Patat Bence a harmadik kötet óta fordítja a norvég Karl Ove Knausgård regénymonstrumát, a Harcomat, most tart a hatodik kötetnél, ami minden eddiginél grandiózusabb, már csak az oldalszámot is tekintve: az eddigi öt kötet 2500 oldalt tett ki, a zárókötet pedig önmagában is több mint 1100 oldalas (az ötödik részről ITT írtunk). A műfordító szerint ez a regényfolyam minden eddigi munkájától eltér, a mű ráadásul arra készteti, hogy folyamatosan elemezze önmagát és kapcsolatait is.
Pontokba szedtük Patat Bence fordításnaplójának legérdekesebb megállapításait:
- A hatodik kötettel előzetes számításai szerint nagyjából hét-nyolcszáz órát fog tölteni. Összehasonlításul: ha egy nyelvtanuló a nulláról indul, akkor kb. öt-hatszáz tanóra (és egyéni készülés) után jut el a középfokú nyelvvizsga szintjéig.
- Pont a nagy mennyiség miatt muszáj fegyelmezetten dolgoznia: „Egy táblázatban vezetem, hogy melyik nap hányadik oldalig kell eljutnom, és bár el-eltérek ettől időnként, igyekszem a lehető legjobban tartani magam a tervhez.”
- A tervet azért is nehéz tartani, mert egy hétköznapi párbeszéd fordítása nyilván kevesebb erőfeszítést igényel, mint egy hosszabb filozófiai-esztétikai eszmefuttatásé: „Időnként egy-egy mondattal el lehet, sőt kell is szöszmötölni annyit, amennyi idő alatt máskor akár egy oldalt is lazán lefordítanék”.
Knausgard: Alapvetően nem az életem izgat, hanem az irodalom - Könyves magazin
Azt lehet tudni önről, hogy három év alatt írta meg a Harcom-sorozat hat könyvét, ami az írás szempontjából vitán felül egy megszállott időszak lehetett, de az az igazság, hogy olvasóként is eléggé addiktív a szöveg, hiszen az ember azon kapja magát, hogy még többet és többet akar belőle.
- KOK gyakran él vendégszövegekkel, idézetekkel („a hatodik kötetnek nagyjából a közepén egy négyszáz oldalas Hitler-esszé is helyet kapott, ebben pedig csak úgy hemzsegnek az idézetek a Mein Kampfból és egy sor más szövegből”), és mivel ezek jó része magyarul is megtalálható, ezért ezeket külön ki kell bogarászni.
- „Vajon jobbak-e a mai fordítások pusztán attól, hogy könnyebben hozzáférünk az információkhoz?” – teszi fel a kérdést a fordító, és rögtön meg is válaszolja: „Valószínűleg nem”.
- Fordítás közben óhatatlanul valami mindig elvész a szövegből, Patat Bencének pont ezért a következő a vezérelve: „ami az eredetiben meglepő, az a fordításban is legyen az, amin viszont az eredeti olvasója nem akad fenn, azon a magyarnak sem szabad”.
- A magyar irodalmi hagyomány nehezen viseli azt a monotonitást is, amit a „mondta” ige gyakori használata vált ki, a fordítónak ilyenkor muszáj más magyarázó szavakat használnia.
- Patat Bence a műfordító feladatát a következőképpen fogalmazta meg: „tegye lehetővé, hogy az olvasó elmerüljön a szövegben, ugyanakkor őrizze meg annak eredendő egyediségét”.
A teljes bejegyzést itt tudjátok elolvasni!
Nyitókép: Valuska Gábor
