Márai Sándor és felesége páros naplója Takáts Andrea színművész ötlete, aki a könyv alapjául szolgáló szövegeket egy Hegedűs D. Gézával közösen előadott színpadi produkcióhoz válogatta és adja elő töretlen sikerrel.
„Nagy érzelmi amplitúdókat megélő emberek voltak mindketten. Naplóikat olvasva olyan élénken láttam már őket, mintha filmet néznék, és ezt, az én belső filmemet akartam megmutatni az előadás-sorozatban a közönségnek is. Szeretném, hogy a nézők – és most az olvasók is – láthassák Lolát és Sándort együtt. Számomra nagy élmény, hogy ezen a »tükörnapló« párbeszéden keresztül megmutathatom a közös életüket”, írja Takáts Andrea a kötetről.
Márai Sándor, Márai Ilona: Egymás tükörképei vagyunk (részlet)
1951
M. S.
Hathetes esőzés után végre fellobban a nápolyi fény. Délelőtt a dombtetőn járok, Baia és Cuma világít a mélykék tenger csillogásában. Ezt a tájat már egészen belülről ismerem, hozzátartozik az életemhez, el sem tudom képzelni, hogy mély szakadás nélkül tudjak elmenni innen.
L.
III. 10.
Kitavaszodott. Napsütés. Délután váratlan vizit, a kis Görgey György. Őrült fiatal költő. Félek, dilettáns. 5 napig mezítláb akart járni fogadalomból, ha először meglátja az Adriát! Szerencsére ez a Tirréni-tenger, így sikerült lebeszélni…
IV. 11.
Születésnapja. János elfogultan verset mond, a Szózatot. Szerény ajándékok, ünnepi vacsora.
IV. 23.
Este együtt San Carlóban. Renata Tebaldi! Fuvolahangú szoprán, csengő pianók. Tomboló siker, tapsorkán, ráadásnak a Traviata…
M. S.
Az óriási színházteremben a szép, fiatal énekesnő egyedül áll a függöny előtt, egy dobogón. A nagy tér felfalja a magányos, fiatal nőt, de mikor énekelni kezd, az irdatlan terem megtelik egy láthatatlan személyiséggel. Mintha nem is a testével, hanem a lelkével énekelne, s
mintha nem is egy fiatal nő énekelne, hanem az olasz lélek.
L.
VI. 14.
Konzulra várás. Újra kikérdez mindent elölről. Egy kisasszony újra egy órát írja a lapokat. Végül a konzul közli, mégsem adhatja meg a vízumot, meg kell kérdezni Washingtont! (Ez újabb 6 hét!) Elképedés. Bennem megkönnyebbülés: mégsem megyünk heteken belül! Úgy néz ki, elhalasztjuk őszre a kivándorlást, ha egyáltalán…? Én Lajossal, Jánossal haza. Ő kimegy Pozzuoliba borozni és gondolkodni.
M. S.
Tehát még két hónap a csodálatos Itáliában. Mikor Lolával a történtekről beszélünk és megállapítjuk, hogy legfeljebb itt maradunk, János váratlanul, hidegen és nyugodtan ezt kérdi: „És én?” Úgy érti, vele mi lesz, ha nem mehet Amerikába? A kérdés teljesen átgondolt: először életében mondta ki ezt a hidegen és józanul önző kérdést. Teljesen igaza van. Amerika számomra nem lehet más, mint menekvés itteni veszélyek elől és vállalása nagy odaáti veszélyeknek. Ha nem sikerül a kijutás, ez nagy baj lesz. De ha sikerül, az is nagy baj lesz. Itt már csak az Isten segíthet.
L.
VII. 13.
Születésnapom. Péntek 13-a. Napsütés, meleg, csupa szeretet és öröm, ajándékok. Levelek otthonról – félnek a deportálástól,
borzasztó állapotok Magyarországon!
M. S.
Július 26.
Megírtam a Halotti beszédet.
L.
VIII. 2.
Rádióhallgatás. A világ megmozdult a magyar deportálások miatt. Hollandia menedékjogot ad. Mindez nem fog használni, ők tovább csinálnak mindent, mert lehet!
M. S.
Augusztus 9.
