Húsvét hétfőn reggel elhunyt Ferenc pápa. Miközben a világ gyászolja a 88 éves egyházfő halálát, az egyház gépezetei már beindultak, hogy Szent Péter trónja ne sokáig álljon üresen. Sajátos egybeesés, hogy mindössze néhány hónappal Ferenc halála előtt, 2024 őszén mutatták be a mozik Robert Harris 2016-os azonos című regényének filmes adaptációját, a Konklávét. A legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját elnyerő alkotás – egy fiktív – pápa halálát követő procedúrát mutatja be. Nézzük, mennyire pontosan!
A film és az alapjául szolgáló regény a Vatikán kulisszái mögé viszi a nézőit/olvasóit a pápa halálának pillanatától egészen az új vezető megválasztásáig. A könyvben Jacopo Lomeli, a filmben Thomas Lawrence (Ralph Fiennes) nézőpontjából követjük az eseményeket. Ő a Bíborosi Kollégium dékánja, vagyis a pápaválasztás lebonyolítója, így a lehető legpontosabb képet kaphatjuk a hivatalos és nem hivatalos történésekről is. (Itt írtunk arról, hogy előbb a filmet vagy a regényt nézzük/olvasuk.)
Már nem falazzák be őket
A regény ott kezdődik, amikor a pápa halálának megállapítása után lehúzzák az ujjáról a halászgyűrűt és széttörik. A test elszállítása után lepecsételik a lakosztályát, a dékán pedig összehívja a bíborosokat. A pápa halálát követően legkorábban 15, legkésőbb 20 nap után megkezdődik a szavazás, addig várják, hogy minden bíboros megérkezzen a Vatikánba. Az új egyházfő megválasztásában azok vehetnek részt, akik a pápa halálának napjáig nem töltötték be a 80. életévüket, maximum 120-an. A bíborosokat elzárják a külvilágtól a szavazás idejére a Sixtus-kápolnába. Korábban befalazták őket a folyamatot meggyorsítandó, mostanra ezt az ösztönzési módszert már nem alkalmazzák.
Az egyházi méltóságok naponta négyszer szavaznak, minden tag választó és választható.
Korábban több szavazási variáció is létezett, a most érvényes szabályok szerint a szavazatok kétharmadát kell megszereznie az új pápának. Minden szavazás után füst száll fel az épület kéményéből, az eredménytelenek után fekete, az új pápa megválasztását pedig fehér füst jelzi. Ha három nap után sem sikerül eredményre jutni, akkor egy nap szünetet tartanak elmélkedés céljából. Ha háromszor három nap alatt se tudják kiválasztani az utódot, akkor az 1996-os reform értelmében a konklávé leviheti abszolút többségre is az eredményességhez szükséges szavazatok számát.
500 év után mi, magyarok is érdekeltek vagyunk a folyamatban, ugyanis Erdő Pétert épp Ferenc pápa nevezte ki bíborossá, és tette ezzel a pápaválasztó testület tagjává. Sőt, egyesek szerint az esztergomi érsek a pápai trónra is esélyes. (Talán többeknek dereng, hogy eddig egy magyar volt esélyes a pápává választásra, Bakócz Tamás esztergomi érsek, még a 16. században.)
Regény a kulisszák mögül
Annak ellenére, hogy a regény elején megtaláljuk az ilyenkor szokásos figyelmeztetést, hogy a szereplők kitalált alakok, valójában számos momentum enged arra következtetni, hogy a történetben szereplő pápa maga Ferenc. Az egyik legárulkodóbb, hogy nem a pápai rezidencián, hanem egy szerényebb lakosztályban, korábbi szállásán élt. (A pápa életrajzából itt szemléztünk érdekességeket, itt pedig bele is lehet olvasni.)
A Konklávé legnagyobb erénye: megmutatja az egyházban és a pápaság intézményében a spiritualitás és a hétköznapiság, a szent és profán együttesének abszurditását. Mindkét műfajban, filmen és könyvben is érzékelteti, milyen éles ellentét van az egyház földi valósága és a hozzá fűződő spiritualitás, magasztosság eszménye között. A gurulós bőröndökkel érkező, mobilozó vagy épp az udvaron cigarettázó bíborosok, vagy a nekik az ételeket előkészítő apácák csodálatos képekben érzékeltetik, hogy ezek a szent emberek mégis földi testtel, anyagi igényekkel és vágyakkal rendelkeznek.
Ez pedig előkészíti a terepet, hogy kiderüljön, a pápaválasztás valójában egy politikai esemény, ahol a különféle klikkeknek megvannak a maguk favoritjai, akiket szeretnének a pápai trónon látni. Szervezkednek és próbálják meggyőzni egymást. A film megmutatja a szavazás folyamatának mozdulatlan, csendes feszültségét is, de nem finomkodik a háttérben zajló folyamatos feltárásától sem.
Már önmagában ellentmondásosnak tűnik, hogy Isten földi helytartóját egy adminisztratív folyamatban jelölik ki, de a Konklávé minden ponton emlékeztet minket arra, hogy a résztvevők valamennyien emberek, ennek a ténynek minden buktatójával, gyengeségével.
Amellett, hogy főhősünk esendő és nem mentes az előítélettől, kétségektől, ki van téve személyes szimpátiája hatásainak: Ralph Fiennes kopaszodó, májfoltos, öregedő teste is ezt hangsúlyozza. A kérdés, hogy ki alkalmas egyáltalán erre a pápai tisztségre? Ki érhet fel azokhoz az elvárásokhoz, amelyet a katolikus egyház szellemi vezetőjével szemben támasztanak? Hiszen a jelöltek, ahogy a szavazó bíborosok is, tele vannak gyengeségekkel, hibákkal. Vajon, ha ezek kiderülnek róluk, elvesztik a bizalmat, vagy ez épp alkalmasságukat bizonyítja?
A regény és a film egyaránt megragadja az egyház és a pápaság intézményének anakronisztikusságát, spiritualitásának, átszellemültségének és vagyonának, vetélkedő nézeteinek és politizálásának ellentmondásosságát.
Amellett, hogy meglehetősen pontosan megmutatja a folyamatot, amelyben egy – remélhetőleg arra alkalmas emberből – gyakorlatilag intézmény lesz, bőven szolgál gondolkoznivalóval a saját feladatunk, múlandóságunk, hitünk kérdéseiben. Hisz valamilyen formában már az is felfoghatatlan, hogy a pápa meghalhat.
