Judith Butler új, Who’s Afraid of Gender? (a.m. Ki fél a gendertől?) című kötetében azt vizsgálja, hogy kik, hogyan, milyen célból és milyen módszerekkel tették a gender szót a társadalmak, sőt az emberi civilizáció tönkretételét vizionáló fenyegetéssé, szitokszóvá. A jelenség vizsgálatához nem kell messzire mennünk: a magyar (szélső-)jobboldali pártok szótárából is ismerős lehet a genderideológiával való rettegtetés. Elméleti szinten ott a pokolba vezető szivárványszínű úttal és az óvodásokat átoperáló transzvesztitákkal való riogatás, a gyakorlatban viszont a genderelméleti kurzusok megszüntetése az egyetemeken és a könyvek fóliázása.
Miből lett a gender?
Judith Butler Gender Trouble. Feminism and the Subversion of Identity című könyve 1990-ben jelent meg, és néhány év alatt a ma ismert genderelmélet egyik alapművévé vált. Magyarul 2007-ben adták ki, Problémás nem. Feminizmus és az identitás felforgatása címmel, Berán Eszter és Vándor Judit fordításában. (A magyar változatot egyébként érte kritika, elismerve, hogy Butlert angolul sem könnyű olvasni és még nehezebb pontosan fordítani.)
Terjedelmi okok miatt csak nagyon leegyszerűsítve tudjuk itt összefoglalni, de a könyv alapállítása, hogy a „nőként” és „férfiként” létezés valójában performatív aktus.
Tehát a nemek eljátszása mögött nincs valós nemi identitás,
és nem is lehet, mert az eleve a patriarchális társadalmak kreálmánya. Azon túl, hogy valaki milyen kromoszómákkal születik, minden mást, amit a nőiességhez és férfiassághoz kapcsolunk, Butler szerint az évezredek óta fennálló hatalmi struktúrák, berendezkedések hozták létre: a nő és a férfi fizikai megnyilvánulásai csak annyira számítanak, amennyi értelmet a társadalom tulajdonít nekik. Hogy a közösségekben és a társadalomban hogyan viselkednek, hogyan beszélnek, milyen szerepeket alakítanak a férfiak és nők, mit várnak el tőlük, az mind ebből fakad.
1993-ban Butler megírta a Jelentős testek – A „szexus” diszkurzív korlátairól című könyvét, ami a nemek alapján behatárolt testekkel foglalkozott, 2004-ben pedig az Undoing Gender című könyvét, de ezeken kívül más témák felé fordult. Legújabb művében azonban visszatér a társadalmi nem kérdéséhez, legalábbis részben. Új kötetéről született már néhány kritika, illetve a megjelenés apropóján Judith Butlerrel több lap is beszélgetett, mi most a New York Times és a Dazed interjúit, illetve a The Atlantic cikkét szemléztük.
Amorf fantázia
Annak, hogy Butler visszatért a gender témájához, részben a már említett globális kultúrharc az oka, amelynek mértéke nemcsak, hogy meglepte, hanem őt személy szerint is érintette. Amikor 2017-ben Brazíliában járt egy a demokrácia jövőjéről szóló konferencián, a helyszínre gyűlt
tüntetők „a gender nőpápájának” nevezték és elégették a szarvakkal ellátott fotóját,
azt skandálva, hogy „Vidd a pokolba az ideológiádat!”. A repülőtérre menet aztán őt és partnerét megtámadta egy brazil nő, miközben a pedofília szót ordibálta. Franciaországban pedig Butler azzal szembesült, hogy egy az Egyesült Államokból importált zsidó intellektuális mozgalmat értettek a genderen.
Butler szerint azok, akik ma félnek tőle vagy az állítólagos „ideológiájától”, valójában nem olvasták az írásait, hanem egyszerűen kitaláltak valamit arról, hogy a filozófus milyen ember, miről szóltak a művei és milyen erkölcsi értékeket képvisel – ez tehát egy fantazma, amihez neki nincs köze. Azért vette elő a témát, mert érdekelni kezdte, mivé vált a gender. „Naiv voltam. Hülye. Fogalmam sem volt arról, hogy ez a világ jobboldali mozgalmainak ilyen gyújtópontjává vált. Így hát elkezdtem azon dolgozni, hogy rekonstruáljam, miért neveznek pedofilnak” – mondta.
