Marie Aubert: Igazából nem ilyen vagyok

Marie Aubert új regényében mindenki távol kerül a komfortzónájától

Az Igazából nem ilyen vagyokban egy család átlagosnak tűnő hétvégéjének eseményeit követhetjük nyomon, több nézőpontból is. Csakhogy itt semmi sem az, aminek elsőre látszik. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2023. november 21. |
Marie Aubert
Igazából nem ilyen vagyok
Ford. Pap Vera-Ágnes, Scolar, 2023, 208 oldal
-

Egy átlagosnak gondolt, boldognak mondott, középosztálybeli család ‒ nyugodt jólét, békés hétköznapok, biztonságos rutinok. Az éppen lelépni készülő apa, az önazonosságát éppen elvesztő nővér vagy a barátnője ghostingolása miatt egyre jobban frusztrálódó kamasz lány azonban mintha nem passzolnának bele a klasszikus képbe. Amint a korábbi viszonyítási pontok kezdenek elmosódni, és a komfortzónáktól távol kerül, amit a szereplők tettek, tesznek vagy tenni készülnek, jogosan teszik fel maguknak a kérdést, hogy ha igazából nem ilyenek, akkor milyenek vagyunk?

Marie Aubert: Igazából nem ilyen vagyok (részlet)

Fordította: Pap Vera-Ágnes

– Szia – kiáltom, miközben nagy nehezen beoldalazok az ajtón az összecsukott asztallal.

– Szia – kiáltja vissza Ellen a nappaliból.

Keresztbe tett lábbal, elnyúlva hever a szófán, előtte a dohányzóasztalon egy pohár fehérbor. Szokás szerint a lábával integet nekem, a telefonját nyomogatja, és alig néz fel, amikor becipelem az asztalt.

– Tessék, itt van – mondom, és az asztalt nekitámasztom a falnak, leizzadtam a cipekedéstől.

– Nagyszerű – feleli.

Basszus, még csak rendet sem rakott. Legalább két órája hazaért, de minden ugyanúgy van, ahogy reggel hagytuk, a nappaliban teljes a káosz, a gyerekek cuccai, legók és könyvek tömkelege,

az asztalon koszos poharak és régi újságok, a falak mentén porcicák.

Odébbtolom Ellen lábát és leülök a szófára, ujjaimmal a térdemen dobolok. Régen szórakoztatónak találtam, hogy Ellen csak így heverészik ott, karját a feje alá téve, szinte szexis volt, hogy nem hajlandó semmin stresszelni, és meg sem hallja, ha én vagy a gyerekek nyaggatjuk.

Az emeleten gyors léptek dübörögnek, Eirik vagy Sivert átrohan a szobán, valószínűleg Eirik az, ő a mozgékonyabb.

– Ugye tudod, hogy hamarosan itt vannak a vendégek? – mondom.

– Tessék? – kérdezi Ellen, és felnéz.

Egy mozdulattal körbemutatok a rendetlenségen, ő elkomorodik, és nehézkesen feltápászkodik.

– Talán nekem is kijár egy kis pihenés – mondja. – Péntek van.

– Nem volna baj, ha nem úgy nézne ki a nappali, mint ahol bomba robbant – mondom.

– Nyugi, elintézem – feleli Ellen, és tovább nyomogatja a telefonját.

– Aha – mondom. – És mikor?

– Engedd már el magad – feleli Ellen, és felpillant a telefonról.

Már nyitom a számat, hogy folytassam, dühös szavak tolulnak fel bennem, de inkább visszanyelem őket, nem mondok semmit, annyiban hagyom a dolgot, már annyiszor elmondtam mindent, hogy a saját hangomat is unom, és amúgy sem mennék vele semmire.

– Linnea itthon van? – kérdezem végül.

– Igen, életünk napfénye hazaért – feleli Ellen, és biccent egyet Linnea szobája felé.

– Szóval megint duzzog – mondom.

