Fotó: Valuska Gábor
Kevés író kap olyan könnyen tapsot a közönségétől, mint Karl Ove Knausgard, akinek a könyvfesztivál díszvendégeként a pódiumbeszélgetésen először a saját nevét kellett kimondania. Beszélgetőpartnere, Bősze Ádám ugyanis ezt kérte tőle elsőként, mondván, hogy a magyarokat hetek óta lázban tartja, vajon hogyan is kell kiejteni helyesen a nevét. Akik élőben követték az eseményt, hamarosan be is lettek avatva a titokba (aki kíváncsi a rejtvény megoldására, az egyébként a KOK-ról szóló podcastunkból kiderítheti).
Karl Ove Knausgard: Élet - Harcom 4.
Fordította: Patat Bence, Magvető Könyvkiadó, 2019, 480 oldal, 4999 HUF
A következő kérdés már komoly volt, arra irányult, hogyan birkózott meg a sikerrel, a Harcom-sorozat megjelenése után. Mint kiderült, Knausgard-t nem igazán zavarta a siker, hiszen íróként ez volt az álma, ráadásul egyáltalán nem sejtette, hogy ennyire nagyot fog durranni a könyve. Éppen ellenkezőleg, azt gondolta, hogy annyira személyes, amit írt, hogy mások számára unalmas lesz, senki nem fogja megvenni. Bevallotta viszont, hogy amikor befutott a könyv, érzett egyfajta nyomást amiatt, hogy ennyire sokan olvasták, nehéz volt megbirkóznia az elvárásokkal, félt, hogy nem tud újat mondani és kudarcot vall.
Knausgard magáról írt, hogy közel kerüljön a világhoz
1920 - ez nem valami emlékezetes évszám, hanem eddig összesen ennyi oldal jelent meg magyarul a norvég Karl Ove Knausgard Harcom-sagájából. A négy kötetet az elkövetkező években követi még kettő, így lesz teljes a széria, amelyben a középkorú, felső-középosztálybeli, magánéleti válsággal és...
A siker első szelét egyébként akkor érezte meg, amikor a könyv megjelenése előtt újságírók keresték fel. Mint mondta, szinte sosem irodalomról kérdezték őt, hanem az életéről, és ekkor szembesült vele, hogy gyakorlatilag mindent tudnak róla és a családjáról. „Rájöttem, hogy eladtam a lelkem az ördögnek” – mondta, de aztán hozzáfűzte, hogy rögtön akkor úgy döntött, ezzel nem foglalkozik többet, megpróbál túllépni rajta. Szerinte a könyv negyven évnyi nyomás és mások elvárásainak való megfelelés hatására született meg. Nagyon intenzív volt a magánélete abban az időszakban, amikor írta, három gyerekkel és az ezzel járó teljes káosszal, ami jelentős frusztrációval járt. Ahogy az is, hogy úgy érezte, íróként megbukott. Ezért határozott úgy, hogy egyszerűen megírja azt, ami van, és minden érzését. A Harcom-sorozat így tulajdonképpen az életközépi válságának eredményeként jött létre.
Ennek kapcsán arról is szó esett, hogy számára sok-sok évig nagyon nehezen ment az írás. Szerinte regényt írni nagyon nehéz, minden energiát abba kell ölni, hogy az ember odaüljön az íróasztalhoz, és ez hónapokig így megy. Tapasztalata szerint viszont át lehet billenni és azután az ember már csak arra vágyik, hogy írhasson. Bár azért hozzátette, hogy magáról írni neki nagyon nehéz volt, mert nem szereti magát. Volt viszont egy barátja, akinek mindig elküldte az új részeket, és aki az évek során nemcsak, hogy mind a sok ezer oldalt elolvasta, de nagyon erősen biztatta is őt.
Bősze Ádám ezután a sorozat lezárásáról kérdezte Knausgard-t, ugyanis hatodik és egyben utolsó részt azzal fejezte be (vigyázat spoiler!), hogy ő innentől többé már nem író. KOK elmondta, hogy erre azért volt szükség, mert kellett neki egy kijárat, egy lezárás, mert a könyveivel elmosta a határt az élet és az irodalom között. „Úgy kellett véget érnie, hogy elbúcsúzok az irodalomtól és belépek újra az életbe. Ez meg is történt, bár csak pár hónapig tartott.”
