Sokan voltak a magyar történelemben olyan nők, akiket nem egy férfi határozott meg, hanem akik a maguk jogán igyekeztek vagy tudtak azzá lenni, akik szerettek volna. Olyan időkben is, amikor ez nem volt könnyű és magától értetődő. Nők, akikről legtöbben azt sem tudják, hogy léteztek. Mert tudjuk-e, hogy I. (Nagy) Lajos királyunk édesanyja, Łokietek Erzsébet élete végéig fia társuralkodója volt? Hogy anyja, Szilágyi Erzsébet támogatása nélkül Mátyás soha nem lehetett volna király? Hogy Kazinczy Ferenc felesége, Török Sophie "indította be" a modern magyar irodalmi életet? Hogy Szendrey Júlia tehetséges író-költő volt, és nem számításból dobta el az özvegyi fátylat? Hogy Weöres Sándor egyik legismertebb gyerekverse nem gyerek-, hanem szerelmes vers, amit a magyar hospice-mozgalmat életre hívó pszichológusnak, Polcz Alaine-nek írt?
Soós Tibor olyan magyar nők történetét gyűjtötte egybe, akik nem akartak a férfiak által meghatározott keretek között élni, hanem a maguk útját szerették volna járni. Volt, akinek sikerült, volt, akinek nem. Volt, akit csak az utókor ismert el. Sorsuk azonban példamutató a mai nők - és férfiak - számára is.
Soós Tibor: Keményebb, mint a gyémánt (részlet)
A VÖRÖS DIVATDIKTÁTOR
„Rózsaszín Divatcárnő”, „magyar Coco Chanel” – csak két jelző, amellyel a 20. század közepének-végének legsikeresebb magyar divattervezőjét már életében illették. Zseniális márkaépítő self-made womanként öltöztette a Horthy-kor arisztokráciáját és polgárasszonyait, majd folytatta ugyanezt a Kádár-kor elitjével. Egyesek szerint áldozat volt, mások szerint ügyes túlélő, kivételezett helyzetű kollaboráns. A sok legendás történet mögött azonban egy zseniális üzletasszony rejlik, aki pontosan tudta, mit akar, és a megvalósítás útját bármely helyzetben, bármely rendszerben megtalálta és végig is járta.
Rotschild Klára
Teljes neve: Rotschild Klára
Élt: 1903. február 22. – 1976. november 13.
Foglalkozása: divattervező
A magyar divat későbbi nagyasszonya (akinek családja – szemben a később terjesztett legendákkal – nem állt rokonságban a bankár Rothschild famíliával) szó szerint a szabászasztalon született. Szabómester szülei – Rotschild Ábrahám és Spirer Regina – ugyanis jól működő, de kicsiny női divatszalont üzemeltettek Pesten, a mai Petőfi Sándor utcában, és Klára három nővérével ebben a miliőben nevelkedett. Bár nem sokat járt iskolába – mindössze hat osztályt végzett –, és élete végéig nem tanult meg egyetlen világnyelvet sem,
különleges érzéke volt a divathoz:
szemével állítólag lefényképezte a szabásmintákat, ezeket bármikor pontosan fel tudta idézni. Minden ruhadarabról pontosan megmondta, milyen volt, hány zsebet vagy gombot varrtak rá. Még úgy is, hogy rajzolni, varrni nem igazán tudott – kreációit később avatott szakemberek alkották meg az elképzelései alapján. Amikor szülei 1916-ban elváltak és külön divatszalont nyitottak, egyszerre két helyen tudta alkalmazni a divatszakmához kapcsolódó egyedülálló képességeit. Ráadásul nagyon értett az emberek meggyőzéséhez, a kapcsolatépítéshez. Apját egyébként többször is elkísérte Párizsba, így fokozatosan elleste a divatszakma minden fortélyát.
