A roma szerzők, romákról szóló versek, regények, novellák nem szerepelnek az irodalom tankönyvekben, pedig amit olvasunk, az alakítja a gondolkodásunkat, új szemszöget ad vagy közös pontokat villant fel. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából arra kértünk roma írókat, kutatókat és nem roma szövetségeseket, hogy válasszanak ki egy számukra nagy hatással bíró művet, amelyet bemutatva reflektálnak a roma irodalom és reprezentáció kérdéseire, problémáira, hagyományaira. Pócsik Andrea filmtörténész, antropológus, a Romakép Műhely alapítója nemcsak olvasmányokat választott, hanem az irodalommal kapcsolatba lépő műveket is.
(A korábbi részekben Fehér Renátó Holdosi József Fogoly című regényéről, Eredics Lilla Balogh Attila egyik verséről, Ayhan Gökhan Marlen Haushofer kötetéről, Orsós Julianna pedig Mariella Mehr regényéről, Borbély András pedig Rafi Lajos verséről írt.)
Roma napi irodalmi séta
Az én cigány irodalmam nem tankönyvízű. Volt ugyan, hogy iskolában is tanultam róla, ráadásul nem akárkitől: a Pécsi Egyetem romológia szakán Orsós Annától beás nyelven népmeséket, Beck Zoltántól irodalomtörténetet.
A kortárs roma irodalom azonban nem csak szövegekben él bennem, hanem helyzetekben jelenik meg, hús-vér emberekhez kapcsolódik.
Előadóművészek hangján, társművészek tolmácsolásában, nem roma „szövetségesek” jelzői kíséretében szólal meg. Vég nélkül tudnám sorolni ezeket a helyzeteket, műveket. Felidézek néhányat: bízom benne, lesz olyan olvasó, akinek ismerősen csengenek ezek a hangok.
Legfrissebb élményem egy jelenleg is látható kiállításhoz kötődik a józsefvárosi Bura Károly Galériában, amely most alakuló szellemiségével a kritikai roma képzőművészet alkotóinak ad helyet. A „Te nem vagy olyan” című, fiatal nőművészek munkáit felvonultató tárlaton látható egy hosszadalmas műveletet megörökítő installáció: kísérleti videón követhetjük nyomon, amint Horváth Anita képzőművész gipsznyomatokat vesz különböző testrészeiről, a fázisokat fotósorozaton is megörökíti, a kiszárított gipsznyomatokat pedig Bari Károly verssoraival ellátva helyezi el a térben. A címadó szöveg is az ő munkája, a falra írt prózavers az önazonosságtól elválaszthatatlan különbözés, másság élményét ragadja meg keserű élethelyzetekben,
a burkolt vagy nyílt rasszizmus mondatfoszlányaiban.
Bár ezek jelenünkből származnak, de számomra olyan negatív társításokat is felidéztek, mint a második világháború áltudományos fajhigiéniai kísérletei, amelyek során a „méricskélést” gipsznyomatok vételével is végezték, hogy igazolják nemcsak a különbözést, hanem annak – szerintük – szellemi képességeinkben is megjelenő következményeit.
A törékeny fiatal költő, Bari Károly egy televíziós interjún jelenik meg aztán előttem, ahol a népköltészeti gyűjtéseiről, azok kiadási terveiről és a Fájó izzással című, a cigányok hazakereséséről szóló eposzáról beszél. Vágás után fel is hangzanak a verssorok, „...zörgő Krisztus-csontvázak dübörögnek...”, méghozzá Daróczi Ágnes tolmácsolásában, azon a legendás 1972-es Ki Mit Tud?-on, amelyen Sulyok Mária zsűritag javaslatára különdíjjal jutalmazzák: „Ő nem verset mondott. Ő egy népréteg súlyos tragédiáját mutatta be nekünk Bari Károly, igen tehetséges cigány költő segítségével.”
Ez a kincset érő felvétel itt-ott felbukkan az interneten, ám egy különös keretezésben nemrég Flohr Zsuzsi kortárs képzőművész munkájában láthattuk: a 2022-es Velencei Biennále Yiddishland Pavilonjában elhelyezett videón. A „magyar jiddisország” egy korábbi kutatásalapú projekt, a „Hogyan tudtam meg, hogy zsidó / cigány vagyok?” folytatásaként mutatkozott be, méghozzá a cionista mozgalom hazatalálásának roma történeti párhuzamait elevenítve fel.
Eredetmondák, mesék a filmes tanulmányaimban is szép számmal szerepeltek:
Szécsi Magda írásai például animációs filmeken elevenednek meg előttem, Orsós Teréz festőművész képein.
A regényirodalom számomra egyik legemlékezetesebb alkotása, Lakatos Menyhért Füstös képek című klasszikusa az angol nyelvű kiadás megjelenésének ünnepét idézi fel, amikor is Orsós László Jakab (Lakatos kortárs-írótársának, Orsós Jakabnak a fia, korábban a nemzetközi Pen Club amerikai fesztiváligazgatója, jelenleg a Brookly Public Library művészeti igazgatója) írt hozzá videón is bemutatott, gyönyörű fülszöveget. A Kádár-kor egy másik különleges darabjának, Holdosi József Kányák című regényének történetét nemrégiben az a Független Színház dolgozta fel, amely a Roma Hősök színházi fesztiválok szervezésével és köteteinek kiadásával legtöbbet tett eddig Magyarországon és talán nemzetközileg is, a roma drámairodalom megismertetéséért.
A Rothadó madarak (rendezte Balogh Rodrigó) című punkopera is kíméletlen irodalom.
A fenti jelzővel illette Kerényi György újságíró hajdanán Balogh Attila költő Óvatos emlékezés című 2014-es lírai esszékötetét. Az 1994-ben mindössze néhány számot megért, tiszavirágéletű Cigányfúró, amelyet alapító szerkesztőként megnyitott a „nem vér szerinti, hanem a szellemi rokonok előtt” számomra örök vonatkoztatási pont marad. Emlékét – többek között – egy Romakép Műhelyben felvett beszélgetés is őrzi. Balogh Attilával, Beck Zoltánnal – és a lap fontos munkatársával, Ladik Katalinnal, Kerényi Máté beszélgetett a Három pokol (rendezte Medgyesi Gabriella, 2006) című dokumentumfilm megtekintése után.
A filmben Jónás Tamás költő festett maradandó portrét Balogh Attiláról.
Sorstársak, bajtársak, honfitársaink, minden pátosz nélkül. Akiknek írása, akár ha a közösségi médiában olvasom, mint Jónás Tamás versét, mindennapi kenyér.
