A CIA is hasznosnak hitte a volt nácikat a hidegháborúban – Olvass bele a szökött nácikról szóló kötetbe!

A CIA is hasznosnak hitte a volt nácikat a hidegháborúban – Olvass bele a szökött nácikról szóló kötetbe!

Danny Orbach, az izraeli hírszerzés veteránja archívumok mélyéről kiásott dokumentumokra és korábban hozzáférhetetlen Moszad-aktákra is alapozva, részletekbe menően meséli el a szökött nácik történeteit, melyek államtitkoknak minősültek, s belevesztek a mendemondák és a propaganda homályába. Olvass bele a könyvébe! 

Könyves Magazin | 2024. július 07. |

A Német Szövetségi Köztársaság külföldi hírszerző szolgálatának alapítója – maga is Hitler egykori tábornoka – feltűnően sok SS-tisztet fogadott be a csapatába. Könnyelmű döntése nyomán a KGB könnyű prédaként csábította át magához náci ügynökeit, hogy aztán számító módon leleplezze múltjukat, megingatva ezzel nemcsak a szervezet, de még a bonni kormány helyzetét is.

Danny Orbach
Szökevények - A náci zsoldosok története a hidegháború alatt
Ford. Urbán Erika, Európa, 2024, 408 oldal
-

Ugyan a győztes szövetségesek a második világháború után megfogadták, „még a világ végén” is levadásszák a náci háborús bűnösöket, sokukat hagyták elillanni, vagy egyenesen eltussolták rémtetteiket az együttműködésükért cserébe. Egyes náci szökevényekből fegyvercsempész, spicli vagy titkos ügynök lett, s döntő fontosságú szerepet játszottak a szuperhatalmak közötti küzdelemben.

Német luxuséttermekben, csempészektől hemzsegő jugoszláv kikötőkben, damaszkuszi rejtekhelyeken, egyiptomi vidéki klubokban, vagy éppen a francói Spanyolország fasiszta végváraiban – a náci kémek mindenhol megtalálhatóak voltak. Kusza befolyás- és információhálózataikat nemcsak az Egyesült Államok és a Szovjetunió, de a nyugatnémet, a francia, sőt az izraeli titkosszolgálatok is kiaknázták. A náci ügynökök nem egy esetben kulcsfontosságú szerepet töltöttek be az állandóan robbanásveszélyes hidegháború titkos műveleteiben.

Danny Orbach: Szökevények - A náci zsoldosok története a hidegháború alatt (részlet)

Fordította Urbán Erika

Nyugat-Németországnak közvetlenül a háborút követő időszakban látszólag nem állt érdekében, hogy titkos hírszerző műveleteket hajtson végre a tengerentúlon. Az ország még nem nyerte el teljes függetlenségét; a keletnémet kommunista, rivális kormány puszta léte pedig felvetette a kérdést, hogy a nyugatnémet kabinet képviseli­-e a német népet. Csak úgy védhették meg magukat a szovjet terjeszkedési törekvésekkel szemben, ha az amerikaiakra, britekre, franciákra és más európai nemzetekre támaszkodtak, pedig ezek többsége a Harmadik Birodalom korábbi ellensége és áldozata volt. Ebben a kényes helyzetben sok rizikót rejtett magában – ellenben csekély nyereséggel kecsegtetett – az, ha olyan zavaros vizekben halásznak, ahol szovjet ellenségeik és a Nyugat-­Németország létét garantáló erők alapvető érdekei ütköznek egymással. Akármennyire kockázatos volt is, a gazdasági érdekeltségek, a még mindig élő vágy, hogy ott legyenek a világszínpadon, valamint a Gehlen-­szervezet ügynökeinek magánbirodalom­építési törekvései arra sarkallták a nyugatnémeteket, hogy a Közel­-Kelet újonnan alapított államaiban beavatkozzanak az események folyásába.

A német befolyás érvényesítésében döntő szerepet játszottak a náci zsoldosok,

mivel a CIA­ és Gehlen-­szervezetbeli védenceik is azt hitték, hogy ezek a nácik állítólagos antikommunizmusuk miatt hasznos eszközök lesznek a Kelet és Nyugat között folyó ideológiai harcban. Ez a feltételezés Európában katasztrofális tévedésnek bizonyult (ott volt Heinz Felfe, a kommunista tégla, illetve más hajdanvolt nácik esete is, akik bárkinek dolgoztak, ha fizetett). Ugyanilyen elhibázott stratégiának bizonyul majd a volt nácik alkalmazása a Közel­-Keleten is, ahol a náci információárusok túlságosan gyakran szerepeltek első számú opcióként Bonn kaotikus hírszerzési próbálkozásaiban.