A Szabad Európa Rádió táviratban kér, jöjjek azonnal Münchenbe, mert új magyar adóállomást állítanak fel, s ebben az ügyben akarják tanácsom kérni. Különös lenne Münchenben élni, még afféle fél-területenkívüliségben is, amit ez a munkakör biztosítana. Az ismerős környezet, az ismerős nyelv, az állandó fordító – Podmaniczky – jelenléte, ottani kiadóim: mindez megkönnyítené, hogy folytassam a munkám.
L.
VIII. 26.
Este telefonál. Sikeres tárgyalások, jó kilátások a Szabad Európa Rádiónál, elfogadható ajánlat. Holnap estig marad.
VIII. 28.
Levelek. Bán Margit lelkendezik a Halotti beszédért.
Jánossal fürdés, meleg nap. Bársonybölcső volt a tenger. Este távirat tőle Firenzéből angolul! Holnap érkezik. (Már csak angolul. Édeském!)
M. S.
Az esti rapidóval vissza Nápolyba. Lola és János várnak. János bohócpofáján látni, hogy őszintén örül.
Sokféleképpen öregszik az ember.
Meranóban délelőtt egy kávéház kertjében ültem, s mert egy ideje erős a gyanúm, hogy nem a szemüvegem romlott meg, hanem a bal szemem; levettem a szemüveget és felváltva behunytam elébb bal, aztán jobb szemem, így vizsgáltam a távolban a tárgyak körvonalait. Meglepetéssel észleltem, hogy egy idegen, nem éppen csinos nő, aki szemközt ült a padon, illegetni kezdi magát, mosolyog, visszanézeget. Azt hitte, kacsingatok; holott csak méregettem, mennyire vénülök.
L.
IX. 2.
Laxék érkezése. Nagy örömök, izgalmak. Holnap velük indulás Capriba.
IX. 5.
Ő Laxszal Bagnoliba konzulhoz érdeklődni. Legjobb információk, biztató hírek, meglesz a vízum! Este búcsúvacsora. Laxéknak ajándék a Béke Ithakában eredeti kézirata.
IX. 16.
Délben kocsin mindnyájan Lajossal Faitóra (mint a Kékestető!). Kilátás a kék tengerre, öblökre, mintha az égből néznénk le Tündérországba. Estére Sorrento, vacsora a teraszos vendéglőben. Késő este autósztrádán vissza. Defekt, szerencsére benzinkút közelében. Rendőrökkel autóbetolás. Megjavítják, nem fogadnak el pénzt.
M. S.
Szeptember 17.
Sorrentóból visszaúton, a tenger partján, egyszerre különös erővel világosodott meg számomra, hogy őrültség elmenni innen. Ez az érzés nem szűnik, inkább erősödik ma. Egy kis hajó átvisz Castellamaréba; útközben nagyon édes – de nem édeskés – nápolyi canzonékat énekel a hajócska gramofonja; süt a nap, a tenger sötétzöld és tiszta. A ringó hajón, a zene és a fény bűvöletében olyan életérzés ejt meg, amilyent soha nem éreztem eddig.
Így lenne jó meghalni: valami ringat, süt a nap, és édesen olaszul énekelnek.
L.
Róma, IX. 29.
Én fogorvosnál, ő vízumért. Este neki szendvicsek az útra. Hálókocsijegy Münchenig. Nehéz búcsú. Jánossal korán ágyban. János élvezi a dupla ágyat: „Lola, most én vagyok a férjed.” Boldogan nyújtózik.
X. 2.
Szerelem = a cigarettacsikkeket nem dobtam ki utána, mikor elutazott. Reggel megláttam, összeszedtem a hamutartóban! Egyenként szívom el, a szája, a keze nyoma!
M. S.
Az első napon, amikor a Szabad Európa Rádió magyar adása megindul. Én is beszélek. Az amerikaiak szórják a pénzt. Velem például leküldenek Rómába repülőn egy technikust, hogy a helyszínen állítson be számomra egy fiók-stúdiót, ahol minden héten elmondhatom a magam 9 percét és 10 másodpercét… És fizetnek heti 9 percért havi 300 dollárt…
L.
Nápoly, X. 14.