Karrierjének beindulása azonban leginkább egy botrányhoz kötődött. Az 1920-as évek végén felkereste Somogyi Pál Károlyt, a korszak hírhedt aranyifját, hogy fizesse ki az esedékes váltóit, amelyeket színésznő szerelmének ruháira állított ki. Somogyi azonban ahelyett, hogy rendezte volna adósságát, erősen megrázta, sértegette, és szó szerint kidobta az alaposan megszeppent Rotschild lányt a lakásból. Bár Klára testi sérüléseket is elszenvedett, lelkileg még jobban összetörte az eset: gyógyszerrel akart öngyilkosságot elkövetni. Hetekig tartó pszichiátriai kezelésekben részesült, majd miután felépült, kártérítési pert indított Somogyi ellen, amelyről széltében-hosszában tudósított a sajtó. A megítélt kártérítés később lehetővé tette, hogy megnyithassa saját szalonját a Deák téren.
Az eset rádöbbentette egy fontos dologra: a magas színvonal, a minőség és a megbízható munka önmagában semmit sem ér –
körítésre is szükség van:
pletykára, cirkuszra. Az első szalon nagyszabású bemutatóval nyitott 1934 tavaszán, és hamarosan nemcsak a fiatal, jómódú kuncsaftok kapták fel, de a sajtó is. Izgalmas kreációit a francia tervezők munkáihoz hasonlítgatták, a pesti hölgyek pedig kíváncsiak voltak a botrányhősnő szalonjára. Klára ebben az időben már nem volt hajadon: 1931-ben házasságot kötött Glücksthal Pál utazóügynökkel, aki selymekkel és szövetekkel kereskedett, és aki mindenben támasza volt a feleségének.
A botrány mellett azonban valami még kellett ahhoz, hogy Klára szalonja egy év alatt lekörözze az összes többi pesti divatszalont: a kapcsolatok. Nemcsak a kor celebjeit tudta magához édesgetni, de kiváló érzékkel talált rá a szalonját pártoló gróf Edelsheim-Gyulai Lipótnéra, aki amellett, hogy igen jelentős helyet foglalt el az előkelő társasági körökben, négy eladósorba kerülő lánnyal is büszkélkedett. Mindegyikük Rotschild-ruhában ment férjhez. A fényűző esküvők hozták magukkal a jómódú rokonságot, a szalon pedig egyre híresebb lett. A menyegzők közül kiemelkedik a Horthy-kor álompárjának, Edelsheim-Gyulai Ilona grófnőnek és Horthy Istvánnak 1940-ben tartott esküvője, amikor is Rotschild Klára személyesen igazította a kormányzó fiának választottjára a saját tervezésű, magyaros menyasszonyi ruhát.
Ekkor már a szalon világhírű látogatókkal-vásárlókkal is büszkélkedhetett: az ismert francia ékszerész, Louis Joseph Cartier felesége, gróf Almássy Jacqueline és Fárúk egyiptomi király édesanyja, Nazli, valamint leányai is jártak hozzá vásárolni. (Az azonban megalapozatlan pletyka, hogy ő tervezte volna Fárúk király egyik feleségének menyasszonyi ruháját.) A harmincas évek végén a magyar elit körében már „sikk” volt „Rócsild”-ruhában megjelenni. Felsőbb kapcsolatainak köszönhetően Klárának az árjásítási törekvések és a zsidóüldözés idején sem kellett feladnia szalonját, sőt, 1943-ban még Párizsba is kiutazott, hogy újabb inspirációkat szerezzen. „Felszálltunk a vonatra, Hegyeshalomnál feltettük a sárga csillagot – emlékszik vissza az útra a Klárával rokon Ungvári Tamás író –, Párizsban meg levettük, bár nem lett volna szabad, csak ott nem vették ezt olyan szigorúan: Párizs mégiscsak Párizs.”[1] És noha a vészkorszak idején Benczúr utcai otthonuk épületét csillagos háznak nyilvánították, Klára gyakran megfordult Wallenberg irodájában, ahol családjának és másoknak is menlevelet szerzett. Ő maga még a harmincas években áttért a református hitre – bár korábbi izraelita vallását sem igen gyakorolta –, szeretett férjét azonban nem sikerül megmentenie. Édesanyja még 1930-ban rákbetegségben és elhízás következtében halt meg, az összes nővére, húga, Zsuzsi nevű féltestvére és édesapja azonban túlélte a holokausztot. Klára soha többé nem ment férjhez, és gyereke sem született…
Az ostrom és a háború után Zsuzsi húgával nyitotta meg újra a Deák téri szalont, és több divatbemutatót is tartottak, az államosítási hullám azonban a divatszalonokat sem kímélte. Klára biztosítási ügynökként és újságárusként is dolgozott, később azonban elérte, hogy az Állami Textilkereskedelmi Vállalat szabónőként alkalmazza, majd rábízzák az újonnan épített Váci utcai Különlegességi Női Divatszalont. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy Bognár József belkereskedelmi miniszter személyében megtalálta azt az embert, aki még az ötvenes években segítséget nyújtott neki divatüzletének feltámasztásában. Állítólag érveivel, párizsi kapcsolataira hivatkozva és nevének hangzásával érte el a célját. És ügyesen ráérzett arra, hogy azért a szocialista vezetők feleségei is szerettek volna csinosan öltözködni. Tulajdonképpen ezzel a lépéssel válhatott az „osztályidegen”, a „régi világ öltöztetője”
a proletárdiktatúra új ikonjává.
