Hegedüs Vera: Mondass egy misét értem (részlet) - konyvesmagazin.hu

A minap Ferencváros József Attila Irodalmi Támogatását elnyert Hegedüs Vera tavasszal megjelent kötetét novellás listánkon is ajánlottuk. A Mondass egy misét értem kisprózái modern balladák, melyektől futkos a hideg a hátunkon.

Nők vágnak át az erdőn, és olvasóként ránk hárul a visszaszámlálás feladata: látjuk, hogy egyre kevesebben és kevesebben vannak. Majd virágként nyílnak a sebek a testeken, és a megváltó nem más, mint Csöpi, a százötvenkilós nílusi krokodil. A halált pedig itt gyakorolni kell. 

HEGEDÜS VERA
Mondass egy misét értem
Pesti Kalligram, 2024, 152 oldal
-

Hegedüs Vera novellái mind egy jól elkapott helyzetből épített mikrovilágok, különállóak, de hasonló a színezetük: valahogy minden kicsit torzult, összetapadt, szétfolyt. A szürke mezőben vagyunk: nincsenek jók és rosszak, nyertesek és vesztesek. Tragédia van giccs nélkül, szeretet is akad, persze mértékkel. De minden valahogy torzultságában emberi, deformáltságában szent.

És a háttérben történik az, ami a mi valóságunk, a mi történelmünk, a mi jelenünk. Ez elé viszont szürke függönyt húz az író. Tüntetőleg nem beszámol. Itt csak a nyelv beszél. A mindennapjaink háttérként, a homályon átütő körvonalaikban vannak jelen, hiszen bár mindig azt hisszük ez, de valóban nem ez a lényeg. A figyelem itt e háttér előtt zajló árnyjátékon van: egy-egy jellegzetes testtartáson, egy aszimmetrikus párbeszéden vagy épp azon, hogy merről fúj a szél. 

Most közzétesszük a kötet egyik novelláját.

Hegedüs Vera: Mondass egy misét értem (részlet)

Sekélytenger

Nehézkes sínek szállítottak K.-ba, a végtelen, sós légbe. Tenger levegője egy tenger nélküli városban. A kihalt utcák végei kéklettek, de odaérve csak újabb kéklő végű utcákat találtam, valaminek, egy lehetőségnek az ígéretével, melyre eocén kitartással vetettem magam. Az intézetet a város szélén építették fel, hosszú, lapostetős, U-alakú monolit egy fakó rét közepén. Az alagsorban, a folyosó végén laktam. Nem tudtam, hányan vagyunk, nap mint nap találkoztam új emberekkel, de mindenki sietett, senki nem kereste a másik társaságát.

   A rétre egyedül én mentem ki. A földön fekve, füveket markolva is nyomasztott az U-óriásban élő emberek lehetősége, ezért inkább a termőréteg felé fordultam. Úgy képzeltem, K. helyén régen tenger volt, belőle lépett színre az élet. A rögök közt találtam néhány hátramaradt miocén csigát. Sodródtam a gazdátlan mezőkben. Kaszáló mozdulatokat tettem, fülemet a földre szorítva hallgattam, ahogy a tenger nem találja a helyét az időben.

Csak így vettem tudomást magamról: bénultan és darabjaimban. 

   Egy este sziréna hangja tépi fel az alvásomat. Néha álmomban belefulladok a tengerbe, néha belefulladok az álmomba. Mezítláb lopakodom az alagsor vibráló neonja alatt, az udvaron homályos testek lebegnek a gyűjtőhely irányába, nem riadtan, inkább bizonytalanul, más testekbe ütközve, az alvásról lassan leszakadva, de még annak képlékeny csarnokán át. Megállok az udvar közepén, a sápadt fényeket nézem a sötét égen. Még soha nem láttam ilyen szépet. Lemaradok, a legtöbben már elérték az óvóhelynek kialakított pincét. Felvisít a sziréna. Az „U” egyik szárához lapulok, más kívül rekedtek a földre vetik magukat – tudom, hogy nekem is ezt kellene tennem, de csak botladozok. Valahonnan mögöttem fényszórók pásztáznak, igyekszem elhajolni a fényalagutak elől. Nem tudom, ez a riasztás valaminek a főpróbája-e.

