Ezeket a könyveket jelölték idén a Margó-díjra (2. rész)

Ezeket a könyveket jelölték idén a Margó-díjra (2. rész)

Idén immáron hatodik alkalommal dől el, hogy ki kapja a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. Az elismerés célja, hogy a pályakezdő szerzők minél nagyobb reflektorfénybe kerüljenek, így, aki megnyeri, az 500 ezer forint díjazás mellett nagy-nagy médiafigyelemre, próbafordításra és mentorra számíthat. A jelölt könyvek befutottak, mi sorra bemutatjuk őket, az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon pedig kiderül, hogy Totth Benedek (2015), Milbacher Róbert (2016), Szöllősi Mátyás (2017), Mécs Anna (2018) és Fehér Boldizsár (2019) után ki lesz 2020 Margó-díjasa! Az első részt itt olvashatjátok.

Könyves Magazin | 2020. szeptember 29. |

Zsembery Péter: Vigyázz, kész

Zsembery Péter
Vigyázz, kész
Scolar, 2020, 240 oldal

A Scolar Live sorozatában megjelent regény olyan töredezett, képszerű és minimalista, mintha a főszereplő nem is akarná elmesélni a történetét. Zsembery bátran kísérletezve mesél el egy gyerekkort, ami alapvetően lehetne felnövéstörténet, de a szerző a pillanatképekbe sűrített történeteit az örök jelenben meséli el. Az elbeszélés üres helyei ugyanolyan sűrű történetekről árulkodnak, mint a kifejtett tapasztalatok. Alkoholizmus, családi problémák, disznóvágás egy soha meg nem valósult gyerekkorból. Az Ábel nevű főszereplő dühös nyelvezete a rendszerváltás utáni álmokkal szemben a tehetetlenséget mutatja. A Vigyázz, kész nem hazudik, hanem sokat kockáztatva ábrázol egy világot, ahol már nincs gyerekkor, legfeljebb alárendeltség és kevesebb tapasztalat.

Ezeket a könyveket jelölték idén a Margó-díjra (1.rész) - Könyves magazin

Idén immáron hatodik alkalommal dől el, hogy ki kapja a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. Az elismerés célja, hogy a pályakezdő szerzők minél nagyobb reflektorfénybe kerüljenek, így, aki megnyeri, az 500 ezer forint díjazás mellett nagy-nagy médiafigyelemre, próbafordításra és mentorra számíthat.

Borcsa Imola: Magnebéhat

Borcsa Imola
Magnebéhat
Napkút Kiadó, 2019, 72 oldal

A történetek mindenféle formában írnak minket: a családi és közösségi történetek áthagyományozódnak, ahogy a pletykák is önálló életet élnek. Borcsa Imola első kötete 10 novellát tartalmaz, és amikor azt írjuk, hogy csak 70 oldal, azt is értjük alatta, hogy olvasnánk tovább. Az erdélyi faluba vagy kisvárosba új patikus érkezik, az akklimatizálódásban Elvira néni segít neki, aki nemcsak minden történet és pletyka tudója, de a képzelt szociometria középpontja is. Az igazság határai elmosódnak, a közösség történeteit féligazságok alakítják. A rendszerváltás után minden megváltozott, így a falvak és kisvárosok története is, Borcsa ezeket nagyon szépen dolgozza be Elvira néni sokszor varázslatos történeteibe. Borcsa Imola elnyerte az Irodalmi Jelen debütdíját.

Czakó Zsófia: Nagypénteken nem illik kertészkedni

Czakó Zsófia
Nagypénteken nem illik kertészkedni
Scolar Kiadó, 2020, 207 oldal

A milánói dóm konténerkasszájában dolgozik a főszereplő, aki egy olasz férfiba szeret bele a kollégiumban. Családtörténetek és kivándorlástörténetek kavarognak felváltva, hogy a női elbeszélő szembesüljön saját életlehetőségeivel. Ismerősen jobbos nagypapa, katolikus minimumok jelentik a családi hagyományokból következő kereteket és elvárásokat, de az új élet elindítása külföldön se azt jelenti, hogy bármit újra lehet kezdeni, hiszen ott másfajta elképzelések és elvárások jelennek meg. Czakó gördülékeny, néha vicces, néha ironikus coming-of-age prózájában a múlt és a jelen sokszor egybe íródik, hogy megmutassa a harmincas generáció problémás kérdéseit.

