Hamarosan jön a Briliáns barátnőm harmadik évada!

Az HBO bejelentette, hogy sorozatot forgatnak Elena Ferrante regénysorozatának harmadik részéből is.

Könyves Magazin | 2020. május 05. |

Folytatódik a Briliáns barátnőm című sorozat, az HBO hamarosan megkezdi a Nápolyi regények harmadik részének forgatását – adta hírül a Nyugatitér blog. Az új epizódok Elena Ferrante regényfolyamának harmadik része, az Aki megszökik, aki marad alapján fognak elkészülni. A premier várható időpontját azonban egyelőre nem árulták el.

„Elena Ferrante lenyűgöző regényfolyamának filmre vitele örömteli és kiváltságos feladat. Még inkább az annak tudatában, hogy a nézők és a kritikusok egyaránt lelkesen fogadták Elena és Lila történetét, ami Saverio Costanzónak és csapatának kiváló munkáját dicséri. Alig várjuk, hogy elmesélhessük a briliáns barátnők életének és barátságának következő fejezetét” – mondta Francesca Orsi EVP HBO-programigazgató, amikor bejelentették, hogy folytatódik a Nápolyi regények alapján készült sorozat forgatása.

Ferrante a felnőttek hazug életét is megírta - Összekötve Tönkő Verával Elena Ferrante-ról - Könyves magazin

Elena Ferrante legújabb, A felnőttek hazug élete című regénynek megjelenése ugyan a rendkívüli helyzet miatt szeptemberre tolódik, egy-két részletbe mégis beavatott minket Tönkő Vera, a Park Kiadó főszerkesztője. Az új könyv kapcsán a híres Nápolyi regényekről, és magáról a titokzatos íróról beszélgettünk a szerkesztővel az Összekötve keddi műsorában.

A Nápoliy regényekről és Elena és Lila barátságáról ebben a cikkben írtunk:

„A könyvsorozat nagyon-nagyon leegyszerűsítve Elena Greco és Lila Cerullo barátságának története, hiszen maga a Briliáns barátnőm is úgy kezdődik, hogy a 66 éves írónőt, Elenát felhívja torinói otthonában gyerekkori barátnőjének, Lilának a fia, hogy két hete eltűnt az anyja, és azóta nem tud róla semmit. Elena azt tanácsolja a fiúnak, hogy ne is keresse, azt viszont már nem köti az orrára, amit csak ő tudhat, mégpedig, hogy Lila harminc éve másra sem vágyik, minthogy köddé váljon, és nyom nélkül eltűnjön ebből a világból. Elena viszont nagyon feldühödik, és azt teszi, amit egy író ebben a helyzetben tehet: dacolva barátnője szándékával leül a számítógéphez, és elkezdi írni a közös történetüket, minden egyes részletet, ami csak megmaradt az emlékezetében. Ettől a momentumtól kezdve a Briliáns barátnőm a gyerekkor krónikájává válik (a további könyvek pedig a fiatalkort, a felnőtt- és az öregkort idézik meg), és már a kezdet kezdetén kiderül, hogy Lila és Elena kapcsolata nem egy feltétlen elfogadáson és önzetlen segítségen alapuló barátság.”

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Elena Ferrante új regénye is hamarosan megjelenik, bár a világpremierje csúszik a koronavírus-járvány miatt. A felnőttek hazug élete eredetileg idén júniusban jelent volna meg, de végül csak szeptember 1-én vehetjük majd kézbe magyarul. A könyvről egyelőre keveset tudni, de az első bekezdést már ismerjük:

„Apám két évvel azelőtt, hogy elment otthonról, azt mondta anyámnak, hogy ronda vagyok. Ezt az orra alatt dünnyögte abban a lakásban, amelyet frissen házasodott szüleim Rione Altóban, a via San Giacomo dei Capri tetején vettek. Minden – Nápoly megannyi helye, egy nagyon hideg február kékes fénye, ez a mondat – megmaradt változatlanul. De én elillantam, illanok még mindig e sorokban, amelyekből egy történetet kellene kapnom, de amelyek valójában semmik, semmi, ami az enyém lenne, semmi, ami valóban elkezdődött vagy valóban befejeződött volna: csak egy gubancos csomó, és senki, még a sorokat e pillanatban író sem tudja, hogy benne van-e egy történet megfelelő szála, vagy csupán a megváltás nélküli szenvedés kusza zűrzavara.”

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ferrante a felnőttek hazug életét is megírta - Összekötve Tönkő Verával Elena Ferrante-ról 

Szeptemberben jelenik meg Elena Ferrante A felnőttek hazug élete című legújabb regénynek. Tönkő Vera, a Park Kiadó főszerkesztőjével új könyv kapcsán a híres Nápolyi regényekről, és magáról a titokzatos íróról beszélgettünk.

...

Elena Ferrante könyvei után már más szemmel nézzük a női barátságokat is

Kit érdekel, kicsoda Elena Ferrante, ha olyan könyveket ír, mint a Nápolyi regények-sorozat? Újraolvastuk mind a négy könyvet, ami az elmúlt hetek egyik legjobb döntésének bizonyult.

...

Elena Ferrante új regényének világpremierje is tolódik a koronavírus-járvány miatt

A felnőttek hazug élete november elején jelent meg Olaszországban, a világpremier júniusban lett volna. 

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Esterházy Márton: Péterrel jó volt együtt játszani, nagyon értette a futballt

Esterházy Márton: Péterrel jó volt együtt játszani, nagyon értette a futballt

Interjú Esterházy Mártonnal Esterházy Péterről, fociról és családról. 

Szerzőink

bs
bs

„Alapvetés, hogy a művészet a jelenre reagál” – Rába Roland és Biró Zsombor Aurél beszélgetése // Alkotótárs podcast VI.

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hogyan kapcsolódik össze egyház, politika és személyes sors? Hodász Andrással beszélgettünk legújabb könyve kapcsán. 

Olvass!
...

Se a Krisztus, se nagyapa testét nem lehet kimosni a rákból – Olvass bele Szekrényes Miklós kötetébe!

Felnőni nem egyszerű, főleg azért, mert sokszor bántóan hétköznapi dolgokkal kell szembenézni. 

...

„A barátnőd, a cimborád, a nőd vagy bármi, amit csak szeretnél”: Olvass bele Frida Kahlo szerelmes leveleibe!

Magyarul először olvasható válogatás a festőművész szerelmes leveleiből.

...

„Könnyebb skizofrénnek lenni és halottakkal beszélgetni, mint szembenézni a magánnyal” – Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

Benned is felerősödnek a zajok, ha lehalkul a külvilág? Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!