Sorozat készül Elena Ferrante új regényéből

Sorozat készül Elena Ferrante új regényéből

Az olasz Elena Ferrante az utóbbi években a sorozatkészítők nagy kedvence lett - alig pár napja írtunk mi is arról, hogy hamarosan forog a Briliáns barátnőm harmadik évada, a legújabb hírek szerint pedig sorozat készül a magyarul majd ősszel megjelenő új regényéből is.

Könyves Magazin | 2020. május 13. |

A felnőttek hazug élete tavaly novemberben jelent meg Olaszországban, nemzetközi premierje idén szeptember 1-jén lesz 25 országban, így Magyarországon is. A kötet az előzetes információk szerint egy felnövéstörténet, a fülszöveg a következőt meséli róla: "Valami baljós dolog történik Giovanna bájos gyermekarcával, és lassanként kiütközik rajta a kamaszok rusnya undoksága. A gyermekarc szépségének elillanását követően az új ábrázat utáni hajsza két Nápoly közt zajlik, amelyeket testvéri szálak kötnek össze, s amelyek kölcsönösen rettegik és gyűlölik egymást. Az egyik Nápoly odafönt pózol, az erényesség álcáját magára öltve, a másik odalenn található, a mélyben, harsánynak és közönségesnek tettetve magát. Giovanna e két Nápoly közt ingázik, hol alázúdulva a mélybe, hol felkapaszkodva a magaslatokra, és mindeközben eltévelyedve tapasztalja, hogy sem odafönn, sem a mélyben nem talál megnyugvást."

Elena Ferrante
A felnőttek hazug élete
Ford.: Király Kinga Júlia, Park Kiadó, 2020, 336 oldal
-

Tönkő Vera, a Park főszerkesztője pár hete az Összekötve adásában is mesélt az új kötetről. Megerősítette, hogy ebben a kötetben egy kamasz szemén keresztül látjuk az eseményeket, és a szabadszájú lány hangot ad a felnőttek világával szembeni értetlenségének és dühének, amelyekkel szülei válására reagál. A kötet Ferrante egyik legdühösebb, legszenvedélyesebb írása, és a feszes tempójú kötet visszakalauzol minket az író Nápolyi regények előtti művészetéhez.

A legújabb hírek szerint A felnőttek hazug életéből a Netflix és a Fandango közösen gyárt sorozatot. Felipe Tewes, a Netflix nem angol nyelvű saját gyártású sorozatok osztályának igazgatója nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy sorozatot készíthetnek a könyvből, és hozzátette: „Elena Ferrante könyvei Olaszországban és a világon mindenütt máshol is inspirálják az olvasókat, így kivételes lehetőség számunkra, hogy legfrissebb történetét mi filmesíthetjük meg.”

Elena Ferrante könyvei után már más szemmel nézzük a női barátságokat is - Könyves magazin

Nagyon ritka az, amikor egy sorozat egyenletes színvonalon tud teljesíteni, és teljesen mindegy, hogy könyvekről beszélünk, vagy mondjuk tévésorozatról. Ferrantének viszont sikerült úgy végigírnia a nápolyi Lila és Elena történetét (a magyar kiadásokról szólva ez egészen pontosan 1760 oldalt tesz ki), hogy még az utolsó köteteknél is képes legyen erősen tartani a fókuszt, és olyan kiszámíthatatlan csavarokat tudott belevinni, ami újra és újra berobbantotta a cselekményt.

Elena Ferrantét 2016-ban a Time magazin az év 100 legbefolyásosabb személye közé választotta, könyveit 45 nyelven olvashatjuk világszerte. Leghíresebb műve, a Nápolyi regények eddig 15 millió példányban kelt el. A filmes adaptációk száma is gyarapszik. 2018 őszén jelentették be, hogy Maggie Gyllenhaal forgatókönyvet ír a Nő a sötétbenből, és ő maga rendezi majd az ennek alapján készülő filmet is. A szereplőgárdáról már kiszivárogtak információk – a stáblistán Olivia Colman, Dakota Johnson, Peter Sarsgaard és Jessie Buckley neve is szerepel –, a premier időpontja viszont még nem került nyilvánosságra. Létezik filmes változata a Tékozló szeretetnek és az Amikor elhagytaknak is. Legutóbb a Nápolyi regények első három részéből – Briliáns barátnőm, Az új név története, Aki megszökik és aki marad – készült és készül sorozat a Fandango produceri közreműködésével.

