A figyelemfelkeltő című kötet (ITT bele is olvashatsz) napjaink világát mutatja be, abból is elsősorban – de nem kizárólagosan – az ügyvédekét, és tágabb környezetükön keresztül társadalmunk tipikus alakjait. A Rohadjon meg az összes két legfontosabb szereplője ugyanabban a fővárosi irodában dolgozik: Balázs a tulajdonos és az első számú ügyvéd, Olga pedig ügyvédbojtár, irodavezető ugyanitt. A férfi negyvenhét éves, nős, egy kisiskolás fiú apja, rendezett anyagi körülmények között él, látszólag mindene megvan. Persze ez csak a látszat, melyet igazából meg sem kell kapirgálni, hogy lássuk, mi van mögötte, Schillinger Gyöngyvér debütkötete ugyanis éppen a csillogó felszín alatti, sötétebb árnyalatú rétegekre helyezi a hangsúlyt.
Életközépi válság és problémák sokasága
Balázs hatalma, szakmai sikere és viszonylagos gazdagsága mögött ugyanis megfáradt házasság, egyre mérgesedő testvérviszály, a közelmúltban elhunyt anya, hagyatéki eljárás, házasságtörés, alkoholista barát, valamint nagyon sötét és rizikós jogi ügyletek állnak. Mindezek az életközépi válságával is küzdő férfi állandó szorongását eredményezik, felgyorsult, stresszes élettempójának elviselhetetlensége pedig az olvasóra is átragad már az első oldalaktól,
szinte együtt izzadunk és remegünk a hőssel, szerencsére a könyv viszonylag rövid, így megússzuk maradandó egészségkárosodás nélkül.
A férfi kolléganője, Olga, aki még harmincéves sincs, szintén úszik a munkában, és közben problémák sokaságával birkózik: alkoholbeteg anya, apahiány, elakadt jegyesség, az életcélok meghatározatlanságának gondjai emésztik, ráadásul egy Balázs iránt érzett, részben viszonzott vonzalom is bonyolítja a helyzetét. Ahogyan a főnöke, ő is folyamatosan szorong, képtelen ellazulni, megnyugodni akár egy pillanatra is, ráadásul súlyos önbizalomhiánnyal és megfelelési kényszerrel is küzd.
Ez a gyors és stresszes élettempó egyébként mindkét főhős esetében testi tünetekben is jelentkezik, Balázs például súlyos refluxa miatt gyakorlatilag savlekötőkön él, a gavisconos üveg a mindennapjai része: „Ropogtatja az ujjait, és nem veszi észre, hogy percek óta csak ül az autóban, a végrendeletet bámulja. Kirakja az elakadásjelzőt, gyógyszertárt keres, a Gaviscont üvegből issza, olyan, mint a folyékony vakolat. Az üveget rádobja az anyósülésra. Beállítja a Wazén Kazincbarcika, Rákóczi tér.” Olgánál másképp jelentkeznek a stressz tünetei, ő nyugtatókat szed visszatérő rémálmaira, kényszerességére és generalizált szorongására.
A test egyébként nemcsak a betegségek miatt fontos a kötetben, hanem például a szexualitás (ha rohanó élettempóhoz tartozik, hogy az együttlét ebben a regényben legtöbbször nem más, mint gyors, azonnali kielégülést hozó aktus), a betegségek, az öregedés és az elmúlás hangsúlyozása miatt is. A testhez általában negatív képek társulnak, a szédülés, a remegés, az izzadás a mindennapok részei, melyeken ki alkohollal, ki gyógyszerekkel próbál úrrá lenni.
Tempós önanalízis
A néhány hónapot felölelő eseményeket jelen időben tárgyalja a mindentudó elbeszélő, aki hol Balázs, hol Olga nézőpontjából láttatja a történéseket, és függő beszédben egyesíti a dialógusokat, a leírásokat és a szereplők belső reflexióit is. Mindkét főhős gondolatait, helyzetértelmezéseit megismerhetjük, és hamar nyilvánvalóvá válik, hogy kettejük közül a lány az, aki közelebb tud kerülni önmagához (például naplót is ír, melyben a vele történt eseményeket elemzi), vagy legalábbis képes reflektálni saját érzelmeire, tetteire.
