![Nádasdy Ádám háromszor és még két könyv apákról – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/35257/fe_580_320_fe_1180_600_esnm_ottanna_podcast_konyvajanlo_konyvesmagazin.png "Ezt senki nem mondta! - Ott Anna - konyvesmagazin.hu")
Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, melyben írókkal beszélgetünk a szülővé válás buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás összefüggéseiről. A sorozat könyvajánlójába Ott Anna ezúttal is öt kötetet választott.
Ott Anna könyvajánlója
Mióta megtudtam, hogy anya leszek, mániákusan olvasni vágytam a témában. Hamar rájöttem, hogy a non-fiction könyvek inkább csak összezavarnak és elbizonytalanítanak, így szépirodalmat kerestem, történetek után sóvárogtam. Így már saját polcai vannak az elmúlt majdnem három évben gyűjtött, olvasott, kijegyzetelt köteteknek, amiket szeretnék veletek hétről hétre megosztani. Igyekszem majd úgy válogatni, hogy a kötetek valamennyire rímeljenek arra, amit az adott héten a meghívott művész vendégemmel az Ezt senki nem mondta! című podcastben is megbeszélünk. (Az első, Tompa Andreával folytatott beszélgetést itt hallgathatod meg, könyveket pedig itt találsz hozzá. A második beszélgetést Tóth Krisztinával itt találod, a könyvajánlót pedig itt.)
Az Ezt senki nem mondta! harmadik részében megismerhettük Nádasdy Ádámot az apát, az elvált férfit, a nagypapát, a költőt, aki szerint, ha úgy hozza az élet, akkor verset a konyhapulton vagy játék közben is lehet írni. Nekem ezek a könyvek jutottak eszembe erről a beszélgetésről:
Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza
Nádasdy Ádám annak idején a melegségről kezdett tárcákat írni az Élet és Irodalomba, majd kötetbe rendezte őket, és válogatott melléjük a 2008-ban megszűnt Mások magazinban megjelent írásaiból is. A vastagbőrű mimózában helyet kapott még egy interjú pár filmkritika és a 2009-es Melegfesztiválon elhangzott megnyitó beszéd is.
Amikor a Könyves interjújában megkérdezték, kinek szánja a kötetet, ezt mondta: „Nem szántam én senkinek, de úgy éreztem, hogy amit tudok, azt kötelességem elmondani. Egyfajta néptanítói jellege is van, de az anekdoták egy része önmagában is érdekes, függetlenül attól hogy kivel, milyen nemű emberrel esett meg. Lehet, hogy tíz év múlva egy fiatal meglátja majd a könyvtárban vagy az antikváriumban, és a szövegeim segítenek neki, hogy elhiggye, nincs egyedül. Nagyon nehéz így felnőni, mert mindenki azt hiszi, hogy csak ő olyan.”
Nádasdy Ádám: Hordtam az irhámat
Nádasdy legújabb könyvében a határok, országok, kultúrák közötti életről mesél. Visszaemlékezéseiben feltárul egy határokon átívelő, szerteágazó családtörténet, és az, hogy milyen volt felnőni egy soknyelvű, többkultúrájú családban a szürke ötvenes években. Hogyan lehetett utazni a Kádár-kor konszolidációja előtt és után, miként nyílt ki a világ a rendszerváltással. Az író a tőle megszokott élvezetes stílusban mindig egy-egy személyes történettől jut el a közös élmények megértetéséig.
A kötetről a Könyves cikkében azt olvashatod: „Nádasdy jó mesélő. Nemcsak abban az értelemben, hogy jó hallgatni vagy éppen olvasni, hogy világosan fogalmaz, hogy beszéde (és persze leírt szövege) jól felépített, logikus és élvezetes, olyan, mint egy belátható, tiszta terep, ahol nem nagyon lehet eltévedni, hanem mindezek mellett megvan az a ritka tulajdonsága, hogy prózája műfajtól függetlenül nagyon hamar magához vonz, hatást gyakorol.”
