![Franz Kafka nagyságát Márai ismerte fel először Magyarországon [Kafka 100]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/36443/fe_1180_600_konyves_honlap_cover_8.png "franz-kafka-wikimedia-commons-könyvesmagazin.hu")
Bár immár egy évszázada halott, mégis mintha kortársunk lenne, nimbusza nem kopott meg, mondanivalóján nem fogott az idő. Annak ellenére, hogy Franz Kafka életműve nem túl terjedelmes, a kultúrára gyakorolt hatása szinte felmérhetetlen.
Az elbeszéléseiben, regényeiben megjelenő szorongás és kétségbeesés a 20. századi, diktatúrákat és világháborúkat megélt társadalom tagjainak alapvető létélményévé vált,
idegenségtapasztalata pedig a ma embere számára is ismerős
– nemcsak a hivatalban kilátástalanul bolyongó, de a másik pillantásától kiszolgáltatottan szenvedő, a világ törvényeit és végső kapaszkodókat nem találó szubjektum is magára ismerhet műveiben.
Kafka rövid életének történetét, legfontosabb műveit, írásművészetének abszurd és groteszk elemeit, vigasztalan egzisztenciális kétségbeesését mindenki ismeri. Halálának évfordulóján ezért most nem az élettörténetét mutatjuk be, nem is írói portréját rajzoljuk fel, hanem egy rövid válogatásban (a teljesség igénye nélkül) mutatunk egy szeletet abból, milyen óriási hatást gyakorolt a magyar irodalomra (is). Az alábbiakban öt olyan jelentős magyar prózaírót mutatunk, akinek a pályáján Kafka meghatározó szerepet játszott.
Az átváltozás első fordítója, Márai Sándor
Kafkát az elsők között fedezte fel Márai Sándor, aki 1921-ben Az átváltozást ültette át magyarra, és egy évvel később a Kassai Naplóban cikket is írt a szerzőről. A magyar írók közül talán elsőként fedezte fel prágai kortársa nagyságát, ahogy erről az Egy polgár vallomásai című művében is beszámol:
„Kafka különösen nagy hatással volt reám. (…) Kafkát úgy leltem meg a magam számára, mint az alvajáró az egyenes utat. Egy könyvkereskedésben egyszerűen kihúztam a többi ezer könyv közül Verwandlung című füzetecskéjét, olvasni kezdtem s rögtön tudtam: ez az. Kafka nem volt német. Nem volt cseh sem.
Író volt, ahogy a legnagyobbak azok, nem lehetett eltéveszteni, félreérteni.
(…) Kafka világa, hangja idegen volt nekem; s mégis, ez az író, aki – én tudom – soha nem volt írásaimra kimutatható »hatással«, szabadított fel bennem erőket; egyszerre másként láttam, másféleképpen következtettem s ugyanakkor, mint aki erejének, de feladatának is tudatára ébred, félénkség, bizonytalanság fogott el.”
Az 1940-50-es évek hallgatása után Déry Tibor fedezte fel
„Bár a negyvenes-ötvenes években Európa- és Amerika-szerte kezdetét vette a Kafka-legenda kialakulása, nálunk a Rákosi-korszakban még szó sem lehetett Kafkáról. Az első magyar nyelvű Kafka-kötet 1957-ben látott napvilágot Az ítélet címmel. Kilenc elbeszélést tartalmazott, Boldizsár Iván válogatta és fordította őket” – írja a Kafka-recepció alakulását tárgyaló tanulmányában Győrffy Miklós (Alföld, 2008/08.), aki Déry Tibor G.A. úr X-ben című regénye mögött a cseh-német író hatását véli felfedezni.
Déry művében már a címben jelölt monogram is utalás lehet A per Joseph K.-jára, de a történet is egyfajta parafrázis: a főhős egy kísérteties, képzeletbeli modellvárosba vetődik, ahol különös dolgok történnek vele, végül egy gyilkossági ügyben perbe is fogják, de aztán mintha mi sem történt volna, elbocsátják. Több elemző emelte ki a két regény közötti hasonlóságokat, Domonkos Mátyás egy kritikában „időtlen, kor nélküli és tudatosan Kafkára visszahangzó negatív utópiának” nevezte Déry művét.
Örkény István megírta Az átváltozás fordítottját
A Tóték szerzőjének életműkiadásban Hódolat Kafkának cikluscím alatt közölt öt elbeszélése közül háromban (A visszaváltozás, Álmomban, Éden) Kafka ihletése közvetlenül érezhető. A hatás nagyjából akkor jelentkezett, amikor Dérynél, az ötvenes évek végén, a betiltások, elhallgattatások időszaka alatt. Ez idő alatt generációja alapélményeinek (a háború és az ötvenes évek) írói kifejezéséhez kellett adekvát szemléletet és formát kialakítania, talán ezért fordult az idegenségérzés nagy mesteréhez, Kafkához.