A gyerekcipőben járó, nyugatnémet hírszerző ügynökségek arra irányuló erőfeszítései, hogy az 1940­-es évek végén és az 1950­-es évek elején megvessék lábukat a Közel-­Keleten, nem a semmiből bukkantak elő. Az arab világ, Törökország és Irán nagy stratégiai fontosságú területekkel rendelkezett, bővelkedtek olajban és más természeti kincsekben, melyek már az első világ­háború előtt is felhívták magukra a német politikusok figyelmét. A második világháború alatt sok arab szimpatizált a náci Németországgal, brit és francia gyarmatosító uraik ellenségével, bár ezek az érzések messze nem voltak egyetemlegesek. Irakban például a tengelyhatalmakkal szimpatizáló lázadás tört ki, amely az Egyiptom nyugati sivatagában zajló brit–német küzdelem idején lekötötte a brit erőket. Egyiptomi tisztek – köztük a jövendőbeli egyiptomi elnök, Anvar Szadat – német és olasz segítséget próbáltak szerezni a britek ellen. A fasiszta Fiatal Egyiptom Párt zöldingesei az utcán nyíltan összetűztek a többségi nemzeti liberális Vafd (Delegáció) Párt támogatóival és Nagy­-Britannia más egyiptomi szövetségeseivel. A britek egyszer még védencük, Fárúk egyiptomi király palotáját is ostrom alá vették, azért, hogy rákényszerítsék németpárti támogatóinak száműzésére, illetve egy London­-barát kormány összeállítására. Szíria és Libanon erőteljes náci és fasiszta mozgalmakat látott, amelyek meglehetősen népszerűek voltak, legalábbis addig, amíg Németország nem kezdett vereségeket szenvedni keleten azután, hogy az angolok és a franciák 1941 júliusában megszállták Szíriát. Nagy­-Britannia és a Szovjetunió is közös erővel foglalta el Iránt, miután a perzsa sah nem volt hajlandó megválni német tanácsadóitól és ragaszkodott ahhoz, hogy az ország megőrizze semlegességét. Törökország barátsági szerződést írt alá a náci Németországgal, és a vezető körökön belüli frakciók, amelyeket náci ügynökök befolyásoltak és támogattak, azt szorgalmazták, hogy csatlakozzon Németország szovjetellenes keresztes hadjáratához.

1939 és 1945 között jó néhány arab, iráni és török dolgozott együtt náci hírszerző ügynökségekkel,

így viszonylag egyszerűnek tűnt újra működésbe hozni ezeket a hálózatokat az újonnan alakult nyugatnémet állam érdekében. A német hírszerzés vezetői abban is reménykedtek, hogy jól jövedelmező fegyvereladási üzleteket tudnak nyélbe ütni német cégek számára, beszivároghatnak az arab hírszerző szolgálatokba és ki tudják szorítani a szovjet és keletnémet befolyást ebből a stratégiailag fontos régióból. Mivel akkoriban még nem lehetett eldönteni, hogy Egyiptom és Szíria a kapitalista vagy a kommunista oldalhoz csatlakozik-­e a hidegháborúban, Nyugat­-Németország amerikai támogatói lényegében nem ellenezték a korábbi német kémhálózatok újjáélesztését, ahogy azt sem, hogy a németek náci ügynököket használjanak a Kairó és Damaszkusz fölötti befolyásuk növelésére.

A Gehlen­szervezet Németországban egy rivális hírszerző ügynökséggel, a Friedrich­Wilhelm­Heinz­Diensttel (FWHD) harcolt a közel­-keleti befolyásért. Ez az ügynökség az új, ekkor még nem hivatalos Honvédelmi Minisztérium égisze alatt működött. A Gehlen­szervezettel ellentétben nem függött az amerikaiaktól, ezért a nyugatnémet kormány először sokkal vonzóbbnak találta. A vezetője, Friedrich Wilhelm Heinz, színes egyéniség volt. A weimari köztársaság idején jobboldali terroristaként politikai merényletekben vett részt. Később a náci rezsim ellen fordult és a náciellenes földalatti mozgalommal együtt terveket szőtt Hitler meggyilkolására. Heinz és Gehlen igyekezett minél nagyobb befolyásra szert tenni az újonnan született nyugatnémet kormányban, mivel mindketten arra törekedtek, hogy az új ország egyedüli hírszerző vezetőjévé váljanak. Egy közel­-keleti hídfőállás fontos presztízs­ és hatalomforrássá válhatott az odahaza, Nyugat­-Németországban folyó küzdelemben. Ezekben a hatalmi harcokban mindkét hírszerző szolgálat 

habozás nélkül bevetett egykori náci hírszerző tiszteket, köztük szökött háborús bűnösöket is.

