Vámos Miklós új könyvében a múltbéli üzenetek nemcsak kordokumentumok, ma is frissek és aktuálisak

Vámos Miklós új könyvében a múltbéli üzenetek nemcsak kordokumentumok, ma is frissek és aktuálisak

Vámos Miklós Palackposta című kötetébe olyan korábbi publicisztikáit gyűjtötte össze a szerző, amelyek a szocializmusban íródtak, de negyven év távlatából is érvényesek. Az idén 180 éves Líra Csoport és az Athenaeum Kiadó a Karcsú Könyvek sorozatba gyűjti a szerző életművét, így a februárban megjelent Ötvenhét lépés után most megjelent a Palackposta. A kötet bemutatóján Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója volt a meglepetésvendég.

Simon Eszter | 2022. szeptember 28. |

Az Átrium Színházban rendezett bemutató sokkal inkább hasonlított egy improvizációs estre, mintsem hagyományos értelemben vett könyvbemutatóra. Nem volt moderátor, sem felolvasás, Vámos maga vette kezébe az irányítást, bár elmondása szerint ő maga sem tudta, hogy pontosan mi fog történni, mindössze annyit mondott:

“Ma este improvizálunk”.

Ez persze nem azt jelentette, hogy a közönség mondanivaló nélkül távozott, Vámos főleg arra fektette a hangsúlyt, hogy kapcsolatot teremtsen a színház soraiban ülőkkel, ezért megszólította a közönséget, személyes történeteket mesélt, amelyek persze mind kapcsolódtak az íráshoz.

Vámos Miklós
Palackposta
Athenaeum Kiadó, 2022, 199 oldal
-

A témák között cikázva a szerző szóba hozta a borítót és a kötet külsejét, és ennek apropóján újabb történetmesélésbe kezdett. Kifejtette, hogy korábban arra jutott: a kisregényeit és a rövidebb szövegeit egy kötetbe rendezve adja ki. Úgy gondolta, ezzel nemcsak ő jár jól – aki, ahogy fogalmazott, “a duci könyveket” szereti –, hanem az olvasók is, hiszen négy-ötezer forintért két-három könyvet kapnak egyszerre. Miután megjelentek az ilyen típusú kiadványok, a szerző legnagyobb meglepetésére sok panasz érkezett a kötetek méretével kapcsolatban. Sokan – leginkább hölgyek – arra panaszkodtak, hogy a könyv nem fér bele a retikülbe, de olyanok is voltak, akik nem értették, hogy miért kell megvenni három történetet, ha abból már egyet korábban olvastak. Így Vámos ötlete a vastag könyvekkel kapcsolatban nem lett sikeres, éppen ezért jött létre a Karcsú Könyvek sorozat. A szerző a szocializmusra hivatkozva azt mondta, hosszú távon gondolkozik, vagyis ötéves tervet készített, ami azt jelenti, hogy öt éven keresztül, évente két Karcsú Könyv jelenik majd meg, így öt év múlva tízkötetes lesz a sorozat, amiben egymást követik az új és a felfrissített régi történetek. A sorozat első része az Ötvenhét lépés, ami új történet, a Palackposta pedig egy régebbi, átdolgozott szöveg.

A kötet a nyolcvanas éveket eleveníti fel, így lesznek, akikben nosztalgiát ébreszt, viszont akik éppen akkor születtek, vagy még fiatalabbak, azoknak a Palackposta egy kedves üzenet lehet a múltból.

Szó esik benne politikáról, a benzin rohamos drágulásáról, Lady Diana és Károly herceg esküvőjéről. Ezek mind-mind olyan témák, amikkel ma is találkozhatunk a hírekben, így a Palackposta nem is lehetne aktuálisabb.

