A 15 éves Margó Bereményit, Krasznahorkait és a verseket ünnepli – jön a Tavaszi Margó!

Bereményi Géza és Krasznahorkai László életművével, valamint a legfrissebb vers- és prózamegjelenésekkel találkozhattok a 15 éves Margó Irodalmi Fesztiválon április 9. és 11. között a margitszigeti Kristály Színtéren. A programok nagy része ingyenes lesz.

chk | 2026. március 04. |

„Tizenöt évvel ezelőtt a Margó Irodalmi Fesztivállal bizonyítani akartuk, hogy az irodalom és az olvasás lehet közösségi élmény. Azóta fesztiválokat szervezünk, elindítottuk a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat, több ezer középiskolásnak tartottunk már rendhagyó irodalomórákat. Bármi történik a világban, mi a Margón ugyanazt csináljuk a kezdetektől: ünnepeljük a kortárs magyar irodalmat!” mondta Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója.

-

Fotó: Kováts Zsófia

Bereményi-legendárium

A Tavaszi Margó első napján dalok, történetek és filmrészletek elevenítik meg Bereményi Géza káprázatos, örökké mozgásban lévő, páratlan életművét. A Margó színpadán az idén nyolcvanéves alkotó dalaival, szövegeivel és filmjeivel kelünk útra Budapestről egészen az Eldorádóig Cseh Andrással, Járai Márkkal és Másik Jánossal.

-

Fotó: Kováts Zsófia

Mennyei futárok - Kranszahorkai x Tarr

2025-ben Krasznahorkai László „meggyőző és látnoki erejű életművéért” irodalmi Nobel-díjat kapott, mert regényei „az apokaliptikus borzalmak közepette is képesek megmutatni a művészet erejét”. A Tavaszi Margó különleges esten ünnepli az életművet, és állít emléket alkotótársának, a 2026 januárjában elhunyt Tarr Béla filmrendezőnek.

„Az új angyaloknak nemcsak szárnyuk nincsen, de nincs üzenetük sem” mondta stockholmi beszédében Krasznahorkai. A Margó második estéjén két „régi angyal” érkezik: Máté Gábor színész-rendező és Víg Mihály zeneszerző közös irodalmi-zenei műsorában angyalokról és reményről is szó lesz.

-

Fotó: Valuska Gábor

„Ez a kor néma” – költészet napi Margó

A Tavaszi Margó utolsó estéjén életre kelnek a versek, Ez a kor néma címmel költők, slammerek és rapperek ünneplik közösen a lírát. Szerzői esttel lép fel Simon Márton, aki tizenöt évvel ezelőtt, az első Margón mutatkozott be slammerként. Az est zárásaként a Glsch x DDT hiphop formáció vendégeikkel bizonyítja: a költészet a színpadon és a mikrofonban is élő műfaj.

-

Könyvbemutatók és dedikálás

A Margó színpadán új könyvét mutatja be Grecsó Krisztián, valamint legfrissebb kötettel érkezik mások mellett: drMáriás, Halász Rita, Fehér Gáspár, Fehér Renátó, Pion István, Rényi Ádám, Seres Lili Hanna, Szabó Imola Julianna, Szajbély Mihály, Szűcs Krisztián, Terék Anna, Vajna Ádám, Vida Kamilla és Zoltán Gábor. A könyvbemutatók után a résztvevő szerzők dedikálnak, a kötetek és egyéb irodalmi újdonságok a helyszínen megvásárolhatók a Bookline standjánál.

Jegyek

A Tavaszi Margó programja az esti jegyköteles előadásokon kívül ingyenesen látogatható, ülőhelyeket érkezési sorrendben tudnak biztosítani. Az egyes helyszínek befogadóképessége eltérő mértékben korlátozott. További információt itt és itt találsz.

Nyitókép: Kováts Zsófia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

10 év után is aktuális: új kiadásban Szöllősi Mátyás Margó-díjas novellái

A történetek közös szervezőeleme egy felrobbant csillag, de a fókusz mégis a hétköznapi problémákon van.

...

Tóth Marcsi a 11. Margó-díj nyertese

A különdíjas: Jehan Paumero.

...

Ali Smith a 2026-os Könyvfesztivál díszvendége

A 2026-os Könyvfesztivált október 1. és 4. között tartják.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Hírek
...

„Éreztem a fájdalmat, és felkiáltottam": Salman Rushdie felidézte az ellene elkövetett merényletet

...

Magyarul is megjelenik Virginia Evans Women’s Prize-díjas kötete

...

10-ből 9 bestseller Angliában nőgyilkosságról szól

...

Készül az AI Odüsszeia és Elon Musk rendezi

...

Apa-fiú kapcsolatról ír memoárt Haruki Murakami

...

Ősszel érkezik magyarul Paul Auster feleségének memoárja

SZÓRAKOZÁS
...

Ezeket a műsorokat néztek legtöbben a Netflixen 2026 első felében

A Bridgerton és a Nyáron a párom is sok millió nézőt láncolt a képernyő elé.

...

Odüsszeia-kritika: Nolan megpróbálta a lehetetlent, és részben sikerrel járt

Eltűntek az istenek és elfogytak a szavak.

...

Tarr Béla születésnapja alkalmából levetítik a tévében a Sátántangót – reklám nélkül

A Sátántangó teljes egészében látható lesz most vasárnap.

Kiemeltek
...

„Alapvetés, hogy a művészet a jelenre reagál” – Rába Roland és Biró Zsombor Aurél beszélgetése // Alkotótárs podcast VI.

Mennyire feladata a művészetnek, hogy reagáljon a jelenre? Biró Zsombor Aurél vendége Rába Roland.

...

Esterházy Márton: Péterrel jó volt együtt játszani, nagyon értette a futballt

Interjú Esterházy Mártonnal Esterházy Péterről, fociról és családról. 

...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

Olvass!
...

Se a Krisztus, se nagyapa testét nem lehet kimosni a rákból – Olvass bele Szekrényes Miklós kötetébe!

Felnőni nem egyszerű, főleg azért, mert sokszor bántóan hétköznapi dolgokkal kell szembenézni. 

...

„A barátnőd, a cimborád, a nőd vagy bármi, amit csak szeretnél”: Olvass bele Frida Kahlo szerelmes leveleibe!

Magyarul először olvasható válogatás a festőművész szerelmes leveleiből.

...

„Könnyebb skizofrénnek lenni és halottakkal beszélgetni, mint szembenézni a magánnyal” – Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

Benned is felerősödnek a zajok, ha lehalkul a külvilág? Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!