Babarczy Eszter: A mérgezett nő

Babarczy Eszter
A mérgezett nő
Jelenkor, 2020, 251 oldal

Irodalomkritikusként, publicistaként és egyetemi tanárként is ismerhetjük Babarczy Esztert, aki első prózakötetével erős, új hangként jelent meg. A nővé válásnak nincs egyféle története, Babarczy ebben a novelláskötetben, amit akár posztmodern regényként is olvashatunk, különböző nézőpontokból közelít a nőiséghez. Az anyaság, a szülés, az anya-gyerek kapcsolat, a szerelmi kapcsolat, az áldozati szerep is megjelenik ebben a kőkemény kötetben, ami önmarcangolva hántja le azokat a rétegeket a női testről, amelyek sok-sok évtized alatt íródtak rá.

Akai Katalin: Ezt is túléltük

Holnap Magazin, 2020, 150 oldal

Több generációnyi női sors elevenedik meg Akai Katalin kötetének lapjain. Hősei bizalommal vannak a világ felé, akarnak szeretni és szeretve lenni, de a valóság sokszor kijózanító és kíméletlen. Megkeseredett anyák, elhagyott szeretők, a forradalomban egymásra találó szerelmesek, sorsfordító döntésekre kényszerített leányanyák, vállalkozó asszonyok történetei sorjáznak az ötvenes évektől a közelmúltig - olyan nőké, akik nemcsak túl-, hanem ezzel egyidejűleg meg is élték a huszadik századot.

Völgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!

Völgyi Anna
Vigyázhatnál a szádra, Laurám!
Atlantic Press Kiadó, 2019, 272 oldal

Völgyi Anna könyvének főhőse, Sára olyan döntést hoz, amely gyökeresen megváltoztatja az életét. Bár vőlegényével, Andrással kiköltöztek szerencsét próbálni Angliába, ő nem érzi jól magát az ottani környezetben, ezért úgy dönt, hazajön Magyarországra, még akkor is, ha a párja nem hajlandó vele jönni, és ha itthon sokkal nehezebb is megélni. Beletelik egy kis időbe, de sikerül állást szereznie, patológiai asszisztens lesz egy kórházban. Ott ismerkedik meg leendő kollégájával, Laurával, aki aztán kitörölhetetlenül beférkőzik a gondolataiba. A Vigyázhatnál a szádra, Laurám! olyan szerelmes regény, amelyben a főszereplőnek érzelmek kavalkádjával kell megbirkóznia: a vágy és a vonzalom szégyennel és gyötrődéssel keveredik benne. Sárának, akik korábban sosem érzett szerelmet nő iránt, önmagával is meg kell küzdenie, Laurának pedig a múltbeli traumáival kell szembenéznie. 

Rutkai András: A péceli oroszlán és más családi történetek

Rutkai András
A péceli oroszlán és más családi történetek
Könyv Guru, 2020, 156 oldal

Rutkai András saját, valamint a családja életéből vett történeteket írta meg kötetében, amelybe többféle műfajú írás is került: novellákat, egyperceseket, színházi jeleneteket és rövid forgatókönyvet is találunk a szövegek között. A könyv címadó írása, A péceli oroszlán azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lesz az emberrel a halála után, hogyan is zajlik a procedúra, amely során eldől, ki milyen testben születhet újra a Földön. A kötet második felében megtörtént családi eseményeket mesélt el a szerző, humoros, frappáns formában. 

Batka Zoltán: Vata fia

Batka Zoltán
Ez a cím helye
Athenaeum Kiadó, 2019, 400 oldal

Két reálpolitikus dilemmái és döntései csak látszólag ellentétesek. Béla király és Vata fia János bár más-más oldalon állnak, vívódásaik mégis nagyon hasonlóak. Batka Zoltán az Árpád-ház egy olyan momentumát villantja fel első regényében, amely noha valós történelmi tény (ez a Vata-féle pogánylázadás), mégis kevés részlet, konkrétum, adat maradt fenn róla. Ármánykodás, viszály és meghasonlás jellemzi ezt az időszakot, és ez alól senki sem vonhatja ki magát - függetlenül attól, hogy a keresztény jövő vagy a pogány hagyományok mellett tette le a voksát.

