Három nő összegyűlik, hogy karácsonykor kitakarítsák elhunyt barátnőjük tengerparti házát. Mindannyian a hetvenes éveikben járnak, de nem is lehetnének különbözőbbek. A főnökösködő, maximalista Jude alig várja, hogy túl legyenek a feladaton, és eltölthessen egy hetet a házban a szeretőjével. Az egykor ünnepelt színésznőnek, Adele-nak épp egy szakítással kell megbirkóznia, Wendy, az elismert értelmiségi pedig visszasírja a régi sikereit, és próbál megbarátkozni a gondolattal, hogy hamarosan el kell búcsúznia leghűségesebb társától, öreg és beteg kutyájától, Finntől.
Az együtt töltött hétvége felszínre hozza az évtizedes konfliktusokat, és a három nő elkezd gondolkodni azon, hogy egyáltalán miért is barátok. A lelki és fizikai nagytakarítást váratlan vendégek bonyolítják, és még egy hatalmas vihar is közbeszól. Charlotte Wood regénye megmutatja, hogyan formálják át a barátságot az évek, és mi történik, ha elkezdünk igazat mondani önmagunknak. Bölcs és empatikus történet hűségről, öregedésről és az élet szépségeiről, felejthetetlen figurákkal, sok nevetéssel és könnyel. "Hát ebből állt az öregedés? Megszokásból és kifogásokból, meg hogy az ember halálra untatja magát a saját merev előítéleteivel?"
Charlotte Wood: Hétvége (részlet)
3.
Adele azt remélte, hogy Hornsbynál a legtöbben leszállnak majd; ehelyett új utasok özönlöttek a kocsiba, bőröndjeiket cipelték, bevásárlószatyraikat egyensúlyozták az üléssorok között. Nem vette el az utazótáskáját a mellette lévő ülésről, steppelt piros tömege megnyugtatta. Amúgy se tehetné a földre, ott nem is férne el. Meg hát a padló ragadt, ahogy a vonatok padlói szoktak. Adele békésen kinézett az ablakon, míg az emberek elhaladtak mellette, és másik ülést választottak. Előtte két diák huppant le az ülésre, és komolyan sutyorogtak kínaiul. Nem látták a Csendes kocsi jelzést. Hamarosan úgyis rájuk szól valaki.
A vonat elindult, a peron és az épületek elsuhantak, a puha kék ég kitárult. Furcsa szag érződött valahonnan. A kocsiban a gyenge légkondicionálás miatt fojtogató volt a hőség.
Adele nem szándékosan választotta a csendes kocsit, de most már örült a dolognak; az utasok között uralkodó békés tiszteletnek, a vonat altatószerű ringatózásának a sínen. Régebbi szerelvény volt, és dülöngélő, hintázó mozgása megnyugtatta Adele-t a történtek után. Innen még legalább egy óra lesz az út, és a magas támlájú ülések jobban illettek az ilyesfajta hosszabb utazáshoz, mint az új, külvárosi vonatok ülései. Nézte, ahogy az olívazöld bozótos elsuhan. Mindennek a tetejébe pedig még Jude haragjának réme is ott lebegett előtte a késés miatt. Most még egy sms-t sem bírt küldeni neki, még nem.
A diákok elhallgattak, és az újonnan beállt csendben Adele érezte, hogy fölé tornyosul valami.
Mikor felnézett, a folyosón egy nő állt; a vonat mozgása gyöngéden ringatta, ő pedig hidegen bámulta Adele táskáját, de nem mondott semmit. Adele meglepve, bocsánatkérően felsóhajtott, mintha csak ebben a pillanatban vette volna észre, hogy a kocsiban már nincs szabad hely, az ő táskája pedig egy egész ülést elfoglal. Lecibálta a földre, közben szuszogott kicsit, hogy egyértelművé tegye, mekkora erőfeszítést kíván tőle a feladat.
A nő nem vett tudomást róla, miközben a négyszögletes bőröndjét mellégyömöszölte, arra kényszerítve Adele-t, hogy a lábát még jobban a falnak szorítsa. Adele korosztálya lehetett, talán idősebb; fénytelen, barna haját előnytelenül vágták le; túl rövid volt, hogy csinos legyen, de nem elég rövid, hogy a frizurának karaktert adjon. A táskájában kotorászott az ölében, majd előhúzott egy ezüstszínű tranzisztoros rádiót, és az egyetlen apró fülhallgatót a fülébe dugta. Tranzisztoros rádió! Adele majdnem felkacagott: hát ez a nő egyenesen azt akarta, hogy az emberek rájöjjenek, milyen öreg? Még jobban az ablaknak dőlt, könyökét a széles párkányon nyugtatta. Egy másodperccel később megkockáztatott egy újabb pillantást, és döbbenten vette észre, hogy a fakuló festéken áttűnő ősz szálak ellenére a nő valójában akár még egy kicsivel fiatalabb is lehet nála; akár hatvanöt éves is lehet. Könnyű volt megfigyelni őt, Adele fürkésző tekintetéről mit sem sejtve egy sudokufüzet fölé görnyedt. Piros filctollat tartott a kezében, drótkeretes szemüvege lecsúszott az orrán. Sudoku rejtvényfüzet és tranzisztoros rádió, jóságos isten. És amikor Adele lehajolt a saját táskájáért rövid, testszínű nejlonzoknit látott a nő sovány bokáján. Giccses virágos nadrág, tengerészkék nyugdíjasszandállal.