-

Vámos Miklós és Rudolf Péter | Fotó: Gulácsi Zsuzsanna

A szerző ezeket a rövid szövegeket korábban napilapokban publikálta, most pedig a legjobbakat kiválogatva kötetbe gyűjtötte őket. A novellákat két csoportra osztva olvashatjuk, a magyarországi mindennapok mellett olyan történetekkel is találkozhatunk, amiket Vámos külföldi tudósítóként írt. Sok személyes élményt is feldolgoz, ilyen például A francia elnökválasztásról című novella, amiben egy francia barátjának a lánya sírva fakad, mert nem tud elmenni az 1981-es elnökválasztásra. A bemutatón Vámos ennek apropóján visszaemlékezett párizsi utazásaira, és megemlékezett a barátjáról, akinek a lánya nála vendégeskedett, ám az akkor még működő Malév-járat nem indult el aznap, így nem tudott időben visszarepülni a választásra. Vámos ekkor elgondolkodott, vajon mikor történik majd vele is hasonló eset, és képes lesz-e valaha szomorkodni azon, hogy nem mehet el szavazni.

A kötet tele van lábjegyzetekkel, a szerző ezeken keresztül reflektál a múltra, és ad magyarázatot egy-egy helyzetre. Ilyen például az is, amikor arról írt, hogy milyen járművek váltják majd fel a benzinnel működő autókat.

A nyolcvanas években nem gondolta, hogy az akkor ironikusnak szánt jóslata, miszerint elektromos autók fogják elárasztani a várost, mára bekövetkezik.

Olvashatunk Lady Diana és Károly herceg esküvőjéről is, Vámos ebben a tudósításban utalást tett rá, hogy a herceg türelmesen várja, elfoglalhassa a trónt, amire II. Erzsébet szeptember eleji halála után idén szintén sor került. Így kerül kapcsolatba szinte kivétel nélkül minden szöveg a mai világgal, ezért nemcsak szórakoztató, de elgondolkodtató olvasmány, ha úgy tetszik, jóslat is a Palackposta.

-

Vámos Miklós és Rudolf Péter | Fotó: Gulácsi Zsuzsanna

Az este meglepetésvendége a szerző jó barátja, Rudolf Péter színész-rendező, a Vígszínház igazgatója is felment a színpadra, innentől pedig kezdetét vette az improvizálás. A művészek eljátszották, hogy szerepet cserélnek, Vámos úgy tett, mintha színész és színházigazgató lenne, Rudolf Péter pedig íróként és az est házigazdájaként kérdezte a szemben ülő “színészt”. A párbeszéd egyre jobban bonyolódott, néha már maguk sem tudták, hogy vajon a valódi énjük, vagy az egymás szerepébe bújt énjük beszél-e, miközben mindketten kedvesen ugratták egymást. A bemutató végére, persze, mindenki visszatért a saját szerepébe, de ekkorra már a közönség is megfeledkezett róla, hogy az esemény apropója a frissen megjelent kötet bemutatása, mert az este ennél sokkal több volt, izgalmas, humoros, játékos, akárcsak a Palackposta.

A Karcsú Könyvek következő kötete ismét egy új kisregény lesz, ami 2023 februárjában jelenik meg, Visz a vonat címmel. A Palackpostába ITT olvashatsz bele, a Dunapest című regénye kapcsán készült interjúnkat pedig ITT találod a szerzővel.

Borítókép: Gulácsi Zsuzsanna

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Vámos Miklós mindig író akart lenni és maradni

"Üzenetek abból a múltból, amelyből az a jelen sarjadt, ami a holnapi múlt lesz. Itt-ott megrázó, ám valamelyest röhejes. Hátha sokan vannak, akiket érdekel, hogyan is éltünk mi akkoriban, a nyolcvanas években" - írja Palackposta című kötete előszavában Vámos Miklós. Olvass bele!

...

Vámos Miklós az egykori New York kávéházról: Minden áldott nap itt voltam

Idén 180 éves a Líra Csoport. A kerek évforduló alkalmából Nyáry Krisztián egy videóban beszélgetett Vámos Miklóssal arról, hogy milyen volt régen az élet az íróknak a New York kávéházban.

...

Vámos Miklós: A Dunapestnek öt főszereplője van, és az egyik a ház

A Pozsonyi út 38-40. történetét meséli el Vámos Miklós új regénye, a Dunapest, amelyet tegnap este mutattak be a Margón. Az íróval Inkei Bence beszélgetett. 

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj rövidlistájára beválasztott szerzőket. Horváth Adél mesél írásról, babonákról, kutatásról.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

Kiemeltek
...

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Mennyire jó ötlet, ha egy középiskolás osztály megnéz egy boncolást? Erről ír regényt Harag Anita. Podcast.

...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)