Márai Sándor életútja fordulatosabb és kalandosabb volt, mint sok más 20. századi magyar íróé. Kassán született 1900-ban Grosschmid Sándor néven. Egyik első emléke egy trauma volt: látta, ahogy újszülött húga kiesett a dada kezéből és meghalt. Édesanyja ezután kezdte elkényeztetni. Problémás és öntudatos gyerek lett. Írói tehetsége hamar megmutatkozott, viszont az irodalmi pályázatokon csak álnéven vehetett részt, mivel „nem hozhatott szégyent” a Grosschmid névre. Az élettörténete ezután izgalmas csavarokat vett. Huszonévesen Németországban dolgozott újságíróként, a harmincas éveiben pedig már korának legismertebb magyar írói közé tartozott. Számos országban lakott, átélte Trianont és a második világháborút is, 1948-ban pedig végleg elhagyta Magyarországot. Halálának évfordulóján 10 érdekességet mutatunk az életútjáról. Kiderül például, hogy miért váltogatta az iskoláit, hogy miként szökött meg Lolával, és hogy miért nem esett szó a műveiről itthon a rendszerváltás előtt.
1. Lázadó diák volt és már gyerekkorában elég erős volt a zsenitudata.
Gyakran váltott iskolákat. Hat és kilenc éves kora között még otthon tanult, házitanító járt hozzá. Harmadiktól a Kassai Főgimnáziumba járt, 14 éves korában azonban az intézményt el kellett hagynia, valószínűleg azért, mert egyszer elszökött otthonról. Szülei Budára küldték egy katolikus gimnáziumba, a szigorú szabályokhoz azonban ott sem tudott alkalmazkodni, így egy évvel később ismét Kassán találta magát. Aztán újabb iskolaváltásra került sor. A szigorú tiltások ellenére ugyanis álnéven benevezett egy novellapályázatra és meg is nyerte. Egy anekdota szerint, amikor emiatt kicsapták Kassáról, az osztály előtt azt mondta a tanárnak:
„Fognak maguk még rólam tanítani a magyar irodalomban”.
2. A feleségét, Matzner Ilonát, azaz Lolát gyakorlatilag megszöktette.
Lola és Márai családja feltehetően ismerték egymást valamennyire. A lány apjának ugyanis újságja volt, amibe Márai is írt. A házasságuk ötletét azonban nem nagyon támogatta a család. Éppen ezért csak maguk voltak az esküvőn, plusz a két tanú. A naplójában meg is említi Márai, hogy ők voltak az „első hippik”, akik nem tartottak esküvőt, csak aláírtak valami papírt. Ennek ellenére házasságuk több mint hat évtizedig, Lola haláláig kitartott.
3. Amikor 1935-ben Thomas Mann Budapestre látogatott, Márai volt az egyik szerencsés, aki fogadhatta.
Az írónak megmutatta budai Várat és egy vezércikket is írt róla, amelyben köszöntötte őt. Thomas Mann erről az eseményről még a naplójában is megemlékezett, sőt, azt is megjegyezte, hogy a legjobb cikket a látogatásáról Márai írta.
4. A második világháború kitörésekor Márai nagyon elkeseredett.
Az újságírást a németek bevonulását követően abbahagyta, a diktatúra elől Leányfalura költöztek, ahol állítólag embereket is bújtattak. 1945-ben lebombázták a Mikó utcai házat, amely gyakorlatilag teljesen elpusztult. Ezután kénytelenek voltak Budapest egy másik kerületébe, a Zárda utcába költözni, itt éltek egészen 1948 augusztusáig
5. Íróként egyre inkább lehetetlenné vált a magyarországi létezése, egy pillanat alatt a kultúrharc közepében találta magát.
A Szabad Nép egy cikkében élete egész munkásságát kártékony irodalomnak minősítette. Utolsó itthon megjelent két kötetét bezúzták. Még időben döntött úgy, hogy elmegy, így kapott útlevelet. A család végül 1948 augusztusában hagyta el az országot. Először Svájcba mentek, később Olaszországban telepedtek le. A kommunizmus alatt nem engedte művei kiadását Magyarországon és nem is tért vissza.Útlevelében viszont megőrzött egy gesztenyefa levelet, amely valószínűleg a Mikó utcai otthona előtti fasorból származhatott.
„Magyar író akartam lenni és otthon, magyarul akartam írni, a nép nyelvén, amelyhez tartozom. De az író, – ha lelkében ellenállt, – a kommunista társadalomban hamarosan eretnekké változott.”
