A három programon szóba kerültek a méhek, a Budapest 24. kerületének is nevezett Margitsziget és a folyamatosan táguló univerzum, de olyan, sötétebb témák is, mint a szomszédunkban zajló háború, egy megoldatlan francia bűneset vagy maga a világvége. Ez történt Puzsér Róbert, Erdős Virág és Láng Zsolt könyvbemutatóin. (Beszámolóinkat a Tavaszi Margó első napjáról itt és itt találod.)
Láng Zsolt: „Nincs olyan, hogy igazság, csak helye van az igazságnak”
A gyönyörű, napsütéses délután a szabadtéri Nagyszínpad vendége volt Láng Zsolt, aki Babarczy Eszterrel beszélgetett, és arról mesélt, hogy legújabb regényének, Az emberek meséjének egy valós, franciaországi bűntény adta a kiindulópontját. Egy olyan merénylet, melyben szabályosan kivégeztek egy teljes családot, és amit máig sem sikerült megoldani. De a beszélgetésből kiderült, hogy a regénynek a krimiszál csak az egyik dimenziója, valójában egy nagyon sűrű és rétegzett, sokféle síkot egyesítő munkával találkozhat, aki kézbe veszi a terjedelmes kötetet.
A nagysikerű Bolyai szerzője beszélt még a kötetben rendkívül fontos szerephez jutó méhekről, és az ő jól szervezett társadalmukról is. Mikor Babarczy Eszter a kötetben hangsúlyos Bernard Mandeville-mű, A méhek meséje kapcsán filozófiai tézisekre hivatkozott, Láng elmondta, hogy nem akart téziseket írni, ahogyan ő fogalmazott:
„Csak kérdéseket próbáltam feltenni, vagy talán még azt sem”.
Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy rezonőre sincs a regénynek, a szólamok közül nem emelkedik ki egyik sem, minden szereplőnek igaza van a maga módján. Mindennek az az oka, hogy az író szerint „nincs olyan, hogy igazság, csak helye van az igazságnak”.
Kiderült, hogy a könyvben nagyon fontosak a részletek, a hosszú részletezések, mert a regény az író szerint „egy helyszínelés”, és benne „a helyszínelők mindent alaposan feltérképeznek”. Láng Zsolt beszélt még elnéptelenedő erdélyi szász falvakról, apák és fiúk közötti nehéz kapcsolatokról, illetve kifejtette, hisz abban, hogy „mindenre rá lehet jönni gondolkodással”, és egy regény végül is mindig egy probléma feltárásának, végiggondolásának a lenyomata.
Erdős Virág: „A háború beszivárgott a költői létezésünkbe”
Közvetlenül Láng Zsolt könyvbemutatója után Erdős Virág és a Magvető főszerkesztője, Turi Tímea vették át a helyet a Nagyszínpadon, hogy bemutassák a költő legújabb, Eltérő tartalom című kötetét. A beszélgetés elején Turi a helyhez kötötte a könyvet, elárulta, hogy van benne egy vers, amely a gyakran 24. kerületnek is hívott Margitszigettel foglalkozik. Kiderült az is, hogy a kötet két nagy ciklusból áll, az egyikben a 2022-es, míg a másikban a 2023-as év történéseire reflektáló versek találhatóak. Erdős önironikusan kitért arra is, hogy ezzel a kötettel épp azt valósította meg, amit annyira nem szeret az emberekben, méghozzá hogy
„folyamatosan kommentálnak mindent”.
Beszélgetőtársa szerint azonban ezek kommentárok és nem kommentek, ráadásul a költő igyekszik a versekben kiépíteni a távolságot önmaga és a kommentált dolog között, és talán ez a legfontosabb, amikor véleményt formálunk, hangzott el.
Beszélgettek még arról, hogy a versekben nem kevés az önkritika, és mintha egyfajta reakció is lenne az új versgyűjtemény a korábbi Ezt is el című kötet beszédmódjára. Erdős Virág maga olvasott fel verseiből, melyek a nyár eleji napsütésben, a sziget vidám alapzaja mellett is szíven ütötték az embert. A kiválasztott versekben a háborús metaforák uralkodtak, ami nem véletlen, hiszen, ahogy a szerző mondja „a háború beszivárgott a költői létezésünkbe is”. Kiderült még, hogy a harsány, zöld-lila borítón nem virágokat, hanem valójában egy szemeteslapátot látunk összesöpört muskátliszirmokkal.
