Fotó: Medgyesi Dávid
Mivel eleve egy földönfutóval indult a történet, ebből a könyvből a hajléktalanságot maximum kicsempészni lehetett volna - meséli Molnár T. Eszter, akinek A Kóbor Szálló című meseregénye a Szívünk rajta februári kiemelt könyve lett. A Molnár Jacqueline által illusztrált kötetről korábban azt írtuk, hogy „úgy mesél egy általában komor, takargatnivalónak tartott és csomó negatív asszociációval megterhelt topikról, hogy nem mismásol, nem takarja el a gyerekek szemét, mégis elemel a valóságtól és egy olyan varázslatos dimenzióba röpíti el az olvasót, ahol a tökéletlenség nem jellemhiba, hanem egy lehetőség arra, hogy még jobbak legyünk”. Molnár T. Eszterrel az ötletadó kutyáról, a hajléknélküliség témájáról és készülő négykezes könyvéről is beszélgettünk.
Több helyen elmondtad már, hogy A Kóbor Szálló alapötletét egy ijesztő kutya adta, ennek a mesének mégis egy barátságos földönfutó lett a központi hőse – mesélsz kicsit arról, hogyan változott, alakult benned a mese szövete, és mi volt az, amihez mindenképp ragaszkodtál, aminek mindenképp helyet akartál szorítani ebben a történetben?
A kutya önmagában nem volt elég, a közötte és a hajléktalan között kialakuló barátság fogott meg leginkább. Szerencsére hamar rájöttem, hogy gyerekeknek szeretném megírni ezt a történetet, márpedig egy mesekönyvben természetes, hogy az állatoknak komplex személyisége van. Így könnyebben beszélhettem arról, ami a valóságban is történt, hogy a megváltozott bánásmód és életmód hatására az ugatós utca réméből játékos kutya lett. A kiindulási történet egy részét magam is megtapasztaltam, a maradékot csak hallomásból ismerem, de ez a könyvbéli Dínó és Hugó szempontjából másodlagos.
Ezen a barátságon kívül nem volt olyan elem, amit bele akartam szorítani a könyvbe. Vidám karnevál volt a fejemben írás közben, örültem, amikor felbukkant egy újabb szereplő, mint a kelekótya nagymama, a beszélő macska-hölgy vagy a hamisan játszó utcazenész. Mind régi ismerőseimnek tűntek, így a karaktereiket is egyből láttam magam előtt. Egyedül a barlangban rejtőző Búbanyáról nem tudtam én sem egy ideig, hogy ki lehet.
Molnár T. Eszter: A Kóbor Szálló, ill.: Molnár Jacqueline
Pozsonyi Pagony, 2018, 112 oldal, 3490 HUF
Azoknál a gyerekkönyvek, amelyek egy meghatározott társadalmi problémára vagy jelenségre koncentrálnak, nagyobb a didakszis veszélye, mi viszont kritikánkban úgy véltük, hogy a téma mellett és ellenére A Kóbor Szálló első-másod- és harmadsorban is meseregényként olvastatja magát. Mennyire adta magát a téma, mennyire volt ösztönös vagy éppen tudatos az, hogy a hajléktalanság témakörét meseszerűen belecsempészd a könyvbe?
Nem tudatosan kerültem el a didakszist, szerintem a mese keletkezése hatott ellene. Mivel eleve egy földönfutóval indult a történet, ebből a könyvből a hajléktalanságot maximum kicsempészni lehetett volna. A hajlék és az elfogadó közösség utáni vágy leplezetlenül a regény egyik fő motívumává lett. Ugyanakkor Hugó problémáját a többi szereplő nem dramatizálja túl, hiszen mindenki a saját baját érzi a legnagyobbnak. És valóban, nehéz eldönteni, hogy mi a nehezebb: kényszerűen macskatestben élni egy varázslótanonc ügyetlensége miatt, családapaként nap mint nap szembesülni a befizetetlen számlatartozásokkal, vagy bukott operaénekesként egy szikla alá bújni a kritikusok és a kárörvendő világ elől.
Molnár Jacqueline illusztrációja
A könyv megjelenése óta mik a visszajelzések, a regénynek melyik regisztere érintette meg leginkább a szülőket és a gyerekeket?
Még nagyon friss a könyv, és egyelőre kevés a részletes visszajelzés, de azt már most látom, hogy a gyerekek egy része tudott azonosulni a hajléktalan bácsi figurájával, drukkolt neki és Dínó kutyának, másokat inkább a vicces részletek fogtak meg. A szülők közül sokan az érzékenyítő jellege miatt szerették, de olyan is volt, aki annak örült, hogy vannak benne felnőttekre kalibrált poénok is. Erre egyébként nekem is szükségem volt: egy kis kikacsintásra a felolvasó szülők felé.
Nagyon sokféle műfajban alkotsz, hiszen olvashattunk már tőled ifjúsági regényt, novellát és krimit is. Mesélsz pár szót arról, min dolgozol éppen most?
Mészöly Ágnessel a napokban fejezünk be egy négykezes regényt. Ez egy posztapokaliptikus clime fiction ifjúsági regény lesz, és nagyon izgulunk, hogy hogyan fogadják majd az olvasók. Emellett dolgozom egy német nyelvű színdarabon a bécsi kollektiv sprachwechsel írói körrel, egy novellásköteten és egy felnőtteknek írt regényen is.
