A Papírpalota főhősének 24 órája van dönteni, hogy marad a férjével vagy fejest ugrik egy fantáziába

A Papírpalota főhősének 24 órája van dönteni, hogy marad a férjével vagy fejest ugrik egy fantáziába

Miranda Cowley Heller az HBO igazgatóhelyettese volt. Első regénye, a Papírpalota egy sok érzelmi feszültséggel teli bestseller, amely titkokról, abuzív családi kapcsolatokról és a gyerekkori szerelem erejéről mesél. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2022. január 11. |

Elle ötvenéves, három gyermek anyja, boldog házasságban él. Július van, a Cape Codon található családi nyaralóban, a Papírpalotában ébredeznek, Elle gyerekkora óta itt tölt minden nyarat. Ez a reggel más, mint a többi: előző éjjel Elle és gyerekkori barátja, Jonas kisurrantak a hátsó ajtón át a sötétbe, és életükben először szexeltek egymással. Közben a házastársaik gyanútlanul beszélgettek odabent.

Miranda Cowley Heller
Papítpalota
Ford.: Katona Ágnes, 21. század, 2021, 378 oldal
Miranda Cowley Heller: Papírpalota

Most, a következő huszonnégy óra leforgása alatt Elle-nek muszáj lesz döntenie: megmarad a jelenlegi életében a férjével, Peterrel, akit őszintén szeret, vagy fejest ugrik a fantáziába, amire mindig is vágyott - Jonasszel gyerekkorukban is szerelmesek voltak, és egymáséi is lettek volna, ha nem alakul minden másképp egy tragikus baleset miatt, amely örökre megváltoztatta az életüket.

A regény fokozatosan adagolja a múltbeli eseménysort, hogy átérezzük, milyen összetett a döntés, amelyet Elle-nek meg kell hoznia. A Papírpalota egyszerre gyengéd és pusztító mű, amely hitelesen ábrázolja a feszültséget, amely vágyak és méltóság között feszül, feltárva az abuzív családi kapcsolatok, kisebb gaztettek és igazi bűnök közötti összefüggéseket.

Miranda Cowley Heller az HBO igazgatóhelyettese volt, vezetésével fejlesztették többek között a Maffiózókat, a Sírhant Műveket, a Drótot, a Deadwoodot és a Hármastársakat. Ez az első regénye. Gyerekkorában minden nyarat Cape Codon töltött, most Kaliforniában él.

Miranda Cowley Heller: Papírpalota (részlet)

2. fejezet

 

Háromnegyed kilenc

 

Mikor üres az asztal, a tányérok a mosogató mellett kupacba rakva, azt várom, hogy anyám vegye a lapot, és induljon reggeli szokása szerint úszni – hagyjon engem tíz percre egyedül. Gondolkoznom kell. Tisztán kell látnom. Peter nemsokára felébred. A gyerekek felébrednek. Mohón vágyom az időre. De anyám felém nyújtja a kávéscsészéjét.

– Legyél olyan angyal. De csak egy félcsészényit kérek.

A hálóinge fölcsúszott, és innen mindenét látom. Anyám szerint káros az egészségre az ágyban bugyit hordani. „Éjjel szellőznie kell” – mondta nekünk, amikor gyerekek voltunk. Anna meg én persze meg se hallottuk. Maga az ötlet is olyan ciki volt, olyan vulgáris. 

A puszta gondolat elborzasztott minket, hogy anyánknak vaginája van, és ami még rosszabb, éjjel ott van fedetlenül.

– Ott kellene hagynia – mondja anyám.

– Kinek és kit?

– Ginát. Unalmas. Majdnem elaludtam az asztalnál, amíg fecsegett. Műalkotásokat „csinál”. Na ne! Ez miért érdekelne minket? – Ásít és folytatja: – Még nincs gyerekük, nem is olyan, mint egy igazi házasság. Le kellene lépnie, amíg lehet.

– Ez nevetséges. Abszolúte házasok – vágok vissza. De amíg beszélek, arra gondolok: olvas a gondolataimban?

– Nem értem, miért vagy ilyen ingerült, Elle. Nem a te férjed.

– Mert hülyeség ilyet mondani. – Kinyitom a hűtőt, bevágom, tejet löttyintek a kávémba. – Ha nincs gyerek, akkor nincs házasság? Mit képzelsz?