Forrás: Nyugati tér blog

Kapcsolódó cikkek
...
Összekötve

Ferrante a felnőttek hazug életét is megírta - Összekötve Tönkő Verával Elena Ferrante-ról 

Szeptemberben jelenik meg Elena Ferrante A felnőttek hazug élete című legújabb regénynek. Tönkő Vera, a Park Kiadó főszerkesztőjével új könyv kapcsán a híres Nápolyi regényekről, és magáról a titokzatos íróról beszélgettünk.

...
Nagy

Elena Ferrante könyvei után már más szemmel nézzük a női barátságokat is

Kit érdekel, kicsoda Elena Ferrante, ha olyan könyveket ír, mint a Nápolyi regények-sorozat? Újraolvastuk mind a négy könyvet, ami az elmúlt hetek egyik legjobb döntésének bizonyult.

...
Hírek

Elena Ferrante új regényének világpremierje is tolódik a koronavírus-járvány miatt

A felnőttek hazug élete november elején jelent meg Olaszországban, a világpremier júniusban lett volna. 

Polc

Elena Ferrante hőse hazugsággal lázad a felnőttek képmutató világa ellen

...

A kamaszkor minden lehetséges értelemben a szélsőségek kora

...

Rumban és szómágiában ázik a havannai éjszaka

...

Rubik Ernő nem akarta megírni a kocka történetét, mégis megmutatta, hogyan gondolkodik

...
Egy kiállítás képe
...
Egy kiállítás képe

Selyem Zsuzsa: Ne fázz! [Egy kiállítás képe]

...
Egy kiállítás képe

Finy Petra: Szerintem [Egy kiállítás képe]

...
Egy kiállítás képe

Tóth Krisztina: Taki [Egy kiállítás képe]

Olvass!
...
Beleolvasó

„Egész életem küzdelem azért, hogy ne maradjon félbe minden" [Térey 50]

Ma Térey Jánosra emlékezünk, aki ezen a napon ünnepelné 50. születésnapját.. Ebből az alkalomból jelenik meg hátrahagyott önéletírása, a Boldogh-ház, Kétmalom utca. Olvassatok bele!

...
Beleolvasó

Az éjszaka színesre fújt Budapestet mutatja be Szöllősi Mátyás új könyvében

Illegál címmel új kötete jelenik meg a Margó-díjas Szöllősi Mátyásnak. A könyvben két kisregény olvasható - az egyik a hatalom és a pénz viszonyára világít rá, a második pedig visszapörget jó húsz évet, és a graffitizők világát idézi meg. A kötethez készült egy trailer is - mutatjuk!

...
Beleolvasó

Szendi Nóra hőse a tekintet hiányába fog tönkremenni

Szendi Nóra új regényének perifériára szorul hősei a maguk módján igyekeznek alkalmazkodni kifordult hétköznapjaikhoz. Mutatunk egy részletet a készülő regényből és egy rajzot is.

...
Beleolvasó

Jo Nesbø új regényében sötét családi titkok után nyúl

Egy bonyolult családi kapcsolat áll a legújabb Jo Nesbø-krimi középpontjában - mutatunk egy részt A birodalomból!

...
Beleolvasó

Egy kutatócsoport matematikai módszerrel bizonyítja Isten létezését

Vajon tudna-e mit kezdeni a mai világ egy megváltóval, és tudna-e mit kezdeni a megváltó ezzel a világgal? Bódi Attila filozófiai és teológiai gondolatokat, a mágikus realizmus és a disztópia elemeit vegyíti új regényében - olvass bele a Paxba!

...
Beleolvasó

Lucia Berlin novelláit jóval a halála után fedezte fel magának a világ

Lucia Berlin jó tíz évvel a halála után lett igazán híres. Az amerikai novellista életében összesen hetvenhat novellát publikált, a magyar olvasók főként a Bejárónők kézikönyvéről ismerik, most pedig itt az újabb novellaválogatás, az Este a paradicsomban.