2023. április 11-e különös napnak bizonyult a magyar irodalomtörténet szempontjából. Történt ugyanis, hogy hosszú idő után újabb, eddig ismeretlen fotóval látszott gazdagodni a József Attilát ábrázoló fényképek nem is oly hosszú sora. A felvételt Harsányi Sulyom László tette közzé saját Facebook-oldalán, este 20:55-kor. A kép állítólag József Attilát ábrázolta az 1934-es könyvhéten, egy könyvesstand előtt, érdeklődők körében. A posztot pár nap alatt majdnem nyolcszázan osztották meg, számos weboldal hírt adott a kép létezéséről, beszédtéma volt, bizonyítva ezzel azt, hogy ha bármiféle új, eddig nem ismert adat vagy dokumentum (főleg kép) kerül elő nemzetünk legnagyobb becsben tartott költői, írói kapcsán, az nemcsak a szűk, szakmai réteg számára tartogat izgalmakat, hanem az egyszerű, irodalomszerető, -olvasó réteg számára is.
A fotóról azóta bebizonyosodott, hogy még ha bármily szenzációs kép is, sajnos mégsem József Attilát (sőt, a társaságában Radnóti Miklóst és Kosztolányi Dezsőt) ábrázolja, hanem Szirmai Rezsőt, Vaszary Gábort és Vaszary Jánost (ez utóbbit vélték többen, nem is oly indokolatlanul József Attilának, hiszen a kép alapján valóban hasonlítottak egymásra). Lásd erről Bíró-Balogh Tamás posztját:
A nagyközönség a fent említett kép felbukkanásakor, a költészet napján, este kilenc előtt öt perccel még nem sejthette, mint ahogy e sorok írója sem, hogy nem egészen egy óra múlva egy másik, a szélesebb publikum előtt ismeretlen, ám valóban József Attilát ábrázoló kép is fel fog bukkanni egy kilencven éve lappangó újságcikkből. Márpedig felbukkant, teljesen váratlanul. Íme:
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár (ADT)
Hogyan talál rá egy ilyen elfeledett képre egy magamfajta, félbehagyott irodalomtörténész?
A válasz viszonylag egyszerű: magyartanárként dolgozom egy budapesti Waldorf-gimnáziumban, ahol minden évben van három hét, amikor a tizenegyedikes diákjaimnak József Attila életéről és munkásságáról tartok egy epochát. Ez az epochális oktatás a Waldorf-iskolákra jellemző tanítási mód, s az egyik sajátossága az, hogy a fő tantárgyakból egy-egy komolyabb témakört nem heti rendszerességű szakórákon, hanem három vagy négy hét alatt, napi egy, körülbelül másfél-két órányi tanórában dolgozunk fel. Az ezekre az epochákra való felkészülés jegyében minden évben kutatómunkát végzek, hogy például amikor József Attila jön sorra, akkor milyen korabeli anyagokat tudok a diákoknak bevinni, hogy azoknak a segítségével dolgozzuk fel közösen a költő életét, kortársi kapcsolatrendszerét, megjelent műveit, stb.
Idén valamikor a tanév vége felé fog sor kerülni a József Attila-epochámra. Szinte természetes volt, hogy a költő születésnapján jusson eszembe, hogy utánanézzek, találok-e valami olyan, a figyelmemet eddig elkerülő cikket vagy képet, amivel gazdagítani tudom az átadandó tananyagot. Ezen indíttatástól vezérelve lefuttattam az Arcanum adatbázisában egy keresést, ami arra irányult, hogy megvizsgáljam, milyen képek jelentek meg a korabeli sajtóban József Attiláról, még a költő életében.
A találatok között hatalmas megdöbbenésemre
rábukkantam egy olyan, őt ábrázoló képre, amelyikkel még soha nem találkoztam a munkám során.
Ezen azért lepődtem meg annyira, mert azt gondoltam, hogy a korabeli sajtónak már minden apró zugát biztosan átnézték a József Attilával foglalkozó kutatók, így nem maradhatott már semmi, korábban megjelent, ám eddig ismeretlen vagy lappangó kép, szöveg, vagy bármilyen adat róla. Közben persze az is eszembe jutott, hogy tudomásom szerint a legutóbbi alkalom, amikor egy korabeli sajtómegjelenés úrjafelfedezésén keresztül gazdagodott egy elfeledett József Attila-képpel az addigiaknak a gyűjteménye, mindössze tizenkilenc évvel ezelőtt volt (lásd: Polner Zoltán: Új, derűs József Attila-kép in: Népszabadság, 2004. január 10. szombat, 13. o.).
Több helyen is leellenőriztem: a József Attila képeit közlő gyűjteményes kötetekben nincs benne, a PIM adatbázisában sem szerepel – én legalábbis semmiféle keresőszóval nem találtam rá, a Google Képkereső sem ad rá találatot, stb. Egyeztettem Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel is, aki a téma meglehetősen jó ismerője, és ő is úgy fogalmazott, hogy ez egy jó találat, ő sem látta még a képet.
Ez a kép a Magyarország című napilap 1933. február 2-i, csütörtöki lapszámában jelent meg, egy másik kép társaságában, a lap második oldalán. Ebben az időben a hazai közvéleményt a maga módján lázban tartotta az a büntetőeljárás, amely József Attila időrendben harmadik peres ügye volt, és amely a „Röpirat-per” néven vált ismertté. A per Szimonidesz Lajos és társai ellen zajlott 1932 és 1935 között, a Halálbüntetés Ellenes Szövetség 1932. júniusában megjelent röpiratai kapcsán. (Lásd bővebben) A két publikált kép közül az egyik egy csoportkép, rajta az ügy szereplői közül Zsolt Béla, Szimonidesz Lajos, Vámbéry Rusztem védő, Illyés Gyula és Berény Róbert. A másik kép az egyedül, kelletlenül, zsebre dugott kézzel álldogáló József Attilát ábrázolja.