– Ez az én véleményem – mondja türelmes hangon, ami mindig feldühít.

– Sok házaspárnak nincs gyereke.

– Ahha.

– Jézusom! A sógornődnek teljes masztektómiája volt. Akkor már nem is nő?

Anyám értetlenül néz rám.

– Te megőrültél? – Felkászálódik a szófáról. – Megyek, úszom egyet. Neked vissza kéne bújnod az ágyba, és még egyszer nekifutni ennek a napnak.

Szívem szerint lekevernék neki egyet, de inkább azt mondom:

– Szerettek volna gyereket.

– Ki tudja, miért. – A szúnyoghálós ajtó bevágódik mögötte. 

 

1970. október, New York 

Anyám átküldött minket a szomszédba, a szeretője lakásába, hogy játsszunk a gyerekeivel, a felesége pedig vigyáz ránk. Azt próbálják eldönteni, a férfi otthagyja-e a feleségét. Idősebb vagyok – annyira még nem, hogy értsem, mi ez az egész, de ahhoz elég idős, hogy furának találjam, hogy amikor a belső udvaron át benézek a mi lakásunkba, Mr. Dancyt lássam anyámat ölelgetni.

A keskeny konyhában Dancyék kétéves kisfia az etetőszékben ül, műanyag dobozokkal játszik. Mrs. Dancy egy vemhes csótányt néz, amely a konyha és az ebédlő közötti küszöbön a hátára fordult. Miniatűr csótányok ömlenek belőle, és rögtön eltűnnek a parketta réseiben. Anna a hátsó hálóból kerül elő Blythe-zal, Dancyék lányával. Anna bőg. Blythe frufrut nyírt neki gyerekollóval. Anna homlokának tetejét most kurta barna tincsek koronázzák, egyenetlen félholdban. Blythe öntelt, győzedelmes mosolya a majonézes szendvicset juttatja eszembe. Az anyja nem vesz észre semmit. A kidurranó bogarat nézi, és egy könnycsepp fut le az arcán.

Kilenc előtt tíz perccel

Leülök a szófára, elvackolódom a meleg mélyedésben, melyet anyám hagyott. Látom, hogy már apró alakok gyülekeznek a tavacska túlpartján, a strandon. Általában bérlők – turisták, akik valahogy az erdő mélyére keveredtek, és boldogok, hogy titkos idillre találtak. Betolakodók, gondolom mérgesen.

Amikor kicsik voltunk, Back Woodsban mindenki ismert mindenkit. A koktélparti házról házra járt: hawaii ruhás, mezítlábas nők, jóképű férfiak fehér tenisznadrágban, bokájuknál feltűrve, gin-tonik, olcsó sós keksz, Kraft cheddar sajt, hemzsegő szúnyogok és Cutters – végre egy szúnyogirtó, ami beválik. Az aszfaltozatlan, homokos utak, amelyek átvágtak az erdőn, tele árnyékfoltokkal, ahol a nap a feny­vesen szűrődött keresztül. Ahogy a strandra mentünk, finom, vörös, agyagos port vertünk föl, nyárszaga volt: száraz, napsütötte, örök, édes. Az út közepén homoknád és mérges szömörce nőtt. Tudtuk, mit kell kikerülni. Ha autó jött, lassított, felajánlotta, hogy elvisz az ajtóba kapaszkodva vagy a motorháztetőn. Senki nem gondolt arra, hogy leeshetünk, az autó alá eshetünk. Senki sem félt attól, hogy az óceán durva hullámkeresztezése elsodorhatja a gyerekét. Póráz nélkül rohangáltunk, úsztunk az édesvizű tavacskákban, amelyek Back Woodsot pettyezték. Tavacskának hívtuk őket, pedig méretes tavak voltak – némelyik széles és mély, másik sekély és homokos fenekű –, ősi formációk, melyek a jégkorszak után maradtak, mikor a gleccserek visszaszorultak, és hatalmas, olvadó jégtömböket hagytak maguk után, elég nehezeket ahhoz, hogy behorpasszák a föld kérgét, nagy mélyedéseket vájjanak a tájba, melyeket a legtisztább víz töltött meg. Kilenc tavacska van az erdőnkben. Mindegyikben úsztunk, átvágtunk mások birtokának határán, hogy kis, homokpartú öblökbe érjünk, ahol kidőlt fák törzsén másztunk ki a víz fölé. Aztán seggest ugrottunk bele. Senki nem törődött velünk. Mindenki tiszteletben tartotta a szabad közlekedés ősi elvét: kis, árnyékos ösvények vezettek régi Cape-házak hátsó ajtajához, melyek akkor épültek, amikor az első földutakat vágták, komoly tisztásokon álltak, óvták őket a havak, a tengeri levegő és a forró nyarak. És zsázsát szedtünk a patakban – valaki más patakjában valaki más zsázsáját.