Balázsnak sokkal nehezebben megy az önmegértés, mások érzelmeinek feldolgozása pedig még ennél is nehezebben.
Bár reagál az őt ért hatásokra, sokszor bántják vagy aggodalommal töltik el helyzetek és események, de ez nála ritkábban jelenik meg gondolati szinten, sokkal inkább reflektálatlan testi tünetek formájában. A két szereplő reakciói éppen ezért ellenpontozzák egymást, láthatjuk, mennyire különböznek, miközben valamiféle halálra ítélt vonzalom mégis összeköti őket, amellett, hogy kollégák és a napok jó részét együtt is töltik.
A kötet erőssége, hogy nagyon jól választotta meg a saját közegét, sehol nem lóg ki a lóláb, a jogi környezet, a jogi nyelv használata is teljesen autentikusnak tűnik, köszönhetően annak, hogy a szerző, Schillinger Gyöngyvér is ebből a közegből érkezik, jogászként végzett és ebben a szakmában dolgozik azóta is. De nemcsak a szereplőket körülvevő világ ábrázolása hiteles, hanem maguk a hősök is – mindkét főszereplő élő karakter, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is állandó mozgásban, próbálják feldolgozni mindazt az információt és érzelmet, ami nap nap után rájuk zúdul a világból. Karaktereik árnyaltak és összetettek és valóban érezhető, ahogy küzdenek azzal sokfelől jövő nyomással, az élet tipikus, de ettől még egyáltalán nem egyszerű problémáival.
Traumaregény, de mégsem
A regény bizonyos szempontból – például a családi múlttal és mintákkal való küszködés miatt – beleillik az elmúlt években nagyon divatos traumafeldolgozó regények sorába, ugyanakkor ki is lóg ezek közül, méghozzá nagyon is pozitív értelemben.
Elkerüli ugyanis az ilyen regényekre oly sokszor jellemző túlbeszélést, a pszichologizálást, a néhol már unásig részletezett (ön)analízist.
Schillinger Gyöngyvér könyve egészen más utat választ, a túlírás helyett takarékosságra törekszik, a hősök reflexióit nem túlgondolt bekezdésekben, hanem sokszor csak egy-egy mondatban mutatja be, ettől függetlenül lélektani megfigyelései pontosak, hitelesek és sallangmentesek. Összefügghet ez azzal is, hogy szereplői a már említett élettempó miatt egyáltalán nem szemlélődő emberek, életükben nincs idő kontemplációra, mélyebb összefüggések feltárására és megértésére. Ebben a könyvben minden gyorsan történik, az események filmszerű vágásokkal, tempós jelenetváltásokkal különülnek el, a könyv szövege így nem oldalakon át tartó bekezdésekből, hanem egészen rövid, sokszor csak egy-egy mondatnyi egységből épül fel, világosan célra tart és kerüli a mellébeszélést.
Egyéni és társadalmi problémák
A két főszereplő életén keresztül sokféle aktuális probléma szivárog a könyvbe, ezek részben társadalmi, részben személyes kérdések. A minket körülvevő, napjainkra jellemző társadalmi mocsok is látszik (például a Hydra vállalat eladása körüli csalásokból látható, hogy mennyi jogi kiskapu segíti a tisztességtelen üzleteket, és az is, hogy az emberek nagy része alapvetően megvásárolható, korrumpálható),
de az egyes emberi kapcsolatokban felgyülemlő fájdalom, erőszak és meg nem értés is jelen van.