A groteszk és az abszurd elemek használata,
a világnak görbe tükröt mutató szemlélet megkérdőjelezhetetlenül összeköti a két írót,
de ha ez nem lenne elég, Örkény egyik legkülönösebb szövege is egyértelműen mutatja a prágai író hatását. A visszaváltozás történetében ugyanis a bogárlétbe lassan beletörődő Gregor Samsa arra ébred, hogy emberré változott:
„A cselédlány a délutáni órákban érkezett. Be se köszönt a családnak, hanem a konyhában hagyva tollas kalapját, a magával hozott krumpliszsákkal egyenesen benyitott Gregor szobájába, hogy – ígérete szerint – eltávolítsa annak a szörnyű rovarnak földi maradványait, mely hosszú hónapok óta kétségbe ejtette az egész Samsa családot. Amikor azonban hóna alatt a zsákkal nagy dérrel-dúrral benyitott, sehol se látta a rovartetemet. Ehelyett egy fiatal férfit vett észre, aki hálóingben, de párna és takaró nélkül az igazak álmát aludta a bőrpamlagon.”
Krasznahorkai László Kafka miatt kezdett el írni
Krasznahorkai László több interjúban hangsúlyozta már, hogy legfontosabb olvasmányélménye A kastély volt. Az a könyv, melynek hatására ő maga írni kezdett, s melyből első regényének, a Sátántangónak a mottóját („Akkor inkább úgy vétem el, hogy várom”) is kölcsönözte. Ő maga a 2000 folyóirat 1999. április-májusi számában így ír erről egy költői hangú esszében:
„(…) így ha tőle azt kérdeznék, mutasson rá az évszázadból a könyvre, amelyik a legfontosabb s a hozzá legközelebb álló, akkor ő erre mutatna, mégpedig gondolkozás nélkül. Franz Kafka: A Kastély, mondaná a lehető leghatározottabban, és szembe merne nézni a saját könyvespolcával is, és szembe merne nézni a Varázsheggyel, az Ulyssesszel és a Godot-ra várva-val, szembe A hang és a tébollyal és a Gravitáció-szivárvánnyal és így tovább, szembenézne velük és a többivel, amit nagyon, sőt egész pontosan ugyanúgy szeret, és azt mondaná nekik, Franz Kafka: A Kastély, és állítja, hogy nem lenne belőle semmi baj, sem azon a könyvespolcon valami súlyosabb ramazuri, mivel beszélhetne úgy is, nézte a nő mozdulatlan hátát, hogy
egyetlen olyan évszázadról nem tud, amelyik ennyire bizonytalan lett volna affelől, vajon önmagát, a saját évszázadát jól érti-e,
és egy ilyen évszázadban ezt a bizonytalanságot mélyebben kifejező könyv egész biztosan nem akadt, mint ahogy úgy is forgathatná a szót, hogy arról mesél, ami a legszorongatóbb, hogy tudniillik a legnyugtalanítóbb évszázadhoz a legnyugtalanítóbb könyv tartozik, és mintegy a legelválaszthatatlanabb páros ez így (...)”.
Ugyanebben az írásban utal arra is, hogy ahogyan Kafkát, őt sem érdekelték soha a győztesek, csak a vereség, az üldözöttek, a számkivetettek, a magányra és szerencsétlenségre kárhoztatottak. Művei pedig, akár a legújabb, Zsömle odavan című regény is, tökéletesen igazolják is ezt a világlátást.
Borbély Szilárd Kafkához hasonlóan védelmet várt az írástól
Borbély Szilárd sajnálatosan korán félbemaradt pályáján talán a legfeltűnőbben a Kafka fia című befejezetlen, töredékes, hagyatékban fennmaradt regényében érhető utol a prágai születésű író hatása. A kötet megjelenésekor a hét könyve is volt nálunk és akkor azt írtuk róla: „Franz/Anselm Kafka mögött hol gyengébben, hol erősebben feltűnik az író Borbély Szilárd alakja is”. A regény elsősorban prágai helyszíneken Hermann Kafkát és fiát, Franzot állítja az olvasók elé, de Borbély Szilárd Kafkához való viszonyát is feltárja.
A Kafka fia hosszasan idéz Kafka leveleiből, és utal a cseh-német szerző naplóira, valamint szépprózai műveire is.
„Számomra csupán akkor van értelme a szavaknak, ha megvédhetnek az élettől,
és csak akkor tudnak megvédeni az élettől, ha történetekké tudom őket összefűzni, méghozzá olyan történetekké, amelyek eltüntetik az én saját nyomaimat, amelyek a szavak között utánam ott maradhatnának” – írja Borbély Szilárd a regényben Kafka nevében, és úgy tűnik, ahogy a nagy íróelőd, ő is szavakkal és történetekkel akarta védeni az életét, de sajnos, mint tudjuk, ez nem sikerült.