Nyugat­-Németország rivalizáló kémmesterei azonban tudták, hogy óvatosan kell manőverezniük. Németország 1955-­ig hivatalosan megszállt ország volt, hírszerző ügynökségei a szövetséges erők pártfogása alatt működtek. Franciaország, Nagy­Britannia és egyre növekvő mértékben az Egyesült Államok, valamint a Szovjetunió is a közel­-keleti befolyásért harcolt, márpedig ezek az országok könnyen meghiúsíthatták ebben a régióban a német törekvéseket. Ezért Gehlen és fő ellensége, Heinz, úgy gondolta, az a legjobb, ha különféle információárusoknak – többnyire ex-náciknak és arab munkatársaiknak – adják át az irányítást, illetve olyan német tiszteket szerveznek be, akik Egyiptomban és Szíriában katonai tanácsadóként dolgoznak. Mindketten úgy taktikáztak, hogy ezeknek a kívülállóknak a bevonásával nyugodtan mondhatják, hogy ők mossák kezeiket, ha a szövetségesek később kérdőre vonják őket.

Gehlen 1948. május 14­-én Teheránba küldte helyettesét és hajdanvolt ellenlábasát, Hermann Baunt, mint az úgynevezett „Tigris­csoport” főnökét. Baun egy másik rivális titkosszolgálat vezetőjeként kezdte háború utáni karrierjét. Ő azonban – Heinz ügynökségével ellentétben – amerikai gyámkodás mellett működött, ami lehetővé tette a Gehlen-­szervezet számára, hogy a CIA­-ra gyakorolt befolyását kihasználva bekebelezze Baun kémügynökségét. A zseniális, de labilis Baun olyan kémhálózatról álmodozott, amely világszerte mélyen beépül különféle szakszervezetekbe, kommunista pártokba, kormányokba és egyéb csoportokba. Abban reménykedett, hogy a Közel­-Keleten felhasználhatja azokat az arabokat, akik a második világháború során Németországot támogatták. Szíriában összeköttetésben állt olyan cserkeszekkel, akik még Moszkvával is kapcsolatban voltak; sőt még marokkói nacionalistákkal és száműzött palesztinokkal is összejátszott. Azt állította, hogy a jeruzsálemi főmufti magántitkára segíthet neki beépülni a Szovjetunió muszlim köztársaságaiba. Ugyanakkor azzal is dicsekedett, hogy még az izraeli kormányban és zsidó nemzetközi szervezetekben is vannak kapcsolatai. Állítólag ismert egy zsidó kémet, aki már az első világháború alatt Németországnak dolgozott és most is kész folytatni velük a munkát. Gehlen megparancsolta Baunnak, hogy összpontosítson Szíriára és szervezzen be annyi német tanácsadót – akár wehrmachtost, akár SS­-veteránt –, amennyit csak lehet. Az elképzelés szerint ezeket a tanácsadókat befolyásoló ügynökként, illetve kommunistaellenes beépülésre használnák Damasz­kuszban.

Szíria fővárosában a Gehlen­-szervezet egyik informátora Walter Rauff volt:

szökött háborús bűnös, aki a nyugati „körözöttek” listáját vezette.

Egyáltalán nem egy átlagos SS-­tiszt volt, hiszen félelmetes hírnévre tett szert, mint a holokauszt rémségeinek egyik első számú elkövetője. Egyéb innovációk mellett feltalálta a halálkocsiként ismert, mozgó kivégzőeszközöket, melyekben 700 000 férfit, nőt és gyereket gázosítottak el. Őt és a beosztottját, Wilhelm Beisnert 1942­-ben azzal bízták meg, hogy hozzák létre az Einsatzgruppe Ägyptent, amely azt a feladatot kapta, hogy kiirtsa Palesztina zsidó népességét. A tervük, hogy Levantéra is kiterjesztik a holokausztot, azonban tárgytalanná vált, miután Rommel a második el­alameini csatában kikapott. Beisner és Rauff 1943-­ig – amíg végleg ki nem űzték a Wehrmach­ tot Észak­Afrikából – előbb Tunéziában, aztán Görögországban és Olaszországban állomásozott, ahol üldözték és megkínozták a helybéli zsidókat és az ellenállás harcosait.

