A szerzőpárost nemcsak az írás, a közös életük és a kislányuk köti össze, hanem a Hosszúlépés.járunk? is, hiszen nyolc éve szerveznek tematikus sétákat Budapesten. Szenvedélyük a város, az urbanisztika, és mindenkit arra buzdítanak, hogy fedezzék fel a várost. Sétánk során a szerzőpáros elmesélte, hogy a kötet valójában a koronavírusnak köszönhetően született meg, ugyanis a pandémia rákényszerítette őket arra, hogy megálljanak. Koniorczyk Borbála és Merker Dávid azonban pihenés közben sem vesztegették az időt, így született meg a Hosszúlépés Budapesten - Séták, titkok, történetek, amelyben négy sétaútvonalon keresztül mutatják be a várost egészen új perspektívából.
Az útvonalak között találhatunk rövidebbet, hosszabbat is, az első egy nap alatt kényelmesen bejárható, és a budapesti zsidóság emlékeit tárja elénk, miközben rejtett zsinagógákra és gettónyomokra bukkanhatunk. A második hosszabb, kétnapos kirándulás, amely a budai hegyekbe kalauzol és a Bauhaus építészet mellett Nagy Imre egykori házát is megcsodálhatjuk. A harmadik útvonal a város nevezetes tereit és szobrait hozza közelebb az olvasóhoz, a negyedik séta közben pedig a Horthy-korszak jellegzetességei is megelevenednek előttünk. Miközben bejárjuk Budapest utcáit, a kötetből olyan emberek története rajzolódik ki, akiknek köszönhetően azonnal megkedvelünk egy-egy városrészt.
Ilyen egy sétával egybekötött könyvbemutató
Hideg napsütéses délutánon találkoztunk a Szabadság téren, ahol a szerzők nemcsak remek történetekkel, hanem meleg teával és szendvicsekkel is vártak bennünket. Koniorczyk Borbála és Merker Dávid amellett, hogy felolvastak egy-egy részletet a könyvből, izgalmas történetekkel tették színessé a sétát. Kiderült, hogy a Szabadság térnek nincs sok köze a szabadsághoz, sőt, sétánk közben is arra lettünk figyelmesek, hogy rendőrök őrzik a tér szélén álló Szovjet emlékművet. Az elmúlt évtizedekben számtalan szobrot állítottak már a Szabadság téren, ám a szoborcsoportok a múltjuk miatt mindig rendkívül terheltek voltak. Trianon után Magyar Fájdalom szobrokat emeltek, a Horthy-korszakban Irredenta szoborcsopotok épültek a tér közepére, amelyeket később leromboltak, majd a tér egy másik pontján építették újjá. Ma a Szovjet emlékművet láthatjuk a Szabadság tér északi oldalán, amelynek alapanyagául azok a mészkőtömbök szolgálnak, amelyekből eredetileg a Deák téren álló Luther Márton szobor készült volna. A szobrot a mai napig számtalan atrocitás éri, amit a szerzők azzal magyaráztak, hogy a szovjetek bevonulását egészen másképpen értelmezzük a mai napig. Vannak olyan családok, amik felszabadulásként, mások megszállásként élték meg.
Sétánkat tovább folytatva a Dessewffy utcába érkeztünk, ahol egy romos, omladozó kapualj mögött egy rejtett zsinagógára bukkantunk. Az épület belső udvarából nyíló ortodox zsinagóga a mai napig működik. Megtudtuk, hogy az épület eredetileg istálló volt egészen 1870-ig, amikor az Első Budapesti Közszolga Önsegítő Egyesület tagjai megvásárolták az épületet, majd az egykori vörös sapkások szinte pillanatok alatt zsinagógává alakították. Ekkoriban a jellegzetes vörös sapkát viselő fiatal zsidó fiúkkal a város számos pontján összefuthatott a korabeli sétáló, ugyanis biciklis futárként cikáztak a városban - ezek a hordárok ortodoxok voltak. Az épület belső udvarán állva, semmi jele annak, hogy az ajtón belépve majd egy imahelyen találjuk magunkat. Az egykori istálló tökéletes helyet biztosított a kültéri imákhoz is, amelyet az épület belső udvarán tartottak, de közösségi térként is használták a zsinagógát. A szerzők azt is elmesélték, hogy zsinagóga bárhol épülhet, ahol van egy tóratekercs és tíz férfi, akik felavatják a helyet, ezért lehetséges, hogy Budapest tele van rejtett zsinagógákkal.