Az is kiderült, hogy KOK egyébként imádja a napló műfaját, sok naplót is olvas (például Márai Sándorét is ismeri és szereti). Szerinte azért izgalmasak a naplók, mert olyankor közel vagyunk a másikhoz, sokkal közelebb, mint egy regény esetében. A Harcomban tulajdonképpen ezt a közelséget akarta megteremteni, csak regénynyelven, mert szüksége volt a narrációra, hogy megragadja az olvasók figyelmét.
Az ember, aki negyedszerre is szétírta az életét
Elsőre még meglepő volt, hogy itt egy író, aki abból csinál irodalmat, amit a többség nagyjából a cselekvést követő tizedik másodpercben elfelejt. Karl Ove Knausgård (KOK) - aki a jövő héten érkezik Budapestre, miután ő a csütörtökön kezdődő könyvfesztivál díszvendége - első pillantásra nem is...
Bősze Ádám ezután a mindennapi szituációkat leíró szöveg részletességét kezdte pedzegetni. Megkérdezte például, hogy a képzőművészeti tanulmányok vajon mennyire voltak hatással a leírások képszerűségére és aprólékosságára. Knausgard elmondta, hogy nagyon érdekli a festészet, főleg azért, mert jelenlétet tud adni a dolgoknak, egy pillanatot, a létezés egy részét osztja meg. És ez voltaképpen ugyanaz, amit az írásaiban is meg szeretne teremteni, el akarja törölni a távolságot az olvasó és önmaga között. Egyben új perspektívát is akar mutatni a részletes leírásával, a kihívás számára az, hogy megváltoztassa azt, ahogy a dolgokat látjuk. Azt is kifejtette, hogy a részletességen túl még fontosabbak a könyveiben az érzelmek. Minden az érzésekhez kapcsolódik az írásaiban, ami azért is jó, mert az érzések minden emberben közösek, még ha mindenki máshogy is éli meg őket.
Szintén érdekes volt, amit az egyes kötetek szerkesztéséről mesélt. Elmondta például, hogy amikor elkezdte írni a Harcomat, még egyáltalán nem tudta, mi fog kisülni belőle, hogy napló lesz-e, memoár vagy regény. A kiadó azt szerette volna, ha 12 könyvet ír egy év alatt, vagyis folyamatosan dolgozik. Végül amikor megszületett az első könyv (Halál), átesett egy hosszabb szerkesztési folyamaton. A második kötettől viszont ez már elmaradt, egy az egyben úgy jelentek meg a könyvek, ahogy megírta őket (kivéve az utolsót, amiből húznia kellett).
Arról is beszélt, hogy a sorozat címe sokáig nem volt egyértelmű, az első ötlete az volt, hogy A kutya, aztán felmerült az Argentína is („borzalmas cím lett volna“) . Végül a Min Kamp győzött (a Mein Kampf után), ami szerinte nagyon illik a könyvben leírt mindennapi harcokra és kellően ironikus is. Ezek után persze el kellett olvasnia Hitler művét. Ez meg is történt (és kiderült, hogy ez az egyetlen könyv, amit nem szabad repülőn olvasni). A Harcom utolsó részében végül vagy négyszáz oldalt szánt Hitler írásának, mert meg akarta érteni. Az élet egyébként később még egy csavart hozott a történetbe, mert amikor a nagymamája meghalt, talált nála eldugva egy példányt a Mein Kampfbból. Bár azt már sosem fogja megtudni, hogyan került oda, és miért tartotta meg annyi éven át.
Knausgård-nak két centi hiányzott a szexhez
Az áprilisi Könyvfesztiválra időzítve jelenik meg Karl Ove Knausgård monumentális sorozatának, a Harcomnak a negyedik kötete, a címe: Élet. Ebben a tizennyolc éves Knausgård érettségi után egy északnorvég halászfaluba költözik és tanítóként kezd dolgozni. Persze nem elhanyagolható szempont az sem, hogy végre lenne ideje az írásra, ha két dolog nem terelné el örökké a figyelmét a munkáról: az alkohol és a nők.
A beszélgetés vége felé elmondta, hogy tulajdonképpen kicsit ambivalens érzés neki a Harcomról beszélni, mert amikor írta, még csak negyvenéves volt. Azóta eltelt tíz év és minden megváltozott az életében. A könyvek így számára az akkori életének a dokumentumává váltak, az egykori gondolkodásmódjának állapotát tükrözik. Saját bevallása szerint egyébként soha nem tenné meg újra, amit tíz éve, nem adná ki így magát ennyire, mert túl nehéz volt. Ezt a korszakot lezárta, most el akar távolodni a múlttól és ezektől a könyvektől.