Rauff a háború után nem került bíróság elé, így nem is büntették meg. Folyton menekült. Szíriában csatlakozott a német tanácsadók kis csoportjához és különösen közel került Huszni ez­Zaím katonai diktátorhoz. „Gestapós elvek mentén” segített kiképezni Zaím titkosszolgálatát. Újabb trükkös szerkezetek mellett a szíriai zsidók vallatásához és terrorizálásához szükséges kínzóeszközöket is tervezett. Az is előfordulhat, hogy titokban még a brit MI6-­nek is jelentett.

Miután 1949 nyarán megbuktatták Zaímot, Rauff kegyvesztetté vált. Talán a Zaímmal való kapcsolata tette gyanússá az új elnök, Számi al-­Hinnávi tábornok szemében. Letartóztatták, és terrorizmussal, a kommunisták támogatásával, a Szovjetuniónak való kémkedéssel és zsidók megkínzásával gyanúsították. Vádlói szerint szakmailag felelőtlen magatartást tanúsított és többnyire részegen dolgozott. Rauff sok más német tanácsadóval együtt kénytelen volt elhagyni Szíriát. Dél­-Amerikába menekült. Mint később látni fogjuk, ezután új munkát talált, és bármennyire meglepő, az izraeli titkosszolgálatok bérelték fel. Zaím bukásával Baun Szíriával kapcsolatos tervei is tárgytalanná váltak. Gehlen hamarosan visszahívta Németországba, ahol befejezte a pályafutását. Röviddel ezután elhunyt.

Gehlen pozíciójának gyengülése Szíriában megnyitotta az utat a rivális titkosszolgálat, a Friedrich Wilhelm Heinz vezette FWHD előtt. Heinz és a jobbkeze, Gerhard Schacht, a Közel­ Keleten átruházta az információgyűjtést egy félig független hálózatra, amelyet dr. Wilhelm Höttl irányított, 

egy hajdani SD­-tiszt, aki részt vett a magyar zsidóság kiirtásában.

Höttl, a hírhedt információkereskedő, együtt dolgozott Heinrich Masttal, más néven „Heinrich von Mast báróval”. Mast régi hírszerző ügynök volt, aki már az első világháborúban is szolgált, később pedig a Baltikumban harcolt a „Freikorps” néven ismert, jobboldali, német milíciában. Úgy tűnik, onnan hamis nemesi címmel tért vissza Németországba és ettől fogva már bárónak nevezte magát. Az 1930-­as években Ausztriában kémkedett a törvényen kívüli náci pártnak, aztán az Abwehrben szolgált. Meggyőződéses náci volt – jóllehet időnként az ellenkezőjét próbálta elhitetni magáról –, az ellenállás összes harcosát árulónak tartotta és egész életében szélsőjobboldali körökkel szimpatizált. 1945 után információkufárként csinált karriert. Kétes értékű adatokat adott el az amerikaiaknak és a Gehlen­-szervezetnek is. Végül Höttl szerződtette, mint személyzeti főnököt.

Annak ellenére, hogy antiszemiták voltak, Höttl és Mast még azt sem bánta, ha zsidókkal kellett együtt dolgozniuk. Például mindketten adtak el a nácivadász Simon Wiesenthalnak információkat szökött háborús bűnösökről. Bár ezek többsége hamis értesülés volt, azért akadtak köztük teljesen helytálló adatok is. Mast 1953-­ban, egy beszélgetés során antináciként mutatkozott be Wiesenthalnak, és ő szolgáltatott először tippet Adolf Eichmann argentínai búvóhelyéről, akit becsmérlően így nevezett: 

„az a mocskos disznó, aki a zsidókkal foglalkozott”.

