Idén hatodik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. A kiírásra 56 pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat. A nyertesek nevét szeptemberben ünnepélyes keretek között jelentik majd be. Addig is, a Könyves Magazinon bemutatjuk a top 10-et – most Kovács Dominik és Kovács Viktor mesélnek készülő kötetükről, alkotói folyamatról.
Kovács Dominik és Kovács Viktor Egy kis senki című munkaterve a megfelelési kényszer lélektana köré épülő regény.
2024-ben játszódik, elbeszélője a harmincéves Olti Krisztián, aki a fiatal kora ellenére bukott intézményvezető. Az olvasó előtt kibontakozik egy sajátos pálya íve, a felemelkedés és a bukás. A világ, amiben érvényesülni kényszerül, meglehetősen patriarchális, ő viszont tehetséggel kutatja fel a férfiközpontú rend női működtetőit, rendszeresen a függőjükké válik. Az Egy kis senki abszurd-ironikus tükör az egyén jelentőségkereséséről, a hatalomgyakorlás érdekében meghozott kompromisszumairól, az elhúzódó gyermeki tudat és a bizonyításvágy kényszeréről.
Mikor és hogyan született meg a kézirat alapötlete?
A téma több éve foglalkoztatott bennünket, a környezetünkben sok olyan jelenséget láttunk, amely összeadódott, s kirajzolta egy tulajdonképpen 21. századi karrier-regény lehetőségét. Huszonévesként sokszor irigységgel töltött el bennünket a hirtelen gyarapodás, vagy a lendületesen működő karrier látványa, de ez természetesen első benyomás volt, a saját státuszunk, a rengeteg alkotás, tanulás, szakmai siker és az ennek ellenére jelenlévő egzisztenciális problémák arra késztettek bennünket, hogy mögé nézzünk ezeknek a folyamatoknak. Felmerült bennünk a kérdés, mit csinálnak ők jobban.
A mögöttes információk megismerésekor nagyon sokszor láttunk olyan emberi magatartást, ami – őszintén szólva – megrémített bennünket, képtelenek lettünk volna azonosulni vele.
Az Egy kis senki egy velünk egykorú fiatalemberről, Olti Krisztiánról szól, akinek az élete egy része olyan, amiről nagyon sokan álmodnak: látványos és dinamikus, a pozíciójából nem érzékelhető a külvilág rosszallása. A másik (kevésbé látványosabb) része viszont morálisan és akár még jogilag is kifogásolható. A regény kidolgozásában a terveink szerint igyekszünk majd megtalálni a számos szempontból bírálható főszereplővel való közös pontjainkat, mert ilyenek is vannak.
Milyen tapasztalatokat hoztok magatokkal az első, Lesz majd minden című regényetek megírásából?
A legfontosabb tapasztalat az volt, hogy egy, a fejünkben már kidolgozott, biztos karakterrel kell nekilátnunk az írásnak.
A karakter a regényben – mint ahogy az életben is – változik az idő előrehaladtával, a kiindulópont mégis szilárd, jól körülrajzolt kell hogy legyen. Az Egy kis senki Olti Krisztiánja és a Lesz majd minden Balogh Simonja közt vannak hasonlóságok: mindegyikük fő motivációja az előbbre jutás, igyekezet és törekvés, csak míg Balogh Simonnál ez a magatartás elsősorban az érzelmeket, a családi életet szorítja háttérbe, addig Olti Krisztián pozíciószerzése a makroközösségen belüli viselkedésére, a társadalmi megítélésére lesz elsősorban rossz hatással.
Miért éppen egy fiatal, de elbukott múzeumi intézményvezetőt választottatok főszereplőnek?
A múzeum a társadalom látásmódját, a múlt megítélését befolyásolja, prioritásokat rajzol meg, kiemel és hangsúlyoz. A kultúraközvetítő szerepe tehát óriási. Egy ilyen intézmény vezetőjének a felelőssége is nagy ezekben a folyamatokban, és szerencsére sokan ezzel a felelősséggel végzik a munkájukat, de ezt nem biztos, hogy kellő mértékben felfogja az, aki csupán karrierlehetőséget lát a pozícióban.
A regény történetvezetése és motívumrendszere szempontjából szintén nagyon sok lehetőséget rejt magában ez az intézmény és a vezetői státusz: kapcsolatot tud teremteni egy tárgyiasított, archivált világ és az élő társadalom között.
Az a sajnálatos tapasztalatunk, hogy ma Magyarországon a múzeumok egy része jelentősen alulfinanszírozott, ez is kinyit egy írói lehetőségrendszert.
Már az Egy kis senki cím is egyfajta szatírát sejtet. Mennyire célotok kortárs társadalmi kritikát megfogalmazni a történetben?
Minden írásunkban jelen van ez a motiváció, ha a régi korról írunk egy-egy történetet, akkor is mai olvasat születik meg, hiszen minden befogadó a saját tapasztalatain, a saját valóságán keresztül értelmezi a szöveget, s természetesen mi is 21. századi nézőpontból alkotjuk meg a történetet.
Mindemellett az Egy kis senkiben ábrázolt előbbre jutás, a pozíciószerzés ősidők óta az ember sajátja, s visszatérő irodalmi motívum is, gondoljunk csak Stendhal és Balzac regényeire, illetve Móricz Zsigmond Rokonokjára.
Mi adta az inspirációt az új kötettervhez?
Röviden összefoglalva szerettük volna a korosztályunknak egy tőlünk teljesen idegen érvényesülési útját megismerni, lefesteni.