    Nem kapok levegőt a sötétben. Először a penész nehéz érését érzem meg, nyirkosság a talp alatt, miazmás levegő a tüdőn. Talajvízben állok, vakrákok csüngnek a bokámon, megtisztulni nem képes folyam. És van itt egy férfi, kinyújtom felé a kezem, mert azonnal tudom, hogy ez a férfi van abban, amikor a világgal való szembenézés helyett a saját magammal való szembenézést választom.

   A férfi leránt. A földfelszínhez tapadunk, felerősödik valami zúgás, légáram sodor végig rajtunk, fűszálakat, törekeket kap fel, konfettiként hullanak vissza ránk, és úgy is érzem, hogy a veszélyből lehasad nekem egy kis darab ünnep. Lehet, hogy felettünk megsemmisül egy világ, de itt lent, az egykori tenger romjain lehetőségünk van létrehozni egy újat. Szeretném közelről megnézni a férfit, de a légáram miatt a földhöz kell szorítani a fejemet.

Beszívom a föld meleg, állott szagát. 

   Kiemelkedem a mezőből. Sáros tenyerekkel indulok az intézet felé. A férfi nincs sehol, körvonalait nem őrizte meg a száraz, fakó fű. Nem látom változás jelét, sem az U-monolit előtt, sem bent, a közös reggelinél. Társaim megbámulják mocskos végtagjaimat. Mi volt ez az éjjel, kérdezem. Légiriadó, mondják. A bal szárny pincéjébe terelték be őket, néhány zajon kívül csak az unalom és álmosság emléke maradt meg nekik az estéről. Lehet, hogy megtámadtak minket, mondom. Kik, kérdezik a társaim, és nem tudok válaszolni. 

   Még nem végeztem a reggelimmel, mikor az egyik köpenyes az asztalunkhoz jön, és közli, hogy ma kivizsgálásra megyek. Meg akarom kérdezni, nem ismeri-e a férfit, aki éjszaka a kezemet fogta, és akit, hiába bámulok és leskelődöm, sehol nem látok, de a társaim rákezdenek: milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen hamar rám kerül a sor, van, akinek éveket kell várnia. Úgy érzem, durvaság lenne elárulni, hogy egyáltalán nem érzem magam szerencsésnek. 

Meséljen, mondja a fehérbe öltözött orvos, és dohányfüstöt fúj az arcomba. Miről meséljek, kérdezem. Az teljesen mindegy, mondja az orvos, Leszarom a maga baját. Próbálja kihúzni a legfelső bejegyzést a kartonomból, de a papírlap megszorul, ezért inkább kettétépi az egészet. Tessék, mondja, megszüntettem a panaszát. Majd hozzáteszi: nagyon sok pénzt kaptunk erre az intézetre, az igazgatónk nagyon szerencsés; felőlem cerkófmajmokat is küldhetnének ide vizsgálatra.

Mikor mehetek el innen, kérdezem.

Nincs megkötözve, mondja az orvos.

De nekem igazolásra van szükségem arról, hogy egészséges vagyok, épelméjű, csak így mehetek vissza, letelepedni az országba, mondom.

Mindig csak a munka, mondja az orvos. Ilyen igazolást bármikor kiállítok. De a látszat kedvéért üljön arra a díványra és meséljen valamiről.

Miről?

Mit tudjam én, a gyerekkoráról. Milyen egy picsa volt az anyja. Hogy rontotta meg a tornatanár a szertárban. Mondja el a szokásosat, én meg úgy teszek, mintha még soha nem hallottam volna.

Tegnap a mezőn megláttam egy férfit és beleszerettem, mondom.

Nocsak, mondja az orvos. Azzal szórakozik, hogy forgószékében hátradőlve, bakancsát a falhoz ütögetve sáros nyomokat hagy. Ezek az intézeti kapcsolatok soha nem maradnak meg, és gyakran barkácsabortusz a végük, mondja.

Nem erről van szó, mondom. A férfit nem láttam azóta, és biztos vagyok benne, hogy nem is fogom. De a létezéséről már régóta tudok.