Balázst és Olgát mellékszereplők sora veszi körül, akik elsősorban a főhősökhöz való viszonyukban fontosak. Nincs a könyvben azonban egyetlen olyan kapcsolat sem, melyben a figyelem, a törődés, a szerelem kapcsolódnak kizárólagosan, mindegyikben van valami kellemetlen, olykor elviselhetetlen árnyalat. Mindkét főszereplőnek rossz a kapcsolata az anyjával, bár Balázsé a történések idején már nem él, a köztük lévő távolság még a gyász időszakában is tapintható.
Olgáék anya-lánya kapcsolata is borzalmas, és ahogy előre haladunk a történetben, egyre inkább világossá válik, hogy nem csak az anya alkoholizmusa miatt. De a szerelmi kapcsolatok sem tartogatnak sok örömöt, mindegyik megfárad, elszürkül, és inkább valami kölcsönös haszonszerzésen alapul, mintsem valódi érzelmeken. Ebben a regényben a nehezen működő kapcsolatoké a főszerep, az üzenet mintha az lenne, hogy ez a tipikus, így tudunk kapcsolatban élni, mindenki a maga profitját és hasznát keresi, a szülők, testvérek éppúgy megnyomorítanak, mint ahogy a választott kapcsolataink, mint például a barátság vagy a házasság.
Dühös kötet
A szándékoltan hiányos cím éppen ezért szinte bárkikre vonatkoztatható, a rohadjon meg az összes kifejezés dühe a meghatározatlanság miatt tulajdonképpen az egész világra irányul:
„Rohadjon meg az összes, ezt az anyja mondja így, rohadjon meg az összes.”
Egyetlen egyszer, Olga reflexiójaként jelenik meg a regényben a címbeli mondat, de a benne lévő düh az egész szövegre kivetül. Balázs eleve impulzív karakter, mindenkire dühös, mert úgy érzi, mindenki kihasználja, noha valójában ő maga is csak használja az embereket.
A feleségétől több szexet és gyengédséget vár, a testvérétől az örökség igazságosabb felosztását, Olgától rajongást és elképesztő munkabírást és így tovább. Mivel mindezt nem kaphatja meg, haragszik mindenkire, egyre több pénzt szeretne, miközben teljesen magányos, nincsen igazán működő emberi kapcsolata. Olga szelídebb, törékenyebb karakter, őt másként zúzza össze az a kemény világ, melyben élni kényszerül. Anyósa, főnöke, nehéz természetű, iszákos anyja is átgázol rajta, az ő szorongásai nagyrészt ebből fakadnak.
A változás lehetősége
De vezet-e a főhősök dühe valamerre azon kívül, hogy emiatt a düh miatt is egyre gyorsabban pörgetik az életüket? Történik-e bármiféle személyiségfejlődés a két legfontosabb karakter esetében? A válasz korántsem egyértelmű, mert bár vannak a változásra utaló jelek, de egyik hős sem borít asztalt, hanem marad az addigi életének keretei között. Mintha erre a kettősségre utalna a könyv mottója is, a Kukorelly Endrétől származó két idézet: „Alapos változások után minden úgy marad”, „Semmi változás, mégis minden megváltozik, …abban az egy pillanatban”. Olga végül otthagyja a munkahelyét, de marad vőlegénye Bánk mellett, és Balázs sem igazán változtat. Mégis mintha mindketten megváltoznának a családjukhoz való viszonyukban: leszámolnak a családdal, Balázs eladja anyai örökségét, Olga pedig megpróbál elszakadni az életét mérgező anyjától, sőt, a soha nem ismert édesapja utáni „nyomozást” is mintha berekesztené.
Nincs katartikus erejű változás, az egész korábbi életéből kilépő, mindent felszámoló hős, de mélyen legbelül mintha mégiscsak történne valami a regény legvégére. Ha más nem, legalább annak felismerése, hogy mindig van lehetőség az újrakezdésre: „Olga beindítja a motort, a sörök a hátsó ülésen kocognak, minek vette meg előre? Még Balázshoz is be kell ugrania, nem baj. Mire hazaér, a nap lebukik, de van idő és van benzin, mindig egy új nap és mindig újra lehet kezdeni.”