Az öböl oldalán a Cape vidékies volt, civilizáltabb. Vörösáfonya-­bokrok, parti szilvafák és babérok fedték az alacsony dombokat. De itt, az óceán felőli oldalon, vad volt. Bömböltek a partra futó hullámok, a dűnék olyan hatalmasak, hogy egészen magasról rohanhattunk le, láttuk a felénk közelítő talajt, mielőtt belevetettük magunkat a forró homokba. Akkoriban anyám barátai nem siránkoztak, mint mostanában, hogy a gyerekek tönkreteszik a dűnéket azzal, hogy játszanak rajtuk – mintha apró lábnyomaik olyan veszélyesek lennének, mint a vad, téli viharok, amelyek mohó harapásokkal zabálják a partot.

Éjszaka a parton rakott máglya körül ülve felnőttek és gyerekek homoktól roszogó hamburgert ettek ketchuppal és savanyúsággal az uszadék fából ácsolt asztalokról. Szüleink gint ittak pohárforma lekvárosüvegből, és eltűntek a tűz fényén túli sötétben, hogy csókolózzanak szeretőjükkel a magas tengeri fűben.

Idővel az ajtók kezdtek bezárulni. MAGÁNTERÜLET táblák bukkantak fel.

 Az eredeti telepesek gyerekei – a művészeké, építészeké és értelmiségieké, akik gyarmatosították ezt a helyet – hadakozni kezdtek egymással a Cape-en tölthető időért. Veszekedések törtek ki a tavacskák felől hallatszó zaj miatt, meg hogy kinek van több joga szeretni a helyet, mint másnak. Irigy kutyák bújtak elő. Manapság már a partot is ellepték a TILOS AZ ÁTJÁRÁS táblák: hatalmas területeket zártak le, hogy védjék a parton fészkelő madarakat. Csak a rövidcsőrű liléknek van szabad bejárása mindenhová. De ez akkor is az én erdőm, az én tavacskám. Az a hely, ahova ötven éve járok – életem minden nyarán. Az a hely, ahol először találkoztam Jonasszal.

A verandai szófáról figyelem, ahogy anyám végigússza a másfél kilométert a tavacska túlpartjáig. Egyenletes tempója, vizet hasító karja szinte gépi tökély. Anyám sose néz fel úszás közben. Mintha a hatodik érzéke súgná, merre halad, akárcsak egy vándorló bálnának az ősi útvonalon. Megint azon tűnődöm, szokás szerint, hogy a szonárja vajon a bálnák énekénél többet is felfog-e. „Ott kellene hagynia” – mondta. Ezt akarom? Gina és Jonas a legrégebbi barátaink. Felnőttkorunk szinte minden nyarát együtt töltöttük, osztrigát szedtünk és kiittuk őket a héjukból; néztük az óceán fölött kelő teliholdat és hallgattuk Gina panaszkodását, hogy ilyenkor erősebbek a menstruációs görcsei; reménykedtünk, hogy a helyi halászok ritkítani kezdik a parti fókákat; kiszárítottuk a hálaadás napi sült pulykát; vitatkoztunk Woody Allenről. Gina Maddy lányom keresztanyja, a picsába. 

Mi történne, ha Jonas otthagyná Ginát? Elárulhatom-e így Ginát?

De hiszen megtettem. Dugtam Jonasszal tegnap éjjel. Erre gondolok, és máris meg akarom ismételni. A higanyszerű vágy végigrobog rajtam.

– Szia, asszony! – Peter belecsókol hátul a nyakamba.

– Szia neked is! – Összerezzenek, igyekszem normálisnak látszani.

– Nagyon elgondolkoztál.

– Van kávé.

