Halász Rita 2020-as első regénye, a Mély levegő nemcsak a Margó-díjat nyerte el, hanem külföldön is nagyot futott: méltatta a The New York Times, és a francia kritikusok is elismerően nyilatkoztak róla. A sikeres debütálás után természetesen kíváncsi voltam, mivel rukkol elő következőnek a szerző, és ez csak fokozódott, amikor rebesgetni kezdték, miről szól az új könyv. A Betonba hímezve lapjain ugyanis Jézus 21. századi feleségét ismerjük meg, aki a kádban ázva várja vissza csalfa férjét. Fruzsina napjai elég unalmasan is telhetnének a nagy epekedésben, de szerencsére nincs egyedül: a Szent Család – vagyis az anyósa és az apósa – társaságát élvezi, akik előszeretettel sztorizgatnak neki a múltról.
Nem volt kérdés, hogy a kötet felkerül a tavalyi 50-es listánkra, de az tény, hogy ez a történet nem feltétlenül adja könnyen magát. Többször is megkérdeztem magamtól olvasás közben, hogy egyáltalán mi ez a regény: modern szentéletrajz? Apokrif evangélium? Esetleg egy teljesen realista történet némi képzelgéssel megfűszerezve? Az izgalmasan rétegzett könyvben hamar észre lehet venni, hogy tele van képzőművészeti utalásokkal, ami nem véletlen, hiszen Halász Rita művészettörténész is. Így jött az ötlet, hogy a Magyar Nemzeti Galériában találkozzunk, ahol nemcsak a festmények és szobrok között tartott nekünk tárlatvezetést, hanem kicsit a Betonba hímezve útvesztőit is végigjártuk.
„Páratlan perverzió és szentség”
Elsőként a gótikus művészetet bemutató kiállítás felé vettük az irányt. Miközben beléptünk az alapvetően sötét térbe, amelyet bevilágítanak a Kisjézust, Máriát és egyéb szenteket ábrázoló festmények élénk színei, a kezdetekről kérdeztem a szerzőt. Honnan indult ez a sok szálból „hímzett” történet, mi volt meg először? „Bementem az Írók Boltjába, ahol rátaláltam E. M. Cioran Könnyek és szentek című kötetére” – emlékezett vissza a legfőbb inspirációt nyújtó műre, amelynek egyébként már a fülszövege is a „páratlan perverzió és szentség” kettősét ígéri.
Teljes mértékben elvarázsolt, és lényegében abban a pillanatban meg is képződött a fejemben Fruzsina.
Egyértelmű volt számomra, hogy Jézus feleségéről akarok írni, de azt is tudtam, hogy a jelenben és Budapesten fog élni. Egy lepukkant bérházat láttam magam előtt” – mesélte.
A háttérben: Alexandriai Szent Katalin misztikus eljegyzése - Fotók: Valuska Gábor
Ahogy már a bevezetőben utaltam rá, zavarban lennék, ha egy mondatban össze kellene foglalnom, miről is szól ez a regény valójában, mert több különféle értelmezést vagy fókuszt is felkínál. Halász Rita szerint ugyanakkor lehet egyszerűbben is közelíteni hozzá: ő egy 21. századi parafrázist akart írni, méghozzá egy középkori női szent mintájára. Hogy jobban megértsem a hagyományt, amelybe a főhősünk, Fruzsina illeszkedik, az Alexandriai Szent Katalin misztikus eljegyzése című képhez sétáltunk, amelyen bár Jézus még csak egy kisbaba, máris gyűrűt húz egy nő ujjára.
„Apád nem is a megváltás miatt küldött téged a földre, hanem hogy boldogtalan nőket vigasztalj” – mondja Fruzsina a regényben, de mielőtt blaszfémikusnak nyilvánítanánk a szoknyapecér Jézus gondolatát, érdemes vetnünk egy pillantást a szent nők szövegeire.
Csomó mindent nem én találtam ki, csupán beillesztettem a történetbe mindazt, amit felfedeztem” – szögezte le az író.