Az új elitnek szüksége volt rá. A legtöbben ugyanis nem is sejtették, hogyan kell viselkedni, reprezentálni nemzetközi eseményeken, milyen az igazán jó megjelenés, az etikett. Maga Rákosi Mátyás is arra panaszkodott 1948-ban, hogy előbb-utóbb neki is frakkot kell majd húznia. Kádár János felesége, Tamáska Mária pedig azzal hárította el a Klárától ajándékba kapott szőrmekabátot, hogy „nagyon kedves Klárika, de én nem vagyok filmszínész”[2]. A kommunista fordulat után a békebeli régi, neves szalontulajdonosok közül egyedül ő nyerte vissza vezető pozícióját, és vezethette az első számú állami haute couture szalont a Váci utcában, amely a Kádár-korszak végéig a politikai, szellemi elit, valamint a művészvilág asszonyainak luxusüzleteként működött. 1969-től a Clara nevet viselte. Bár Klára azt állította, hogy tulajdonos volt, valójában csupán vezetőként tevékenykedett, igaz, nagyon magas fizetésért.
De miért pont Rotschild Klára lett az az egy tervező a szocialista Magyarországon, aki elit szalont vihetett, utazhatott, minőségi anyagokból dolgozhatott? Ennek számos okát lehetne sorolni, de nyilvánvaló, hogy ő volt az egyik legjobb. A háború előtt és után ő „a tervező” Magyarországon. Ehhez szükséges volt mesterien kialakítani a kapcsolati hálóját.
A szalonja amolyan kirakat volt,
ami megmutatta a szocialista divatipar versenyképességét. PR-fogásnak sem volt utolsó: a Rotschild-szalon is az élhető Magyarországot testesítette meg. Már messziről mutatta, hogy az itteni élet azért nem olyan rossz. És bár volt róla szóbeszéd, az állambiztonság soha nem szervezte be, nem kellett jelentenie senkiről – a szalonból elég információt szolgáltattak lehallgatókészülékek és a mindenütt jelenlévő beépített ügynökök.
Az új renddel kötött alku révén állami pénzen utazott Párizsba, ahol a legnagyobb divatházakhoz volt bejáratos: Dior, Nina Ricci, Chanel és Givenchy – néhány azok közül, amelyeknek bemutatóit látogatta. Hubert de Givenchyval személyes jó viszonyt ápolt egészen a haláláig… Az emberarcú szocializmus építésén fáradozó rendszer 1964-ben a Munka Érdemrend ezüst, egy évvel később pedig arany fokozatával tüntette ki, kollekcióit Clara Rothschild néven – szándékosan a bankárfamília írásmódját használva – népszerűsítették Nyugat-Európában, a Közel-Keleten és Amerikában. Az Állami Textilkereskedelmi Vállalat (ÁTEX) címkéire pedig az 1960-as évek elejétől a diszkrét CR monogram került. Ő elnökölt aztán a Kádár-korszak első szépségversenyén, az ötvennyolcas brüsszeli világkiállításon pedig már saját kollekcióját is bemutathatta. A korábban már jól kipróbált „körítésre” továbbra is figyelt: a szalonjában vagy a Gundelben, esetleg a Gellért Szállóban, nemegyszer pedig a Petőfi téri lakásának tetőteraszán megrendezett divatbemutatói a kor jelentős társadalmi eseményei lettek, ahol a vásárlók mellett a legdivatosabb színésznők és táncdalénekesek is felvonultak. Így nemcsak a fiatal, jómódú kuncsaftok kapták fel, de a sajtó is.