– Remek. – Beletúr az ingzsebébe, elővesz egy szál cigarettát. Rágyújt. Leül mellém a szófára. Imádom, ahogy a hosszú lába kinyúlik fakó szörfnadrágjából. Olyan fiús. – Miért hagytad, hogy elaludjak a szófán tegnap este?

– Olyan kimerült voltál.

– Az időeltolódás miatt, nyilván.

– Biztos. Világos. Az az egy óra időeltolódás Memphis és a tábor között engem is majdnem kicsinált – forgatom a szemem.

– Pedig így van. Alig bírtam felébredni ma reggel. Az óra szerint kilenc volt, de esküszöm, nyolcnak érződött.

– Fura.

– Túl sokat ittam.

– Mondhatni.

– Csináltam bármi hülyeséget?

– Mármint azonkívül, hogy nem voltál hajlandó felolvasni a Shelley-verset Anna emlékére, és szidtad a kvékereket?

– De hát mindenki szerint nácik – mondja. – Olyan erőszakosak.

– Ütődött. – Puszit adok drága, borostás képére. – Borotválkozz meg!

Feltolja az orrán a szemüvegét, beletúr a halántékán már őszülő, göndör, sötétszőke hajába, igyekszik megfésülni. A férjem jóképű ember. Nem szép, hanem jó külsejű a régi filmsztárok módján. Magas. Elegáns. Angol. Az a fajta, aki szexi öltönyben. Türelmes, de rettenetes, ha megharagszik. Mint Atticus. Tud titkot tartani. Nem könnyű átverni. Úgy néz rám, mintha érezné rajtam a szex szagát.

– Hol vannak a gyerekek? – Peter felkapja a szúnyoghálós ablak párkányáról az egyik nagy, fehér vájókagylóhéjat, felfordítja, és elnyomja benne a cigarettát.

– Hagytam aludni őket. Anyám utálja, ha ezt csinálod. – Elveszem tőle a kagylóhéjat, beviszem a konyhába, belerázom a csikket a szemétvödörbe, és kiöblítem a kagylót. Anyám már a túlpartnál jár.

– Jézusom, hogy tud úszni! – mondja Peter.

Egyedül Anna tudta megverni anyánkat, ha versenyeztek. Anna nem úszott a tavacskában – repült benne. Mindenkit lehagyott. Egy kócsagot figyelek, ahogy az égen száll, egy kis, fekete madár üldözi. Szél borzolja a tündérrózsákat a tavacska felszínén. Felsóhajtanak, mintha lélegeznének.

Negyed tíz 

Peter a konyhában rántottát süt. A verandáról érzem a piruló hagyma illatát. Egy halom almafaparázson füstölt vastag baconszelet egy réteg papírtörlőre ereszti a zsírját a pulton. Másnaposságra nincs jobb, mint a bacon és a rántotta. Sőt, általában nincs jobb, mint a bacon. Istenek eledele. Mint a rukkola, a szűretlen olívaolaj és a Patak márkájú édes-csípős padlizsán. Ezeket vinném egy lakatlan szigetre magammal. Meg tésztát. Sokszor álmodoztam róla, hogyan élnék egy lakatlan szigeten. Halat fognék; olyan magasra építeném a fákon a házam, hogy egyetlen vadállat se tudjon felmászni; edzett lennék. Az álmomban mindig van egy William Shakespeare összes művei, amit valahogy partra sodort a tenger, és mivel nincs más, amivel eltöltsem az időm, elolvasom (és élvezem) minden sorát: a körülmények arra kényszerítenek, hogy végre a legjobbat hozzam ki magamból – a lehető legjobbat. Fantáziáltam a börtönről és a seregről is: olyan helyekről, ahol nincs választásom, ahol a napom minden másodpercét megszabják, ahol félek csődöt mondani. Önképzés, száz fekvőtámasz, apró kétszersültfalatok tiszta vízzel leöblítve – ezek voltak a gyerekkori álmaim. Jonas csak később került a képbe.

Bebaktatok a konyhába, egy baconszeletért nyúlok. Peter rácsap a kezemre.

– Hagyod békén! – Reszelt sajtot kever a felvert tojásba, borsot darál.

