Szülőségről és alkotásról szóló podcastunk második évadának vendégei eddig Nyáry Krisztián, Gyurkó Szilvia, Gryllus Dorka és édesanyja, Kőváry Katalin, Cseke Eszter és S. Takács András, valamint Réz Anna voltak. Az Ezt senki nem mondta! legújabb részének vendége Szentesi Éva volt. Ott Anna gyerekkoráról, betegségéről, gyerevállalásról, a szülei válásáról és nőiségről is kérdezte az írót.
Mesevilág, ami nem tartott sokáig
„A legelső érzés, illat, ami a gyerekkoromról eszembejut, nagyapámnak a fóliasátra. Vele volt a legszorosabb kapcsolatom, 14 éves voltam, amikor meghalt. Ott laktak a mellettünk lévő házban, majomszeretettel csüngtem rajta” – mesélte Szentesi Éva. Pedig az édesapjának nem volt ilyen jó viszonya a saját apjával, de ő megkapott tőle minden figyelmet, amit a fiának nem biztosított.
„Mesevilágként” emlékszik a gyerekkorára, de aztán jöttek a veszteségek: elveszítették a nagypapát, a szülei elváltak, majd elhunyt a nagymamája is. „Amikor anyuék elváltak, mi apával maradtunk, hárman lányok. Egy vidéki kisvárosban ez egy teljesen felháborító dolog volt, de ezt a mai napig így ítéli meg a társadalom.
Mi az, hogy a nő elmegy, és nem viszi a gyerekét?”
Meghatározta a tinédzserkorát, hogy próbált válaszokat keresni, csak később értette meg, miért döntött így az anyja.
„Apámnak volt egy ilyen mondata, hogyha akkor anyám úgy dönt, hogy elviszi a három lányát, vagy akár csak egyet is, akkor ő abba belehal. Apám életében sorozatban jöttek a nagyon nehezen feldolgozható traumák: először az apja halála, utána rá egy pár hónapra anyám elment, utána meghalt a nagymamám is. Az a családi közösség, amiben addig együtt éltünk, teljesen felbomlott. Apámnak van egy értelmi fogyatékos öccse, aki másfél évvel fiatalabb, mint ő, és rá maradt a gyámság, a mai napig ott élnek együtt a nagyszüleink házában. Szóval ez egy nagyon sokszoros és mély tragédiasorozat, amit egy embernek nagyon nehéz feldolgoznia.
Anyám ezt tudta, és tényleg nem csak ezzel takarózott, hogy azért hagytalak ott, mert apátok nem bírta volna ki – tényleg nem bírta volna ki.”
Az édesanyja új életet kezdett, de az édesapjának másképp alakult a sorsa: „40 éves volt akkor, amikor elváltak, ő azóta egyedül van. Nagyon fájó volt nekünk azt végignézni, hogy úgy dönt, nem kezd új életet.”
A viszonyok rendezése
Szentesi Évának volt mit rendeznie mindkét szülőjével. Amikor legelőször megbetegedett, az anyja azonnal mellette volt, kérdés nélkül: „Nála bekapcsolt ez, hogy most jönni kell, neki itt van dolga, mindent hátrahagyott, a munkát, a családját.”
Az anyámmal nem tudom, hogy lett-e volna valaha olyan mély összekapcsolódás, hogyha nincs a betegségem. Szerintem nem.”
Az édesanyja 2018-ban szintén rákos lett, amikor ezt Szentesi először megtudta, azt hitte, hogy „egy rossz vicc”. Felépült belőle, 2021-ben halt meg covidban. Az édesapjával az onkológusának köszönhetően vette fel újra a kapcsolatot, miután néhány évig nem beszéltek:
„Ő nagyon komplexen tekint a betegeire, nemcsak azt nézi, hogy milyen kemoterápiát vagy kezelést adjon a betegeknek, hanem szereti tudni, hogy mi zajlik az emberekben. Nagyon pedzegette az apavonalat, és azért hívtam fel júniusban, az első műtét után, mert a professzor ezt nagyon szorgalmazta. És nagyon jól tette, mert most először fordulok apámhoz igazán szeretettel és elfogadással. Nincsenek elvárásaim, hogy milyennek kell lennie, hogyan kellene viselkednie. És ugyanezt kérem én is, hogy ne várjon el semmit, csak lássa azt az embert, aki lett belőlem, és ne arra gondoljon, hogy milyen voltam 14-15 évesen.”
A betegség esetleges lelki okairól Szentesi Éva azt is elárulta, hogy csak feltételezni lehet, hogy a rák mitől alakul ki. Azt viszont nem tartja elfogadhatónak, ha valaki eldönti, hogy szerinte ő miért lett beteg. „Nagyon sok olyan levelet kaptam, amiben egyrészt segíteni akarnak, hogy menjek el ide-oda, és akkor meggyógyulok, meg amiben leírják, hogy szerintük azért vagyok beteg, mert...
Ez szerintem egy iszonyatos durva határátlépés, az onkológusom és a terapeutám sem tenne soha ilyen kijelentést.”
„A gyerek nincs benne a sorsomban”
A podcast fő témájához, a gyerekvállaláshoz kanyarodva, Szentesi Éva elismerte, hogy sosem látta magát anya szerepben.
„Száz százalékosan azt gondoltam, hogy én nem leszek soha anya, vagy én erre nem vagyok alkalmas. (...) Közben pedig végig kerestem a családot, mindig olyan párjaim voltak, ahol a család valamilyen formában megvolt. (...) Vágytam rá, valahol elképzeltem, hogy lesz, de azt sose gondoltam, hogy szülök gyerekeket és lesz egy férjem. Ez még a mai napig sem jut eszembe, nyilván azért is, mert gyereket nem tudok szülni, de örökbe fogadni tudnék, de nem akarunk. Megtaláltam a páromat (...), vele is készen jött egy család, akiket nagyon szeretek. A vágyaim beteljesülnek, mindig találok egy családot, ahol befogadnak.”
Ijesztőnek tűnt neki a felelősség, hogy van valaki, akiért életed végéig felelsz, életben tartod, sőt, alakítod is, hogy milyen ember válik belőle. Amikor azt kezdte érezni, hogy mégis vágyik az érzésre, hogy valakiről gondoskodjon, a kutya mellett döntött.
Szerintem ebbe az életbe nem fér bele egy gyerek, nekem ez nincs benne a sorsomban
– fogalmazott.
A beszélgetésben kitértek arra is, hogy hogyan lehet megélni a nőiséget, amikor valaki harmadik alkalommal küzd meg a rákkal: „Ugyanolyan nőnek gondolom magam, mint 10 vagy 12 évvel ezelőtt. Teljesen független a méhemtől vagy attól, hogy most éppen sztómám van-e, kopasz vagyok-e vagy sem.”
És bármilyen furcsa, ma sokkal egészségesebbnek érzi magát, mint korábban. „Én most sokkal egészségesebb vagyok, mint mondjuk 2013-ban, az első diagnózisom előtt, még úgy is, hogy lehet, hogy van bennem valamennyi rákos sejt, vagy volt hat nagy hasi műtétem és alig tudok járni. Én most így gondolok magamra, és egészségesebbek a kapcsolataim is” – foglalta össze Szentesi Éva.
A podcastot meghallgathatod Spotifyon, YouTube-on és PodBeanen.
Ha megosztanád gondolataid, kérdéseid, tapasztalataid, történeted a podcastsorozatban felmerülő témákkal kapcsolatban, írj nekünk az eztsenkinemmondta@konyvesmagazin.hu e-mail címre!