„Valószínűleg én egy túl nyitott katolikus vagyok” – folytatta, és hozzátette, hogy rengeteg megdöbbentő dologra lehet bukkanni, ha valaki kellően kíváncsi. Ott van például Angéla, aki megissza a vizet, amivel a leprások testét lemosta, csak hogy találkozhasson Jézussal – vagy éppen Ágnes, aki látomásában a nyelvén érzi Jézus fitymáját. Rengeteg ezekhez hasonló történet létezik az „unio mystica”, vagyis az isteni egyesülés átélőiről, melyek tükrében Fruzsina monológja már nem is olyan extrém.
Nézzünk rá mai szemmel!
„A középkori nőknél azt látjuk, hogy a róluk szóló írásos anyag főként az extázisról, illetve az azt követő elhagyatottságról számol be. Az egyesülés után ott maradnak magányosan, többé nem szól hozzájuk senki” – mesélte Halász Rita a hosszú évekre visszanyúló tradícióról, ami megihlette.
Nem akartam provokatív lenni, istenkáromló pedig végképp nem, de tisztában vagyok vele, hogy egyes emberek szemében annak tűnhetek”
– válaszolta, amikor arról kérdeztem, mennyire bizonyultak eddig felforgatónak, esetleg megbotránkoztatónak a regény témái vagy mondatai.
„Ha az ember képes a 2026-os agyával nézni ezekre a régi történetekre, tényleg kinyílik a világ. Én ezzel játszottam sokat” – mondta. Közben átsétáltunk a Maria Gravida táblakép-töredék elé, amelyen első rénézésre nincs semmi különös, a szerző azonban több „kulisszatitokba” is beavatott.
Mária Gravida, táblakép töredéke
A 15. századi festmény egyik különlegessége, hogy amikor művészettörténészek megvizsgálták, a modern technikának köszönhetően észrevették, hogy Mária hasára fel van festve ecsetrajzzal a ruha alá egy keresztet tartó Kisjézus. A másik izgalmas dolog, hogy az eredeti képen József is rajta volt, sőt a megcsonkított alkotás valójában az ő kételyeit volt hivatott ábrázolni. Mert bizony voltak neki, amikor hazatérve meglátta a terhes feleségét. „Ez a festmény is szemlélteti, hogy nem ment az olyan egyszerűen, hogy megjelent az angyalka, és a férfi rögtön hitt a feleségének. De a barokk az egyik legjobb PR-csapat, úgyhogy amikor a hívőket vissza akarták csábítani az egyházhoz, inkább gyorsan eltüntették a kételyeket a tridenti zsinat után” – magyarázta.
Máriával hasonló a helyzet: van egy történet, amit mindenki ismer, mégis kevesen gondolnak bele mai fejjel, mit érezhetett akkor az a fiatal lány.
„Minden pozitívumával együtt iszonyatosan felforgató érzés, amikor az ember terhes lesz. Ráadásul képzeljük el, amikor Mária érezni kezdte, hogy megváltoznak a dolgok, ugyanakkor azt is tudta, hogy nem illeszkedik a társadalmi normába – és ezt el kell mondania a vőlegényének, az anyjának. A Bibliát – elsősorban irodalmi műként – olvasva folyton azon gondolkodtam, vajon kivel beszélhette meg ezeket, hogyan fogadta a környezete a hírt” – mesélte Halász Rita.
„Ha félretesszük a kérdést, hogy ki az apa, és csak azt nézzük, hogy van egy terhes nő, aki számára másként alakultak a dolgok, mint ahogy tervezte, és ő mégis azt választja, hogy anyja lesz ennek a gyereknek… Az már önmagában is szép üzenet” – tette hozzá még. Halász Ritát hallgatva egyre erősödött bennem, hogy ez a történet bizonyos szempontból nagyon egyetemes is lehet – nem véletlen, hogy a szövegben egyszer sem szerepelnek direkten nevek, hiába nyilvánvaló az elejétől fogva, hogy egy bibliai eseménysorról van szó.