Interjú, tárca, rádió- és netnapló, nyilvánosan elmondott beszéd leirata – ennyiből is látszik, hogy műfajilag mennyire heterogén Nádasdy Ádám legújabb kötete, amely az elmúlt években itt-ott (folyóiratban, internetes oldalon, ünnepi kiadványban) megjelent írásai közül válogat. Bár történetei tűnhetnek szerteágazónak, valójában mégis arról mesélnek, milyen volt egy megváltozott, majd a változatlanságba (vagy változtathatatlanságba?) évtizedekre megdermedt, és megint később újból változni látszó országban felnőni.
Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt
Nádasdy Ádám versei úgy szólnak hozzánk, ahogy a barátainkkal beszélgetünk: amikor váratlanul elmondanak valami bizalmasat, és mi tudjuk, hogy most a legtöbb, amit tehetünk, ha meghallgatjuk őket. Csakhogy Nádasdy verseinek olvasásával nem is a szövegekkel, de magunkkal vagyunk figyelmesek: ha odafigyelünk rájuk, magunkról tudhatunk meg valami bizalmasat. A Jól láthatóan lógok itt egy megkapóan eleven verseskönyv a villanófényként felragyogó felismerésekről.
Tillmann Prüfer: Apának lenni
Apának lenni az élet egyik legnagyobb kalandja, és nem mindegy, hogyan vágunk bele. Tillmann Prüfer, aki a ZEIT magazin főszerkesztő-helyettese, olyan apa, aki ágyba viszi a reggelit a lányainak, és aki elfogadja, hogy a kamaszok „rendetlensége” afféle egészséges lázadás. Prüfer Apának lenni című könyvében végiggondolja a hagyományos apaszerepeket, hogy felmutasson helyettük újakat, melyek mindegyike egyetlen célra irányul: légy része gyermeked életének, ne csak érzelmileg nehezen elérhető, a távolból gondoskodó apaként élj! Az a „szerszámosláda”, aminek eszközeit minden apának kínálja, meggyőző és inspiráló. A szerszámok használatának végeredménye, hogy gyermekeink önállóvá válnak, miközben egy életen át képesek kötődni az apjukhoz. Az új apák nemzedéke itt kopogtat az ajtón. Ők már nem csupán arra vannak rendelve, hogy megteremtsék a család anyagi hátterét, hanem teljes szívvel és lélekkel vesznek részt gyermekeik nevelésében. Persze ahhoz, hogy előlépjen az apák új nemzedéke, szükség van a nők támogatására. Nélkülük nincsen új apa. A kötetbe itt beleolvashatsz.
Az Apának lenni című kötet szerzője személyes élményeit feldolgozva mesél a családi élet mai dilemmáiról és új perspektíváiról – felvázolva az apák új lehetőségeit, bemutatva azt a szerepegyüttest, amelyben a férfiak is aktív résztvevői gyermekeik életének. Olvass bele!
Marie Aubert: Igazából nem ilyen vagyok
Marie Aubert új regényében egy család egy hétvégéjének eseményeit követhetjük nyomon több különböző nézőpontból. Egy átlagosnak gondolt, boldognak mondott, középosztálybeli család – nyugodt jólét, békés hétköznapok, biztonságos rutinok. A családját elhagyni készülő apa, egy önazonosságát éppen elvesztő nővér vagy a barátnője ghostingolása miatt egyre jobban frusztrálódó kamasz lány azonban mintha nem passzolnának bele a klasszikus képbe. Amint a korábbi viszonyítási pontok kezdenek elmosódni, és a komfortzónáktól távol kerül, amit a szereplők tettek, tesznek vagy tenni készülnek, jogosan teszik fel maguknak a kérdést, hogy ha igazából nem ilyenek, akkor milyenek vagyunk? Olvass bele a könyvbe!
Az Igazából nem ilyen vagyokban egy család átlagosnak tűnő hétvégéjének eseményeit követhetjük nyomon, több nézőpontból is. Csakhogy itt semmi sem az, aminek elsőre látszik. Olvass bele!
