A Mákkirályfi után elgondolkodsz, neked melyik szered világítana ilyen szép zölden

Az ijesztegetéstől senki nem fog leszokni vagy elrettenni attól, hogy kipróbáljon valamit, amire egyébként kíváncsi, menő vagy egyszerűen elérhető. Aki viszont érti a függőség dinamikáját, már jobb esélyekkel indul - és ez nemcsak a fiatalokra igaz, hanem a közvetlen környezetükre is, családra, iskolára, akik próbálják megvédeni a kamaszokat. Ezt hangsúlyozza Máté Gábor, a függőségek nemzetközileg elismert orvos szakembere, és ez a megközelítés jellemzi a Mákkirályfit is, amit az előadásra nyitott pécsi iskolákba bevezető beszélgetéssel és a témát feldolgozó foglalkozással együtt vittek el.

A Vilmos Noémi darabját Szalai Ádám rendezte meg, és nincs benne szörnyűséges szétcsúszás, maffia vagy adrenalinpörgető akció, viszont annál több az olyan kamaszkorból nagyon is ismerős, vicces, suta, bénázós vagy pont tökéletes(nek tűnő) helyzet, mint az első kézfogás a randin, a szülők hülyeségei vagy a kamasz magány. A Mákkirályfi azt kutatja, hogy ezek között hol az a bizonytalan pont, ahol elkezdődik a függőség, annak milyen arcai lehetnek, és miért olyan nehéz tetten érni. De a darab beszél arról is, ami már talán inkább a felnőtt közönséghez szól, hogy miért nem működik a tabusítás, a büntető tiltás, valamint hogyan gyökerezhet a függőség az egész családi örökségben, a titkokban és az őszinteség hiányában.

A Mákkirályfiban két pár történetét követjük. Gina (Zárug Bernadett) és Robi (Szabó Zsolt) az éjszakai buszon találkoznak, itt kezdi el Robi hős megmentőként ostromolni Ginát. A srác dumája szuperromantikus vagy idegesítően pozőr, ezt minden néző eldönti maga, Ginának mindenesetre bejön, főleg, hogy a fiút a lány alkoholista, agresszív anyja sem tántorítja el.

A geek Misi (Szabó Márk József) a számítógépébe temetkezve már gimnazistaként a jövendő karrierjére koncentrál, aminek a család életét kontrolláló anyja nagyon örül, az apja már inkább lúzernek tartja. Misinek ugyanis nincsenek barátai - igaz, az osztálytársával, Ginával (Kocsis Zsófia) titokban és rendszeresen tépnek egy parkban. A két pár jeleneteit váltogatva szép lassan kirajzolódik, hogy itt nem párhuzamos eseményekről van szó, hanem két idősíkot látunk, amik aztán összekapcsolódnak.

Egy ilyen prevenciós, nevelő célú darabnál különösen fontos, hogy ne legyen didaktikus, mert különben azzal a lendülettel pattan le a kamasz célközönségről - ezt az érzékeny egyensúlyt a Mákkirályfinak többé-kevésbé sikerül is megtartania. Vannak például ügyes és jópofa rendezési ötletek, mint az alteros élőzene a színpadon, vagy hogy a függőséget okozó szer vagy tárgy zölden világít, legyen az joint vagy máktea. A zöld fény persze elég direkten figyelemfelhívó, de a rendezői játékosság feloldja a didaktikusságát, mert szinte nyomozásra hív, hogy hol pillantjuk meg legközelebb. (És biztos, hogy nem egy kamasz néző érezhetett némi elégtételt, amikor az anya kezéhez szinte odaragadt okostelefon kijelzője is zölden villan fel.) És persze adja magát, hogy elgondolkodjunk, vajon nálunk otthon mi világítana zölden.

Máskor ez a mértéktartás kevésbé sikerül. Kocsis Zsófiának jutnak például a darabban a Lelki eredetű betegségek lexikonából válogatott részletek, amikben egy szuszra darálja el, hogy konkrétan mik a függőségek és a drogok biológiai, pszichés következményei. Ilyenkor kilóg a lóláb, és a nyers edukatív szándék rontja az előadást, mert eltávolít azoktól az emberi sorsoktól, amiken keresztül egyébként közvetlenül és érzékenyen meg tudja mutatni, mennyire komplexen jelennek meg a függőségek az életünkben.