A valóság és a fikció viszonya, önmagunk történetének megírása, de annak lehetetlensége is téma volt pénteken Havas Juli és Biró Zsombor Aurél, majd szombaton Cserna-Szabó András és Szentesi Éva új köteteinek bemutatóin a Tavasz Margó Irodalmi Fesztiválon. Rögtön egy klasszikus fesztiválproblémával szembesültem: az első két bemutató más-más okokból, de ugyanannyira érdekelt, viszont egymásra csúsztak, így végül Havas Juliét csak félig tudtam meghallgatni.
Ha gyűlölni kell, az tönkretesz
Havas Juli második regénye, a Papírbabák egy szerelmi történet, ami szorosan összefügg Erdéllyel és a kommunizmus alatti Romániával.
A szerző elmondta, hogy akkoriban, különösen Székelyföldön egy román és egy magyar ember párkapcsolata szinte elképzelhetetlen volt a társadalmi megosztottság miatt. Ezt felnőve ő maga is látta a környezetében, és a könyvben sok elem, így például a legdrámaibb jelenethez hasonló a valóságban is megtörtént.
Őt az érdekelte, hogy kik között, és hogyan tolerál egy ilyen kapcsolatot egy kis közösség. Igyekezett bemutatni, hogy mennyire káros a nacionalizmus, a rasszizmus mindkét oldalon, és
miként teszi tönkre az emberek életét, ha arra vannak kondicionálva, hogy gyűlölni kell egymást.
De hozzátette, ugyanilyen vesztes helyzet az is, ha a gyűlölet miatt nem tanuljuk meg a másik nép nyelvét, hiszen van egy olyan generáció is Erdélyben, ami alig tud románul.
Beszélgetőtársa, Mészáros Sándor hozzátette, ez a regény azért is érdekes, mert Magyarországról nagyon keveset látunk abból, mi történt a trianoni határokon kívül rekedt magyarokkal. A beszélgetés még folytatódott, de ezen a ponton sajnos kezdődött a következő programom.
Az író nyomozza önmagát
A Margón csütörtökön Kemény Lili beszélt autofikciós regényéről, pénteken Biró Zsombor Aurél bemutatkozó kötete illeszkedett ebbe a vonulatba. A Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek egy család, egy felnövés, egy névváltás és az íróvá válás története is (olvass bele), narrátora pedig egy Zsombor nevű 25 éves férfi.
Az életrajzi egyezések miatt Biró szerint az olvasóban először egyfajta bulváros érdeklődés támad amiatt, hogy valóságnak hiszi, amit olvas. Szerzőként a kiindulópontja az a felismerés volt, hogy rájött, fontos neki, mit gondol róla a világ, és elkezdte foglalkoztatni, miért. Emellett az utóbbi években a kiemelkedő olvasmányélményei mind igyekeztek csökkenteni a valóság és a fikció közti távolságot.
„Zsombor nyomozást folytat a saját eddigi életében arról, hogy miért imádja ennyire önmagát,” fogalmazott az író.
Habár arról akart írni, hogyan lett az, aki lett, nem elemelve és stilizálva, „mégis folyamatosan hazugságon kaptam magam,”
mondta, mert az úgy jobban hangzott, vagy mert mások máshogy vagy egyáltalán nem is emlékeztek egy adott részletre.
Tóth Ramóna Mirtill, a kötet szerkesztője megjegyezte, hogy a kötetben az apa, az anya és Sári karaktere (Zsombor barátnője) szinte ugyanolyan fontos, mint a főhős. Feleselnek vele, beleszólnak abba, mit és hogyan (ne) írjon, a párhuzamos valóságok folyton korrigálják egymást. És rászólnak, hogy ne hazudjon, mert Zsombor nagyon is hazudni akar.
A regény nemcsak önmagát, a narrátort és az írót, de az olvasót is újra és újra leleplezi. Biró nem a valóság megírására törekedett, hanem arra, hogy „valami őszintét meséljek el”, szerinte ez az érdekes a prózában.
Fontos szál a regényben a férfiideálok kérdése, és hogy
a hagyományos maszkulinitás ellenében milyennek kellene lenni.