Írók nemzetgyalázási pöre
(A Magyarország tudósítójától.) Nemzetgyalázási pör folyik a büntetőtörvényszéken, amelynek vádlottjai Szimonidesz Lajos ny. evangélikus lelkész, Zsolt Béla és Illyés Gyula írók, Berény Róbert festőművész és József Attila, akik ellen az ügyészség sajtó útján elkövetett, a magyar állam és nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség címén egy röpirat miatt adott ki vádiratot. Múlt év júliusában ugyanis »Dolgozó polgárok, munkások, gondolkodó emberek« címen a vád szerint, röpiratot szerkesztettek és adtak ki, amelyben propagandát kezdeményeztek a rögtönítélő eljárás megszüntetése érdekében és ebben a röpiratban a nemzetet gyalázó részletek vannak.
A néhány héttel ezelőtt megtartott tárgyaláson valamennyi vádlott tagadta bűnösségét. Részint úgy védekezett, hogy nem is olvasta a szóbanforgó röpiratot, annak megfogalmazásában nem vett részt, részint azt állította, hogy nem is volt jelen azon a megbeszélésen, ahol a röpirat megszerkesztéséről volt szó. A törvényszék több tanú kihallgatását tartotta szükségesnek és mára idézte meg őket.
A tanuk közül azonban csak Neufeld Zoltán nyomdatulajdonos jelent meg, aki tanúvallomásában elmondta, hogy július 28-án 10.000 példányban sokszorosították a kérdéses röpiratot, amelynek száz pengő volt a munkadíja. Az elnök kérdésére, hogy ki volt a megrendelő és ki fizette ki a 100 pengőt, tanú nem tudott felvilágosítást adni, mert — mint mondotta — az egész ügyet sógora, Gerő Zoltán bonyolította le.
Méhes elnök a mai tárgyalást február 15-ére napolta el, amikorra újból idézik a meg nem jelent tanukat.
in: Magyarország, 1933. február 2., 2. oldal
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár (ADT) – adt.arcanum.hu/
A képekhez tartozó cikk szövegéből, valamint a József Attila peres ügyeit feldolgozó, kiváló virtuális kiállítás (A vádlott: József Attila) anyagából az alábbiakat lehet kideríteni a képről.
A felvétel valószínűleg 1933. január 11-én készült, a Budapesti Királyi Büntető Törvényszék épületében, ahol a vádlottak épp a tárgyalásra várnak. „A néhány héttel ezelőtt megtartott tárgyaláson valamennyi vádlott tagadta bűnösségét.” – írja a február 2-án megjelent cikk. A fentebb említett virtuális kiállítás anyagának a peres ügy kronológiáját ismertető részéből kiderül: a második törvényszéki tárgyalás január 11-én zajlott, és ezen a tárgyaláson bizonyosodott be, hogy a per alapjául szolgáló, „Dolgozó polgárok! Munkások! Gondolkozó emberek!” című röpiratot József Attila fogalmazta meg.
Sajnos a hírlapbéli közlés és az ehhez használt nyomdatechnika miatt eléggé részletszegények a publikált fényképek, így gyakorlatilag lehetetlen eldönteni, pontosan hol is állnak a rajta szereplők. Valószínűleg még a tárgyalóterembe szólítás előtt, a Törvényszék folyosóján lehetnek.
A képek készítőjét az újság nem nevezte meg. Talán ha sikerülne kideríteni, kit vagy kiket alkalmazott a Magyarország című lap ebben az időben riportfotózási megbízásokkal, akkor közelebb juthatnánk a válaszhoz – vagy hatalmas szerencsével akár megtalálhatnánk a fénykép eredetijét is.
A kép jelentősége – azon kívül, hogy több, mint kilencven évig lappangott az első publikálása óta – a leginkább talán abban rejlik, hogy
ez immár a negyedik ismert esemény, amelyen riportfotó készült a költőről.
Polner Zoltán is idézi az 1980-as, Fotótéka sorozatban megjelet könyvből a kötetet összeállító Macht Ilona szavait eddigi ismereteinkről: „Riport jellegű fotó József Attiláról mindössze három alkalommal készült. Először 1935 januárjában a Baumgarten-alapítvány díjkiosztásán, majd két évvel később, Thomas Mann budapesti előadásakor a Magyar Színházban, s végül 1937 májusában, amikor Körmendi Zoltánnal és Németh Andorral közösen lépett közönség elé."
A másik nagyon fontos szempont, ami növelheti a fotó jelentőségét: bár József Attila bírósági, peres ügyei részletesen dokumentált esetek, fényképanyag eddig egyik kapcsán sem került elő. Ez a frissen napvilágot látott fotó egyszerre gazdagítja a József Attiláról kialakult képünk emberi és társadalmi vonatkozásait is. Egy olyan ember tekint a képen a távolba, aki tudja, hogy bár a mindenkori hatalom és a törvény mindenkit elérhet, a tett, amiért felelnie kell, az egy magasabb törvény értelmében valójában jócselekedet.
Szerző: Illés Zoltán