És hogy milyen volt a divat magyar nagyasszonya magánemberként? Roppant hiú, nett, aki
magára és a külsejére sokat adott.
Saját tervezésű – Chanel-stílusú – ruháit viselte, naponta járt fodrászhoz, idős korára fehér haját rózsaszínnel, kékkel színezte. Élete végéig viselte a fűzőt, hogy megmaradjon a tartása, szemüvegkeretét is különlegesre, egyedire terveztette. Kesztyű nélkül soha nem lépett ki az utcára, és elmaradhatatlan tartozéka volt a Tito – jugoszláv elnök – feleségétől kapott Vogi nevű uszkárja is. Neve gyakorlatilag a Vogue becézése. Naivan bohókás, szeretetre méltó ember volt, munkatársai imádták. Embersége miatt, és mert az akkori hazai viszonyokhoz képest tisztességesen meg is fizette őket. Kláránál dolgozni tehát egyaránt jelentett emberi és anyagi megbecsülést.
Környezetével bensőséges kapcsolatot ápolt, vacsorákat rendezett az ismerőseinek, és mivel gyermeke nem született, így több varrónője kisfiának, kislányának ő lett a keresztanyja. Hálás volt munkatársainak: szabászának, varrónőjének egy-egy „remekmű” után a szó szoros értelmében kezet csókolt. A bemutatókra készülve éjjel-nappal dolgozott, látni akart minden mozzanatot. Ha valamelyik ruha nem állt jól a manökenen, akkor azt dühösen letépte. Vendégszeretete és humorérzéke legendás volt – kedvelte a disznó vicceket –, kéthetente kártyás összejöveteleket tartott a barátaival. A lóversenyre is gyakran kilátogatott, és megesett, hogy egy lovon sokat vesztett.
Éppen ezért nehezen lehetett elhinni, hogy ez a legenda 1976 novemberében váratlanul öngyilkos lett. Bár pletykáltak gyilkosságról, valójában a hiú Klára nem tudta elviselni, hogy fogai romlása miatt protézist kelljen viselnie. A beültetett implantátumok nem maradtak meg a helyükön, ráadásul állandó fájdalmat okoztak neki. Mindettől szabadulni akart, talán ezért is vetette ki magát lakása ablakából…
Rotschild Klára a saját erejéből és tehetségéből lett az, aki. Minden rendszerben elérte, hogy azt tehesse, amihez igazán ért, amiben jó. És bár valójában nem volt „diktátor”, a korszak magyar divattörténetéből valószínűleg az ő neve marad fenn egyedül.
A folyamatosan hízó próbababa
A Clara szalonban az 1960–70-es években megfordultak világsztárok (Gina Lollobrigida, Gábor Zsazsa), politikához köthető személyiségek (Farah Pahlavi, a perzsa császárné, Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter felesége), a leggyakoribb és legnépszerűbb vendég Tito jugoszláv elnök felesége, Jovanka Broz volt. A legenda szerint legtöbbször egy róla készült márványszoborra szabták a ruháit, a valóságban azonban egy fémvázas próbababára, amit az elnökfeleség testesedésével párhuzamosan lehetett állítgatni. Amikor pedig a baba elérte „bővíthetőségének” határait, vattacsomók felhelyezésének segítségével tartottak lépést a jeles hölgy méretváltozásaival.
[1] Siker, csillogás és tragikus vég – Ki volt a titokzatos Rotschild Klára? https://lovemylife.reblog.hu/siker-csillogas-tragikus-veg---a-legendas-rotschild-klara
[2] Matalin Dóra: A nő, aki Horthy és Kádár feleségét is öltöztette. https://index.hu/kultur/2019/11/24/rotschild_klara_divattervezo_szocializmus_magyar_nemzeti_muzeum_kiallitas_szalon/
