A természetről manapság legtöbbször csak annyit hallani, hogy a különböző katasztrófák, a globális felmelegedés és a felgyorsult technológiai fejlődés miatt pusztul. Rengeteg nonfiction és szépirodalmi könyv születik a témában – például Sybille Gilbert tavalyi, Az utolsó egyed című könyve, ami az 50-es listánkra is felkerült az év végén. Nem is csoda, hiszen a háborúk, a gyűlöletbeszéd és az internet által felerősödött elszigetelődés világában a természet pozitív oldala háttérbe szorul – pedig ennek pont az ellenkezőjére lenne szükségünk, ahogyan azt Enyedi Ildikó legújabb, Csendes barát című filmje is mutatja.
A filmet január 29-én mutatták be a magyar mozikban, de tavaly szeptemberben már a 82. Velencei Filmfesztivált is megjárta, ahol hat különböző díjat is nyert, például Luna Wedler, a film egyik főszereplője a legjobb fiatal színésznőnek járó Marcello Mastroianni-díjat kapta meg. A múlt héten a film sajtótájékoztatóján több érdekességet is megtudtunk a filmről, illetve rövid interjúban beszélgettünk Mécs Mónika producerrel.
Három történet, egy csendesen figyelő alak
Egy neurológiai kutatással foglalkozó hongkongi idegtudós Németországba érkezik, hogy vendégprofesszorként az agy működéséről tanítson, de a Covid-járvány kitörése miatt egyedül marad a campuson. Egy fiatal egyetemista az 1900-as évek elején éppen első női hallgatóként igyekszik bebizonyítani, hogy a nők is képesek egyenrangú kollegák lenni a tudományban, miközben kitanulja a fotózás művészetét. Végül pedig egy hallgatag és visszahúzódó német diák egy szerelmi kapcsolat kapcsán felfedezi a muskátlik kommunikációs képességét, miközben az 1968-as francia diáklázadások alapjaiban formálják át a modern történelmet.
Három történet, három karakter, a maguk közegében mind idegen figura, akár egy saját regényt is megérdemelnének. Enyedi filmjében viszont túllépünk az emberi történeteken.
A látszólag „csak egy fáról” szóló film egy érzéki betekintést enged az emberi létezés rövid, de meghatározó pillanataiba, ahol a természet – kilépve díszletteréből – főszereplőként van jelen.
Enyedi a film sajtótájékoztatóján arról mesélt, hogy a film főbb témái már egészen fiatalkorától kezdve érdekelték, az egyik történetszál – a ’70-es években játszódó német egyetemista története – a saját tapasztalatait tükrözi, sőt, ennek főszereplőjét (Hannes) a férjéről, Wilhelm Drostéról mintázta, akivel nemrég mi is készítettünk interjút. A Három Holló vezetőjeként is ismert német irodalmár karaktere pedig esszenciálisan van jelen a képernyőn, mint aki a menőnek tűnő kicsapongás helyett inkább a belső útkeresést és az irodalmat választotta:
Rilke és Hördelin fontosabb volt neki, mint a marihuána”
– mesélte Enyedi.
Füst Milán 1942-ben megjelent regényéből, A feleségem történetéből készített Enyedi Ildikó nagyjátékfilmet. Férfiképről, Európáról és Füst-olvasatáról is beszélgettünk vele.
Egy mindent összekötő magányos fa
A középpontban egy nagyon ősi növényfaj, a Ginkgo biloba (magyar nevén páfrányfenyő) kerül, mintegy összekötve a három idegen történetét. A fafaj biológiai értelemben is igen jelentős, hiszen 270 millió éve fejlődött ki, rengeteg korszakot túlélt, nincs élő rokona.
Mindhárom karakter élete meghatározó pillanatában találkozik ezzel a fával, ami menedéket és reményt nyújt a rosszindulatú és elutasító emberekkel szemben. Ezzel pedig egy új kommunikációt fedeznek fel, ami, túllépve az emberi nyelv korlátain, egy sokkal érzékibb, esszenciálisabb kapcsolódásnak nyit utat a természettel.
Egy különcöt kerestem – mesélte Enyedi a sajtótájékoztatón a fa kiválasztásáról. – A Ginkgo egy magányos lény a többi növény között.”
