Legjobb Könyvek Nőknek
Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.
Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.
Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.
Finy Petra: Akkor is
A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!
Gurubi Ágnes: Szív utcájában
A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.
Tompa Andrea: Haza
Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.
Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva
A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.
Péntek Orsolya: Hóesés Rómában
Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.
Virginia Woolf: Egy saját szoba
Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.
Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk
Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.
Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje
Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.
Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában
Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.
A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.
Witold Szabłowski
Így etesd a diktátorod
Ford. Petneki Noémi, Prae, 2022, 280 oldal
Witold Szabłowski négy kontinensen keresztül, az ókori Babilon iraki romjaitól Kenya szavannáin, Albánián és Kubán át a kambodzsai őserdőig utazva felkutatta öt olyan diktátor személyes szakácsát, akik országuk polgárait könyörtelenül elnyomták, éheztették és lemészárolták: az iraki Szaddám Huszeinét, az ugandai Idi Aminét, az albán Enver Hoxháét, a kubai Fidel Castróét és a kambodzsai Pol Potét. Meghallgatta történeteiket, miközben édes-savanyú levest vagy kecskehúsos piláfot főztek, rumot ittak és römiztek.
Witold Szabłowski (1980) lengyel író, újságíró (Gazeta Wyborcza, TV24, TVP). Írói és újságírói munkájáért számos elismerést kapott, a Beata Pawlak-díj és a Brit Pen Club Díj mellett az Amnesty International kitüntetésében is részesült. Az Így etesd a diktátorod megfilmesítési jogát 2021-ben Channing Tatum vette meg, aki sorozatot készít belőle.
Witold Szablowski: Így etesd a diktátorod (részlet)
Fordította: Petneki Noémi
Abú Alí, Szaddám Huszein szakácsa
Az iráni háború idején kezdtem Szaddámnál dolgozni. Gyakran megfordultunk a fronton. Szaddám közönséges katonai terepjárón közlekedett, és ha a front közelében akart éjszakázni, lakókocsiban aludt. Semmiféle luxus nem jöhetett szóba.
Ezek az utazások a katonai szolgálatom idejére emlékeztettek. Reggel bejöttem a munkába, és valaki – általában Kámil Haná – így szólt: „Csomagolj, megyünk a háborúba.” Úgyhogy csomagoltam. Ha egy óra vagy több is maradt indulás előtt, előkészültem, hogy a terepen kevesebbet kelljen csinálnom. Ott tábori konyhán főztünk, ami sokkal nehezebb. Igyekeztem legalább a rizst előre elkészíteni.
Mentünk, aztán kiszálltunk az autókból, Szaddám meglátogatta a katonákat, én meg egy kicsit távolabb maradtam, beüzemeltem a konyhát, és befejeztem, amit korábban elkezdtem. Vagy tüzet raktam, és tikkát, koftát vagy halat sütöttem.
Az elnök meg akarta mutatni, milyen jól gondoskodik a katonáiról: még főz is nekik. Volt egy fazék rizsünk, amit korábban előfőztem. Felállítottuk a konyhát, és az ő feladata annyi volt, hogy készre főzze a rizst, majd ráöntse az általam készített szószt. De Szaddám szokás szerint hol belefeledkezett a társalgásba valami tiszttel, hol fényképhez pózolt – imádott fotózkodni –, és sokszor odaégette a rizst. Vagy csak beszélt, beszélt, és közben egy kiló sót beleszórt a fazékba. Aztán kiosztotta a katonáknak az odaégett vagy elsózott rizst.
Meg kellett enniük, hiszen maga az elnök főzött nekik.
Ha Szaddám közvetlenül a frontra utazott, engem néhány kilométerrel korábban kiraktak, és ott főztem. Amikor befejeztem, autón vittem a helyszínre az ételt, mint katonakoromban.