Az orvos int, hogy beszéljek. Tudom, hogy nem figyel, ezért inkább magamnak mondom.

Küszködtem, hogy megtanuljam a nyelvét az idegen országnak. Péntek esténként átmentem a férfihez, akit nemrég ismertem meg, és nála töltöttem a hétvégét. Az ő lakása csendesebb volt, mint az én bevándorlónegyedem. Feküdtünk egymás mellett, és a bőre nem jelentett nekem semmit. Együttléteink rövidek voltak és csalódást keltőek. Beszédtémáinkat hamar kimerítettük, ezért legtöbbször vészjósló hangulatú művészfilmeket néztünk. Mindig én ajánlottam a filmet, pedig valójában beszélgetni akartam. Azt mondta, mohó vagyok és kíváncsi, én meg arra gondoltam, talán csak ő nem elég nekem. Két test végtelen módon viszonyulhatna egymáshoz, ha lenne szándék, ha nem menekülnének az idő elől, hanem mint egy harmadik szeretőre, rávetnék magukat. Tudtam, hogy ez a kapcsolat paródiája mindannak, amit a szerelemről gondoltam, és a szerelmen nagyon sokáig gondolkoztam, pontos elképzeléseim voltak róla. Az idegen országban nem lehettem szerelmes. Itt harci gépezet voltam. Az első munkahelyemről elhozott kartonozókéssel közlekedtem.

Férfiak követtek az utcán, drogosok laktak a bokrokban, és állandóan hadban álltam valamelyik hivatallal.

Bútorokat húztam végig a járdán. Más emberek padlóját súroltam. Irigyeltem a férfit, akivel találkozgattam, amiért megengedhette magának azt, hogy harmincévesen egyetemre járjon, meg azt, hogy semmilyen erőfeszítést ne tegyen értem.

Egyszer elmentünk a tengerhez. A férfi nem ismerte az országát, én vezettem kettőnket, de én sem ismertem az országot, ezért eltévedtünk, a tengerre kevés időnk maradt. Először én vonultam végig a partszakaszon, és a férfi vigyázott a holminkra. Szürkült, fújtak a szelek, és arra gondoltam, ez nem az én tengerem, ennek a tengernek csak a végét érzem. Gyűjtöttem néhány kavicsot, aztán meggondoltam magam, és bedobtam mindet a vízbe. Éhes voltam, de csak a reggeli száraz pereceket ehettem, nem vettünk frisset. Én az úgynevezett új életemre gyűjtöttem, a férfi pedig nem akart az egyetem mellett dolgozni. A homokfövenyből néztem, ahogy magas, görnyedt alakja a rá jellemző céltalansággal járkál a parton. Néha rám nézett és mosolygott. Messziről nem láthatta, hogy sírok. Nem azért sírtam, mert tudtam, hogy hamarosan el fogom hagyni, hanem azért, mert ez a gondolat megkönnyebbüléssel töltött el. Minél közelebb került, én annál messzebb. Csináltam róla egy fényképet, ahogy elhaladt előttem, ki a képből. 

   A tengert ezután csak egyszer láttam, egy év múlva, mielőtt hazaköltöztem az idegen országból. Ezúttal egyedül mentem le egy nyíltabb és melegebb szakaszhoz.

Lefeküdtem a dűnék közé, és hagytam, hogy ne történjen semmi.

Elhallgatok. Az orvos már sormintát rakott a falra a cipőtalpából. Felém nyújt egy dobozt. Apró, csúcsos csigaházak vannak benne. A szájába vesz egyet. Nem kér, kérdezi, sok benne a kalcium. 

Nemet intek.

Szép történet volt, mondja, én is szeretem a tengert meg a perecet.

Akkor aláírja a papírt, hogy elmehetek innen, kérdezem.

Tessék, mondja, és a kezembe nyom egy borítékot. Egyébként maga egy barom, teszi hozzá. Amiért hazajött.

Nem tudtam megszokni ott, mondom.

Az orvos felhorkan. Itthon tenger sincs, mondja.