Nem alkotott új elméletet, hanem azt próbálja meg felgöngyölíteni, hogy hogyan alakult ki és kezdett el keringeni ez a fantazma. Az is foglalkoztatta,
hogyan kapcsolódik a gender a tekintélyuralmi rendszerek növekvő számához, amelyekben a félelemkeltés az államhatalom szélesítésének az eszköze,
Oroszországtól kezdve Szerbián át számos dél-amerikai államig. Butler a New York Timesnak Trump, Bolsonaro és Putyin mellett Giorgia Meloni szélsőjobboldali olasz miniszterelnököt és szövetségesét, Orbán Viktort is felsorolta azok között, akik a genderről alkotott amorf fantáziát politikai fegyverként használják. „Olyan erőt tulajdonítanak a gendernek, amivel valójában nem rendelkezik” – állítja Butler.
Az isten alkotta világ védelme
A filozófus szerint a genderellenes mozgalom a Biblia tanításait védelmező keresztény körökből indult. A Szentírásban az áll, hogy Isten teremtette a nőt és a férfit, és az egyházak szerint enélkül a dualitás nélkül elpusztulna az emberiség, ezzel együtt értelemszerűen Isten nagyszerű alkotása is. „Ahogy ez a vatikáni doktrína Latin-Amerikába került, úgy alakult ki az elképzelés, hogy
akik a gender létezése mellett érvelnek, azok el akarják pusztítani a nőt, a férfit, az embert, a civilizációt és a kultúrát”
– magyarázza Butler. Ez a fantazma még a katolikus és az evangelikál egyházak közti ellentéteket is képes áthidalni, hiszen közös ellenséget teremt, a keresztény értékek védelmének mottója alatt. Ennek értelmében nemcsak az LMBT közösség, személyek és jogaik, hanem a feminizmus is irtani való ideológia.
Csakhogy a biológiai nem sem olyan fekete-fehér, mint amilyennek ezek a körök látni szeretik, mutat rá Butler. Ott vannak például az interszexuális emberek, akiket biológiailag nem lehet egyértelműen sem a nők, sem a férfiak közé sorolni: lehet egyszerre női nemi szervük és magas tesztoszteronszintjük, vagy fordítva.
Butler szerint nagyon érdekes, hogy a genderelmélet több feminista kritikusa, például a transzneműséget tagadó radikálisok (TERF) megdöbbenek, amikor ráeszmélnek, hogy honnan ered az, amit maguk is hangoztatnak, és kikkel kerülnek így egy térfélre. Erre példaként azt hozta fel, amikor Putyin közölte, egyetért J.K. Rowlinggal egy kérdésben, az író pedig önkéntelenül is szövetségbe került az orosz elnökkel.
A felülvizsgálat felülvizsgálata
A filozófus egyébként arról is beszélt, hogy mára felülvizsgálta a genderről alkotott elméletét, és később belátta, a Problémás nem néhányak számára, különösen a transzneműek közül, kirekesztőnek tűnhetett. Rájött, hogy vannak, akiknek igenis szükségük van kategóriákra, amelyekkel azonosíthatják magukat, és hogy ez számukra nem performatív. Ugyanakkor továbbra is azt gondolja, hogy a társadalmi beágyazottságunk szerint viselkedünk. Úgy fogalmaz, a gender több mint nemi identitás:
„A gender a jogban és a politikában is egy nagyon fontos keretrendszert jelent annak átgondolásához, hogy az egyenlőtlenség hogyan érvényesül a világban”.
Butler azt mondja, az új könyvét nem a szélsőségesek meggyőzésére írta, hiszen velük nem lehet és nem érdemes vitatkozni, nekik ugyanis kapóra jön Butler, mint egy „démoni erő”, aki ellen küzdeni lehet. Ehelyett igyekezett az előző könyveihez képest érthetőbb, kevésbé elméleti módon írni, és azokat próbálja megszólítani, akiket elbizonytalanít a gender körüli vita, de szeretnének tisztábban látni ebben a kérdésben.
Katha Pollitt a The Atlanticen viszont nem találta elég meggyőzőnek Butler érvelését. Pollitt szerint nem kétséges, hogy a gender elleni harc az autoriter hatalmak egyik eszköze, ugyanakkor tévedésnek tartja azt az állítást, miszerint ez a legfőbb módszerük – Orbán esetében például a szerző sokkal fontosabbnak látja a migráció elleni kiállását és a (felszínen) családbarát politikáját. Pollitt úgy véli, Butler túlságosan lazán kezel bizonyos fogalmakat, melyeket nem támaszt alá, a transzneműség kontra performativitás közti ellentéteket sem igazán vizsgálja. Ha pedig már a filozófus célba vette a TERF-eket és egy lapon említi őket a fasisztákkal, akkor az elméleteiket is illett volna alaposabban elemeznie.
(Forrás: The New York Times, The Atlantic, Dazed)