Sokszor kerültem veszélybe. Egyszer Szaddám egy olyan egységet látogatott meg, amelyik fél nappal korábban nyert meg egy ütközetet. És akkor az irániak váratlanul ellentámadást indítottak. Khomeiní bemesélte nekik, hogy aki háborúban esik el, egyenesen a mennybe megy, még akkor is, ha korábban nem hitt Istenben, sőt még akkor is, ha egyáltalán nem tartotta be az Iszlám szabályait. Úgyhogy őrült dühvel támadtak, mert nagyon haragudtak Irakra, és elhitték, hogy aki elesik a csatamezőn, a paradicsomban ébred fel. Üvöltöttek, és vakon rohantak ránk.
Mindannyian pánikba estünk. A katonák egy része lőni kezdett, a másik futásnak eredt, köztük– szégyen, nem szégyen – én is. Eldobtam a fazekat, és futottam, amerre láttam. Biztos voltam benne, hogy mindegyikünket agyonlőnek.
Sok mindent beszélnek ma Szaddámról. Például, hogy gyáva volt – hogy soha nem volt katona egyik háborúban sem, mindig csak másokat küldött hadakozni.
De én láttam Szaddámot olyan helyzetben, amikor mindenki menekült – én is.
Ő a helyén maradt.
Amikor elmúlt a veszély, lehajtott fejjel ballagtam vissza. Szaddám ugyanott állt, ahol utoljára láttam, és épp elemezte a katonákkal a helyzetet. Egy pillantásra se méltatott sem engem, sem a többi katonát, akik elmenekültek. Állítólag később többüket kivégezték. Nem tudom, tényleg így történt-e. Én semmilyen bajba nem kerültem. Visszatettem a helyére a fazekat, a tűz még pislákolt, de az egész rizs a földön hevert. Elölről kellett kezdenem a főzést.
Elmondtam Márkusznak, mi történt, de ő csak megvonta a vállát: „Nagyon jól tetted, Abú Alí. Nem neked kell mentened az elnököt. Az a testőrei dolga. A miénk a főzés.
Ha mást csinálnál, el is ronthatnál valamit.”
Igaza volt.
***
Amikor dolgozni kezdtem az elnöknél, szinte azonnal megismerkedtem a feleségével, Szádzsidával. Már mondtam, hogy folyton veszekedtek, és Szádzsida lehetőség szerint kerülte a férjét. Szaddám viszont a fejébe vette, hogy meg kell tanulnom, hogyan kell főzni a kedvenc levesét, a tikríti hallevest. Szádzsida pontosan úgy főzte, ahogy a gyerekkorában, a családjánál szokták.
Szádzsida eljött hozzám a farmra, megmondta, milyen hozzávalókat kell előkészítenem, azután belépett a konyhába, és együtt álltunk a fazekakhoz.
Ezt a különleges levest csak a tikrítiek ismerik, sem előtte, sem utána nem kóstoltam ilyet. Szaddám tolvajok hallevesének nevezte, mert állítólag a tikríti tolvajok főzték. A legzsírosabb halból, a gattánból készítik, de tudom, hogy más fajtából – lazacból vagy pontyból – is meg lehet próbálni.
A halat kétcentis kockára vágod, és lisztbe forgatod. A fazék aljára hagymát teszel, meg egy kevés olajat. Megfonnyasztod a hagymát, aztán ráraksz egy réteg halat. Megszórod petrezselyemzölddel. Ráteszel egy réteg paradicsomot. Arra meg aszalt sárgabarackot. Aztán megint egy réteg paradicsom jön. Megint hal. Mandula. Megint hal.
A rétegeket úgy rakod, ahogy akarod, a fontos az, hogy az alján hagyma legyen. És hogy a levesben legyen fokhagyma, petrezselyemzöld, mandula, sárgabarack és paradicsom. Egy kevés mazsolát is adhatsz hozzá.
Először megvárod, amíg a hal meg a zöldség levet ereszt. Amikor sisteregni kezd, vagyis a lé már elpárolgott, annyi forró vizet öntesz rá, hogy belepje.
Miután felengedted a vízzel, még tizenöt-húsz percig főzöd. A végén egy pici kurkumát is szórhatsz bele.
Erre a levesre tanított meg Szádzsida.
Rajta kívül ma én vagyok az egyetlen ember a világon, aki úgy tudja főzni ezt a levest, ahogy Szaddám Huszein szerette.
Most te vagy a harmadik.