Személyes kapcsolódások
Még nem említettem, hogy Fruzsina egyébként festeni is tud, és mindenáron szeretne Máriáról egy realisztikusabb, jelenbeli képet – „anyuka” meg persze ki van akadva, hogy miért nem inkább egy előnyös aktot. Kicsit olyan, mintha a regényszereplő azt akarná megvalósítani a képzőművészettel, mint Halász Rita az írással: hétköznapivá tenni a szakrálist.
Nekem mindig is nagyon evidens volt, hogy áttehetek bizonyos dolgokat a saját koromba.
Hiszen ezt csinálták évszázadokon keresztül, elég csak körbenéznünk ebben a teremben: mindig az adott kor szépségideáljához vagy éppen épületeihez igazodtak, fogalmuk sem volt, hogyan nézett ki az első századi Galilea. Én ugyanígy helyezem a Szent Családot a mai Budapestre” – mondta Rita, és ezzel el is indultunk az emeletre, a regényhez kapcsolódó kortárs művészeti alkotások felé.
Gótikus művészet Magyarországon 1300–1500
Kifelé menet elhaladtunk a Zarándok egy Szent Jakab legendából című szobor mellett, ami nagyon fontos kiindulópont volt a regény születése során, és a cselekményben is hangsúlyos szerepe van az útra kelésnek. „Ott van a könyvben az én elvágyódásom. Lényegében állandóan menni akarok, hogy ne kelljen semmi mással foglalkozni, csak hogy hol alszunk, és mit eszünk. Ne kelljen e-maileket írni, és a problémákkal törődni” – mondta Halász Rita, és ezzel ki is lyukadtunk oda, hogy valójában a látszatnál jóval közelebb van hozzá ez a regény. „Benne vannak a tágabb családom tagjai, az összes kisebb-nagyobb félelmem, a szülésélményeim, tulajdonképpen borzasztóan személyes dolgok” – vallotta be.
Mi a valóság?
A Galéria felső szintjére érve egy El Kazovszkij-installáció mellett álltunk meg, akivel a szerzőnek volt szerencséje találkozni is, amikor a Várfok Galériában dolgozott – csakúgy, mint Fruzsina anyja. A legendás festőről szóló epizód, amit főhősünk gyerekként végignézett, tehát egy az egyben megtörtént. Kazo tényleg megjelent a festékeivel a kiállításmegnyitó előtt, amikor már csak a lámpákat kellett volna beállítani, és közölte, hogy ő még befejezné a képeit. „Számomra rendkívül meghatározó pillanat volt, amikor belépett. Nagyon kedves volt, de közben elérhetetlen is” – mesélte Halász Rita a művészről.
Ahogy a múzeum tetejére értünk, mintha ezzel éppen ellentétes irányba haladva leszálltunk volna a szakrális magasságokból.
A Betonba hímezve megjelenése óta sokat lehetett hallani a Jézus-szál bátor beemeléséről, de arról talán kevesebbet, hogy Fruzsinának van egy saját története is tele traumákkal, elhallgatásokkal és kérdésekkel. Erre voltam kíváncsi, amikor a jelenkori gyűjtemény termébe léptünk.
El Kazovszkij installációja
„Kezdetben Fruzsina egy múlt nélküli nő volt” – árulta el a író. „Aztán éreztem, hogy hiányzik valami – elvégre a középkori szent nőknek is tudjuk az istenivel való egyesülés előtti történetét. Akkor leültem a laptopom elé, és tulajdonképpen csináltam egy több napig tartó mélyinterjút a főhősömmel. Nyilván én válaszoltam a kérdésekre, de mégis úgy éreztem, mintha ő mondaná el a sztorit” – avatott be a regény hátterének megszületésébe.
Ahogy haladunk előre az olvasással, megtudjuk, hogy Fruzsinát rengeteg sérelem érte életében: alkoholista apa, agydaganat, zátonyra futott házasság, halva született csecsemő, és még sorolhatnánk.
Csodálkozunk, ha az ember ezek után odaképzeli magához a Szent Családot?
Ezen a ponton vallottam be Halász Ritának, hogy bennem azért végig keményen dolgozott a racionalizálás kényszere, és egy ponton meg is állapítottam, hogy hát persze: ez a nő megbolondult. A szerző azonban természetesen direkt hagyta nyitva ezt a kaput, és figyelmeztetett, hogy anno a szentek esetében is hasonlóan merült fel az őrület kérdése.
