Miután nagybeteg édesanyja elhunyt, Mary Jekyll kénytelen szélnek ereszteni házanépét. Hajdan jónevű orvos-tudós édesapja, dr. Henry Jekyll tisztázatlan körülmények között távozott az élők sorából, így az ifjú hölgy szűkös időknek néz elébe. Ám hamarosan ennél is több fejtörést okozó problémákkal kerül szembe, kezdve nyomban egy vadóc leányzóval, és a gyanúval, hogy apja hajdani barátja, a gyilkossággal vádolt Edward Hyde talán még életben van. Mary már csak megélhetési okokból is kénytelen a rejtély nyomába eredni, s ehhez nem mástól kap segítséget, mint a híres detektívtől, Sherlock Holmestól, és az ő krónikás hajlamú társától, dr. Watsontól. Ahogy nyomozásuk kibontakozik, úgy lépnek a színre újabb, a viktoriánus kor krimi- és természetfeletti horror irodalmából ismerősnek tűnő szereplők, hogy ki-ki megpróbálja megfejteni vagy épp elfedni a szálakat, melyek egy hajmeresztő dolgokra képes, titkos társasághoz vezetnek.
Theodora Goss: Az alkimista lányának különleges esete (részlet)
Mrs. Hudson elindult a keskeny lépcső felé, Mary pedig követte őt. Az első emeletre érve Mrs. Hudson bekopogott az ajtón.
– Van itt egy hölgy, aki látni kívánja önt, Mr. Holmes! – mondta fennhangon.
Odabent eldördült egy lövés, aztán még egy. Mary mindkét alkalommal összerezzent, de Mrs.
Hudsonnek a szeme sem rebbent. Várt még pár pillanatig, aztán hozzátette:
– Fontos ügy, Mr. Holmes!
Megint dörrenés hallatszott, aztán…
– Jól van, engedje be!
A hang arról árulkodott, hogy a gazdája pokolba való zaklatónak tartja a hívatlan látogatót.
Mrs. Hudson kinyitotta az ajtót.
– Fáradjon be, kisasszony – mondta Marynek. – Ne hagyja, hogy Mr. Holmes megijessze! Ha valaki képes segíteni önnek, akkor az ő.
Mrs. Hudson várt néhány pillanatig, hátha Mary beszámol neki a problémájáról. Talán egy dühös atya? Egy elpárolgott vőlegény?
De Mary csak annyit mondott:
– Nagyon köszönöm, Mrs. Hudson! – Azzal bement a lakásba.
Ahol valóban szörnyű rendetlenség uralkodott.
A kandallópárkányon koponyák sorakoztak, amelyek Mary sejtése szerint a különböző fi ziognómiai típusokat mutatták be. A sorban utolsó jól láthatóan egy majomé volt, amire valaki tréfás kedvében cilindert tett. Az ablaknál fényképezőgép állt, amiről fekete köpeny lógott, valószínűleg azé lehetett, aki a cilindert is viselte. Az ablak előtti hosszú asztalt különféle eszközök borították, ahogyan valaha azt, amelyik dr. Jekyll laboratóriumában állt. Mary látott ott egy kisebbfajta, hordozható fényképezőgépet, egy Bunsen-égőt és mikroszkópot, valamint üvegedényeket, amelyekben mintha emberi fülek úszkáltak volna áttetsző folyadékban. Továbbá: kezekről készül gipszöntvények és ujjlenyomatok, különféle színű – a skála a világosvöröstől a feketéig terjedt – földdel teli dobozok. A kandallóval szemközti falon könyvekkel telezsúfolt polcok nyújtóztak. Könyvhalmok magasodtak a padlón, a szófán, és az egyik karosszéken. A másik karosszékben hegedű feküdt.
A szoba közepén álló férfi pisztoly tartott a kezében.
A nyúlánk alak magas homloka alól az a fajta orr meredt előre, amelyet sasorrnak szoktak nevezni. Mary úgy gondolta, hogy az illető valóban úgy néz ki, mint egy kíváncsi ragadozó madár. Az ingujja fel volt tűrve a könyökéig, és pisztolyt szegezett a falra.
DIANA: Ugye nem akarsz hőst faragni belőle? Mert az émelyítő volna.
BEATRICE: Szerintem Mr. Holmesból nagyon jó hős lenne.
DIANA: Na, azt elhiszem!
A kandallópárkány mellett golyóütötte lyukak sorakoztak a tapétán, amelyek a VR, VR, VR betűket adták ki. VR, vagyis Victoria Regina. Mary egy pillanatig arra gondolt, hogy talán az lenne a legjobb, ha most elmenne egyenesen a Scotland Yardhoz.
A szobában tartózkodó másik férfiú mostanáig egy halom könyv mögött ült a szófán, de ekkor felállt, és kifakadt:
– Mi jut eszébe, Holmes! Megijeszti ezt a leányzót!
Ez az illető alacsonyabb és a zömökebb volt a másiknál, az orra alatt elegáns bajusz díszelgett. A barátjától eltérően rendesen fel volt öltözve, öltönyt és nyakkendőt viselt.
– Nem ijedtem meg, dr. Watson – jelentette ki Mary.
– Olvastam a Mr. Holmes eseteiről szóló beszámolóit, és így tudatában vagyok az ő különc mivoltának. Bár egy lakásban lövöldözni… ez azért némiképp teátrálisnak tűnik, nemde? Őszintén szólva, az első gondolatom az volt, hogy a drámai hatás kedvéért csinálja.