Puzsér Róbert: „Ha nem írom meg, megőrültem volna”
Puzsér Róbertre rengetegen vártak a Kristály Színpadnál, de mint igazi rocksztár, majdnem fél órás késéssel érkezett, hogy találkozhasson igencsak heterogén összetételű közönségével. A beszélgetést Valuska László moderálta, és hamar kiderült, hogy a szerző értelmezése szerint a metafizika nem téma, hanem megközelítés, méghozzá olyan, amivel bármilyen témához hozzá lehet nyúlni. A struktúra (koncentrikusság, 22 fejezet) átbeszélése után Puzsér így fogalmazott:
„egész életemben egy összefüggő misztérium előtt állok és ezt próbálom kifürkészni”.
A szerző úgy gondolja, mindenkinek magának kell kinyomoznia, miért él, „ez egy hatalmas rejtély, amit mindenkinek meg kell fejteni”. A könyve tulajdonképpen nem más, mint az ő személyes megfejtése, de mindenkinek végig kell gondolnia a magáét, tette hozzá. „Muszáj volt megírni”, mondta a könyvről, majd arról beszélt, hogy ő maga kihullott a szervezett vallásokból és meg kellett írnia a saját világnézetét, különben – ahogy fogalmazott – „megőrültem volna”.
A beszélgetés ezek után Isten létéhez kanyarodott, majd szóba került az univerzum és mint általános törvény, a szeretet. Innentől kicsit megfoghatóbb, konkrétabb kérdések vizeire eveztek a beszélgető felek, a társadalomról esett szó és a Metafizika szerzője elmondta, hogy jelenleg egy összeomlást látunk, a Nyugat alkonya pedig azáltal húzódik el, hogy globálissá válik. Puzsér szerint a kultúra az, ami felkészíti az embert erre az összeomlásra, a világ végének eljövetelére. A teljes beszélgetés alatt
egy zuhanó repülőgép metaforájával próbálta érzékeltetni azt az állapotot, amiben jelenleg vagyunk.
„A világnak vége kell, hogy legyen”, állította, miközben megszólalása egyre prófétaibb hangot ütött meg, bonyolult képek, költői szófordulatok hangzottak el. Puzsér Róbert egyre inkább megfeledkezett a dialógusról és a közönséghez beszélt, szinte egyszemélyes fellépéssé vált a beszélgetés, de ez valószínűleg nem sokakat lepett meg. Tény, hogy a szerző szuggesztív előadó, aki lekötötte a közönséget, bármit is gondoltunk látszólagos dialógusképtelenségéről. A közönség soraiban a reakciók sokfélék voltak, volt, aki egyetértően bólogatott, volt, aki szkeptikusan mosolygott.
Szóba került még, hogy mikor volt az emberi kultúra csúcsa (Puzsér a nyolcvanas évek végére tette, amivel igencsak meglepte Valuska Lászlót és a közönséget is), majd a technológiára terelődött a szó. A szerző szerint a technológia egy tünet, tulajdonképpen nem más, mint az általános válság anyagivá válása. Ezek után jött egy kis részecskefizika, majd az otthon fogalmának értelmezése, szokásosan nagy távlatokból.
A halál sem maradhatott ki a beszélgetésből, és az egyén halála után a kultúra halála, a teljes világvége került szóba. Puzsér szerint az ember mértéktelensége okozza a civilizáció végét, és arra a kérdésre, el lehet-e kerülni a véget, határozott nemmel felelt. A zuhanó repülőgép metaforájához visszatérve megállapította, hogy
„nincs senki a pilótafülkében”.
Puzsér „előadása” különös élmény volt, és hazafelé igyekezve rendet próbáltam tenni a gondolataim között, de nem voltam ezzel egyedül, mert ahogy a villamos felé ballagtam, előttem hárman fennhangon vitatkoztak az elhangzottakon, nagy hévvel és nagy hangon, és ez sokadszorra győzőtt meg arról, hogy szükség van a beszélgetésekre és az olyan fesztiválokra, mint a Margó.