Ez a fajta elköteleződés pedig ott is megmutatkozott, hogy az első hazai vetítést tavaly szeptemberben a Sellyei Kastélyparkban tartották, ahol a film csendes főszereplője, a 200 éves ginkgo fa is áll. Így elsőként a fa nézhette meg a filmet.
Látni a fát élőben és a vásznon egyszerre, érzelemdús élmény volt”
– mesélte a rendező.
Az elfelejtett érzékiség
A természethez sokan sokféleképpen kapcsolódunk – a fife-csoportokból szerzett növényektől kezdve a díszkerteken át egészen a megszállott túrázókig –, és olyan is van, aki egyáltalán nem foglalkozik vele. Utóbbiak csoportjába tartozom én is, a legnagyobb meglepetésemre viszont a Csendes barát bennem is felkeltette azt a kíváncsiságot a természet iránt, amit olyan sokan a gyerekkorunkban hagytunk.
A közel két és fél órás film legfőbb erénye, hogy úgy képes egy nagyon általános, mégis nagyon réteg témát bemutatni, hogy egy percig sem érezzük morális nevelésnek vagy patetikus művészieskedésnek. Szinte egy vers lüktetésével és tömörségével tárja fel előttünk a környezet és az emberi világ közötti átmeneteket, amikhez sokszor még dialógust sem kell használnia, egyszerűen csak hagyja, hogy akárcsak a karakterei, elmerüljünk a fák halk susogásában és ecsetvonásokként mozgó árnyas lombjaiban.
Ezt az érzékiséget szemlélteti továbbá, hogy a film eltér az általános lineáris történetmeséléstől, és inkább mozaikosan illeszti össze az egyes karakterek életét – hangsúlyt adva az egyes érzések és tapasztalatok örökérvényű, emberi jellegére, amik egy fa életében, mint fészket rakó madarak, újra és újra visszatérnek.
Mindezt pedig egy olyan természetes és meditatív módon ábrázolja, hogy az ember könnyen elfelejti, hogy egy filmet néz.
Egy egészen egyedi élménynek lesz a tanúja – megtapasztalja az életet annak teljességében.
Egy téma, amire mindenki azonnal ráhangolódik
A kapcsolódás és az összhang nemcsak a játékfilmben, hanem annak készítésében is nagy hangsúlyt kapott, tudtuk meg Mécs Mónikától, a film producerétől a sajtótájékoztató után. Mécs és Enyedi korábban több filmet is készített együtt, mint például az Arany Medve-díjas és Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről-t vagy a Füst Milán azonos című regényéből készített Feleségem történetét. Elmesélte, hogy a folyamatos munka során összecsiszolódtak, együttműködésük már régóta harmonikusan működik, szinte „félszavakból is megértik egymást”.
A Csendes barát az elejétől fogva biztos kezekben volt, Mécs szerint olyan jól összehangolt és szakmailag profi stáb állt össze, ami biztosította a film előzetes hírnevét és anyagi biztonságát is. Azt is megtudtuk, hogy Enyedi Ildikó tudatosan Tony Leung Chiu-Wai kínai színészre írta az egyik főszerepet, amit a színész elsőre el is vállalt. A stáb pedig a forgatás alatt végig érezte, hogy valami fontos dologban vesznek részt:
Minden munkatárs megtalálta magát ebben a filmben. Megható volt látni, hogy mindenki mélyen átérezte ennek a témának a fontosságát és súlyát. Nagyon érzékeny emberekkel dolgoztunk együtt, akik mind rezonáltak a történettel.”
Továbbá technikai részletek is kiegészítik a film sokszínűségét, ugyanis analóg és digitális technikát is használtak a forgatáson, ami nem szokványos, hiszen sok időt és pénzt jelent. Mécs szerint viszont ez a változatosság autentikusságot kölcsönzött a filmnek, ugyanis a különböző történetek más-más technikával való rögzítése annak összetettségét tükrözi vissza:
„Az egyik történet 16-os, a másik 35-ös celluloid filmre forgott, a napjainkban játszódó részt pedig digitálisan rögzítettük. Annyira más a filmnek a szövete a különféle idősíkokban, hogy ezzel is alátámasztja a korszakot, amiben játszódik. Ez is az atmoszférateremtés része. A díszletek, sound design, az operatőri munka, a színjáték, a VFX valami egészen különleges világot hoz létre együtt.”
Fotó: Mozinet
