![Barnás Ferenc: Az üresség vonalai [Egy kiállítás képe]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/2/20514/fe_1180_600_egy_kiallitas_nagy.jpg "egy kiállítás képe ludwig múzeum nagy")
Áll a tükör előtt, nézi az arcvonásait.
Bármibe belelát bármit, ez gyakran megtörténik vele; időnként akkor is, ha nem akarja.
Vonal. Cérna. Idegsejtkerítés. Vonalból grafit-terek két síkban, körbe rakva, gömbbe rakva, lemezbe rakva. Más is lehet.
Folt, felület. Foltfelület. Ha sokáig nézi, pulzál. Később mit lát? A saját szemét kikalapálva? Összelapított fejét sejtmembránokkal? Benne egy lemezzel, ami forog, csak forog? Ezt látja? Most ezt látja. Aztán mást.
2020. AUGUSZTUS 20. – 2023. JANUÁR 1.
Az időgép egy olyan, egyelőre csak elméletben létező szerkezet, melynek segítségével a múltba vagy a jövőbe repíthetjük fizikai testünket. A Ludwig Múzeum új kiállítása nem az időutazás tudományos-fantasztikus lehetőségével foglalkozik, hanem az idő és a művészet viszonyát vizsgálja különféle szempontokból, és magukat a műveket tekinti olyan időgépeknek, melyek lehetővé teszik számunkra a mentális utazást. További infók>>
Szól a zene. Vagy ez csak sercegés?
A felületet kimozdítja valami, a terek üregekké válnak és akár mélységbe is fordulhatnak. Bizonyára abba fordulnak. Utána fodrozódás. Közben egyre csak keletkezik és keletkezik a külön-tér, a csupasz és puszta plusz-tér, mindegyik egy külön mikroverzum: cérnából gombolyított-gombolygatott lelkek, itt jól megférnek egymás mellett. Aztán felzárkózik a két síkhoz a harmadik, a többiről ne beszéljünk, amúgy sem tudnánk.
Nézők szénből, grafitból. A grafit mi vagyunk. Elszenesedett lények. Minket húznak körbe, körbe-körbe a kétsíkúak. (Te olyan kétsíkú vagy, drágám!)
Nincs fókuszpont, a részek középpont nélküli terek. A pontok kiradírozva, de lehet, hogy csak a nagyközép nagyfényétől nem látszanak. Üresre rajzolt terek. Sok berajzolt tér. Első látásra más. Első látásra minden más. Mindenben ott az üresség, per forma, a tér mindenekelőtt üres.
Szénjelek a papíron, vonalnak látod őket. Mindegyik rajt’a forgón. Egy alapból jöttek, egy elmealapból, kézen keresztül kerültek a lapra – játékból. Most forognak. Bent, belül, minden szüntelen forog. Több irányból több irányba. Több irányú sejtés és sejlés.
A fehérfolt (nem az, de annak nevezzük) középpont? Vagy vakfolt? Azon kell valahogy áthaladni. Átnézni. Nem tudsz, nem lehet. Lejjebb galandféreg. Tőle kicsit messzebb egy másik. Utat vágnak. Nem biztos, talán. Összesűrűsödött, körberajzolt üregterek kapcsolódnak egymáshoz, rendszert képzenek. Nincs rendszer. A kéz játéka van és az ujjvégződésekben eltárolódott tudás.
Az elképzelt felől van a térhatás. Akkor az egész mi vagyunk. Mi. Magunkat nézzük, mi, magunknézők. Magán keresztül néz minket, rajtunk keresztül magát, az ürességen keresztül az egészet.
Körkörös mintha-gomolyag tekervények nélkül. Az elmealap kintre kerülve másképp képződik. Fehér és sötétszürke; papírszín, grafitszín. A sejlés szénvonala. Sejlés? Az ott esetleg két fül. Vagy szem. A szeme beikszelve. Van másik iksz is. Az egész mozog. Az észrevehetetlenség határán, de mozog. Előbb lemez volt, most gömbbé változik. A világ továbbra is forog, benne az elhatárolt üres részekkel és a vizekkel. Az egész víz, olykor kiemelkedik belőle valami – elmosódott nyúlványok. Milyen nyúlványok? Ne magunkat keressük mindenütt! Vannak tőlünk független üres terek is. Azok vannak igazán. Mindenütt üresség. Ne arra az ürességre tessék gondolni, hanem a másikra. A másikra? Igen, mert főképp az van. Középütt kiszakadt tér, mely a keletkezésben kiszakadásként keletkezett. A keletkezésben benne foglaltatik a visszakeletkezés is. Mondd, annak mi a neve? Te mindent tudsz.
Ne csúfolódj velem!
Nem értelmezel, csupán a benyomásaidat rögzíted. Papírból és szénből üregtenger. Határolt üregek, határolt ürestestek tengere. Nem ilyenek vagyunk? Nem így nézzünk ki? Nem így helyezkedünk el a világrendben? Jó látni, hogy ennyire nem látszunk, ennyire nem látszódunk.
A kéz viszont lát. KLK. Kézzel Látók Közössége, beszéljetek hozzánk, túl nagy a csend!
Olyan vonalak vagyunk, akik saját pontjaikat sem látják. Nem látják, mert nincs nekik. Kerületük van, peremük. Bekerítettettetett.
Ne keressünk benne mást, mint ami, súgja most maga elé, és már nem először. Mintha valaki hallgatná, mintha valaki most már figyelné. Vegyél mély levegőt.
A lemezen, a gömbön körös-körül perem, létrejötte óta önmagába fordul. Kör a peremen, az én-peremen. Az üresség határvonalán. w
Szíj Kamilla: Cím nélkül, 2014
papír, ceruza, 150 x 150 cm
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
© [a szerzői jog tulajdonosa]
