Január 6-án, 70 éves korában meghalt Tarr Béla, a kortárs magyar filmművészet meghatározó és egyik legnagyobb hatású alkotója, akinek olyan műveket köszönhetünk, mint a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák vagy A torinói ló. A rendezőt korábban Kossuth- és Balázs Béla-díjjal is kitüntették, fontos és sokszínű életművet hagyott hátra.
Tarr Béla 1955-ben született Pécsen, édesapja díszlettervező, édesanyja a Madách Színház súgója volt. Már tizenévesen elkezdte foglalkoztatni a filmezés, ekkor amatőr filmeket készített, amikből aztán két korai filmje is született. 1971-ben a Vendégmunkások és 1975-ben Az utca embere, de ezek sajnos elvesztek. Ám életének legelső filmes munkájában színészként vett részt, mindössze tízévesen: ez volt 1965-ban Miháyfi Imre rendezésében az Ivan Iljics halála című, Tolsztoj-regény alapján készült tévéfilm.
Családi tűzfészek
Karrierjének első állomása a '70-es évek második felében a Balázs Béla Stúdió volt, itt a Budapesti Iskola dokumentarista fikciós műhelyében kezdett alkotni. Első nagyjátékfilmje 22 éves korában jelent meg: ez volt a Családi tűzfészek 1977-ben.
A rendező későbbi markáns stílusa már itt előre látható volt.
Az volt a célja, hogy egy kilakoltatott pesti családról készítsen dokumentumfilmet, de a rendőrség ezt nem engedélyezte, így amatőr szereplőkkel, valós helyszíneken és improvizált dialógusokkal készítette el dokumentum-játékfilmjét.
Az alkotás szabadsága
Az első nagyjátékfilmje kiemelkedő sikert aratott, szakmai elismerésben részesült. Ezt követően felvették a Színház és Filmművészeti Egyetemre, ahol 1981-ben rendezői szakon végzett, Szinetár Miklós osztályában. Ugyanebben az évben Tarr több más fiatal filmessel létrehozta a Társulat Filmstúdiót, amelyben két fő filmes stílusirányzat bontakozott ki: a dokumentarista szemléletű filmkészítők (Dárday István, Vitézy László) és a kísérleti filmesek (Bódy Gábor, Erdélyi Miklós). A stúdiót nagy alkotói szabadság és a demokratikus viszonyok jellemezték, de mivel az akkori pártvezetésnek ez nem tetszett, 1985-ben megvontak tőlük minden támogatást.
Dokumentarista stílus jellemezte az 1982-es Panelkapcsolat című filmjét, amelyben Koltai Róbert és Pogány Judit egy lakótelepen élő házaspár mindennapjait jelenítették meg. Két évre rá elkészült az Őszi almanach, ami már egy tudatos elmozdulást jelentett a korábbi realista stílustól és egy stilizáltabb, szürreálisabb filmnyelv irányába tolódott.
Közös út Krasznahorkai Lászlóval
Majd 1987-ben készült el az első magyar független játékfilm, a Kárhozat, amelyet sokan a Sátántangó elődjeként is emlegetnek. Ebben már világosan látszott a rendezői nyelv megváltozása, továbbá itt kezdődött el a közös, évtizedeken át tartó munka- és baráti kapcsolatuk Krasznahorkai Lászlóval. A szakmai összefonódás jól látható az 1990-ben forgatott, de egészen tavaly novemberig elveszettnek hitt Az utolsó hajó című rövidfilmje, ami a Filmhu jóvoltából nemrég felkerült az internetre.
1994-ben jelent meg az életmű egyik legkiemelkedőbb, hazai és nemzetközi szinten is meghatározó filmje, a Sátántangó, a Krasznahorkai László azonos című regényéből készült hét és fél órás alkotás. A film nem sokkal a megjelenés után a szerzői filmek egyik legfontosabb alkotásává vált, a fekete-fehér, lassú, hosszú snittek melankolikus, drámai és monumentális formában dolgozzák fel a regényben megjelenő magára hagyott falu világát. Susan Sontag író például így jellemezte a filmet:
„Letaglózó és magával ragadó a film hétórás időtartamának minden perce. Örömmel nézném meg minden évben, ameddig élek.”
A film sikerének titka az lehetett, hogy egyszerre volt képes minimalista stílust és filozófikus hangulatot teremteni, miközben a dokumentarista stílus egyes védjegyeit felhasználva, lírai formában ábrázolta a vidéki Magyarországot és annak sajátos hangulatát, szereplőit, élethelyzeteit.
A 2000-es években további fontos filmjei készültek: a Werckmeister harmóniák Krasznahorkai Az ellenállás melankóliája című regényét dolgozza fel; 2007-ben a cannes-i filmfesztiválon mutatták be A londoni férfi című filmet, amely Georges Simenon regényéből készült; Tarr Béla utolsó filmje pedig 2011-ben jelent meg A torinói ló címmel, ami elnyerte a 61. Berlinálé nemzetközi zsűri nagydíját és az Ezüst Medvét is. Ezt követően visszavonult a filmezéstől.
2012-ben filmes akadémiát nyitott Szarajevóban film.factory néven, amit a mai napig a világ egyik legizgalmasabb nemzetközi filmes iskolaként tartanak számon. 2012 és 2023 között a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke volt, 2017-ben A világ végezetéig címmel rendezett interaktív kiállítást Amszterdamban, 2019-ben pedig a Bécsi Ünnepi Heteken mutatták be a Hiányzó emberek című kísérleti alkotását. 2022-ben a Freeszfe Egyesület elnöke lett.
Munkásságát több alkalommal is elismerték. 1982-ben Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat, 2020-ban Hazám-díjat, 2023-ban Tiszteletbeli Európai Filmdíjat és Prima Primissima díjat kapott, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Tavaly életműdíjat kapott a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon Kolozsváron, illetve tavasszal a D’A - Festival de Cinema de Barcelona elnevezésű barcelonai filmfesztivál szintén életműdíjban részesítette.