Délután Szabad Európa Rádió-hallgatás – Ulysses beszél: Vasárnapi krónika.
X. 22.
Buta levél Bárány Magdától neki. Egy „híres” ember életében a „hőmérő” a kékharisnyák és kurvák hirtelen jelentkezése a „siker” szimatára. Különben hallgatnak, mint a struccok ezek az alkalmi barátok! „Ulysses” és a Halotti beszéd, úgy látszik, „téma” a világban.
M. S.
Október 27.
Két hét Münchenben. Aztán napok Rómában. Most megint a Posillipón.
Nagy erőfeszítés: magyarokkal és amerikaiakkal lenni naphosszat. A magyarok jobbak, mint reméltem. Hisztérikusak, megfélemlítettek, s ugyanakkor van bennük valami tehetség, jó modor, amit a világ megérez. És van itt mindenféle szerzet. Volt nyilas színigazgató, disszidált népi demokrata államtitkár, jezsuita pap, zsidó újságíró. Összeszorított foggal tűrik egymást. De tűrik.
L.
XI. 2.
Halottak napja. Ő megint Rómában. Rossz éjszaka, kínzó álmok. Miért akarja magát némely ember folyton „bebizonyítani”? Talán az a helyes? És nem, mint én, aki megelégszem avval, hogy létezem. Ha egészséges vagyok, tökéletesen örülök a „létezés”-nek, soha nem jut eszembe „bebizonyítani” magamat. Talán ez is egy defekt? Mint annyi más.
XI. 17.
Eszelősen írom ezt a „naplót”. Minek, miért? Gyűlnek fel a kis könyvek, mint a régi levelek, elmebajosan.
Semmi értelme, el kellene tüzelni mindent!
M. S.
November 20.
Írni kezdtem – egy ujjal – a San Gennaro vérét. De nem biztos, hogy most folytatni tudom.
L.
XII. 4.
Éjjel felébredés, vécére menés szokatlan időben. Ő meghallja, bejön hozzám felöltözve, még az íróasztaltól, kormosan, mint egy kéményseprő, fekete orrlyukakkal! Nem tud semmiről! Bemegyek a szobájába, vágni lehet a füstöt! A petróleumkályha állandóan füstöl, önti a szagtalan kormot, és ő nem vett észre semmit! Az Őrangyal költött fel éjjel! Levegőzés a teraszon. Kályhát nem lehet eloltani. Kitesszük a teraszra az esőbe! Lakásszellőztetés, aztán mély alvás. A pápáról álmodtam.
M. S.
Két napon át semmi bor. Nagyszerűen érzem magam.
Kitűnő dolog, nem inni bort. Csak egy jobb van, bort inni.
L.
XII. 8.
Holnap fánkot sütök nekik. Megnézem a régi, írott szakácskönyvemet. Egyetlen „emlékem” a múltból, „Mária előétel”. Látom Máriát, a szakácsnőtüneményt, az „előételt” vendégvacsorákon a kerek ezüsttálon, a rózsás porcelánt, a vendégeket és magunkat felöltözve ünnepélyesen. A Mikó utcát. Ez volt az életünk. Sírni kezdek. Ritkán szoktam emlékezni és összehasonlítani! Valami baj van velem. A Mama írása a szakácskönyvben! Hogy lehet, hogy az írás, a betűje itt van, és ő nincs. Mutatom Jánosnak: azt feleli: „Mert az írás nem él, azért van! Ő élt, azért nincs!”
XII. 23.
Délben és este rádióhallgatás – Ulysses vasárnapi krónikája. Utána a karácsonyi meglepetés és ajándék: A kassai polgárok! Kimondhatatlan érzés, öröm és szomorúság, sírás és izgalom. Így kivonatosan is gyönyörű. Ő is izgatott, szomorú. Hallgatták-e Kassán a Kassai polgárokat? Hallgatta-e Apa valahol a világűrben?
M. S.
Kilenc évvel ezelőtt volt A kassai polgárok bemutatója a Nemzeti Színházban. Horthy, akit meghívtak, nem jött el. Utolsó nap a jegyeladást be kellett szüntetni, mert a jobboldali, náci diákság tüntetésre készült személyem és a darab ellen.