A nejlonzokni láttán Adele gyomra kissé felkavarodott.
A szag továbbra is érződött a kocsiban. Állott szag volt, talán régi sült krumplié, és erre jött még valami édesebb, mesterséges illat, mint az amerikai fánké. De most már egyre erősebben érződött valami kellemetlen fertőtlenítőszag is, mintha valaki hányt volna a közelben, és valakinek fel kellett volna takarítania utána. Valakinek mindig fel kellett takarítani, Adele mindenkinél jobban tudta ezt.
A Központi pályaudvar peronján ülve hagyta elmenni az első két Bittoesba tartó vonatot. Képtelen odamenni, képtelen Jude és Wendy szemébe nézni. Mikorra rádöbbent, hogy nincs más választása, mert hát hova is mehetne karácsonykor, még egy óra volt a következő járatig.
A nő a sudokufüzetébe írogatott. Egy kis idő múlva fészkelődni kezdett, kikapcsolta a szandálját, és Adele hallotta, ahogy a másik lába nagylábujjával a bokáját vakarja.
Elképzelte, hogy ezt elmeséli Sylvie-nek, és kuncognak rajta. Nejlonzokni: micsoda szó ez. Riccsreccs, recsegtek a nejlonzoknik.
Otthon, Adele éjjeliszekrényén Sylvie vigyorgott a meghívó elejéről, kissé gunyoros, derűs tekintete egyenesen kinézett a képről. Fején a hetykén megkötött, foltos kék kendő. Liz sose mondta volna ki, hogy szerinte érzelgős, morbid dolog a temetés után ilyen sokáig az ágya mellett tartani a képet. De Adele egyszerűen látni akarta Sylvie arcát. Fura, hogy az embernek végül sose maradt fényképe azokról, akiket a legjobban szeret. Sylvie meg lett volna döbbenve, ha Adele le akarta volna fotózni, még ha csak a telefonjával is. De hát minek, kérdezte volna. Azt sem tudta, hogy mi az az Instagram.
Adele elővette a telefonját, és ahogy már megtanulta, igyekezett távol tartani a gondolatait Sylvie-től, mielőtt elöntötte volna a hiány mély, fájdalmas hulláma. Azt még csak most próbálta felfogni, hogy már Liztől is távol kell maradnia.
Megnézte a Twittert és az Instagramot. @adele_antoniactress-nek most hétszázharmincnégy követője volt. Több vagy kevesebb, mint korábban? Volt három új hozzászólás is. Jézusoom Imádlak öt virágcsokor emojival. Helló! Animációkat készítek, örülnék, ha megnéznéd az Instagram oldalam És a Képregényeimet… és aztán: De bájos!!! Imádom a ráncaid! három csókot dobó, rúzsos szájjal.
Imádom a ráncaid. Arra gondolt, hogy ezt nyilván nem jelentheti mint sértő hozzászólást.
A képernyő lefagyott; megint elment a térerő. Becsukta a telefontokját.
A sudokus nő mélyen, halkan böffentett. Adele oldalra fordult, hogy rábámulhasson a nőre, és tudassa vele az undorát, de az csak zavartalanul folytatta a fejtörőjét. Adele jól hallhatóan kifújta a levegőt, és felvont szemöldökkel egy pillantra behunyta a szemét; remélte, hogy a nő észreveszi jóságos isten arckifejezését.
Az egész túl sok volt. A szag, a nő, Jude közelgő hangulatingadozásai, az a rengeteg dolog, amit most mind át kell gondolnia. Például a bankszámlája tartalmát, amivel egy percen belül szembe kell néznie.
De két nap múlva itt a karácsony, ez a gondolat megnyugtatta. Ha a karácsonyra gondolt, elöntötte az öröm, akár egy kisgyereket. Mindig is így volt ezzel. Manapság mindenki a szemét forgatta, ha szóba jött a karácsony, és megvetéssel beszélt róla. Már a gondolata is halálosan kimerítette őket; túlfogyasztásról beszéltek, meg a környezetkárosításról – az a rengeteg műanyag meg ezüstpapír, fuldokló halak. Helytelenítették ezt a mértéktelenséget, annyi szemetet termel, hogy az valami borzasztó. Ugyan ki a csoda akar még ajándékokat ebben a korban? (Adele akart!)
A karácsonyt várni valahogy gyerekes dolog volt, de nem tehetett róla.
Eszébe juttatta a kibontásra váró ajándékok szépséges, vastag csomagolópapírját, a fenyőtűk illatát. És ünnepi, ragyogó dolgokat is eszébe juttatott: koktélcseresznyét, üveggömböket, gyümölcszselét. Hát mi rossz volt ebben?
Morcsányi Júlia fordítása