„Vékony ez a mezsgye, de nyilván a 2026-os agyunkkal könnyen rámondjuk ezekre a nőkre, hogy neurotikusak voltak meg bolondok” – fogalmazott, és ezzel vissza is értünk a hagyományhoz. Bár Fruzsina levitálni például nem tud, és egyéb testi tapasztalatai sem feltétlenül követik a középkori sablonokat, az azért kiderül, hogy valami furcsaság van az arcával.
Állítólag annyit sírt, hogy a könny barázdát hagyott rajta.
Ráadásul a többi szenthez hasonlóan neki is van attribútuma, ami majdnem a poloska lett, de aztán a bárminemű politikai felhang elkerülése végett Halász Rita inkább maradt a szarvasbogárnál. „Sokat gondolkoztam azon is, hogy Fruzsina kiknek lehetne a védőszentje, és arra jutottam, hogy a depressziósoknak. Az én értelmezésemben ugyanis ő megtalálja az útját, és kijön ebből” – mondta.
Megrepedezik a beton
Miközben egy Mulasics László-kép elé sétáltunk át, egyre inkább kezdtem én is belátni, hogy a hétköznapi és a nem evilági valóban megférhet egymás mellett ebben a történetben. Talán a valóság tényleg képlékeny fogalom. Annyi biztos, hogy zseniális művészeti alkotások között sétáltunk a Galériában, melyek alkotói a regényben is helyet kapnak.
Halász Rita művészettörténész énjének külön izgalmas játék volt kitalálni, milyen képei lehetnek például Fruzsina apjának, akit egy 70 körüli műgyűjtőként ismerhetünk meg. Így találkozik az olvasó Nagy Gabriella, feLugossy László vagy éppen a fiatalon elhunyt Mulasics nevével, akik talán mondanunk sem kell, hogy a szerző ízléséhez is közel állnak.
A háttérben: Mulasics László Vízkúrája
A beszélgetésünk végére hagytuk az egyik legizgalmasabb kérdést: honnan jött a cím ötlete, és mit jelent ez a regényre vonatkoztatva? „A címmel mindig nehéz a viszonyom” – vallotta be. „A munkacímem az volt, hogy Szent Fruzsina a gangon vagy Szent Fruzsina a kádban, de egyiket sem éreztem igazán jónak. Aztán amikor egy előadássorozathoz kerestem anyagot, elém került Imre Mariann Szent Cecíliája, és rájöttem, hogy ez leképezi a könyvemet” – mondta, és meg is néztük a szóban forgó művet.
Az installáció Stefano Maderno azonos című márványszobra alapján készült, amely a római Santa Cecilia in Trastevere templomban található.
A padlózat ennek a sziluettjét rajzolja ki. A betonban zöld „hímzés” látható, mintha a növényzet törne elő, a plafon irányába pedig fehér cérnaszálak indulnak. Félúton csomózások találhatóak rajtuk, amelyek ismét kirajzolják az eredeti szobor alakját, mintha az égi és a földi világ között lebegne.
Imre Mariann: Szent Cecília
„Azért is tetszett a Betonba hímezve cím, mert benne van a lehetetlenség – mint ahogy a könyvben is, hiszen adott egy 21. századi nő, akinek Jézus a férje. De a lehetetlen mégis lehetséges: a betonon átrepedezik az élet, utat tör magának a zöld, és a regényben a kőbe vésett dogmákon áttör a hétköznapiság” – magyarázta Halász Rita. „A szentek történetében is ott van a mi életünk, a traumáink, az emlékeink, a mindennapjaink. És ez vica versa is igaz. Amikor megyünk a januári hidegben, és nehéz, fojtogató, betonkemény hétköznapjaink vannak, akkor egyszer csak történik valami, amitől megrepedezik a beton, és beengedjük magunkba a szépséget. Ilyenkor felvillan a szakralitás, és hozza magával a zöldet, a fényt.”
Fotók: Valuska Gábor