– Miért a lábast használod? – Utálom, ahogy az angolok sütik a tojást. Pedig olyan egyszerű: teflonserpenyő, sok-sok vaj. Ez a buta, folyós, lassú módszer mindig azt éri el, hogy nem bírom kimosni a lábast. Két napig áztatnom kell majd. – Grrr! – Oldalba bököm egy fakanállal.

Peter inge csupa zsírfolt.

– Menj a francba! Én sütöm a rántottát. – Odamegy a kenyértartóhoz, felkap egy vekni szeletelt kenyeret. – Pirítsd meg, légy szíves!

Érzem, hogy elvörösödöm, elönt a forróság, ahogy eszembe jut a kenyértartó mögé gyűrt bugyim, egy marék fekete csipke, szoknyám alatt a meztelenség, az ujja, ahogy végigsimított a combomon.

– Hahó! Föld hívja Elle-t!

Anyám kenyérpirítója egyszerre két szeletet készít. Az egyik oldalon elégeti a kenyeret, a másikon nyers marad. Bekapcsolom a sütőt alsó-felső sütésre, és egy sütőlapra felsorakoztatom a szeleteket. Megfogom a vajat, de nem tudom, előre vajazzam-e meg, vagy utólag.

– Mikorra legyen meg?

– Nyolc perc múlva – mondja Peter. – Maximum tizenkettő. Keltsd fel a gyerekeket!

– Meg kéne várnunk mamit.

– Kiszárad a rántotta.

Kinézek a tóra.

– Már félúton van vissza.

– Aki úszik, az veszít.

– Oké. Majd te mondd meg neki! – Ha anyám mellőzöttnek érzi magát, mindig tesz róla, hogy körülötte mindenkinek rossz legyen. De Peter fütyül a kellemetlenkedésére. Egyszerűen kineveti, rászól, hogy ne legyen már olyan liba, anyám pedig lenyeli.

1952, New York 

Anyám nyolcéves volt, amikor az édesanyja, Nanette Saltonstall másodszor férjhez ment.

Nanette New York-i előkelőség volt – önző és gyönyörű, híresen buja és kegyetlen ajkakkal. Gyerekkorában Nanette nagyanyám gazdag volt – bankár édesapja elkényeztette. De a gazdasági világválság mindent megváltoztatott. A család a 5th Avenue-i házból egy sötét, keskeny yorkville-i lakásba költözött, ahol az egyetlen luxus, amelyet dédapám, George Saltonstall még megengedett magának, a vodka-martini volt, pontban este hatkor, melyet kristály koktélshakerben ezüstkanállal kevert. Legidősebb lányuk szépsége volt az egyetlen reményük: Nanette majd férjhez megy egy gazdag férfihoz, és megmenti a családot. Ez volt a terv. Ehelyett Párizsba ment divattervezést tanulni, és beleszeretett nagyapámba, Amory Cushingba, aki bostoni, előkelő család fia volt, de koldusszegény szobrász, egyetlen vagyontárgya egy terebélyes ház volt a Cape-en, egy messzi tavacska partján a massachusettsi erdőkben. Egy távoli nagybácsitól örökölte a házat is, a tavacskát is.

Amory nagyapa építette a mi táborunkat abban a rövid időszakban, amíg nagyanyámmal szerették egymást. Keskeny, hosszú telket választott a tóparton, jó messze a saját házától, eldugva egy domboldal mögött. Arra gondolt, nyáron kiadja a kabinokat extra bevételért, hogy el tudja tartani ragyogó, fiatal feleségét és két kisgyerekét. A kunyhók kívülről masszívak – vízálló dobozok, melyek kibírták a kemény teleket, az északkeleti szelet és a veszekedő családok több generációját. De nagyapámnak nem volt sok pénze, ezért a belső falakat és a födémeket préselt papírelemekből építette, amely olcsó volt és praktikus, és elnevezte a tábort „Papírpalotának”. Nem számított rá, hogy nagyanyám elhagyja, mielőtt befejezi az építkezést. És arra sem, hogy a préselt papír különösen ízletes az egerek számára, akik telente lyukakat rágnak a falakba, és a megcsócsált papírral etetik, mintha csak müzli lenne, az apró kölyköket, akiket a fiókokban hoznak világra. Nyaranta annak, aki kinyitja a tábort, az a dolga, hogy az almokat kiborítsa az erdőben. Nem lehet haragudni az egerekre: a Cape-en nagyon kemény a tél, ahogy az alapító atyák is tapasztalták. De az egérpisi büdös, és mindig utáltam a rémült sikolyukat, ahogy a fiókokból az aljnövényzetbe repülnek.

