A nyár nagy szerelmes regénye lehet Szilasi László Kései házasság című könyve (olvasd el kritikánkat vagy nézd meg a Margón a könyvbemutatót). De vajon hogyan lehet becsomagolni egy időskori szerelmi történetet, ha hiányzik belőle egy csomó minden, amit a szerelemmel azonosítunk: bolondozás, fiatalság, szépség, szexualitás, unikornis, szíves emojik, filterek? Hasonló problémát ábrázol Andrew Haigh rendező a 45 év című szívszorító filmjében. Szilasi és Haigh is idős párok szerelmi életét mutatja meg nekünk a maguk természetességében. A szerelmet a fiatalok nem sajátíthatják ki, még akkor sem, ha a történetek 97,5 százaléka a szerelmet kizárólag fiatalok történeteként ábrázolja a popkultúrában. A szerelem pedig nem korhoz kötött, az idő múlásával ráadásul a tétek is mintha növekednének.
A Kései házasság után megnéztem a Cinegón a 45 évet, mert nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy miért tekintek különlegességként arra, ha két idős ember szereti egymást. A kultúránk és a családtörténeteink nagyjából arra kondicionálnak, hogy legalább az elején legyen egy kapcsolatban szerelem, utána úgyis jön a megszokás, az elfogadás és a beletörődés, vagy legalább egy-két gyerek, akik közös témát és elfoglaltságot szolgáltatnak a pár számára. Vagyis nem a kapcsolatot kell megélni, hanem együtt, közösen minden mást, majd együtt megöregszünk, hangzik a mondat a nagybácsi vállveregetése közben. Ez a két mű megerősítette, hogy a fiatalok nem sajátíthatják ki a szerelmet, sőt bizonyos értelemben tanulhatunk is belőlük.
Szilasi onnan meséli el a történetet, ahonnan már egészben látszik: a végéről. Gerenda és Ilma a hatvanas években ismerkednek meg, látszólag egy tök átlagos életet is élhetnének házassággal, gyerekkel, közös célokkal és tervekkel, és bár Ilma hisz abban, hogy "ők ketten, együtt legyőzhetnék a világot", ez soha nem történik meg. A szerelem érzése vagy gondolata beeszi magát Ilma szívébe és agyába, onnantól kezdve olyan vírusként működik, amit nemcsak legyőzni nem lehet, de még ellaposítani sem, ahogy ezt az utóbbi időben megtanultuk.
Szilasi hőse egész életében szeret, csak mindig elrontja - Könyves magazin
Szilasi László új regényében a vége felől írta meg egy szerelem történetét, közben sokat tanult a női hangról, a valóság pedig megbosszulta magát. A Kései házasság ról Valuska László beszélgetett vele a Margón. Szilasi László is azt tanulta, hogy „minden ilyen szerelem" a házassággal ér véget, ő mégis jobbnak gondolta most, ha a vége felől közelít.
A Kései házasság szép példája annak, hogy a szerelem egy fikció, amihez lehet ragaszkodni egy életen át, de minden történetet el kell engedni egy ponton még akkor is, (vigyázat, spoiler jön!) ha életük végén összejön Gerenda és Ilma. Szilasi regénye nagyon emlékeztet az Odüsszeiára, aminek hőse, Odüsszeusz mindenáron haza akar jutni az otthonába (lásd Tompa Andrea Haza című regényéről írt kritikánkat vagy az interjúnkat), csak a Kései házasságban az út az hatvan évnyi élet. A kihívás lehet Gerenda első vagy második felesége, esetleg a rendszerváltás, de Ilma hol tömött vitorlával, hol szélcsendben utazik a szerelem óceánján, hogy elhasználjam a hasonlatot, mert egy célja van, megérkezni. Nem egy helyre, hanem egy kapcsolatba, egy szerelembe. Egyébként Odüsszeuszt és Ilmát is rendesen elhasználja az éveken át tartó utazás.
Ilma történetét el lehet mesélni a kitartás epikus történeteként, mert van egy nő, aki a történelem minden változását megéli, de az érzései semmit nem változnak, ellenben kiszolgáltatottá válik saját fikciójának, ami egy életre rabul ejti.
Szerelem a huszadik század árnyékában - Könyves magazin
Szilasi László Kései házasság című regényében a holdra szállás, a Watergate-botrány vagy épp a zánkai úttörőtábor felavatása érdemben nem befolyásolja Gerenda és Ilma szerelmi életét, a magánélet sokszor láthatatlan momentumainak felidézésének ugyanakkor keretet ad, ahogy a háttérben felvillannak a mindenki által ismert vagy ismerni vélt események.
A 2015-ben bemutatott 45 év szintén a szerelem mint fikció kérdésével foglalkozik: 45 éve él látszólag kiegyensúlyozott, megérkezett, boldog házasságban, Kate (Charlotte Rampling) és Geoff (Tom Courtenay), amíg egy nap Geoff levelet nem kap arról, hogy fiatalkori, Kate előtti szerelme holttestét valószínűleg megtalálták. A történet ezen a ponton kettéválik, mert Geoff apránként felfedi nagy titkát, ami 45 év közösen eltöltött év után kegyetlen, drasztikus, de leginkább őszinte, a titok pedig annyi, hogy ő abban a beváltatlan, meg nem élt szerelemben töltötte ezt a 45 évet. A feleségével közös életet alapvetően nem kellene, hogy megroppantsa egy ifjúkori kapcsolat, de itt a házasságnak az egymásban feloldódása, az egymássá azonosulása kérdőjeleződik meg. A 45 év minden tényszerűen szép pillanata megkérdőjeleződik. Geoff egy fikcióban élt, egy lányról álmodozott, benne ragadt egy fiatalkori érzelemben, és ahogy minden fikció, ez is elkezdte önmagát írni. Kate számára a valós 45 év válik egyik pillanatról a másikra fikcióvá: mit lehet elhinni az együtt eltöltött 45 évből? Lehet, hogy nem mindketten ugyanazt élték meg?
A Kései házasság egy egész életet mesél el Ilma nézőpontjából, aki az úszás levegővételeinek ritmusában, töredetve meséli el azt az életet, amiben mindig megvolt a boldogság és a szerelem megélésének lehetősége, de azt soha nem kapta meg. Amit megkap belőle, az utólag nagyon kevésnek tűnik egy elvesztegetett élethez képest. A 45 év hasonló kérdést feszeget: 45 boldogan leélt évet haza tud vágni egy fiatalkori szerelem? A Kései házasság és a 45 év című munkákban közös, hogy a szerelem egy önálló nagy elbeszéléssé válik, amit sokféle módon el lehet mesélni. Ki hallott már olyat, hogy bármilyen párkapcsolat két tagja pontosan ugyanazt és ugyanúgy élt meg a szerelemben? Ebből következik, hogy minden párkapcsolat gyenge pontja a másiknak történő kiszolgáltatottság, hogy a másik is ugyanolyannak élje meg a szerelmet, mint én.