A séta következő állomása a ma Újszínházként működő, egykori Parisiana Orfeum volt. A polgárosodás, ha nem is egyformán, de minden társadalmi réteget érintett. Budapest az 1900-as évek elején elkezdett pezsegni és szerencsére akadtak olyanok, akik küldetésüknek érezték, hogy felrázzák a fővárost. Ilyen volt Friedmann Adolf is, aki Amerikát és Párizst bejárva visszatért Budapestre, és megálmodta a Parisiana Orfeumot. A mulató eleinte a Városligetben kapott helyett és Ősbudavár néven híresült el, azonban az épület fa szerkezete miatt igencsak tűzveszélyes volt. Egy rossz helyre dobott cigarettacsikk könnyedén felégethette volna az épületet, ezért lebontották, és Friedmann a mai Paulay Ede utcába költöztette. Az új mulató a ma Újszínházként működő szecessziós épületben talált új otthonra. Ha feltekintünk a színház homlokzatára, mindössze három apró ablakot láthatunk, ennek pedig egészen egyszerű magyarázata van. Az épület megalkotója, a zsidó származású Lajta Béla tisztában volt vele, hogy a helyet éjszakai használatra kell terveznie, nem volt szükség sok természetes fényre, ezért nem került több ablak az épületre. A mulatót titokzatos távol-keleti figurák díszítették, csillogó márvány és aranyborítás tette még vonzóbbá a pesti éjszakai élet számára.
A hideg elől az Írók boltjába
A séta során a szerzők szenvedélyesen meséltek volna naphosszat a város legendáiról, a hideg elől azonban az Andrássy úti Írók boltjába menekültünk, ahol a 21. Század Kiadót képviselve Finy Petra beszélgetett a szerzőpárossal. Először arról kérdezte őket, hogyan kell használni a könyvet. Mivel nem kis méretű kötetről van szó, az írók azt javasolták, érdemes a hideg téli napokon először a fotelből, képzeletben végigjárni az útvonalakat, majd a jobb idő közeledtével sétálva is felfedezni azokat. Azt is hangsúlyozták, hogy olvasóként ne vegyük komolyan a könyvet. Ez elsőre talán furcsán hangozhat, ám ahogy tovább meséltek, rájöhettünk,
ez a könyv valóban arról szól, hogy mindenki a saját Budapestjét fedezze fel.
A kötetet mintegy támpontként érdemes használni, és a szerzők arra bátorítanak bennünket, hogy mindenki önmaga találjon rá a saját városélményére.
Finy Petra ezután arra kérte a szerzőket, hogy meséljenek el egy-egy kedvenc részletet a könyvből. A spoilert elkerülve annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy a kötetben olyan érdekességekről is olvashatunk, mint hogy hogyan vált híressé Csontváry Kosztka Tivadar Magányos cédrus című festménye, vagy milyen titkos barátság fűzte Jászai Marit a világszerte ismert Littmann Pepihez. A kötetben szó esik a romkocsmákról, és arról, hogy vajon milyen történelmi és társadalmi emlékek miatt vonzódunk ma is a retró tárgyakhoz. A könyv tele van látványos képekkel, az útvonalak pedig, még ha nem is pontosan járjuk végig őket, egészen biztosan megmutatják Budapest egy eddig rejtett arcát.