kell, hogy az feltétlenül súlyos mondat legyen, csak érezze, hogy ezt meg tudja csinálni. Nem látja, hogyan fog végződni a történet, de míg korábban az volt fontos, hogyan kezdi el, mostanában a hangsúly eltolódott arra, hogy mi lesz a befejezés. Korábban sokszor nyitva hagyta a történet végét, itt sem zárta le egyértelműen mindegyiket, azonban kevesebb történet van a szövegekben, mert nem azon van a hangsúly, hanem hogy mi történik a nyelvben ezekkel a szereplőkkel.
Nemcsak különálló novellák vannak ebben a könyvben, hanem egy belső rejtett ciklus is, a Kék szemű férfiak alcímmel összefűzött novellák, amiben ugyan nem egyetlen elbeszélővel, de mégis egy történet zajlik. Az egyikben például egy lakás-szitter elképzeli, milyen lehet a nő, aki a lakásban lakik; itt is a vágyakozás jelenik meg, de ebben a történetben is a nyelvet használják az ábrándozás kifejezéseként. Számos dolgot megtudunk két ember viszonyáról, de sok kérdés nyitva marad. A továbbiakban azt feszegették, hogy az írónak van-e háttértudása a novellái figuráiról, vagy neki is csak annyit árultak el magukról, ami a szövegben van. Harag szerint ez szereplőtől függ, mert például a lakás-szitter neki sem árult el többet magáról, mert ő íróként annyira arra a nőre koncentrált, aki egy másik nő akar lenni.
Más szövegeiben, például a Naptejet hozol című írásban abszolút látta az egész családot, de valószínűleg az olvasó nem fog annyit tudni róluk, hacsak nem nagyon figyelmes, mert apró utalások vannak csak a szövegben. Szerinte a novella csak egy sejtés a regényhez képest, nincs kifejtve semmi, de fontos, hogy az olvasó érzékeny legyen ezekre a sejtésekre és ráérezzen a szövegek hangulatára.
Majd a féltékenységről esett szó, amely nemcsak párkapcsolati szinten létezhet, hanem más élethelyzetekben, például lánytestvérek között is. A kötet címe is utalhat erre, hiszen a címadó novella arról szól, hogy ki mikor kire gondol: mindenki valaki mást figyel. De önmagában a féltékenység, a vágyakozás, a tudásvágy, hogy megszerezzünk valamit, nem feltétlenül rossz dolog, és az író azt akarta megmutatni, hogyan lehet ez pozitívum. Nem érzi, hogy új kötete szereplői feltétlenül szomorúak lennének, talán az első kötetére jellemző ez inkább.
Turi Tímea szerint izgalmas, hogy életkorok szempontjából is tágra nyílt a kötet világa, az idős emberek szólamai és a generációk közötti elszigeteltség is megjelenik, így a vágyakozás irányulhat egy másik kor másik élethelyzetére is. Ennek nehézségeiről a szerző elmondta, hogy az írás empátiagyakorlat, és ő mindig is vonzódott az idős emberek szólamához. Érdekelte a generációk közötti konfliktus, szeret belehelyezkedni idős nők fejébe, és érdekli, hogy a szereplője mit tud neki átadni vagy ő mit tud adni a karakterének.
Ezután a szövegek földrajzi tágasságáról esett szó, hiszen a szereplők között több külföldi is van. Az összeurópai, belső határoktól mentes tapasztalatot is színre viszik ezek a novellák, amivel a szerzőnek egy atmoszféra behozatala volt a célja. A külföldi hangzású nevek benne különleges asszociációt indítottak el, tetszett neki a nevek erős hangulata, és azt akarta megmutatni, mit hoznak magukkal a történetbe. Ehhez kapcsolódóan elhangzott, hogy az egyik írásban egy multicég három munkatársa közül az egyik sír, és a történet hangsúlya arra a munkatársra kerül, aki nem tudja, mit kezdjen a helyzettel: odamenjen-e, megölelje-e. Mire ezt végiggondolja, egy másik kolléga felpattan és megelőzi. Ez az írás azt feszegeti, mennyire túlgondolják a dolgokat az emberek, mániákusan kattognak egy viszonylag egyszerű helyzeten, másrészt azt is, kulturálisan mennyire különbözőek vagyunk. Fontos megérteni a novellákból, hogy
igenis van közünk egymáshoz
nekünk, egymás mellett élőknek, és ebből a szempontból optimista a könyv, amely mondanivalóját humorral átszőve tálalja.
