Egészen különös módon mesél az élet szépségéről Erdős Renée verse, amely ráadásul a mostani bezártságban és elszigetelődésben élő olvasónak némi többletjelentéssel is bír. A Szép életem óda az élethez, amely a maga ellentmondásosságában gyönyörű: a mulandósággal, a bezártsággal, a szenvedéssel és a reménykedéssel együtt.
Erdős Renée ebben a versben ellentétpárokat tett egymás mellé: mulandóság-végtelenség, rabság-szabadság, zártság-nyitottság. Ebben az inerciarendszerben a földi élet jelent egyet a bezártsággal és a rabsággal, míg a síron túli élet a végtelenséget és a szabadságot jelenti. A Szép életemnek ezzel együtt is pozitív és életigenlő a kicsengése, hiszen ebben a versben még a rabság is áldott, a szenvedés is édes.
Erdős Renée: Szép életem
Szép életem százszor megáldlak!
Szép életem, mely egykor győzni fogsz
Időn, koron, mulandóságon.
A régi arany-legendáknak
Benned laknak tüzes szilánkjai…
S már is olyan vagy, mint egy álom.
Szép életem, te áldott rabság,
Te zárt szelence, te csukott titok,
Beh édes volt szenvedni érted!
Tehozzád eljön a szabadság
A síron túl – s megnyílsz, mint egy csoda
S betöltöd a végtelenséget…