6. Lolával 1947-ben örökbe fogadtak egy gyereket.
A döntést egy 1939-es tragédia előzte meg. Abban az évben született egy fiúk, azonban alig pár hetesen vérzékenységben meghalt. Márait ez nagyon megviselte. Gyászáról az Egy kisgyermek halálára című versében írt. Babócsay Jánoskával Leányfalun találkoztak először, akkor még csak hároméves volt. Amikor az emigráció mellett döntöttek pár évvel később, őt örökbe fogadták és magukkal vitték külföldre. Márainak van három lányunokája: Lisa, Sarah és Jennifer Márai. Ők az Egyesült Államokban élnek, de sajnos nem tudnak magyarul, így nem értik nagyapjuk műveit sem.
A nyelv elvesztésétől Márai egyébként komolyan félt. Erről és az emigráns lét nehézségeiről a Halotti beszéd című versében írt, amelynek szövege az '50-es évek elején az egyik első olyan szamizdat volt, amelyet titokban terjesztettek Magyarországon. A verset ezen a felvételen ő maga mondja el:
7. Az 1956-os szabadságharchoz nagy reményeket fűzött, még repülőjegyet is vett.
Abban bízott, hogy Magyarország végre fel fog szabadulni a szovjet megszállás alól. November 6-án repülőre ült, ám mire 7-én megérkezett Münchenbe, már eldőlt minden. Mérhetetlenül nagyot csalódott amiatt, hogy a nyugati hatalmak nem segítettek a magyaroknak. A forradalom leverése után nem ment rögtön vissza Amerikába, hanem útba ejtette Olaszországot, ahol megpróbált közben járni XII. Pius pápánál a magyar helyzet rendezése érdekében, de nem ért el eredményeket.
Márai: Ez a kor áhítat nélkül való
Az Ország-Világ című lap 1989 áprilisában újraközölt egy 1937-es Márai-interjút, melyet eredetileg a Féltékenyek című regénye megjelenése után publikált a Színházi Élet. Az Ország-Világ szerkesztői azzal magyarázták az újraközlést, hogy „ idegenben elhunyt nagy írónkat" talán majd ez a régi interjú is közelebb viszi a magyar olvasókhoz.
8. 1967-ben készített egy végrendeletet.
A felvételt Lolának és Jánosnak szánta, és azt is részletesen elmondta benne, hogy mihez kell kezdeni halála után a műveivel és a kézirataival. Ekkor még nem tudhatta, hogy sem felesége, sem fia nem fogja túlélni őt. A végrendeletét fennmaradt, ma is meg lehet hallgatni.
„Őrizd meg a kéziratokat. És ha egyszer Magyarországról elmentek az oroszok, titkos választásokat tartottak, helyreállt egy alkotmányos helyzet, akkor, de nem előbb kapcsolatot kell keresni a Magyar Tudományos Akadémiával és ott letétbe helyezni az összes kézirataimat azzal, hogy őrizzék meg, amíg te, az örökös – természetesen elsősorban Mami mint örökös – valamilyen formában rendelkezni kívánnak vele. Ezt Janikám fogadd meg és csináld meg.”
9. Életének utolsó szakaszát a családi tragédiák határozták meg.
1985-ben elveszítette két testvérét, Katót és Gábort is. Felesége, Lola egy évvel később halt meg. A veszteségek hatására már ekkor megfogalmazódott benne az öngyilkosság gondolata, még egy fegyvert is vett. Nem sokkal később öccse, Géza is elhunyt, majd nevelt fia, János is. Ezt már nem tudta feldolgozni, teljesen magára maradt. Utolsó bejegyzését halála előtt pár nappal írta a naplójába: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.” Életének pisztollyal vetett véget 1989. február 21-én. Hamvait a Csendes-óceánba szórták, csakúgy mint korábban Loláét.
10. Halála után a művei hatalmas sikereket értek el.
A kilencvenes évek elején először Franciaországban fedezték fel, ahol aztán több műve is megjelent. Később Olaszországban is Márai-sorozatot indítottak, amely A gyertyák csonkig égnek című regénnyel indult. A könyv eladásai '98-ban az olaszoknál meghaladták a százezret. Ezután német, spanyol, portugál és angol nyelvterületen, valamint számos kelet-európai nyelven is hatalmas sikerrel jelentek meg a művei. 2000-ben a németországi könyveladások elérték az egymilliós példányszámot.