– Elviselhetetlen ez a lány – feleli Ellen, és megrázza a fejét.

– Vidám lesz a buli – mondom.

– Ja, színtiszta élvezet – feleli Ellen, és elmosolyodik, én is elnevetem magam.

A hangom egész hétköznapi módon cseng, úgy beszélek, ahogy általában szoktam, és a közös kuncogástól olyan érzésem támad, mintha minden úgy volna, mint régen. Ellen semmit nem vett észre, semmit nem gyanít. Látom a mosolyán, hogy biztonságban érzi magát, ettől egy pillanatra elszorul a torkom. Suta mozdulattal megpaskolom a térdét, aztán felállok, kimegyek a konyhába és körülnézek, a mosogatóban nagy tányérkupac tornyosul, a padló tele van morzsával, a pulton szörpre emlékeztető ragacsos nyom éktelenkedik, egy ideig csak állok, majd fújok egy nagyot, és elkezdem kipakolni a mosogatógépet. Kocognak a poharak, csörömpölnek a bögrék.

Legalább ötven múminos bögrénk van a szivárvány minden színében, a sárgától a piroson és kéken át a rózsaszínig.

Alig néhány múminfigurát ismerek, ott van Pöttöm és Vándor, no meg a cilinderes Múminpapa a fekete bögrén, amit általában én kapok meg, amikor hétvégenként nagy ritkán Ellen terít a reggelihez. Elő kell készítenem a pizzatésztát ma estére, jut eszembe, miközben elmosogatom azt, ami nem fért bele a gépbe, nekem is jó lett volna leülnöm egy kicsit megpihenni, de túlságosan nyugtalan vagyok, hangya van a gatyámban, ahogy apa szokta mondani, úgyhogy ennyi erővel éppen rendet is rakhatok. Ez a család nélkülem két-három nap alatt bele fog fulladni a saját kosztengerébe. Valahányszor sajtos szendvicset készítenek, Eirik és Sivert kint felejtik majd a sajtot és a vajat, és az egész pult csupa maszat és kenyérmorzsa lesz, a padló zéró kólától ragad. Linnea szétdobálja a ruháit a fürdőszobában és a nappaliban, a vécécsésze szaros marad, az előszobában egymás hegyén-hátán áll majd a sok ezer cipő és csizma. És Ellen, Ellen pedig nem heverészhet tovább zavartalanul a szófán, ölében egy könyvvel és a telefonjával, amit folyamatosan babrál, mindig panaszkodik, hogy milyen lassan halad egy-egy könyvvel, én meg erre azt szoktam mondani, hogy ezen nincs mit csodálkozni. Most majd nem érti, hogy miért ilyen nagy a felfordulás, honnan került ide a rengeteg koszos ruha, és miért tornyosulnak mindenütt ragacsos tányérok. Sopánkodhat majd, hogy jesszusom, mi van itt!

Hogy fognak ezek elboldogulni, ha én elmegyek, amikor elmegyek.

A ház javarészt az enyém, anya meg apa építették, hatvanöt százalékban az én tulajdonom, míg a nyaraló Ellen nevén van, szóval, ha szigorúan vesszük, nem nekem kellene elköltöznöm. Ennek ellenére azonban ezt a házat tudom elképzelni magam nélkül, látom magam előtt, ahogy a család körbeüli az ebédlőasztalt, és van egy üres hely, az én helyem, látom a szekrényeket a ruháim és cipőim nélkül, az ágyat, aminek az egyik feléről hiányzik a párna és a paplan. A kislábossal küzdök, próbálom kikaparni belőle a megszáradt zabkását. Ellen az, aki reggelente zabkását készít Eiriknek és Sivertnek, áfonyát és mézet tesz rá, a fiúk pillanatok alatt belapátolják az egészet, de ki az, aki utána nekiáll elmosni a lábost, na vajon kicsoda.