– Hah, ezt szépen megkapta, Watson! – jelentette ki a pisztoly tartó férfi . – Vagy inkább én kaptam meg.
Ahhoz, hogy az ember nevetségesnek érezze magát, a legjobb egy tisztán látó, modern ifjú hölgy iróniája – semmi sem ér fel vele!
Ugyanakkor, esküszöm, ez egy valódi kísérlet volt, akárminek tűnik is. Nos, hölgyem, rendben van. Akkor most mondja el, hogy ki maga, és miféle segítségre van szüksége ezen a délelőttön. Elveszett a mopszlija, netán a törpespicce? Úgy tűnik, az utóbbi időben eltűnt kedvencek felkutatásával foglalkozom. Sherlock Holmes vagyok, és ez az úr, mint azt ön oly zseniálisan kikövetkeztette, dr. Watson, a legfőbb segítőm és társam.
– Nem! – jelentette ki határozottan Mary. Még hogy egy elveszett mopszli vagy törpespicc! – Azért kerestem fel, hogy egy tizennégy évvel ezelőtt történt gyilkosságról kérdezzem. Azt hiszem, ön is részt vette a nyomozásban. A nevem: Mary Jekyll.
– Ez már valami! – kiáltotta Holmes, azzal letette a pisztolyt az asztalra, a mikroszkóp mellé. – Foglaljon helyet, Miss Jekyll! Emlékszem az esetre, és az ön édesapjára, dr. Henry Jekyllre, bár elég régen történt. Akkoriban érdekelt a kémia, és egyesektől azt hallottam, hogy az ön apja a terület legkiválóbb szakértője. Az elméletei talán furcsák voltak, de őt tartották a legjobbnak. Mondja Watson, emlékszik még Sir Danvers Carew meggyilkolására? Az ismeretségünk első időszakában történt, amikor konzultáns detektívként még éppen csak kezdtem megalapozni a praxisomat. Miss Jekyll bizonyára…
Mary letette az ernyőjét az állványra, két vívótőr mellé.
– Ide parancsoljon, Miss Jekyll – mondta Watson, és gyorsan eltávolította a könyvhalmot az ajtóhoz közelebb eső karosszékről.
Mary letelepedett, vetett egy pillantást a karfákon feketéllő, cigarettával ejtett égésnyomokra, és az ölébe rakta a bőrmappát.
– Majdnem tizennégy évvel ezelőtt történt – mondta –, én akkor hét éves voltam.
– Igen, emlékszem egy leánygyermekre – felelte Holmes. – És egy anyára.
– Anyám nemrégiben elhunyt – közölte Mary.
– Fogadja részvétemet – mondta Watson, és fejet hajtott Marynek. – De nem, Holmes, nem emlékszem az esetre.
– Köszönöm – válaszolta Mary. Az anyja halála volt az utolsó téma, amiről itt és most beszélni akart. Holmes felé fordult, és folytatta: – Akkoriban jutalmat tűztek ki…
– Nem kapcsolódtam be közvetlenül az ügybe, de sokat lehetett olvasni róla az újságokban – mondta elgondolkodva Holmes. – A gyilkosság rendkívül erőszakos jellege és az áldozat magas pozíciója miatt tűnt ki a többi közül. Sir Danvers Carew a parlament tagja volt, Gladstone személyes barátja, és az ír önrendelkezési törvény kiemelkedő támogatója. A tények, röviden, a következők. – Félresöpört egy könyvhalmot a szófán, leült, a térdére könyökölt, egymáshoz illesztette az ujjait, majd Mary feje felett elnézve úgy meredt a falra, mintha valóban látná az eseményeket, amelyeket leír.
– Sir Danverst brutálisan agyonverték a Soho egyik utcáján. Bottal ütötték a fejét, mely botot meg is találták mellette. Az erszénye és az órája nála volt, de irat semmi, kivéve egy levelet, ami egy Utterson nevezetű ügyvédnek volt címezve. Megkeresték ezt a bizonyos Uttersont, és ő azonosította az elhunytat. A rendőrök akkor már tudták, hogy ki követte el a gyilkosságot. Egy szobalány éppen kinézett a lámpafényes utcára, mert a hódolóját várta, és meglátott egy férfi t, akiben felismerte Mr. Hyde-ot. Hyde a környéken élt, egy asszonnyal, aki állítólag nem a felesége volt. A szobalány látta őt, amint végigment az utcán, és megállt egy lámpa alatt, hogy vessen egy pillantást az órájára – a szobalány ezért tudta tisztán és egyértelműen azonosítani őt –, majd tovább ment, és az utcasarkon találkozott Sir Danvers Carew-val. Beszélgetés, majd veszekedés következett. Hyde fejbe vágta a férfi t, aztán tovább ütötte, mígnem mozdulatlanul feküdt a járdán. Utterson elmondta a rendőröknek, hogy Hyde az egyik ügyfele, dr. Jekyll alkalmazottja, aki a Regent’s Park közelében lakik. Nem messze a Baker Streettől, és megfi gyeltem, hogy Miss Jekyll gyalogosan érkezett ide, jóllehet sejtésem szerint nem a parkon át.
A Regent’s Park sara elég jellegzetes, mivel tartalmazza a virágágyások anyagát is.
Nem, az ott teljesen hétköznapi Marylebone Street-i sár, ami a csatornából fröccsent fel.
Mary lenézett a csizmájára, és elhatározta, hogy legközelebb sokkal jellegzetesebb sarat hoz Mr. Holmesnak. De most komolyan, végigveszik a Carew-gyilkosság összes részletét? Kezdte elveszíteni a türelmét.
