„Nem. Nyilvánosak. Az. Ügynök. Akták. Nem nyilvánosak az ügynökakták!” – ezek Takács Tibor Ügynökök, informátorok, jelentések című, a Kádár-korszak állambiztonsági besúgóhálózatának történeteit tartalmazó, májusban megjelent kötetének első mondatai. A könyvből hamar kiderül: dehogynem, az „ügynökakták” nagyon is nyilvánosak.
A jó stílusban megírt, remek dramaturgia szerint felépített kötet (olvass bele ITT) azonban nem csak az titkos munkatársak, titkos megbízottak és ügynökök jelentéseiről beszél. Takács Tibor világos és pontos definíciókat használ és tanulmányról tanulmányra építkezik, így az Ügynökök, informátorok, jelentések azok számára is érthető és követhető, akik csak ismerkednek a Kádár-korszak alternatív nyilvánosságaival, de a sűrűsége miatt haszonnal forgathatják azok is, akik hallottak már ezt-azt az 1956 és 1989 közötti időszak ügyes-bajos dolgairól.
A szerzővel egy politikai rendszer fenntartásának ritusairól, a múlttal és a jelennel való szembenézésről, a felelősök megnevezéséről és a továbbélő hálózatról is beszélgettünk.
Az adásban szóba kerülnek még az alábbiak:
- Milyen dokumentumokat őriz az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és milyen iratokat kérhet ki minden magyar állampolgár a raktáraiból?
- Mit jelent a Kádár-korszak állambiztonságának bikkfanyelvén a hálózat kifejezés? (Spoiler: nem azt, amit Barabási-Albert Lászlónál jelent.)
- Mikor volt a legtöbb, mikor a legkevesebb informátora a politikai rendőrségnek 1956 és 1989 között, és hogy aránylik ez a szám a Rákosi-diktatúra adataihoz?
- Milyen tulajdonságok alapján „castingolt” az állambiztonság és mivel zsarolta a kiszemelteket?
- Működött-e bármiféle szupervízió a tartótisztek között?
- Mit mond el a demokráciafelfogásunkról az, hogy a rendszerváltozás óta az „ügynök” a szocialista korszakról szóló viták központi, szimbolikus alakja?