A válás után Nanette nagyi néhány hónapig Európában grasszált, félmeztelenül napozott Cadaquésben, hideg sherryt ivott házasemberekkel, míg anyám és kisöccse, Austin, a szálló halljában vártak rá. Mikor elfogyott a pénze, Nanette úgy döntött, ideje hazatérni és megtenni, amit a szülei már rég vártak. Ezért hozzáment egy bankárhoz. Jimhez. Rendes pacák volt, Andoverbe és a Princetonra járt. Vett Nanette-nek egy Central Parkra néző lakást és egy hosszú szőrű sziámi macskát. Anyám és öccse elegáns manhattani magániskolába jártak, ahol az elsős fiúknak zakót és nyakkendőt kellett hordaniuk, anyám pedig megtanult franciául és sült fagylaltot csinálni.

Egy héttel a kilencedik születésnapja előtt anyám először végzett orális szexet. Először csak figyelte, hogy a hatéves Austin remegő, aprócska kézzel fogja nevelőapjuk péniszét, amíg az meg nem keményedik. Jim azt mondta nekik, ez mind természetes, és ugye boldoggá akarják tenni? A legrosszabb, mondta anyám, amikor végül elmesélte nekem a sztorit, a ragacsos fehér ondó volt. A többit talán elviselte volna. Utálta Jim péniszének melegét, az enyhe húgyszagot. Jim veréssel fenyegette őket, ha elmondják az anyjuknak. De így is elmondták, az anyjuk pedig hazugsággal vádolta őket. Nanette-nek nem volt hova mennie, nem volt saját pénze. Mikor a konyhából nyíló cselédszobában találta a férjét, amint a dadával dugott, azt mondta, ne legyen közönséges, és becsukta az ajtót.

Egy szombaton Nanette korán ért haza a klubbeli ebédről. Barátnőjének, Maude-nak fájt a feje, és nagyanyámnak nem volt kedve egyedül menni a Frickbe. A lakás üres volt – csak a macska törleszkedett a lábához a bejáratnál, kacéran púpozva a hátát. Nanette ledobta a bundáját a padra, levette a tűsarkúját, és elindult a folyosón a hálószobájába. Jim egy karosszékben ült, nadrágja a bokája körül. Anyám előtte térdelt. Nagyanyám odamasírozott hozzájuk, és csattanósan pofon vágta anyámat.

Anyám akkor mesélte el nekem ezt a sztorit, amikor tizenhét voltam. Dühöngtem, mert Anna kapott tőle pénzt, hogy új szájfényt vegyen magának a Gimbelnél, nekem meg otthon kellett maradnom segíteni. „Az isten szerelmére, Elle! – mondta anyám, ahogy a mosogatónál álltam, és dúltam-fúltam a tányérok között. – El kell mosnod a tányért… Nem kapsz rúzst…

Nekem le kellett szopnom a nevelőapám, Austinnak meg csak kézimunkáznia. Most mit mondjak? Az élet igazságtalan.”

Fél tíz előtt tíz perccel 

Az a fura, töprengek, ahogy végigsétálok az ösvényen a gyerekek kabinja felé, hogy anyám ettől fogva már nem tisztelte a nőket, de a férfiakat továbbra is. Nevelőapja perverziója tény volt, az anyja gyáva árulása viszont hideggé tette. Anyám világában a férfiaké a tisztelet. Hisz az üvegplafonban. Peter nem csinálhat semmi rosszat. „Ha boldoggá akarod tenni Petert, amikor hazaér a munkából – tanácsolta évekkel ezelőtt –, vegyél tiszta blúzt, tedd be a pesszáriumod, és mosolyogj.”

Kövesd Botticellit.

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Visszaveheti valaki a saját történetét a rózsák erejével?