Megállok az alagsori vizsgálóterem ajtajában, onnan szólok vissza. De van, mondom, de van.

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Ez az 5 fiatal író kapta idén a ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatást

A Ferencváros önkormányzata által nyújtott ösztöndíjat fél évig kapják a szerzők.

...
Hírek

Hegedüs Vera kapta 2022-ben a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat

Hegedüs Vera nyerte el idén a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat, amellyel a legtehetségesebb pályakezdőket, a már rendszeresen publikáló, a tárgyévben új kötettel jelentkező, 35 évesnél nem idősebb szerzőket díjazzák.

...
Beleolvasó

Biró Zsombor Aurél hőse egy simlis anya és egy macsó apa révén tanulja a férfi és női szerepeket – Olvass bele!

A rendszerváltás Magyarországon mindenkiből kihozta a tolvajt –magyarázza fiának Biró Zsombor Aurél egyik női szereplője. Most elolvashatsz egy részletet a bemutatkozó regényből.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ezért érdemes edzened a képzeleted „izmait”

Egy új könyv szerint a gazdag képzelet nem valami isteni adottság, hanem fejleszthető tulajdonság. Le is írja, hogyan.

...
Zöld

Klímaváltozás helyett „halálos klímapusztítás”: ez a csere téged rávenne a cselekvésre?

Nem elég hatékonyak a jelenlegi kifejezéseink, amikor a klímaváltozás fenyegetéseiről beszélünk, állítja az ELTE PPK kutatója. Forgács Bálint új nyelvhasználatot javasol, hogy súlyának megfelelően kezelhessük a problémát. Mi könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

Kreatívabbak a babák, mint eddig gondoltuk + 5 könyv a kreativitásról

Magyar babák vettek részt abban a kutatásban, melyből kiderült, hogy a babák elég korán képesek kreatív módon kombinálni különböző fogalmakat. Könyvek hírek mellé.

Olvass!
...
Beleolvasó

Amikor a fiú zavaró tényezővé válik az apa szemében – Olvass bele a Kis világok című regénybe!

Caleb Azumah Nelson egy Londonban élő, ghánai-brit fiú érzékeny, zenével és ízekkel teli felnövéstörténetét írta meg. Most elolvashatsz belőle egy részletet.

...
Zöld

Kannibál kapitalizmus: Mind megyünk a levesbe?

Nancy Fraser instant klasszikus könyvében bemutatja, hogyan vezetett a falánk kapitalizmus a világunkat megmérgező, igazságtalanságokból fakadó sokféle krízisért. Most elolvashatsz egy részletet a kötetből.

...
Beleolvasó

A Gucci-örökös végre elmondja az igazságot apja meggyilkolásáról – Olvass bele!

Allegra Gucci évekig némán hallgatta a családjáról szóló különféle, igazságot nélkülöző pletykákat. A hollywoodi film aztán annyira felháborította, hogy megírta saját igazságát a botrányos történetről. Mutatunk egy részletet a könyvéből.

Kiemeltek
...
Hírek

Ez a 21. század 10 legjobb könyve a New York Times szerint

A dobogó mindhárom fokán nők állnak, ráadásul európai szerző az első. Mutatjuk az első tízet a legjobb könyvek közül.

...
Nagy

Rossz anya és jó író: hogyan olvassunk ezután Alice Munrót?

Mennyit tudott a kanadai irodalmi élet Alice Munro és lánya szakításának valódi okáról? Hogyan olvassuk ezek után Munro írásait a nők elfojtott érzéseiről és a családi drámákról?

...
Kritika

A Tom Lake két nyár történetén keresztül mesél egy egész életről

A Tom Lake, Ann Patchett csodálatos érzékenységgel megírt regénye egy nyári színházba és egy cseresznyéskertbe repíti olvasóit, hogy feltárja a főszereplő Lara fordulatokban gazdag, reményteli életét.

A hét könyve
Kritika
Szeretnék-e Murakami Haruki szomszédja lenni?
...
Nagy

Senki sem fogja elolvasni a könyvedet: 5 érvünk van, hogy miért

Ez is eljött: a cikk, amiben lebeszélünk a könyvkiadásról.