A modern magyar történelem az 1918-as őszirózsás forradalommal kezdődött – állítja új könyvében Hatos Pál. A Károlyi Mihály nevével fémjelzett forradalmat mindkét oldalról politikai mítoszok övezik, nem utolsósorban pedig szelektív emlékezet jellemzi, és akadnak olyan mozzanatai, melyek a Horthy-korszak prominenseinek, majd később a kommunistáknak is kínosak voltak.
Károlyi Mihály alakja nagyon régóta foglalkoztatja Hatos Pált, derült ki Az elátkozott köztársaság kedd esti bemutatóján: történelmi érdeklődését egy világtörténelmi képeskönyv alapozta meg negyven éve, specifikusan a Károlyi iránti érdeklődést pedig a Hit, illúziók nélkül című – akkor még erősen csonkított formában megjelent – emlékirat. Utóbbiban különösen az a jelenet ragadta meg, amikor a dubrovniki száműzetésben élő és éppen zuhanyozni készülő Károlyi a beszappanozás után arra eszmélt, hogy nem jön víz a zuhanyrózsából, majd a jelenlévők meghökkenésére lemasírozott a recepcióra, hogy panaszt tegyen. Hatos az est egy későbbi pontján bevallja, hogy nagy hatással van rá az emberi esendőség, és könyvében valóban több jellegzetes vagy éppen kínos, elfeledett vagy az érintettek által kimondottan elhallgatott, eltussolt részletet villant fel az 1918-as események fő- és mellékszereplőinek az életéből.
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság - Az 1918-as összeomlás és forradalom története
Jaffa Kiadó, 2018, 488 oldal, 3990 HUF
Az elátkozott köztársaság az őszirózsás forradalom történetét mutatja be az 1919-es kommunista hatalomátvételig. A bemutatón Hatos Pál a sorozatszerkesztő Ablonczy Balázs kérdésére kifejtette, hogy bár ennek az időszaknak nagy szakirodalma van, mégis ez egy elfelejtett korszak, melyről annak idején azt mondták, hogy „másodpercek alatt fordulnak évszázadok”. Hatos Pál idézte Francois Furet-t, aki szerint minél nagyobb horderejű egy esemény, annál hajlamosabbak vagyunk a következményei, és nem pedig az okai felől értelmezni. Ő maga az okokat kutatta ebben a kötetben, és Tóth Krisztinát idézve „vad közelségből” akarta megvizsgálni a száz évvel ezelőtti eseményeket.
Erre azért is van szükség, mert az évek múlásával, a hivatalos és egyéni emlékezeti kánonból kihullottak bizonyos részletek. Az antikommunista Márai Sándor például – akiről köztudott, hogy életében addig nem járult hozzá művei magyarországi megjelenéséhez, míg a szovjet csapatok ki nem vonultak az országból, igaz, ezt az író már nem érhette meg – 1918 őszén még kommunista volt, és kész költőként emlegette a fiatal Révai Józsefet. Vele ellentétben Illyés Gyula – aki amúgy első írógépét Károlyitól kapta – a könyv szerint „makacs módon megőrizte” 1918 őszének emlékét, és sok-sok év múltán is azon töprengett, hogy mi lett volna, ha Károlyi mégis hatalmon marad. „Vakmerő remények éltek ezekben a szerzőkben, vad ifjúságuk volt, ezt érdemes felfedezni” – hangsúlyozta Hatos Pál. Könyve egyik fő tézise nem más, minthogy akkoriban igazán senki nem készült a köztársaságra; példaként pedig Jászi Oszkárt hozta fel, aki egy, az 1918-as forradalom előtt megjelent kötetében az alkotmányos monarchia mellett tette le a voksát, a köztársasági mozgalmat pedig veszélyes nacionalista ideológiának nevezte.
Részeg katonák tobzódása vagy a modern Magyarország kezdete?
Részeg katonák tobzódása vagy a modern Magyarország kezdete? - Orgiák, szabadrablás, anarchia, köztársaság: 100 éve volt az őszirózsás, amibe mindenki azt lát bele, amit akar. Kétoldali mítoszromboló könyv hozza testközelbe a káoszforradalmat.
Hatos szerint, ha van titkos hőse annak a kornak, az nem más, mint Garami Ernő szociáldemokrata vezető, személyét viszont elfelejtették, főleg a baloldalon. Ablonczy Balázs kérdésére, hogy akkor ki volt a korszakban az ellenpélda, a „bad guy”, Hatos Pál két nevet is mondott: az egyik Pogány Józsefé, aki újságírónak indult, de „hadvezér akart lenni”, a másik pedig Kunfi Zsigmondé. Hatos a politikust a „forradalom igazi sötét lovaként” jellemezte, akiben viszont Károlyi végtelenül megbízott. Szerinte amúgy az 1918-as forradalom a magyar nemzet mozgalma volt, csak utóbb sokan hallgattak róla – erre írta Illyés Gyula, hogy „holt tenger” lett a múlt. A kötet Ablonczy megállapítása szerint széles spektrumú képet fest a kor társadalmáról, Hatos ugyanakkor különösen a magyar paraszti társadalomra koncentrált. Erdélyben például a földosztás jobban érdekelte az embereket a forradalmi eszméknél, a magyar főúri kastélyokat pedig éppúgy felgyújtották, mint a román nacionalista vezér házát. Hatos a könyvében felidéz egy párbeszédet, amely egy magyar és egy román között hangzott el 1918 decemberében. A román hazafelé tartott arról a gyulafehérvári ülésről, ahol a román nemzetiségi vezérek deklarálták Erdély egyesülését Romániával. A román szerint Gyulafehérváron arról határoztak, hogy azontúl „nem lesznek urak” és minden szegény egyenlő lesz. A magyar válasza annyi volt: „Hát, az bizony jó lesz”.
Részletek a könyvből
1918 októberének vége és az irodalmi elit:
„Velük szemben a várakozás izgalmát szinte az egész magyar irodalmi elit végigasszisztálta. A Múzeum körútról jövő utolsó kósza lövések hangjára – éjjel fél kettő körül – versenyt futva inalt el a fiatal Korda Sándor filmrendező (a későbbi Sir Alexander Korda), s két sikerszerző, Kosztolányi Dezső és Harsányi Zsolt. „Nincs az a díjnyertes agár, amely utolérte volna őket” – írta kajánul a jól tájékozott Színházi Élet. Az Astoria szűk díványai között Karinthy Frigyes hasalt a drámaíró Lengyel Menyhérttel, és amikor a puskaropogás hallatára ez utóbbi ijedten felkiáltott: „Mi ez?” – Karinthy dühösen torkollta le: „Történelem!”
Károlyi Mihály:
„Annyi (…) bizonyos, hogy Károlyi nem volt forradalmi karakterű ember. Irtózott az erőszaktól, s fontos pillanatokban hiányzott belőle a tettre kész határozottság. A politikában sikerre az jut, akit az angol úgy nevez: political animal, aki mindent és mindenkit alárendel a hatalmi politikának. Károlyi szórakozott volt, a minisztertanácsokról gyakran ki-be járkált, lábát arisztokrata hanyagsággal az asztalon tartotta, és kedvenc kutyája is gyakran ott volt mellette. Szívesen járt színházba, és szenvedélyesen sakkozott az Otthon Körben lebzselő újságírókkal; büszke öröm töltötte el, amikor Karinthy Frigyest egyszer alaposan bemattolta.”
