5 meglepő tény Ferenc pápáról, aki majdnem meg sem született

5 meglepő tény Ferenc pápáról, aki majdnem meg sem született

Ferenc pápa majdnem meg sem született, és már most tudja, milyen temetést szeretne magának. Íme 5 dolog, amit nem biztos, hogy tudtál a katolikus egyházfőről, akinek nemrég jelent meg a memoárja.

sza | 2025. január 16. |

Ferenc pápa sok dologban az első: ő az első latin-amerikai származású katolikus egyházfő, az első, akit Ferencnek hívnak, és most elődjeihez képest abban is az élre tőr, hogy memoárt írt. A Remény (Hope) című könyve eredetileg halála után jelent volna meg, ahogyan a társszerzője Carlo Musso állítja, viszont a pápa a katolikus egyház jubileumi évét szerette volna a könyvével megünnepelni.

A Remény a pápa szívügyeit fejti ki jobban, mint például a háború megvetése, a kapitalizmus és környezetszennyezés növekvő mértéke, és kifejezetten azt, hogy szeretné, ha a keresztény egyházra inkább úgy tekintenének az emberek, mint egy kórházra, nem pedig mint egy erődre.

A kötet még egyelőre nem olvasható magyarul, de bízunk benne, hogy hamarosan érkezik a fordítás, ez a Kossuth Kiadó gondozásában fog elkészülni. Addig is hoztunk nektek pár érdekességet a könyvből.

Majdnem meg se született

Ferenc pápa memoárja egy hajókatasztrófával indul, amely a történelem során „olasz Titanic”-ként híresült el. Közel 300 ember veszett oda, amikor egy óceánjáró elsüllyedt Brazília partjainál.

Nagyon kevesen múlt, hogy a pápa nagyszülei és édesapja nem szálltak fel a hajóra.

Már megvolt a jegyük, de nem tudták időben eladni az ingóságaikat, ezért egy későbbi hajóra cserélték a jegyet.

Édesapja szívrohamot kapott egy focimeccsen

A pápa híres arról, hogy oda van a fociért, az egyik kedvenc csapata pedig a San Lorenzo Buenos Aires-i futballklub. Édesapja viszont pont egy San Lorenzo meccsen vesztette életét, amikor egy gól után annyira szurkolt, hogy szívrohamot kapott. Még aznap hazaszállították és ellátták, 20 nappal később viszont meghalt.

Megfogadta, hogy soha nem néz tévét

Már korábban is lehetett olyan pletykákat hallani, hogy a pápa sosem néz tévét, de eddig senki sem tudta, hogy ennek mennyi valóságalapja van. A könyvéből kiderül viszont, hogy már két évtizede,

1990. július 15-én fogadalmat tett Szűz Máriának, hogy soha nem néz többet televíziót.

Aznap elvileg egy olyan jelenetet látott a tévében, ami undort és megvetést váltott ki belőle, ezért tette a fogadalmat. Azóta pedig még focit sem néz. Csak kivételes alkalmakkor szegi meg a fogadalmát, ilyen volt például a 9/11-es terrortámadás.

Merényletet akartak elkövetni ellene Irakban

A memoárban arról is ír, amikor 2021-ben Irakba látogatott, annak ellenére, hogy többen is jelezték neki, veszélyes lehet. És valóban: a pápa ellen merényletet terveztek. A brit titkosszolgálat értesítette a vatikáni biztonsági embereket, hogy egy nő robbantani akar, állítólag egy teherautóval akart a pápa közelébe jutni. Erről bővebben is írtunk ebben a cikkben.

A gyilkosságot szerencsésen elkerülték, viszont a pápát nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy mi történt a merénylővel. Bár a biztonsági emberei nem akarták elmondani,

később megtudta, hogy az iraki rendőrség útközben elkapta a nőt és végzett vele.

Előre megtervezte a temetését

2023-ban azt nyilatkozta, hogy nem szeretné ha a Szent Péter Bazilikában temetnék el. Inkább az egyik kedvenc templomát választotta ki végső nyughelyéül, ami pedig a Rómában található Santa Maria Maggiore templom. Továbbá azt is kérte, hogy ne legyen nagy felhajtás a temetésén,

egy egyszerű és visszafogott búcsúzást szeretne magának.  

(NPR)

Nyitókép: Wikipedia 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Öngyilkos merénylők akarták megölni Ferenc pápát három éve 

Hamarosan megjelenik Ferenc pápa önéletrajza: ezekről lesz szó benne. 

...

Ferenc pápa: Ha nem olvasunk, az negatívan hat az önmagunkkal és Istennel való kapcsolatunkra is

A pápa szerint veszélyes az irodalmat „kis művészetként” leírni, mivel ellenszert kínál „a képernyők iránti megszállottságunkra”, és növeli az emberi együttérzést.

...

Ferenc pápa és a Vatikán elítéli a béranyaságot, a nemváltást és a genderelméletet is

A Vatikán hétfőn közzétette azt a Ferenc pápa által is aláírt nyilatkozatot, melyben különböző társadalmi kérdésekben foglal állást a katolikus egyház.

TAVASZI MARGÓ
...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.

...

„Nekem is hiányzik Cseh Tamás szellemisége, de ezek másfajta dalok” – ünnepeld te is Bereményi Gézát a Margón!

Bereményi-legendárium a Tavaszi Margón: Cseh Andrást kérdeztük.

...

Tavaszi Margó: még 10 könyv, amit nem érdemes kihagynod

Könyvekkel hangolódunk a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválra.

Hírek
...

Elhunyt Czigány György költő, rádiós műsorvezető

...

Ryan Gosling sci-fijével készült az Artemis-2 legénysége a Hold megkerülésére

...

Nézz Tarr Béla-filmeket a Cirkóban május elején!

...

Nem elég sikeres, de mégis folytatják A hatalom gyűrűi sorozatot

...

Moskát Anita rangos brit science fiction-díjat nyert

...

„Irdatlan állapotok vannak” – itt a Bödőcs-regényből készült animáció előzetese!

SZÓRAKOZÁS
...

Te milyen tárgyakat őriznél meg egy szerelemből? – Netflix-sorozatként éledt újra Orhan Pamuk regénye

Orhan Pamuk egyik legismertebb történetét, Az ártatlanság múzeumát dolgozta fel a Netflix. A kizsigerelő szerelem pedig képernyőn is ugyanolyan magávalragadó.

...

Javier Bardem őrült pszichopata A rettegés foka remake-jében

Megérkezett A rettegés foka (Cape Fear) remake-jének első előzetese.

...

Drogbárók, esküvő és teljes őrület az Eufória 3. évadának előzetesében

És már nem kell olyan sokat várni a megjelenésig sem. 

A hét könyve
Kritika
Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát
Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

Száz vers, 100 év és egy család több generációnyi története háborúban és békében. Terék Anna verses regénye, a Jég a hét könyve.