A megszáradt zabkásamaradék úgy megkeményszik, hogy éle lesz, megvághatod vele a kezedet. Előveszek egy fém dörzsszivacsot, teljes erőből súrolom az edényt, aztán elegem lesz belőle, ezt a végtelenségig súrolhatom, rettentő lassan megy. Visszalököm a lábost a mosogatóvízbe, egy pillanatra ökölbe szorítom a két kezem, aztán kiveszem, megtörlöm, és úgy, ahogy van, beteszem a helyére a konyhaszekrénybe, a szekrény ajtaját becsapom, nagyot csattan, aztán csend lesz. Még két nap, gondolom, és a mosogatót bámulom. Ujjammal megkavarom a mosogatóvizet, nézem az alján az üledéket, aztán újra megkavarom, a víz hullámzik. Legfeljebb három nap. A vasárnap nem jó. De a hétfő már igen, vagy talán a kedd. És akkor majd. Miután túl vagyunk az istentiszteleten és az ebéden és a beszédeken, miután elintéződik minden, aminek el kell intéződnie, nagyon hosszú ez a lista, most azonban az a legfontosabb, hogy elkészítsem a pizzát és rendet rakjak, mire megérkezik apa és Hanne, ez az új Hanne az új barátnőjével, külön stressz most, hogy ebben a nagy felfordulásban még vacsoravendégeink is lesznek, de rosszul vette volna ki magát, ha nem hívjuk meg őket. 

Még három nap, és elmondom Ellennek.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Zöld

Elon Musk gyerekkorában az erőszak része volt a fiatalok oktatásának

A könyv különleges betekintést nyújt Elon Musk sikereinek és kudarcainak történeteibe és soha nem látott közelségből vizsgálja meg, hogy Musk démonjai vajon zálogai-e az innovációnak és a kreativitásnak. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Hassan Preisler: Kaméleon vagyok, és lehetek bárki, akit csak kívánsz

A barna ember terhe eredetileg vitairatnak indult az integráció témájához, ám végül egyszerre lett magával ragadó self-fiction és fergeteges társadalmi szatíra, amelyet át- meg átsző a főhős szövevényes családtörténete. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Az öngyilkos tinédzserek rejtélyes üzenetet hagynak maguk után a káoszba süllyedő Amerikában

„Noah Hawley Himnusza a szorongás luxusáról szóló tanmese, amelyből az is kiderül, hogy az empátia tényleg alternatívát kínál-e a zéró összegű játszmákkal leírható, pusztulásra érett világ helyett” – írtuk a kötetről, amibe most bele is olvashatsz!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Sokkal jobban hatnak a konteók, ha a közösség hiedelmeihez illeszkednek – Olvass bele az Emberarcú tudományba!

A különböző tudományterületek képviselőinek tanulmányaiból szerkesztett kötetben az alternatív világértelmezések, áltudományos elméletek és tudománytagadó tanok sorát járják körül. Olvass bele!

...
Zöld

3 ok, amiért a home office pszichésen megterhelő + 3 könyv segítségül

Ugyan a home office nagyobb szabadságot és autonómiát biztosíthat, olyan hátulütői vannak, amikre elsőre nem feltétlenül gondolnánk. 

...
Zöld

Mit tehet egy nő, ha lebénul az arca és elveszti a mosolyát? Olvass bele Sarah Ruhl könyvébe!

Sarah Ruhl az élete minden területén sikeresnek érezte magát, amikor az arca lebénult. Mi mindent jelent valójában egy mosoly? Mutatunk egy részletet a könyvéből!

A hét könyve
Kritika
Sherlock Holmes, a holokauszt és egy papagáj is befért Michael Chabon nyári krimijébe
...
Zöld

Daniel Kehlmann szerint itt az idő, hogy megijedjünk az AI-tól

Az író a Guardiannek írt véleménycikkben hívta fel a figyelmet az AI szélsebes fejlődésének következményeire.