Ők kapják a Baumgarten-díjat 2025-ben

Ők kapják a Baumgarten-díjat 2025-ben

Idén is kiosztották a Baumgarten-díjakat, 10 szerző kap pénzjutalmat. Az első díjat még 1927-ben osztották ki, akkor Babits Mihály volt a kurátora, az újraélesztett díj 2020 óta működik. Mutatjuk, hogy idén kik nyertek. 

sza | 2025. január 30. |

2025 január 29-én, hatodik alkalommal osztotta ki a Baumgarten-díjat a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület. A díjazottak között van Bakos Gyöngyi, Földényi F. László, Hegedüs Vera, Németh Gábor, Rédl Zora, Schillinger Gyöngyvér, Solymosi Bálint, Szilágyi Ákos, Szilasi László és Tasnádi Edit.

A díj még 2019-ben jött létre Kukorelly Endre, költő kezdeményezésére, a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület segítségével. A díj már korábban is működött, eredetileg Baumgarten Ferenc Ferdinánd alapította a díjat, aki halálával egymillió pengőt hagyott hátra, hogy abból a legkiválóbb írókat és irodalmárokat támogassák. A díj akkori első (és egyetlen) kurátora Babits Mihály volt 1927 és 1947 között. Ma már magánszemélyektől származó közfinanszírozással tartják fent a díjat.

A díj négy éve működik, először 2020-ban ítélték oda. Azóta több mint 50 ember részesült a jutalomból és 570 magánszemély finanszírozta a díj honoráriumát.

Baumgarten-emlékdíjban részesül Bakos Gyöngyi, Földényi F. László, Hegedüs Vera, Németh Gábor, Rédl Zora, Schillinger Gyöngyvér, Solymosi Bálint, Szilágyi Ákos, Szilasi László és Tasnádi Edit.

2024-ben András Sándor, Forgách András, Rényi András, Simon Attila, A. Dobos Éva, Tótfalusi Ágnes és Ménes Attila kapta a díjat, részletes cikkünk itt.

(Litera)

Fotók: Valuska Gábor / Litera / Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ők kapták 2024-ben a Baumgarten-díjakat és -jutalmakat

A Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület idén András Sándort, Forgách Andrást, Rényi Andrást és Simon Attilát részesítette Baumgarten-emlékdíjban. A. Dobos Éva, Tótfalusi Ágnes és Ménes Attila Baumgarten-emlékjutalmat vehetett át.

...

Földényi F. László új kötetét elemzik a New Yorkerben

Februárban jelent meg angolul Földényi F. László Dosztojevszkij Szibériában Hegelt olvassa, és sírva fakad című esszékötete, amely a felvilágosodás spirituális és metafizikai következményeit vizsgálja. A könyvről, amelynek írásait Ottilie Mulzet fordította angolra, most a New Yorkerben jelent meg egy hosszabb lélegzetű cikk, amelyben bátornak és provokatívnak nevezték a kötetet.

...

Kukorelly Endre új könyvében semmi teteje semminek ‒ Olvass bele!

Bizonyos dolgokra csak később jövünk rá, többnyire véletlenül. Előfordul, hogy ráfekszünk a szemüvegünkre, ezért nem látjuk tisztán a világot magunk körül. Pedig ott lapul a zsebünk mélyén a kulcs. Erről is szól Kukorelly Endre 32. kötete

Hírek
...

Itt követheted élőben Nádas Péter búcsúztatását

...

A román „vadnyugatot” mutatja be Andrea Bajani legújabb regénye

...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

...

Nádas Pétertől Berlinben is elbúcsúznak

...

Új kötetet jelentett be Dragomán György

...

A Csendes barátot nevezi Magyarország az Oscar-díjra

SZÓRAKOZÁS
...

Sandra Hüller híres német férfi írót alakít legújabb filmjében

Az Arbeit und Struktur munkacímű filmben Sandra Hüller alakítja a néhai írót.

...

Morcos és jóképű orvosokkal jön A szerelem képlete filmváltozata

Hogyan lesz a megjátszott randikból igaz szerelem? 

...

Folytatást kap a Stephen King-thriller, amiben különleges gyerekeken kísérleteznek

Lehet esélyük a hatalommal szemben?

Búcsú Nádas Péter tekintetétől

Búcsú Nádas Péter tekintetétől

Nádas Péter 83 éves korában meghalt. Mindent megtett, hogy megértse az egyén és a világ működését. 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

A háború megrág és kiköp, de van remény az újrakezdésre – Patrick Ryan: Vadgesztenye

chk
chk

2026 egyik „kihagyhatatlan könyve” azt vizsgálja, meddig terjed egy író szabadsága