Egyes jelek arra utalnak, hogy Mast és Höttl azért súgott, mert meg akarták nyerni maguknak az izraeli hírszerző szolgálatokat, amelyekkel Wiesenthal szoros kapcsolatot ápolt. Wiesenthal kissé megkésve, de a bécsi izraeli konzulátusnak és a Zsidó Világkongresszusnak is jelentette (az utóbbi a CIA-­t is értesítette), hol bujkál Eichmann, de sajnálatos módon nem foglalkoztak ezzel a fontos értesüléssel. A Moszad csak hat évvel később, egészen más bejelentések alapján fogta el Eichmannt.

Höttl és Mast hálózata – a kódnevük L606, illetve XG volt – Ausztriából és Olaszországból irányította a munkát. A Nibelungen Verlag nevű könyvkiadó volt a fedőszervük. Szovjet katonák után kémkedtek és feltételezett kommunistákat figyeltek meg különféle politikai pártokban, cégeknél, szakszervezeteknél és más intézményeknél. Csinos nőket is felbéreltek, akik szovjet tisztekkel flörtöltek, hogy titkos információkat szedjenek ki belőlük. Höttlnek kiváló kapcsolatai voltak az olasz titkosszolgálattal és a Vatikánnal, az L606/XG ezt kihasználva olyan földalatti háló­zatokkal működött együtt, amelyek szökött háborús bűnösöket, fegyvereket és csempészárut juttattak be titokban Olaszországba, a Közel­-Keletre, Észak­-Afrikába és Dél-­Amerikába.

A hálózat olaszországi központtal működő B5 Ügyosztálya felügyelte a közel­-keleti országokban – például Szíriában, Liba­nonban, Egyiptomban, Szaúd-­Arábiában és Tunéziában – folyó kémtevékenységet. Heinz, Schacht és osztrák ügynökeik aktívan keresték az egykori náci hírszerző ügynököket, tiszteket és szakértőket. Abban reménykedtek, hogy Szíriában be tudnak szervezni néhány német tanácsadót a kémhálózatukba, melynek tevékenységét antikommunista keresztes hadjáratként jellemezték. Bíztak benne, hogy ezeknek a tanácsadóknak a segítségével támogatókat szerezhetnek az új szíriai kormányban, csökkenteni tudják a kommunista befolyást és – Schacht tanúvallomása szerint – megakadályozhatják az újabb háborút Izrael és az arabok között. Hosszú távon meg akarták teremteni a Szovjetunión belüli kémtevékenység alapját, főleg a kaukázusi és közép­-ázsiai muszlim köztársaságokban. Schacht ragaszkodott hozzá, hogy a beszervezett német tanácsadók ne viseljenek szíriai egyenruhát, ne hordjanak fegyvert és ne vegyenek részt Izrael elleni harcokban. Schacht ráadásul az Egyesült Államok hűséges szövetségesének szerepében is tetszelgett. Ügynökei – fogadkozott – mindent el fognak követni annak érdekében, hogy egy újabb világháború esetén biztosítsák a szíriai reptereket és leszállóhelyeket az amerikai légierő számára.

Igazság szerint a Mast és Höttl által szolgáltatott információk nagy része hasznavehetetlen, sőt egyenesen hamis volt, és „ügynökeik” közül néhányan csupán dús fantáziájuk szüleményei voltak. Ami még ennél is rosszabb:

a hálózatukba beépültek a szovjetek.

Egyik magasabb beosztású alkalmazottjuk, az Alois Edder nevű SS-­tiszt, biztosan kettős ügynök volt. Talán ugyanezt mondhatjuk el magáról Höttlről is, aki a megfelelő összegért bárkinek bármit eladott. Heinz és Schacht 1952 novemberében kitette Höttlt. Utóbbi már régebben is átverte az amerikaiakat, akik – a franciákkal és a britekkel egyetemben – most egyértelműen közölték Heinzcel azt, amit 1949­-ben már a Gehlen-­szervezetnek is megmondtak: Höttl sarlatán és feltételezhetően kettős ügynök. A kirúgott információkereskedő Heinzet és az ellenállás egyéb harcosait – „a hazaárulókat” – hibáztatta balszerencséjéért. Heinrich Mastot még egy évig foglalkoztatták: az volt a feladata, hogy fokozatosan felszámolja az akciót. Már a teljes anyagi csőd szélén állt, amikor végül munkát talált és a francia titkosszolgálat spiclije lett.