"Danyi Zoltán megírta az év legszebb és leginkább embert próbáló regényét, amiről sokan le fogják írni, hogy olyan, mint egy rózsa: kívülről gyönyörű, de ahogy a szirmokon túl nézünk, úgy vesszük észre, milyen titkokat rejt" - írtuk A rózsákról, amely a rózsákon keresztül a családról, a túlélésről és a háborúról is szól. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Gabriel García Márquez Macondójában sosem akar elállni az eső

A világ legszebb vízihullája Gabriel García Márquez novelláiból válogat, történeteiben pedig különcök és átlagemberek végtelenül szomorú, teljesen hihetetlen és nagyon ismerős történeteit követhetjük nyomon.

...
Beleolvasó

Knausgard a tetűről, a magányról és Van Gogh-ról is ír új könyvében

A magyar olvasók idén vehették kezükbe Karl Ove Knausgard nagyszabású Harcom című sorozatának záró darabját, most pedig egy újabb KOK-széria indul, ez az Évszakok. Olvassatok bele az Őszbe!

Még több olvasnivaló
...
Zöld

Mulder ügynök logikája a sarlatánok korának uralkodó tünete

A Krekó Péter és Falyuna Nóra szerkesztésében megjelent Sarlatánok kora 19 fejezetben, átfogóan és látványos esettanulmányokon keresztül járja körül az áltudományosság gyakran bizarr és hírhedt, de még gyakrabban hétköznapi megjelenési formáit. Ez a hét könyve. 

...
Hírek

5 könyv a balatoni strandoláshoz

Végre kitört a nyári szünet és megérkezett a strandidő is, ennek apropóján olyan könyveket gyűjtöttünk össze, amelyek a Balatonhoz kapcsolódnak. Van köztük romantikus regény, novelláskötet, krimi és gyerekkönyv is. 

...
Zöld

Miért fenyegető a nő sikere a férfi számára?

Chimamanda Ngozi Adichie nigériai-amerikai feminista szerző könyvében és TED Talk videójában a női természet félreértéséről mesélt, és arról, miért is kellene mostantól másként nevelnünk fiainkat és lányainkat.

...

A hazugságtól az önbecsapásig vezetnek Moskát Anita novellái [Ms. Columbo Olvas]

...

Gerőcs Péter: A filmben az a legvarázslatosabb, amit nem látunk

...

Fehér Renátó: Mindig politikai beágyazottságban születnek a versek

...

Jászberényi Sándor tíz évnyi háborúja

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Fiala Borcsa hőse mindennapi túlélésre és medvetámadás esetére is ad hasznos tippeket

Fiala Borcsa ifjúsági regényében a hírhedt Bodrogközi Rém borzolja Dani és a nagypapája idegeit. Mire fény derül a több évtizedes rejtélyre, megtudhatjuk azt is, hogy, miért jó, ha van kéznél egy kis szárított rozmaring, tárkony vagy épp macskaalom. Olvass bele!

...
Nagy

A Félőlény nincs egyedül - Kiállítás nyílt Rátkai Kornél illusztrációiból

Rátkai Kornél illusztrált már bolygóvadászokat, elszánt magyar nőket, sárkányovisokat, és készített már történelmi szelfiket is. Grafikáiból pénteken nyílt kiállítás, amelyet Orosz Anett nyitott meg.

...
Gyerekirodalom

Borzongató szellemhistória tíz éven felülieknek

Holden Rose ifjúsági regénye borzongató nyári olvasmány, amelyben egy szellemalak keseríti meg a főhős életét, de a fantasy szálon kívül fontos témája még a kötetnek a zaklatás, a barátság és a bizalom is.

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Titkos szex, Knausgård szelleme és egy pellengérre állított gyerekkönyv - Megnéztük a Szerelem és anarchia második évadát

A Szerelem és anarchia a második évadban is hozza, amit a címben ígér, és talán az eddigieknél is mélyebbre merül a könyvkiadás bugyraiba.

...
Szórakozás

A Baráti beszélgetések introvertált főhősei idegesítően emberiek

Vágy, bűntudat, sebzettség, kommunikációs elakadások – ezekről mesél Sally Rooney első regénye, a Baráti beszélgetések, amelyet most már sorozatként is viszontláthatunk. A történet négy ember elképesztően komplikálttá és fájdalmassá fajuló viszonyrendszeréről szól, a nagy sikerű Normális emberekhez hasonlóan pedig itt is végig a szenvedély és a szenvedés határán billegünk.

...
Gyerekirodalom

„Van a kezemben olyasmi, amivel meg tudom nevettetni az embereket” - 95 éves lenne Dargay Attila