Grecsó Krisztián: A mélységek és magasságok bűvöletében találtam magam

Már hagyomány, hogy Grecsó Krisztián új köteteinek megjelenésekor megtelik a Radnóti Színház nézőtere lelkes olvasókkal, ahogy az is, hogy a szerző egy plüssállattal a kezében lép a színpadra, amit a kislányától kap, hogy „megvédje őt a közönségtől”. Most sem történt másképp: az est kezdéseként a 30Y billentyűse, Sárközy Zoltán ’Papa’ zenélt, majd megérkezett az író – Turi Tímea szerkesztő és egy kedves plüssmaci társaságában.

Grecsó Krisztián
Ott maradtok egymásnak
Magvető, 2026, 136 oldal
-

Mintha tegnap lett volna, pedig már csaknem másfél évvel ezelőtt gyűltünk ugyanígy össze Grecsó nagyszabású családtörténete, az Apám üzent bemutatóján, amely 2024-ben a 7. helyet szerezte meg év végi 50-es listánkon, podcastben beszélgettünk róla, és a hét könyve is volt nálunk (olvass bele!).

Grecsó és a versek

A transzgenerációs traumák sokaságával szembenéző nagyregény után a szerző ezúttal lírakötettel jelentkezett, folytatva a 2020-ban napvilágot látott Magamról többet nyelvét. Ez lett az Ott maradtok egymásnak.

„Három bukott verseskötetem van a pályám elejéről” – kezdte Grecsó, és azt is bevallotta, hogy az eleve kis példányszámban megjelent könyvekből legalább tízet megtalált már antikváriumokban. Miután viccesen felszólította a kollégákat, hogy legközelebb legalább tépjék ki a nekik szóló dedikálást, arról is mesélt, hogy a prózasikerek után hogyan tért vissza mégis a versekhez – immár eredményesebben.

A mélységek és magasságok bűvöletében találtam magam” 

– fogalmazott arról az időszakról, amikor a hat évvel ezelőtti gyűjtemény szövegei születtek.

„Olyan dolgok jöttek az életembe, amelyeknek maga a története banális, de rengeteg érzelmet váltanak ki” – folytatta, utalva a rákbetegségére vagy éppen az apává válására.

-

Az „elmúlt versnyelv” visszatéréséhez tehát kellettek a mély megélések, de a szerző szerint a sikerhez kellett Turi Tímea, a szerkesztője is, hogy ne essen át a ló túloldalára. „Hajlamos vagyok a pátoszra. Nagy érzések, nagy szív, szirup – nekem ez tetszik” – jegyezte meg.

Milyen út vezetett az új kötethez?

A Magamról többet a szülővé válás élményével ért véget, de Grecsó rájött, hogy egy párkapcsolat vagy éppen az apaság hétköznapjaiban bőven adódnak még olyan tapasztalatok, amelyek versformát kívánkoznak ölteni.

„Elkezdtem élvezni azt, hogy a legkevésbé költői témákat használom” – mondta, és egy példát is hozott: nevezetesen azt a jelenetet, amikor a felesége megpróbálta jelezni neki, hogy mindig rossz helyen áll a lakásban, majd megemlítette, hogy egyébként a házasság hete van.

A felidézett pillanatokat a hallgatóság hangos nevetéssel díjazta, majd László Zsolt olvasott fel.

„Se gyerek / nem vagyok már, / se elég jó apa, / de a szekér szalad” – szóltak az Elég jó szülő sorai, a Végszavak pedig arra kérte Istent, „Bocsássa meg minden / vétkemet, / Ragasszon össze, ha / szétesek”.

-

Miután Sárközy Zoltán ismét zenélt, Turi hangsúlyozta, hogy témáit és nyelvét tekintve is sokszínű kötet született, melyben a bibliai történetektől kezdve a fiatalkori emlékeken át a mindennapok küzdelmeiig minden megfér.

Megidézett pályatársak

A továbbiakban arról is szó esett, hogy mely alkotók tűnnek fel az Ott maradtok egymásnak lapjain.