A bemutató estéjén a nézőtéren detektívek ültek, szmokingban.
Az, amit a rádió számára most kiemelnek a színdarabból, csak néhány mondat. „Mindig Nyugatra menj, és ne feledd soha, hogy Keletről jöttél…” „Jog nélkül nincs emberi élet…” De ezek a mondatok most különösen harsognak. Akkor a nácik ellen írtam, ma kísértetiesen suhintanak a kommunisták felé.
L.
XII. 29.
Sürgöny New Yorkból Laxéktól: „Gratulálnak újévre, és megvan a vízum!” Vegyes érzelmekkel fogadjuk. Este Lajos jön a hírrel: itt a vízum, holnap korán menjünk a Campóba. Izgalom, öröm és csalódás. Jegyek holnapra San Carlóba Rózsalovaghoz. Jánost viszem el operába.
XII. 30.
Bagnoliba. Amerikai orvosra várás. Nem jött be délig! Hazajövés. Fél 4-kor váratlanul kocsit küldtek értünk, azonnal jöjjünk ki az amerikai orvoshoz! Amerikai orvos jóváhagyja a leleteket. Újabb ácsorgás, konzulra várás. Fél 5-kor behívnak, őket visszatolják, csak engem. Konzul kihallgat. A szokásos kérdések után: mikor jöttünk ki? Hány évesek vagyunk? Mióta vagyunk itt? Szexuális életünk után kezd érdeklődni.
Mit, mikor, hogyan?
Nincsenek-e a férjemnek fiúbarátai?
Konzult kihívják telefonhoz. Mikor végre visszajött, megkérdeztem, elkészült-e, mert jegyeim vannak az operába, nem számítottam erre a kihallgatásra, holnap reggel visszajövök. Nincs több kérdése. Most a férjemmel akar beszélni!
Kituszkol egy nő egy másik szobába, nem engedik, hogy Neki szóljak, hogy elmegyek a gyerekkel. Hivatalnoknővel közlöm, 5 perc időm van. Rám kiált: mi fontosabb, a vízum vagy a rendezvous!? Mire én is ordítok, egy éve és reggel 9 óra óta várok a vízumra, most el kell mennem. Fogom Jánost, és hivatalnokok elképedése között elmegyek vele.
Idejében San Carlónál. Izgulok, nem-e csináltam bajt az elrohanásommal? Második felvonás után lemenés, bárból telefonálás, vissza még szünetben, semmi baj. Ő otthon vár. Tőle is ezeket kérdezte az amerikai „orvos”. Mikor felháborodott a kérdéseken, kibökte az orvos, hogy „feljelentés van ellene, hogy pederaszta”! Kikérte magának, és elment! Ki az, aki mindenképp meg akarja akadályozni, hogy kijussunk, hogy ezt a vízumot megkapjuk?! Ő elkeseredve, én felháborodva, elhatározzuk, akár van vízum, akár nincs, ilyen országba nem megyünk!
Este Lajos közölte, hogy megkaptuk a vízumot. Szerdán kell az inspektorhoz menni.
M. S.
December 31.
Istenem, adj erőt, hogy ne menjek Amerikába! Nem akarok vétkezni, tudom, hogy a veszélyek végtelen sora vár itt ránk – de ezek a mi veszélyeink. Azok a veszélyek odaát idegenek. S ezektől a másféle veszélyektől félek.
Az év nem volt eredménytelen. Befejeztem a Béke Ithakábant és
megírtam a Halotti beszédet, amely különösen megérintette öt világrész magyarságát.
Sokat olvastam, és sokat utaztam. Harmonikus élet Lolával és a gyerekkel.
Egyensúlytalan helyzet a borral és a cigarettával. De mindenestől döcög még a szerkezet. Tudok írni, és van is kedvem írni. A San Gennaro vérét és talán mást is, azt hiszem, meg tudom írni.
Szeretek még sétálni, úszni. Jánost most teniszezni taníttatom, s szeretnék még néhány szettet játszani vele.
Szeretem az olaszokat.
Nem bízom az emberekben.
Nem szeretem az amerikaiakat.
De van valami különös kietlenség bennem és körülöttem is. Nincs hazám, talán ez.
És már nem vagyok fiatal.