„Egy szőrdzsungelben nőttem fel, én viszont nem vagyok szőrös,” mondta a szerző. Szerinte tipikusan a 2020-as évek fiatal férfijainak dilemmája, hogy sem ők, sem a velük egykorú nők nem tudják definiálni, milyen az újfajta maszkulinitás.
Valóságtrambulin, legózás
Cserna-Szabó András szombat délután Jánossy Lajossal anekdotázott egy sort különböző írókról és művekről, az csak a beszélgetés felénél derült ki, hogy a bemutatott Az utolsó magyarok valójában novelláskötet és nem regény, mint eddig gondoltam a fülszöveg alapján (itt beleolvashatsz).
A szerző azt mondta, ő nem tudja megírni a saját élete történéseit vagy olyasmit, aminek ismeri a végkimenetelét. „Kell egy valóságtrambulin, amiről elugrok,” fogalmazott. Nagyon szeret a történelem és a fikció elemeivel legózni, így fordulhat elő, hogy a kötetben (és a Budapest Nagyregényben is) szereplő egyik novellájában kiderül, hogy Virág elvtárs Leopold Blum fia.
A lopás, „szebben mondva intertextualitás” nagyon szórakoztatja,
és a végén azt sem tudja, mi igaz és mit lopott valahonnan.
Van az új kötetben két Móricz átirat is, viszont ilyenkor is cél, hogy a novellát akkor is tudja élvezni az olvasó, ha nem ismeri az eredetit. „Számomra az a belépő, hogy nem akarok untatni,” mondta Cserna-Szabó. Érdekesség, hogy a borítón Lugosi Béla fotója látható egy turullal, a kép Saly Noémi családi archívumából való.
Egy úton lévő nő
A Margó egyik legnagyobb, zömében női közönségét Szentesi Éva és új könyve, A mai napról nincsenek emlékeim vonzotta (olvass bele).
Ott Anna kérdésére a szerző elmondta, tudatosan váltott E/3 elbeszélőre, „hátrébb kellett lépnem a történetemből, jó sokat,” de kényelmes volt így írni. „Jó volt elképzelni ezt az úton lévő nőt,” mondta. Ebbe a figurába belegyúrt olyasmit is, ami felé a saját életében haladni szeretne.
Szentesi úgy érzi, ez a kötet egy korszak lezárása, már tud örülni az életnek, de tisztában van azzal is, hogy az önmagára figyelésnek sosem lesz vége, erre megtanít egy súlyos betegség.
„Annyiféleképpen sérülhet egy nő teste, de ez még mindig tabu – mondta az író.
– De a fájdalom barát, ha megtanuljuk dekódolni, mit jelez.”
A kötet címe utal a Facebook által feldobált emlékekre. Mivel a közösségi média témája megjelenik a regényben is, Ott Annát az érdekelte, milyen most Szentesi Éva viszonya ehhez.
Bevallotta, hogy évekig mérgezte magát azzal, hogy minden róla szóló dolgot elolvasott – és mindent elhitt, a jót és a rosszat is, nem tudta mások véleményén túllépve definiálni magát. Nemrég viszont leállt ezzel, és minden mást is meg akar változtatni az életében, ami megbetegíthet. „Önmagadat kell megtalálni, hogy ki az az ember otthon, az a legbenső én, akit csak te ismersz” – fogalmazott.
Beszéltek arról is, hogy a közönség egy részének csak addig érdekes valaki, ameddig a padlón van,
de ha meggyógyul, boldog lesz, már nem tudnak hozzá kapcsolódni és elkezdik kritizálni. „Ennek nem lehet megfelelni, csak magadnak kell” – mondta Szentesi.
Végül szóba került a könyvben is szereplő „gyerektelen nő” kifejezés, amit Ott Anna vádnak értelmezett. Az író azt mondta, sokáig az anyaságra való készséget is eltemette magában. Amikor megbarátkozott a hiánnyal, hogy valakiről mégis szeretne gondoskodni, akkor hirtelen belecsöppent az életébe egy kiskutya, pedig korábban nem is akart kutyát. Azzal zárta, hogy ő már csak egyszerű életre vágyik, vidéki házra, kutyával.