Nagy Gerzson: Délután Apámmal

Nagy Gerzson
Délután Apámmal
Kalligram, 2020, 208

Kamaszkor, 90-es évek, vidék, kollégium, házibor és egy apa, akinek jelenlétével, erejével és történetével meg kell küzdenie az elbeszélőnek. A másik meghatározó alak az elbeszélő életében a kollégium nevelőtanára, Columbo, aki besúgóhálózatot tart fent. Huszonkét novella, csupa élet és sűrítmény, látszólag átlagos esetek a kórháztól az üzleti útig, de ahogy az általánost megragadja Nagy, az teszi egyedivé. Képzeljük el az Iskola a határont úgy, hogy Medve és Bébé beengedi a csajokat, kazettásmagnón a Depeche Mode-ot üvöltetik, hát mi lesz abból? Nagy Gerzson közgazdász, 16 éves kora óta ír, 2018 óta jelennek meg novellái.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Ezeket a könyveket jelölték idén a Margó-díjra (1.rész)

Idén immáron hatodik alkalommal dől el, hogy ki kapja a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. A jelölt könyvek befutottak, mi pedig bemutatjuk, kik közül kerülhet ki 2020 Margó-díjasa.

...
Hírek

Sofi Oksanen, Jonas Jonasson, Bereményi Géza és Háy János is részt vesz az őszi Margón

A Margó Irodalmi Fesztivált október 15–18. között szigorú biztonsági előírások mellett rendezik meg a Várkert Bazárban. A fesztivál 4 napja alatt a szervezők közel 60 programmal  várják az érdeklődőket.

 

...
Hírek

Barabási múzeumba kerül, megrendezik a Margót

Számos fővárosi helyszínen - nem egyszer köztereken - várja a kortárs és világzene, a jazz, az opera, a képzőművészet, a színház, az irodalom, a kortárs tánc és az újcirkusz kedvelőit október 9. és 25. között a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál.

Hírek
...
Hírek

Simon Márton: Ez a város egy elhagyott pornóforgatókönyv (videó!)

...
Hírek

Láng Zsolt Mészöly Miklós-díjat kap

...
Promóció

Könyvek, melyek segíthetnek kellő motivációt adni a testmozgáshoz

...
Hírek

„Rémes diák voltam" – árulta el Murakami a díszdoktorrá avatásán

...
Promóció

Hogyan válasszunk tökéletes mesekönyvet?

...
Hírek

Öngyilkos merénylők akarták megölni Ferenc pápát három éve 

Olvass!
...
Beleolvasó

Ezen az évfolyamtalálkozón minden titokra fény derül – Olvass bele Karen Swan bekuckózós karácsonyi regényébe!

Részlet a Karácsony gyertyafénynél című regényből.

...
Beleolvasó

Aranka legyen egy szerethető, megszánható Jutka néni – Gerőcs Péter esszéje a történetírásról

Hogyan legyen együttérző a szereplőivel, és maradjon következetes az olvasóval? Részlet Gerőcs Péter esszékötetéből.

...
Beleolvasó

„Nincs párkapcsolatom, és nem is akarok addig, amíg anyu él” – Olvass bele Bibók Bea Ellopott felnőttkor című kötetébe!

Bibók Bea újabb gondolatébresztő könyvvel jelentkezett.

Gyerekirodalom
...
Nagy

Zágoni Balázs: A világháború, a vészkorszak története gyakrabban akad meg a felnőttek torkán, mint a fiatalokén

Szólhat ifjúsági regény a világháború egyik legsötétebb évéről, 1944 történéseiről, a zsidóüldözésről és a nyilasok kegyetlenkedéseiről? A csillag és a százados kötet szerzőjével, Zágoni Balázzsal beszélgettünk.  

...
Hírek

Ezért olvas egyre kevesebb gyerek – ciki szeretni a könyveket?

Egy angol gyerekkönyv-szerző szerint azért olvas egyre kevesebb gyerek a szabadidejében, mert félnek a csúfolástól.

...
Gyerekirodalom

Kincsek a szocializmusból: Vuk, Garfield és más mesehősök korabeli plakátokon

Vuktól az Óz, a nagy varázslóig – kiállítás nyílik a szocializmusban készült gyermek- és ifjúsági plakátokból.