Pataki Ági az utcán szembesült a híres Fabulon-plakáttal

Pataki Ági az utcán szembesült a híres Fabulon-plakáttal

A modellkarrier kezdete, a Rotschild-szalon és a róla jelentő kolléga is szóba került Pataki Ági Nyitottan a világra című könyvének margós bemutatóján, ahol a producerrel Szűcs Péter beszélgetett. Ez most teljes egészében visszahallgatható, mi pedig pontokba szedtünk néhány érdekes gondolatot.

Nyitókép: Posztós János

ro | 2021. december 15. |
Pataki Ági
Nyitottan a világra
Libri, 2021, 307 oldal
-
  • Szűcs Péter a könyvből vett idézettel indította a beszélgetést („A szépség elmúlik, az marad, ami belülről jön”), de vajon – szólt a kérdés – tisztában van-e ezzel az az ember, aki a szépségből él? „Ha nem ostoba, akkor igen” – válaszolta Pataki Ági, és felidézte, hogy sok olyan kolléganője hitte azt, örökké tart a modellmunka. Nekik csalódás volt, amikor le kellett lépniük a színpadról, de voltak páran, akik az elejétől kezdve tisztában voltak azzal, hogy pillanatokig tart ez a szakma. Hozzátette azt is: páran erre rácáfoltak, hiszen ha az ember kellően szorgalmas, megbízható, akkor ezek a határok kitolódnak.
  • Az otthonról hozott értékek mindig is fontosak voltak számára, és ez a saját gyerekével kapcsolatban is sokszor a szeme előtt lebeg. Mindenesetre otthonról hozta magával, hogy meg kell mindenért küzdeni, dolgozni. Lehet szerencséje is az embernek, de azt meg is kell ragadni, és sziszifuszi módon fel kell építeni azt a karriert, amibe belecsöppen az ember. Mindenhez kell józanság, nyitottság, bátorság, szorgalom.
  • A modellkarrierjét áttételesen a spanyol nyelvtudása indította el: egy chilei delegációt vitt a Rotschild-szalonba. Utóbbi volt annak idején az egyetlen szalon az országban, ahol divatbemutatót lehetett rendelni, egy kis kapitalista szigetként működött – a szalonbemutatóra eggyel kevesebb lány jött el, Rotschild Klára pedig rámutatott, így beugrott a hiányzó manöken helyére. A következő nagybemutatóra már dobta a spanyol tolmácsolást, és elkezdett modellkedni.
  • Közben ezzel párhuzamosan már megtörtént a híressé vált Fabulon-fotó kiválasztása is. Egy diplomamunkához készült róla egy fotósorozat, amit a főiskolai kiállításon látott meg a Kőbányai Gyógyszergyár reklámfőnöke. Pataki Ági nem is tudott az egészről, a gyógyszergyár lényegében jogtalanul használta fel a képet, ő is az utcán szembesült a plakáttal. Először halálosan felháborodott, de meggyőzték, hogy ne pereskedjen, inkább egyezzenek meg.
  • Először nem modellként, hanem a Filmvilág címlapján szerepelt: 18 évesen Sándor Pál beválasztotta egy filmbe, de Pataki Ági ettől még nem tartotta magát színésznőnek. Saját bevallása szerint akkor nem értett sokat a filmezésből, és ha valakiben nincs meg a tehetség és az ösztön, akkor nem kellemes a kamera túloldalán lenni. Szerinte fontos dolog az életben, hogy józanul fel tudjuk mérni, mihez nincs tehetségünk.
  • Szóba került az az ügynöki jelentés is, amelyet az egyik kolléganője írt róla. Pataki Ági tudja, ki a jelentés szerzője, jóban is vannak, de az illetőnek nincs tudomása arról, hogy ő tisztában van ezzel a ténnyel (talán most kiderül számára a könyvből). Amikor megtudta, hogy jelentettek róla, nem sokkolta különösebben, hiszen belenőtt ebbe a dologba, és pontosan tudta, hogy vannak, akiket megfigyelnek. Ennek a kolléganőjének olyan adatokat kellett gyűjtenie róla, amivel később megzsarolhatják, de a jelentésnek nem volt egyetlen ilyen pontja sem.
  • Elhangzott az is, hogy élete egyik vezérfonala, hogy az okosabbra hagyatkozzon. Amikor például először megkeresték a könyv ötletével, elszörnyülködött, ugyanakkor elmondta azt is, hogy végeredményben – az életén keresztül – korképet szeretne festeni, ezenkívül pedig inspirációnak is szánta.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Pataki Ági útravalói az életre: józanul gondolkozz, állj ki magadért és hallgass az okosabbra!

Pataki Ági Nyitottan a világra című könyve apropóján a Rotschild-szalonról, színészethez fűződő viszonyáról és a lehetőségek megragadásáról is mesélt a Margó szombati programján.  

...

Pataki Ági életének fő vezérfonala: rugalmasság, nyitottság, önismeret, céltudatosság

Pataki Ági Nyitottan a világra című önéletrajzi könyve egy váltani és változni tudó, fáradhatatlan nő portréja, akinek életismerete, bölcsessége és derűje mindannyiunk számára üdítő és inspiráló példa lehet. Olvass bele!

...

Szűcs Péter: Regényben lehet a legjobban elmesélni egy történetet

Elsőkönyvesként debütált szombat délután a Margón Szűcs Péter, aki bár húsz éve ír és szerkeszt (újságot, blogot), viszont ő maga is vallja, hogy az egészen más jellegű írás, mint mikor regényt ír az ember. A Dharma több kontinensen átívelő, három idősíkban játszódó történet, amelyet végül esővédett helyen mutattak be a fesztivál harmadik napján.

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Kiemeltek
...

Kicsoda Berg Judit, a kormány irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkára?

Portrénk a Rumini és a Lengemesék szerzőjéről.

...

Hogyan talál haza az, aki otthontalannak született? – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi regényéről

Kiss Villő magyar-amerikai és amerikai-magyar, legyen Liptóvárosban vagy Manhettenben, mindenhol idegen. Felnövéstörténet az otthontalanságról.

...

Krasznahorkai László: Az egész életem egy kísérlet a jóvátételre

Krasznahorkai a The New Yorkernek mesélt hosszú mondatokról, kudarcról, angyalokról és a modern világ problémáiról.