Kapcsolódó cikkek
...
Podcast

Takács Tibor: Az ügynök a Kádár-kor kényelmes szimbóluma

Az ÁBTL tudományos kutatójával kihallgatásokról és lehallgatásokról, a Kádár-korszak beszervezéseiről és informátori jelentéseiről beszélgettünk. Kiderült, mennyien működtek együtt a titkosrendőrséggel 1956 után, és az is, hogy legtöbbször megfigyelték a megfigyelőket is.

...
Beleolvasó

Hogyan zajlott az ügynökök beszervezése a Kádár-korszakban? Olvass bele Takács Tibor könyvébe!

Hogyan működött az állambiztonsági hálózat Rákosi és Kádár alatt? Most elolvashatsz egy részletet az Ügynökök, informátorok, jelentések című könyvből.

...
Hírek

Az úttörő CIA-ügynök szerint a Bond-filmek borzasztóan ábrázolják a női kémeket

Jonna Mendez önéletrajzában megírta, milyen volt 27 évig titkosügynökként dolgozni és nőként feljebb jutni a ranglétrán, de a Bond-filmek és Hollywood is megkapta a magáét.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ezért érdemes edzened a képzeleted „izmait”

Egy új könyv szerint a gazdag képzelet nem valami isteni adottság, hanem fejleszthető tulajdonság. Le is írja, hogyan.

...
Zöld

Klímaváltozás helyett „halálos klímapusztítás”: ez a csere téged rávenne a cselekvésre?

Nem elég hatékonyak a jelenlegi kifejezéseink, amikor a klímaváltozás fenyegetéseiről beszélünk, állítja az ELTE PPK kutatója. Forgács Bálint új nyelvhasználatot javasol, hogy súlyának megfelelően kezelhessük a problémát. Mi könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

Kreatívabbak a babák, mint eddig gondoltuk + 5 könyv a kreativitásról

Magyar babák vettek részt abban a kutatásban, melyből kiderült, hogy a babák elég korán képesek kreatív módon kombinálni különböző fogalmakat. Könyvek hírek mellé.

Természetesen olvasok
...
Zöld

6 ok, amiért a kertészkedés jót tesz az egészségednek + 3 könyv kertekről

...
Zöld

Kannibál kapitalizmus: Mind megyünk a levesbe?

...
Zöld

Ezért érdemes edzened a képzeleted „izmait”

...
Zöld

A közösségi média már a rémálmainkban is megjelenik

...
Zöld

Nem betegség, hanem kihívásokkal teli életszakasz – 5 könyv a menopauzáról

...
Zöld

Egy narcisztikus ember nehezíti meg az életed? Ez a könyv megtanít vele bánni

...
Zöld

5 új pszichológiai könyv júliusban, akár gyerekként, akár szülőként keresel válaszokat

...
Zöld

Alan Turing szerelmeslevél-generátora a ChatGPT elődjének is tekinthető

...
Zöld

Miért van a nőknek kisebb szüksége a testedzésre?

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Meghalt Shelley Duvall, A ragyogás sztárja

Robert Altman egyik kedvenc színésze volt, de A ragyogás sikoltós-baltás jelenete az, ami kitörölhetetlenné tette őt a filmtörténetből.

...
Szórakozás

Michael Crichton kezdte, James Patterson fejezte be, most pedig film készül belőle

A Sony filmstúdió szerezte meg a Michael Crichton hagyatékában talált és James Patterson által befejezett Eruption (Kitörés) című regény megfilmesítési jogait.

...
Szórakozás

Bridgerton: Ezt lehet tudni most a 4. évadról

Mikor jön a Bridgerton következő évada? Kinek a története kerül fókuszba? Melyik szereplők térnek vissza biztosan?

Kiemeltek
...
Hírek

Ez a 21. század 10 legjobb könyve a New York Times szerint

A dobogó mindhárom fokán nők állnak, ráadásul európai szerző az első. Mutatjuk az első tízet a legjobb könyvek közül.

...
Nagy

Rossz anya és jó író: hogyan olvassunk ezután Alice Munrót?

Mennyit tudott a kanadai irodalmi élet Alice Munro és lánya szakításának valódi okáról? Hogyan olvassuk ezek után Munro írásait a nők elfojtott érzéseiről és a családi drámákról?

...
Kritika

A Tom Lake két nyár történetén keresztül mesél egy egész életről

A Tom Lake, Ann Patchett csodálatos érzékenységgel megírt regénye egy nyári színházba és egy cseresznyéskertbe repíti olvasóit, hogy feltárja a főszereplő Lara fordulatokban gazdag, reményteli életét.