Ők az első Baumgarten-emlékdíj nyertesei!

.konyvesblog. | 2020. január 16. |

Fotó: Valuska Gábor

Idén első alkalommal osztották ki a közösségi támogatásból megvalósult Baumgarten-emlékdíjakat. A Kukorelly Endre író kezdeményezésére feltámasztott irodalmi elismerés idén 5.200.000 forint összdíjazással is jár. Kukorelly korábban ezt írta Facebook-bejegyzésében:

"A díjak odaítéléséről a tanácsadók javaslatai alapján három egymás utáni évben egy kurátor dönt, majd mandátumát az egyik, akkor már díjazott számára átadja. Első alkalommal az Alapítók e sorok íróját választották kurátornak, aki tanácsadónak Kemény Istvánt, Margócsy Istvánt és Nemes Z. Máriót kérte föl. Az Emlékdíj teljes transzparenciával működik, célja, hogy minél szélesebb társadalmi támogatást kapjon. A kurátor feladata kizárni minden állami beavatkozást, és a Baumgarten-díj kurátorának, Babits Mihálynak szellemében kötelezőnek érzi magára nézve, hogy saját politikai és poétikai preferenciáit ne érvényesítse. A díj hagyományának megfelelően nincs kötöttsége, maga alakítja ki tanácsadóival egyeztetve a döntési mechanizmust, figyelembe vehet életművet, konkrét művet és szociális szempontokat egyaránt, és – szakmai díj lévén – nem köteles adott szerző anyagi helyzetét mérlegelni. Egy személy több éven keresztül is díjazható. Évente öt díjat és hat jutalmat osztunk."

A dunszt.sk híre szerint a 2020-as év díjazottjai:

Marno János, Márton László, Pintér Béla, St.Turba Tamás, Christina Viragh.

Jutalomban részesült:

Bán Zoltán András, Bartók Imre, Csehy Zoltán, Kulcsár-Szabó Zoltán, Peer Krisztián, Szilágyi Zsófia.

Aki szeretne, továbbra is küldhet pénzt a díjra:
OTP 11709002 20611963
(Számlatulajdonos: Kalligram Kiadó. Írd oda: Gyümölcsöskert)
IBAN HU31 1170 9002 2058 6098 0000 0000
BIC (SWIFT): OTPVHUHB

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.