„Elképesztően nagy költőnek tartom, de hogy nem könnyű ember, az tuti” – mondta például Grecsó a 2021-ben elhunyt Kántor Péterről. Elmesélte azt is, hogy egyszerre lettek betegek, sőt még rehabilitációra is együtt jártak egy darabig, de aztán különszedték őket, mert folyton összevesztek azon, hogy érdemes-e élni.

Kántor nem tudta elviselni fiatalabb pályatársa konok reménykedését.

A néhol megmosolyogtató, máskor szomorú sztorik után ismét felolvasás és zene következett, majd rákanyarodtunk a bemutató utolsó szakaszára.

„Nem igazságos akarok lenni”

Turi Tímea szerint a kortárs irodalmi trendek mintha azt mutatnák, hogy „a rím gyanúba keveredett”, Grecsó mégis használja olykor.

A szerkesztő fel is idézte egyik kedvencét: „Kell-e a végére tanulság, / Valaki járkál az udvaron. / Miért ne lehetne hazugság, / És baj-e, ha azt én is tudhatom” – áll a Második triptichonban. A tanulság és a hazugság összecsengésének apropóján felmerült a kérdés, hogy vajon mi különbözteti meg az önáltatást a bölcsességtől.

-

„Én nem igazságos akarok lenni” – mondta Grecsó, és hozzátette, hogy amikor az Apám üzent megírásához készített mélyinterjúkat a családtagjaival, rájött, hogy tényleg mindenkinek saját narratívája van a múltról, és meggyőződésük, hogy nekik van igazuk.

Az írás során persze megpróbálja kívülről szemlélni a dolgokat, de ez úgysem sikerülhet teljes mértékben.

És ez tud nagyon felszabadító is lenni.

Az est a Házasság című verssel zárult, méghozzá a szerző előadásában: „Nem mondom, mert nem is kérted, / Szavaimból már kimérted, / Hogy én vétkem, hogy te mérged, / Az én hajlékom a fészked”.

Fotók: Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

„Mi végre akkor maradék méltóságom?” – Grecsó Krisztián versei a középkorúságról

Hogyan lehet hitelesen írni a középkorúságról? Grecsó Krisztián szerint versben.

...

„Szürreális és gyönyörű nagy kaland volt” – Grecsó, Cserna-Szabó és Károlyi a 80 éves Bereményi Gézáról

Grecsó Krisztián és Károlyi Csaba mesélnek saját Bereményi-élményeikről.

...

Grecsó Krisztián családtörténetében háborúk dúlnak a szabadságért

Grecsó Krisztián új kötete nagyszabású család- és aparegény, melyben saját múltunkkal is szemben találhatjuk magunkat. Ez a hét könyve.

A hét könyve
Kritika
Pottyondy Edina megtalálta a szabadságot az első könyvében
Tótfalusi Ágnes a 70 éves Houellebecq-ről: A látszat ellenére minden regénye a szeretetről szól

Tótfalusi Ágnes a 70 éves Houellebecq-ről: A látszat ellenére minden regénye a szeretetről szól

70 éves lett a „reménytelenség professzora”, az egyik legmegosztóbb kortárs író. Tótfalusi Ágnessel, Houellebecq magyar hangjával beszélgettünk.

Kiemeltek
...

„Az apaság nem véges vagy lezárható” – 10 erős mondat Szél Dávidtól

Idézetek a Szél Dáviddal készített interjúnkból.

...

„Ahogy elkezdek írni, megszáll valami öröm” – a 90 éves Bodor Ádámot köszöntötték

Dragomán György, Kiss Tibor Noé, Dávid Anna és a külföldi fordítói is köszöntötték az írót születésnapján.

...

Pottyondy Edina megtalálta a szabadságot az első könyvében

Megjelent Pottyondy Edina első könyve, ami visszafele olvasva a hét könyve lett.

...

Frei Tamás: Eggyé válik a politika és az oligarchia

...

Nobel-díjas lesz, aki sok étcsokit eszik? – podcast Keszthelyi Gabriellával

...

Gerevich András: A queer létben alapvető, hogy az ember föllázad a társadalmi elvárásokkal szemben